Somogyi Ujsag, 1922. július (4. évfolyam, 146-171. szám)
1922-07-04 / 148. szám
Kaposvár, 1922. IV. évfolyam 148. szám Kedd, július 4 ■ MUMM JSSnff ."ITSE SEKESZTÉRT POLITIKAI HIPlUP ELÖFilETÉSI ARAK: JJ- •» •» J Srkeszióit, és UtttUntal: frieUs mrkmlA: 10VAS ISITIB. SgJ« Ka*ári 3 kor»«., \ 5- ‘Kam- __Kaposvár, Korosa-utca ?. »a«. palyaudvarokon 4 korona. A mai számára 4 - 9 kivételes hatalmi kér A világháború alatt és óta a kormányzatnak kivételes, hatalmi körre volt szüksége, hogy a rendet és egyensúlyt az országban a sokféle bontó erőkkel szemközt, erélyesen fönntarthassa. Nagy kérdés most, ha várjon ott tartunk-e már, hogy e ki-,vételes rendszabályokat nélkülözhetjük s a kormányzat az ország konszolidációjával lépést tartva, helyreállíthatja a normális békeállapotokat ? Az ellenzéki pártok képviselete a nemzetgyűlésen ellenezni látszik minden oly rendszabályt, mely a háborús időkben keletkezett s az ostromállapotra emlékeztet. A Bethlen-kormány számára a kérdés aktuálissá vált, mert a törvényben biztosított kivételes hatalom időhatára épp most jár le s országos közérdek kívánja, hogy felfüggesztése vagy terjedelmének újabb méretei felül a törvényhozás új tatalox erejével rendelkezzék. Betlen István gróf miniszterelnökben meg van a hajlandóság, hogy a kormányzati hatáskör dolgában fokozatosan, de kellő óvatossággal áttérjünk a rendes békeállapotra. Egyelőre azonban ragaszkodnia kell némely kivételes jogszabályhoz, mert csak úgy felelhet a jogrend fenmaradásáról s a hatósági funkciók sikeréről számos aggasztó jelenség közepette. Fentartandónak bizonyult az internálási jog s annak kilenc év óta bevált rendszere, nemcsak az oroszországi fogságból visszaérkező katona véreink viszszatelepítésének folyamata alatt és elhelyezésük tartamára, hanem a nem kívánatos idegen jövevényekkel szemközt is, akik Bécsből, Lengyel- és Oroszország felől, vagy a Balkán félszigetről beáramolva gyanús viselkedésükkel akár a piaci árakat befolyásolják kártékonyan, akár a köznyugalmat veszélyeztetik, a sajtócenzúra dolgában kormányunk végkép felhagy azzal az objektív eljárással, mely a sajtó vétség tárgyát előzetes cenzúra útján igyekezett kiküszöbölni, mert a gyakorlatban nem vált be és vekszatórius természetében sok jogos panaszra adott sorgot, ellenben az inkriminálható lappéldányok elkobzására és a közveszélyes irányú lapok letiltására a köznyugalom érdekében ma is oly szükség van, mint a háborús és a forradalmi idők izgalmai közt. Nem csak Csonkamagyarország területén, hanem egész Európa területén érezhető ez idő szerint a borzalmas kaIstvándi, július 2. (A Somogyi Újság kiküldött tudósítójától.) A mai napon folyt le Istvándiban a hősök emlékoszlopának leleplezése, amely harmadik ilyen a megyében. A 4 óra 15 perckor Barcs felé induló vonat feltűnő kevés utassal büszkén pörög ki Kaposvár állomásáról, ahol csak a Fonyód felé utazók meglehetősen nagy száma okoz élénkséget. A nap még alatta van a látóhatárnak, előhírnöke, a hajnal, bontogatja láthatatlan kezeivel az éjszaka sötét kárpitját. A kis mozdony nagy nekibizakodottan törtet előre a párával takart dombok között, mint szigorú zsarnok zsémbel az ünnepet pihenő természet fülébe. A nap mindinkább emelkedik, a sugarak szétterülnak a tüzes csókra szomjazó földön, átölelik a fákat, erdőket, dombokat. . . Kilenc óra van már, amikor kétszeri kiszabással megérkezem Óaranytól egy jó rázós szekéren Istvándiba Somogyország abban a részében fekszik ez a falu, ahol még tavaly ilyenkor a rácok voltak az urak és osztogatták jó huszonöttel megtoldott parancsaikat. Azt hallottam valamikor, hogy a megszállás alól felszabadult községekben sokkal fanatikusabb a magyar érzés, mint azokban, amelyek nem részesültek ebben az Isten csapásában. A látottak mindenben beigazolták ezt. Az egész falura rányomja hatását az ünnepély, amikor mindenki, a csecsemőtől az aggastyánig egyet szolgál, a hősök emlékét. Már jó messzire a falu előtt, az országút mellett