Somogyi Ujsag, 1904. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1904-07-06 / 27. szám
XI. évfolyam. pogatóznak, recepteket írnak, be is adják a nehéz betegnek, de a kór alábahagyni nem akar, sőt az élő láz naprólnapra magasabb fokra hág, mert a mai világnak fogalma sincs az érdemszerző szeretetről. Helyezzük abba vissza a szeretetet, melyet az önérdek és hiúság száműzött onnét. Cselkó József. Egyről-másról. Sok megtörténik nálunk Kaposvárott! Olyan éhes népek vagyunk és annyira „gurmann“-ok, hogy mindent rég vennénk a világon, legyen az jó, vagy rossz Igaz, hogy a női és férfi dologkerülő népség egy kissé segít rajtunk , jobban mondva erszényünkön , félve, hogy valami nagyon olcsón jutunk valamihez a piaczon, összevesz tehát mindent még hajnalba, így szedvén be rajtunk munkátlanságának ellenértékét. No de hagyján, feleli reá a vicinális bölcsesség, azoknak is élni kell. Mi meg ha „gurmann“-kodni akarunk, hát fizessünk. A múltheti egyik »hetivásáron“ is megvolt a »sensatió.* Halat árultak, és pedig valóságos balatoni halat. Szépen ki volt rakva a hal, deszka padokra , kifent bajuszu, kofaszájú harcaik, züllének kiadott éhn halak, elsoványodott keszegek és éhes csukák pislogtak megüresedett szemeikkel a venni szándékozókra. De ez még semmi ! Monda a halas. Tessék csak a pad alá nézni, ott az igazi »delikátes.« Volt is ott. És pedig: Fekete volt mint az ördög, repülni azt állítólag »csípni" is tudott. Aki megveszi vesz vele pecsenyét is meg halat is Biztatta a vevőket a »halas.* Igaz is volt. Mert hát azok eleven »szárcsák« voltak, melyeket az élelmes balaton parti népség összefogdosott A »halas* pedig jó olcsóért és még jobb nyereség reményében összevásárolt.. Azonban majd megjárta vele. Ott termett ugyanis egy éber őre a rendnek, mert ezek mindent kiszimatolnak, és mindenütt ott teremnek ahol nem kellene — és fölszóllitotta a »halas*-t hogy mutassa meg a »vadasé kártyáját.* Ez persze eleinte nem értette meg a dolgot, és azt hitte, hogy csakugyan »kártyát* kérnek tőle. örült is, hogy egy »kijátszott kártya csomagot* beszerzett előre. A fonyódi halászoknak szánta nyilván azon czélzattal, hogy majd elcseréli nekik egy kis »olcsó* balért. Elő is vette nyomban, és miután éppen a »tökfilkó* volt felül, a rendőr nyomban reá is szólott: »nem az arcképet kértem én , hanem a vadász kártyáját, mert ilyent mindami a pad alatt van csak vadász kártyájával bírónak szabad lenni, fogni, vagy elárultatni.* Ekkor jött csak reá a »halas* hogy mit akar. De azért nem jött zavarba egy csöppet sem. Nyomban megmagyarázta, hogy az nem vad, hanem »hal tartó*. Esküvel akarta erősíteni, hogy saját szemeivel látta mikor kapkodta be a halakat, már pedig ő »halas* jussa volt, hát elfogni és elhozni. Ehhez neki nem kell semmiféle »kártya* sem. A kegyetlen rendőr azonban nem fogadta el az alapos védelmet, hanem beszállított »halast*, — szárcsát, — »halat« a városházához; és ott megtette a jelentést hogy: »szárcsa fogott halat, szárcsát fogott halász*, »halas* vette mind a kettőt. Hogy azután szegény »halas-nal« mi történt? A ki kiváncsi, kérdezze meg a rendőrkapitányi hivatalban. Sapristi. — Kinevezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Poór Ida okleveles tanítónőt is íteki. TARGZ ... Akarjuk rágj. . . Akarjuk vagy nem akarjuk, Megesik az bizony néha: Hogy átnézünk, tekintgetünk — Kacsintgatunk a szomszédba. . . . Hogy átnézünk, tekintgetünk — Kacsintgatunk a szomszédba.. . . Szép leánynak, menyecskének Szeme tüze, piros ajka: A lelkünket olyan nagyon Csalogatja, hívogatja........... A lelkünket olyan nagyon Csalogatja, hívogatja............ Porác Vilmos Csak higgadtan. . . Jó rég volt, hogy az a bizonyos pozsonyi ezredes, pofon ütötte azt a rakonczatlankodó önkéntest. A közvéleményt képviselő sajtó felzúdul, és kígyót, békát kiált arra a szegény ezredesre, aki szolgálati ügyből kifolyólag — elég helytelenül — bántalmazta alantasát, aki magának a pillanatban elégtételt nem is vehetett, a szolgálati szabályok értelmében Hát gondolkozzunk csak egy kissé. . . Az az önkéntes az egész ezred színe előtt renitenskedett az ezredessel, aki utóvégre mégis csak valaki, az ezrede előtt, valamint a világ előtt is, no de még ha senki más nem volna, háromszor oly idős ember mint az önkéntes és talán nagyapja lehetne amannak. Kijelentjük, hogy mindazt amit megírni szándékozunk, nem katonai szemmel kívánjuk fontolgatni, hanem csak a tényeket fogjuk minden részrehajlás nélkül konstatálni. Az önkéntest