Soproni Hirlap, 1928. július (15. évfolyam, 147-172. szám)
1928-07-01 / 147. szám
1928 július 1. Soproni hírlap Az egykéről. Sokat beszélnek manapság az elnéptelenedés veszedelméről, sok jószándékú nyilatkozat és tanács hangzik el ama megállapítások kapcsán, hogy a születések száma Magyarországon is csökken. Valóban úgy látszik, mintha ebben a tekintetben Magyarország is megirigyelte volna a művelt Nyugat kétes dicsőségét, azt látjuk, hogy évről-évre apad az újszülötteknek a száma, apad a sokgyermekes családok száma, de annál inkább nő az olyan házaspároké, amelyek egy gyermek megszületése után mindent elkövetnek a további gyermekáldás megszüntetésére, sőt az olyanoké, akik a gyermeket csak felesleges tehernek tekintik. Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy ez az eljárás minden ellenkező érveléssel szemben erkölcstelennek mondható. Igaz ugyan, hogy van a gyermektelenségnek és az egygyermekes házasságnak számos orvosiegészségügyi oka is, de bármilyen sokfélék legyenek ezek az okok, aránylag igen ritkák úgy, hogy bizony az egykének, vagy még inkább az egyke rendszerének leginkább a házastársak egyéni akaratában kell az okát keresnünk. Az előbb említett orvosi-egészségügyi okok ellen csak megfelelő fegyverekkel küzdhetünk, ha valamely asszony betegség miatt magtalan, a betegséget kell meggyógyítani és ha a férfi szervezetében van a hiba, nála kell beavatkozni. De ahol az egyéni akaratot látjuk a háttérben, ott nem elégedhetünk meg az egyéni rábeszéléssel, az erkölcsre való hivatkozással, egyfelől, mert erre a legtöbb esetben hiányzik a hivatottság, másfelől, mert a gyermektől való tartózkodás igen sokszor mélyebben rejlő okokra vezetendő vissza. Az a fiatal házaspár, amely önmagát is alig tudja eltartani, a legszebb erkölcsi prédikációk mellett sem siet majd gyermekekkel benépesíteni a családi élet alig pislogó tűzhelyét, ha nem találja meg a megélhetés megkönnyebbedésében a gyermekek jövőjének biztosítását. Mondhatnók erre: nem szabad addig házasodni, míg ezek az előfeltételek nincsenek meg! Ez is igaz, csakhogy az ilyen esetekben a gyermekáldástól való kényszerű tartózkodás néha olyan nemes felelősségérzésből fakad, amit viszont a közerkölcs nevében ápolnunk kell és nagyra növelnünk. Ott, ahol tisztán gazdasági okok állnak az egyke hátterében, igen könnyű a közsegítség: állam, hatóságok, társadalom és minden tényező a legnagyobb anyagi áldozatokkal kell, hogy megsegítse a sokgyermekes családokat! Minden munkaalkalom, állás, jövedelem elosztásánál előnyben kell részesíteni a többgyermeseket, a közalkalmazottak családi pótlékát emelni kell, az ilyen családoknak kedvezményeket kell nyújtani a közszolgáltatások terén, (utazás, iskoláztatás stb.) úgy, hogy a házasulandók minden lépten-nyomon azt lássák, mennyire igyekszik az állam és minden tényezője a társadalomnak jutalmazni azt a fáradtságot, amelyet a sok gyermek felnevelése jelent. Igen sok ilyen módja van a buzdításnak, amelyeket Franciaországban pl. az agglegényi adó segítségével biztosítanak anyagilag. Ahol a gyermekáldástól tisztán erkölcsi okokból tartózkodnak a szülők, ahol a divat, az asszony szépsége, a hiúság stb. szólnak közbe, ott erkölcsi orvosszerek alkalmazása szükséges, amiben az egyházaké a legnagyobb szerep. Legyen a dolog bárhogyan, nagy hiba volna az egyke ellen egy-egy eszköz erőszakos alkalmazásával küzdenünk, mert fel kell ismernünk, hogy egy ilyen bonyolódott társadalmi tünet, amelynek ezer és egy oka lehet, csak a legkülönbözőbb beavatkozások együttes alkalmazásával gyógyítható, vagy enyhíthető. Egyúttal pedig nem szabad felednünk, hogy Magyarországon az itt-ott felbukkanó egyke mellett olyan bő forrásai buzognak a magyar életnek, hogy azoknak óvásával kimeríthetetlen erőtartalékhoz jutna a nemzettest, ha az újszülöttek egészségvédelme ki volna építve. Az erőteljes anya- és csecsemővédelmi munka tehát az elnéptelenedés elleni küzdelem egyik legfőbb feladata! 