elfutó telefonpóznákon nemtasztrofális évek utóhatása. Izgatottságban él valamennyi nemzet, győztesek és legyőzöttek egyaránt. A háború utáni új Európa, amit a békekötések létrehoztak, nem bír kialakulni és még kevésbbé tud boldogulni a rettentő drágaság, a termelő és forgalom hiánya, a közelégületlenség és közélet válsága miatt. Azok a bomba merényletek, amelyek detonációi nemcsak Budapesten, hanem London és zeti színű lobogók fogadják az érkezőket. Ahogy az út felkanyarodik a templom felé, zöld gallyakból összeállított diadalkapu emelkedik az égnek, tele piros fehér zöld zászlókkal és az írással: Isten hozott. Az emlékoszlop, melynek leleplezésére összegyűltünk, a templom mellett emelkedik. Körülbelül 4 méter magas vörös márvány obeliszk, gyászdrapériával bevonva, körülötte kis ízléses kert, amely Toppscher Vilmos helybeli tanító tervei szerint készült. Az egészet kerítés fogja körül, az alig fodrozó szélben busán lengő gyászlobogókkal és roskadásig telve koszorúkkal. Harmincegy idegenben nyugvó vitéz katona emlékét őrzi ez az érzéketlen márvány, harmincegy családapáét, ifjúét, akik valamikor életvidám, boldog emberek voltak — és most? Idegen sirkant borul porladó tetemeikre, hollétüket talán már korhadó kereszt sem jelzi, de így is elszállnak a hátramaradottak sóhajai hozzájuk, édes álmot súgnak a fülükbe, hogy megkönnyítsék a rabságban pihenést ... Az emlékoszlop mellett szónoki emelvény áll. Három koszorú függ rajta, a megmaradt bajtársak, a községi elöljáróság és az olvasó köré, amely tulajdonképpeni kezdeményezője volt az akciónak, mindegyik szalagja gyászfátyollal bevonva. Egyik kocsi a másik után érkezik, széles gyűrűkbe fogják körül az emlékoszlopot, a szemek próbálnak áthatolni a ráboruló szomorú fekete leplen. A térségen civil szakasz gyakorlatozik mint Berlin falai közt is eldördülnek és napjaink nehézségét jellemzik, intő jelül szolgálhatnak arra nézve, hogy a kormányzati és hatósági hatalom korlátozása most nem időszerű. Reméljük, hogy a magyar ellenzék is belátja ezt és a kivételes rendszabályok közeli felújítása dolgában a Bethlen kormány igényeinek, melyeket az ország érdekéből emelnie kell, a nemzet javára deferálni fog, legidősebb, Pintér János parancsnoksága alatt. Valamennyien meglett emberek, lehetnek vagy harmincan. Együtt indultak a véres zivatarba, együtt szenvedték a poklok minden kínját, de az Isten keze ott fügött felettük, megőrizte őket, élnek, míg a többi csak a márványoszlopon és az árván maradt szívek bánatában él. Az óramutató lassan közeledik az időhöz, amikor a magas vendégek megérkeznek. Fehérruhás kislányok csokrokkal, a községi elöljáróság elhelyezkednek a diadalkapunál. Az úttest jobboldalán a civil szakasz, a másik oldalon a pécsi gyalogezred rohamsisakos dísz szakasza foglalnak helyet. Szemben egymással a volt — és a mostani katonák. Kíváncsian nézegetik egymást. Látom a voltak agyában motoszkáló gondolatot: amikor még én is így álltam, sisak volt a fejemen, fegyver a kezemben, borjú a vállamon. Végre megérkeznek az első hírnökök, a pécsi katonai zenekar. A nagytrombita élénk eszmecserére ad alkalmat a bámészkodó gyerekek között. A templom toronyban megkondul a harang, pár percre rá felharsan a trombita, a zene belevág a Himnuszba, vezényszavak pattognak, a sorok zsinór egyenesen, szobor mereven állanak, kakastollas csendőrök nyomják hátra az út mindkét oldalát sűrű tarka seregben ellepő tömeget és az úttesten kavargó porból kibontakozik egy kocsis bádoki Soós Károly altábornaggyal, Szandhálz Ferenc barcsi járási főszolgabíróval, a tömeg éljenez, utána még egy kocsi, a harmadik, negyedik, ötödik: Szeifert Sándor ezredes Nagy János alezredes, dr. Barla- Szabó József nemzetgyűlési képviselő, Nádassy Elek földbirtokos, törvényhatósági bizottsági tag, valamint a pécsi kollégákkal. Egy nap a hősökért A hősök emlékoszlopának leleplezése Istvándiban — Bádoki Soós Károly altábornagy az ünnepélyen „Legyen ez a föld szent“