néhányszor levetette a lova, azért katona, hogy addig próbálja, amíg csak felül kerekedik a lova akaratán. Az ezredes, hogy látta az egész ezred önkéntesei mind megülik keményen a lovat, csak épen az az egy nem akar, vagy nem tud, mindegy ezt nem kutatjuk, de másrészt szemben áll a küszöb előtt álló szemlével, szigorú hangon ráparancsolt, hogy kísértse meg mégegyszer a lóra szállni, de az önkéntes ellenszegült e parancsnak; nem éppen határozott formában, hanem mikor elhagyta az ezredes, morogva illette őt illetlen kifejezéssel, amit azonban ez meghallott. Képzelhető egy ilyen öreg úr dühe, s mikor őt, ki nemcsak parancsnoka, főnöke, amannak ilyen injektívákkal illetik és hirtelen dühében megfenyítette alantasát. Erre ez szalad félhez-fához, elmondja esetét néhány újságírónak, akik meg nem hallgatva, a másik fél védekezését, mert minden vitás dologban, minden perben mielőtt ítélkezik az ember, mindkét felet ki kell hallgatni, bombasztikus frázisokkal teli csikkekben bocsátják a legújabb szenzácziót világgá, természetesen az ezredes nem léphet ugyanily útra, már t. i. újság útján a nyilvánosság elé nem viheti a dolgot, — tiltják ezt az idevágó katonai szabályzatok, a közvélemény, az ilyetén mesterségesen táplált közvélemény, ellene fordul és minden további teketória nélkül elítéli. Tettem ezt magam is, teszi más is és talán ha a külföldi lapok is átveszik e hírt, világbotrányt csinál belőle a sajtó, amelynek tulajdonképeni hivatása pedig nem az volna, hogy csillagok után kapkodjon, mikor cigarettára akar gyújtani, hanem talán még inkább czélt érne, ha a higgadt meggondoltság gyújtójával operálna, e megtörtént katonai história megvilágításánál. Az ezredes lovagiasan viselkedett, daczára annak, hogy alantas legénységével meg sem verekedhetik, eltekintett a szabályoktól, sértett, hát fel is ajánlotta a fegyveres elégtételt. De nem elégedett meg ezzel a közvélemény, mert a párbajnál véletlenül az ezredes vágta meg a szájaskodó önkéntest, hát ez már megint czikkezésre alkalom, nem elég, hogy nyakon ütötte, hanem még hegyébe meg is vágta az ezredes úr. Ilyen és más hangzatos kitételekkel mulattatják az olvasót. Hát kérem igen tisztelt czikkíró urak, helyesebbnek látták volna, ha az önkéntes vágja meg az ezredesét? De különben miért is nem vágta meg ? Hiszen egyforma hosszú volt a kardjuk, egyenlő jogokkal, előnyökkel ruházta fel mindkét küzdő felet a párbajt megállapító előzetes segédi ülés. Hát már az is bűn, hogy az az öreg ember, »SOMOGYI ÚJSÁG« 1964 július hó 6. lapunk szerkesztőjének leányát a kaposvári állami elemi iskolához rendes tanítónővé nevezte ki. — Jegyzőválasztás Istvándi községben a mal héten lefolyt jegyzőválasztáskor a sok jegyző közül Kerkápolyi Lajos babócsai segédjegyzőt választották meg, a ki a jegyzői vizsgát kitűnő sikerrel tette le. — Halálozás. Priberdi, vuchini és dunaszeghcsei özv. Jankovich Besán Gézáné szül. Pozsonyi Katinka, úgy a maga, mint gyermekei: Pisti és Jóska; édesatyja priberdi, vuchini és dunaszeghesei id. Jankovich Besán József ; testvérei: Gyula, Elemér és neje Magyary Kossa Ilka, valamint Endre fiuk, Ilda férje örményesi és karánsebesi br. Fiáth Pálné és férje br. Fiáth Pál, ezek gyermekei: Elemér, Ili, Tibor, úgy az öszszes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja, a felejthetetlen jó férj, édes atya, szeretett fiú, testvér, sógorné, sógor, nagybátya illetve rokon, priberdi, vuchini és dunaszegecsei Jankovich Besán Géza urnák nagybirtokos élete 47-ik, boldog házasságának 15 ik évében f. hó 2- án reggel 7 órakor hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytál A megboldogult földi maradványai f. hó 1I0-án d. e. 10 órakor fognak Gesztiben a halottas háznál, a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és ugyancsak Gesztiben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise áldozatok f. évi julius hó 1-én d. e. 10 órakor fognak a geszti-i plébánia templomban és a családi kegyúri templomokban az Urnák bemutattatni. Kelt Geszti (Somogyvármegyében), 1908 évi junius 28-án. Örök áldás legyen emlékén! — Tüzeset. Mint múlt számunkban is említettük nagy tűz pusztított I. évi junius hó 25-én Bolháson, a mely alkalommal mintegy húsz épület a benne levő gazdasági felszereléssel s több állat lett a lángok martalékává. A megejtett vizsgálat adatai szerint a tűz keletkezésének oka vigyázatlanság volt, ugyanis több apró fiú gyufával játszott s egy égő gyufától a közeli szalmakazal lángot fogott s ez okozta a nagy