Soproni Hirlap, 1927. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

XIV. évfolyam. 1. szám. Ára 32 fillér. Szombat, 1927 január Előfizetési ár egy hóra 2 pengő 80 fillér. Egyes példány ára helyben­­én vidéki árusítóinknál köznapon 16 fillér, ünnepnap 24 fillér. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztői vitéz Tóth Alajos. Társszerkesztő: Dr. Berecz Dezső. Nappali szerkesztőség és kiadóhivatal Sopron Színház­ utca 24. Telefon 345.; Éjjeli tel: 263. B­oldog újesztendőt! Irta: Papp Kálmán, városplébános Ez a jókívánság csendül ma fel régi szokáshoz híven az emberek ajkán, ezt viszik ma a levelek egyik házból a má­sikba. Akármennyire üres konven­cióvá lett is, idővel ez a jó szokás, bármilyen messzire van is, sajnos sokszor a nyelv jó­kívánságától a szív melegsége, mégis látok benne valami ör­vendeteset. Megható jelét an­nak, hogy az élet jelentős for­dulóinál, amilyen az esztendő ájulása is, felébred az embe­rekben a közösség érzése és minden különbség, szakadék, embert embertől elválasztó el­lentét mellett is felcsillan an­nak a testvéri szeretetnek sej­telmes fénye, amely a kará­csonyi ünnep titkában ragyog és amely minden embertársá­nak a legjobbat, a boldogságot kívánja. A magyar köszöntő mindjárt konkretizálja is a boldogságot, amikor bort, búzát, békes­séget kíván. Mintha valami keserű gúny volna ezekben a szavakban a mai kedvetlen, kenyörtelen, békétlen világban! Mikor olyan szűkében vagyunk ezeknek a javaknak, kesernyé­sen cseng emlegetésük. Nekünk soproniaknak bizony elkelne a bor és még jobb lenne, ha tudnák, mit csináljunk bőségé­vel. A gazdát is búza helyett váltók és adóslevelek környé­kezik. Iparosaink műhelye sok­szor csöndes, adóra sem igen telik a keresetből. Kereskedő­ink üzletének ajtaja ritkán és szomorún nyikorog. A tiszt­viselő homlokán még mindig ott a megélhetés gondjának barázdája, diplomás emberek és szegény munkások egyaránt munkát koldulnak. Hol itt a bor, búza és hogyan lehet így békesség a városban, a megyében ? Mégis, sőt éppen azért, mert annyi baj nyom bennünket, mi nem a keserűséget akarjuk ki­érezni az újévi jókívánságból, hanem az új esztendő pro­­grammját akarjuk benne látni. Hiábavaló gratulációs frázis helyett komoly munkát akarunk, amely teljes erővel iparkodik nyomasztó gazdasági helyze­tünkön javítani, társadalmi és lelki bajain­kat orvosolni. Hogy legyen bor és búza, munka­kedv és kenyér, kultúra és jó erkölcs, é­s mindezek lét­feltétele és biztosítéka: b­é­­kesség, amely közös város­megye , nemzetépítő mun­kára fogja össze polgártársa­inkat társadalmi osztály, fog­lalkozás, vallás és nyelvkü­­lömbsége nélkül. A középkor lángelméjü bölcse a békességet úgy határozza meg, hogy az — tranquil­­litas ordinis — a rendnek nyugodtsága, csöndje. Tehát nem terméketlen civódás, de nem is magaelhagyás, renyhe nemtörődömség, hanem hatal­mas építő erő, amely rendet és annak gyümölcseként nyu­godt boldogságot teremt. Le­gyen rend a jogban és köte­lességben, a javak és munkák elosztásában, a vallás és mű­veltség megbecsülésében — ez a békesség! Ezzel egyértelmű az is, amit a mi keresztény és nem­zeti irányunk jelent. A mi kereszténységünk nem külső­ség, amely sokszor önző, egyéni érdekeket takar, hanem az evan­gélium szavai szerint spirítus ez vita, lelkes meggyőződés, boldogító, meleg élet. A mi kereszténységünk nem bunkós­bot, amellyel más vallásunk ellen vagdalózunk, hanem igazságos­ságon és szereteten felépülő élet- és világnézet, amely mindenkinek hirdeti, de meg is adja az igazság szerint való járandóságát és mindenkit