Somogyi Ujsag, 1922. július (4. évfolyam, 146-171. szám)

1922-07-04 / 148. szám

Kaposvár, 1922. IV. évfolyam 148. szám Kedd, július 4 ■ MUMM JSSnff ."ITSE SEKESZTÉRT POLITIKAI HIPlUP ELÖFilETÉSI ARAK: JJ- •» •» J Srkeszióit, és UtttUntal: frieUs mrkmlA: 10VAS ISITIB. SgJ« Ka*­ári 3 kor»«., \ 5- ‘Kam- __Kaposvár, Korosa-utca ?. »a«.­­ palyaudvarokon 4 korona. A mai szám­ára 4 - 9 kivételes hatalmi kér A világ­háború alatt és óta a kormányzatnak kivételes, hatalmi körre volt szüksége, hogy a rendet és egyensúlyt az országban a sokféle bontó erőkkel szemközt, erélyesen fönn­tarthassa. Nagy kérdés most, ha várjon ott tartunk-e már, hogy e ki-,­vételes rendszabályokat nélkü­lözhetjük s a kormányzat az ország konszolidációjával lépést tartva, helyre­állíthatja a normális béke­állapotokat ? Az ellenzéki pártok képvise­lete a nemzetgyűlésen ellenezni látszik minden oly rendsza­bályt, mely a háborús időkben keletkezett s az ostromállapotra emlékeztet. A Bethlen-kormány számára a kérdés aktuálissá vált, mert a törvényben bizto­sított kivételes hatalom idő­határa épp most jár le s orszá­gos közérdek kívánja, hogy felfüggesztése vagy terjedelmé­nek újabb méretei felül a tör­vényhozás új tatalox erejével rendelkezzék. Betlen István gróf miniszter­­elnökben meg van a hajlandó­ság, hogy a kormányzati ha­táskör dolgában fokozatosan, de kellő óvatossággal áttérjünk a rendes békeállapotra. Egy­előre azonban ragaszkodnia kell némely kivételes jogszabályhoz, mert csak úgy felelhet a jog­rend fenmaradásáról s a ha­tósági funkciók sikeréről szá­mos aggasztó jelenség köze­pette. Fentartandónak bizonyult az internálási jog s annak kilenc év óta bevált rendszere, nem­csak az oroszországi fogságból visszaérkező katona véreink visz­­szatelepítésének folyamata alatt és elhelyezésük tartamára, hanem a nem kívánatos idegen jöve­vényekkel szemközt is, akik Bécsből, Lengyel- és Oroszor­szág felől, vagy a Balkán fél­szigetről beáramolva gyanús viselkedésükkel akár a piaci árakat befolyásolják kártékonyan, akár a köznyugalmat veszélyez­tetik, a sajtó­cenzúra dolgában kormányunk végkép felhagy az­zal az objektív eljárással, mely a sajtó vétség tárgyát előzetes cenzúra útján igyekezett ki­küszöbölni, mert a gyakorlat­ban nem vált be és veksza­­tórius természetében sok jogos panaszra adott sorgot, ellenben az inkriminálható lappéldányok elkobzására és a közveszélyes irányú lapok letiltására a köz­nyugalom érdekében ma is oly szükség van, mint a háborús és a forradalmi idők izgalmai közt. Nem csak Csonkamagyaror­­szág területén, hanem egész Európa területén érezhető ez idő szerint a borzalmas ka­Istvándi, július 2. (A Somogyi Újság kiküldött tudósítójától.) A mai napon folyt le Istvándiban a hősök emlékoszlopának leleplezése, amely harmadik ilyen a megyében. A 4 óra 15 perckor Barcs felé in­duló vonat feltűnő kevés utassal büszkén pörög ki Kaposvár állomá­sáról, ahol csak a Fonyód felé uta­zók meglehetősen nagy szá­ma okoz élénkséget. A nap még alatta van a látóhatárnak, előhírnöke, a hajnal, bontogatja láthatatlan kezeivel az éjszaka sötét kárpitját. A kis moz­dony nagy nekibizakodottan törtet előre a párával takart dombok kö­zött, mint szigorú zsarnok zsémbel az ünnepet pihenő természet fülébe. A nap mindinkább emelkedik, a sugarak szétterülnak a tüzes csókra szomjazó földön, átölelik a fákat, erdőket, dombokat. . . Kilenc óra van már, amikor két­szeri kiszabással megérkezem Óa­ranytól egy jó rázós szekéren Ist­­vándiba Somogyország abban a részében fekszik ez a falu, ahol még tavaly ilyenkor a rácok voltak az urak és osztogatták jó huszon­öttel megtoldott parancsaikat. Azt hallottam valamikor, hogy a meg­szállás alól felszabadult községek­ben sokkal fanatikusabb a magyar érzés, mint azokban, amelyek nem részesültek ebben az Isten csapásá­ban. A látottak mindenben beiga­zolták ezt. Az egész falura rányomja hatását az ünnepély, amikor mindenki, a csecsemőtől az aggastyánig egyet szolgál, a hősök emlékét. Már jó messzire a falu előtt, az országút