Katolikus leánygimnázium, Sopron, 1939
Az intézet neve. A Katolikus Középiskolai Főigazgatóságnak, mint autonóm Főhatóságnak, az 1939. év májusában kelt felszólítására intézetünk hivatalos címét kiegészítettük, mégpedig az «Immaculata» elnevezéssel. A leánygimnázium neve alapításának első időszakában: «Soproni Szentorsolyarendi leánygimnázium» volt, amelyen idővel némi változást eszközöltünk, amikor a «Soproni Szent Orsolya-rendi róm. kat. leánygimnázium» címet adtuk az iskolának. A jelen iskolai évben azonban már a teljes címet használtuk, Szentséges Szűzanyánk egyik legszebb megszólításával, a Szeplőtelen Fogantatással kiegészítve azt. . Hogy választásunk éppen az «Immaculata» címre esett, annak kellős oka is van: egyrészt maga a soproni rendház s annak temploma a Szeplőtelen Fogantatás különös oltalma alatt áll; mutatja ezt, hogy templomunk főoltárát az égi Anya, az Immaculata szobra díszíti, másrészt a Szűz,anyának ez a címe a legszebb, a legmegtisztelőbb és legmagasztosabb valamennyi megszólítása között. Az Immaculata, nemcsak a zsenge leánylelkek nevelőinek, de magának a leányifjúságnak ,is követésre méltó örökszép eszményképe marad. Az Immaculata «malaszttal teljes», tehát teljesen ment a bűntől, még az eredeti bűnnek átkos lehellete sem érintette liliomos lelkét. «Tota pulchra es, Maria»... Egészen szép vagy, ó Mária, és az eredeti bűnnek nyoma nincsen Benned! — Fehér a Te lelked ruhája, mint a tiszta hó és orcád ragyog, miként a nap. — Ezért: Te vagy Jeruzsálem leányainak dicsősége, Izrael népének öröme és népünk legfőbb tisztessége! — Áldott vagy szépséged és lelki tisztaságod miatt a föld minden asszonyai között, szeplőtelen Szépség, Immaculata! Könyörögve borulunk lábaid elé: Vonj minket magad után erényeidnek illatával, hogy futva fussuk meg mi is, — a Rólad elnevezet intézet növendékei, — a Te nyomdokaidban haladva a menny felé vezető meredek utat! (A dec. 8-i ünnepi zsolozsma nyomán.)