sze­ret, mindenkinek jót akar. A mi kereszténységünk nem üre­sen kongó jelszó, nem is egy osztálynak vagy rendnek ki­váltsága, hanem mindenki szá­mára a gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális életben is útmutató, egyetemes Prog­ramm. Azért ezen az alapon össze is foghatnak közös munkára mindazok városunkban, me­gyénkben, hazámban, akik, ha új erővel és modern formában is, de a régi, kipróbált hagyo­mányok szellemében akarják a jövőt kiépíteni és nem akarják kitépni azokat az erőt adó, nagy, szent gyökereket, amelyek itt e hazában már ezer esztendeje táplálják az életet. Még a fel­forgató, nemzetközi szociál­demokráciával szemben is az a felfogásunk, hogy nem szabad kimerülnünk annak állandó le­­becsmérlésében, hanem kielé­gítvén a munkásság jogos gazda­sági és szellemi igényeit le kell csapolnunk a nyomorúság­nak azt a mocsarát, amelyben a szocialista cölöpépítmény magasra emelkedik. És ha harcolnunk kell meggyőződé­sünkért, ez a harc is a békes­séget szolgálja, mert nem a személyek gyűlölete, hanem elveink szeretete füti. Hasonlóképpen a mi nem­zeti irányunk sem célozhatja a más nyelvűek elnyomását. Ellenkezőleg: megbecsülésüket és kiváló nyelvi, népi, kulturális értékeiknek bekapcsolását a magyar haza harmonikus egy­ségébe. Ezt értjük mi boldog, bor-, búza-, békességes újesztendőn! Ennek a megvalósításán aka­runk dolgozni ebben a város­ban és megyéjében, amely soha sem volt a hangos jel­szavak, a szélsőségek, a jobbra­­balra való oktalan kilengések, hanem a józan megfontolás és a komoly munka városa. Nyújt­sunk egymásnak erre a komoly közös, építő munkára ne öklöt, hanem erős kezet, nyílt kezet, amelybe­n nem rejtezik, tör, barátságos kezet megértésre, őszintén, hátsó gondolat, önző érdek nélkül. Akkor nem lesz frázis és nem lesz képmutató konvenció a boldog újévet kívánásunk. Áldás, békesség! Irta: TORMAY CECILE Fenni éjfélt kongat a tem­plom harangja. Uj év jön és az idő vén kapuján, a két örök strázsa között, a Tegnap és a Holnap között, belép. A kapuőrség tiszteleg és ösz­­szesog a jövevény mögött: — Milyen szép és erős. — És milyen fiatal . . . A Tegnap strázsa felsóhajt: — Régente másmilyen volt, ha jött Szilveszter éjjelén. Csak az emberek hitték fiatalnak. Valójában öregek voltak itt még az új évek is. Jöttükben, mentükben nem tettek egyebet, csak az utat ásták, amely egye­nesen Csonkaországba vitt. — Sirt ástak, — dörmögi Holnap strázsa a kapu tövén. — Jöttükben, mentükben nem tettek egyebet az évek titokban sirt ástak, ötvenen egymásután. — És ezt senki nem látta meg. — Mert nem az évek sza­vát, csak az évek jelszavát figyelték az emberek. Idegen jel­szavakból éltek, mig majd bele­haltak valamennyien. — De ez az uj jövevény nem jön szavakkal. Kürtjén feltámadást és ősrégi magyar melódiákat harsonáz. — Hallod-e, milyen szép zene ez? Manapság széles e világon, sehol se hallani ilyent. És tegnap strázsa leereszti rozsdás fegyverét: — Sehol se hallani ilyent. . — És sehol se ilyen fiatal az Új Év — szól Holnap strázsa. — Más népek számára, csak a maskarája fiatal: számunkra aggastyán év váltja az aggas­tyán éveket. De itt a Duna völgyében olyan fiatal,­ egész­séges és erős az Új Év, mint voltak az évek ezer év előtt. — Várjon miért? Miért ép­pen itt? -4­ Mert ez a nép már meg­vívta rettentő csatáját, bár nem győzte még le ellenségeit, de már legyőzte önmagát. A két strázsa elhallgat az Idő kapujában, Az Új Év pedig szépségben és erőben. Ígére­tesen indul a nép számára, melynek férfi népe, asszonyai diadalmas hitéből merített és önmagában hinni megtanult.

Next