mellett elfutó telefonpóznákon nem­tasztrofális évek utóhatása. Izga­tottságban él valamennyi nem­zet, győztesek és legyőzöttek egyaránt. A háború utáni új Európa, amit a békekötések létrehoztak, nem bír kialakulni és még kevésbbé tud boldo­gulni a rettentő drágaság, a termelő és forgalom hiánya, a közelégületlenség és közélet vál­sága miatt. Azok a bomba merényletek, amelyek detonációi nemcsak Bu­dapesten, hanem London és zeti színű lobogók fogadják az ér­kezőket. Ahogy az út felkanyarodik a templom felé, zöld gallyakból összeállított diadalkapu emelkedik az égnek, tele piros fehér zöld zász­lókkal és az írással: Isten hozott. Az emlékoszlop, melynek leleplezé­sére összegyűltünk, a templom mellett emelkedik. Körülbelül 4 méter magas vörös márvány obe­­liszk, gyászdrapériával bevon­va, körülötte kis ízléses kert, amely Toppscher Vilmos helybeli tanító tervei szerint készült. Az egészet kerítés fogja körül, az alig fodrozó szélben busán lengő gyász­lobogókkal és roskadásig telve ko­szorúkkal. Harmincegy idegenben nyugvó vitéz katona emlékét őrzi ez az érzéketlen márvány, harminc­egy családapáét, ifjúét, akik vala­mikor életvidám, boldog emberek voltak — és most? Idegen sirkant borul porladó tetemeikre, hollétüket talán már korhadó kereszt sem jelzi, de így is elszállnak a hátra­maradottak sóhajai hozzájuk, édes álmot súgnak a fülükbe, hogy megkönnyítsék a rabságban pi­henést .­­.. Az emlékoszlop mellett szónoki emelvény áll. Három koszorú függ rajta, a megmaradt bajtársak, a községi elöljáróság és az olvasó köré, amely tulajdonképpeni kez­deményezője volt az akciónak, mindegyik szalagja gyászfátyollal bevonva. Egyik kocsi a másik után érkezik, széles gyűrűkbe fogják körül az emlékoszlopot, a szemek próbálnak áthatolni a ráboruló szo­morú fekete leplen. A térségen civil szakasz gyakorlatozik mint Berlin falai közt is eldördül­nek és napjaink nehézségét jel­lemzik, intő jelül szolgálhatnak arra nézve, hogy a kormány­zati és hatósági hatalom korlá­tozása most nem időszerű. Re­méljük, hogy a magyar ellen­zék is belátja ezt és a kivéte­les rendszabályok közeli felújí­tása dolgában a Bethlen kor­mány igényeinek, melyeket az ország érdekéből emelnie kell, a nemzet javára deferálni fog, legidősebb, Pintér János parancs­noksága alatt. Valamennyien meg­lett emberek, lehetnek vagy har­mincan. Együtt indultak a véres zivatarba, együtt szenvedték a pok­lok minden kínját, de az Isten keze ott fügött felettük, megőrizte őket, élnek, míg a többi csak a márványoszlopon és az árván ma­radt szívek bánatában él. Az óramutató lassan közeledik az időhöz, amikor a magas ven­dégek megérkeznek. Fehérruhás kislányok csokrokkal, a községi elöljáróság elhelyezkednek a diadal­­kapunál. Az úttest jobboldalán a civil szakasz, a másik oldalon a pécsi gyalogezred rohamsisakos dísz szakasza foglalnak helyet. Szemben egymással a volt — és a mostani katonák. Kíváncsian né­zegetik egymást. Látom a voltak agyában motoszkáló gondolatot: amikor még én is így álltam, sisak volt a fejemen, fegyver a kezem­ben, borjú a vállamon. Végre megérkeznek az első hír­nökök, a pécsi katonai zenekar. A nagytrombita élénk eszmecserére ad alkalmat a bámészkodó gyere­kek között. A templom toronyban megkondul a harang, pár percre rá felharsan a trombita, a zene belevág a Himnuszba, vezénysza­vak pattognak, a sorok zsinór egyenesen, szobor mereven állanak, kakastollas csendőrök nyomják hátra az út mindkét oldalát sűrű tarka seregben ellepő tömeget és az úttesten kavargó porból kibon­takozik egy kocsi­s bádoki Soós Károly altábornaggyal, Szandhálz Ferenc barcsi járási főszolgabíró­val, a tömeg éljenez, utána még egy kocsi, a harmadik, negyedik, ötödik: Szeifert Sándor ezredes Nagy János alezredes, dr. Barla- Szabó József nemzetgyűlési kép­viselő, Nádassy Elek földbirtokos, törvényhatósági bizottsági tag, va­lamint a pécsi kollégákkal. Egy nap a hősökért A hősök emlékoszlopának leleplezése Istvándiban — Bádoki Soós Károly altábornagy az ünnepélyen „Legyen ez a föld szent“

Next