3 Frankenburgi Adolf búcsúja Soprontól Ismeretes, hogy Frankenburg Adolf 1868- ban telepedett le Sopronban és itt tartózkodott 1881. végéig. Ez alatt az idő alatt élénk részt vett Sopron társadalmi életében s különösen azokat a mozgalmakat pártolta, amelyek a magyarság érdekeit szolgálták, így került élére 1877-ben a magyar Társas Körnek s ezért alapította meg szintén 1877- ben a soproni Irodalmi és Művészeti Kört. Frankenburg Adolf 1881. szeptember 13-án jelentette be az irodalmi kör igazgató tanácsában, hogy: „családi viszonyai őt Sopronból elköltözésre kényszerítik“. Azt mondja a jegyzőkönyv: Az igazgató választmány fájdalommal veszi tudomásul a szeretett és tisztelt elnök urnak végleges elköltözését s lemondását, köszönetét és háláját fejezi ki a köz érdekében eddigelé tanúsított buzgalmáért és fáradozásaiért s azon reményének ad kifejezést, hogy elnök ur körünknek ezentúl is szellemileg tagja és támasza fog maradni s működése által a kör érdekeit hathatósan fogja előmozdítani. Az ügyek vitelével Tomsich Bertalan alelnököt bízták meg. Az a családi körülmény, amely Frankenburgot Sopronból való távozásra kényszerítette, a házassága volt. Frankenburg Adolf 1881. október 10-én vezette oltár elé Carina Annát, a Nemzeti Színház énekesnőjét a nagycenki templomban. Sopron c. napilap írja, hogy az esketési szertartást Tolnay Antal, nagycenki plébános, Frankenburg barátja végezte. Frankenburg tanúja Vaszary Sándor tiszttartó volt, a menyasszonyé pedig Gschmeidler Ákos bécsi udvari ügyvéd, Carina Anna bátyja. A házasságkötést helyéül Frankenburg azért választotta Nagycenket, mert édesanyja ott született és mert szülei is ott kötöttek házasságot. Ő maga is járt már Nagycenken, amikor gr. Széchenyi István szolgálatában állott. Az új házaspárt számtalan távirat üdvözölte, így többek között Greguss Ágosté és Fálk Miksáé. Az Irodalmi Kör október 1-én fényes est keretében búcsúztatta első elnökét. Ezen az estén megjelent Sopron és a környék egész magyar intelligenciája, hogy istenhozzádot mondjon annak az embernek, akiből szinte sugárzott a hazaszeretet és a nemzeti érzés. A műsoron a Férfidalkör és Pertl Vilma énekszáma, Szákonyi Kálmán humoreszkje, továbbá Oesterreicher Géza, Lenek Kálmán, Munczi Lajos és Béla quartettje mellett, Frankenburg, Bucsúzáskor című felolvasásával szerepelt. Előadását így fejezte be: „Az ember, a fiatal úgy mint az öreg, különféle irányban keresi szerencsés utait s gyakran egészen másfelé jut, mint ahova indult s a vezető sorsnak e beleszólásába saját szándéka és akarata irányzására oly igen hozzászokott már a magyar ember, hogy a legtöbb, ha kérdezik tőle, meddig fog ma vagy holnap vagy akármikor haladni útjában? — csak azzal válaszol: ameddig az Isten akarja ! — Midőn e megadásnak a jóságos Isten akaratába, az elválás jelen nehéz percében kifejezést adnék, teszem ezt óhajom teljesítésének azon biztos reményében, miszerint nem válok el ma végleg e szép város és kies vidékének lelkes, vendégszerető lakóitól s hogy életpályám bevégezte előtt még élvezni fogom a viszontlátás örömeit, ha az Isten is úgy akarja.“ Frankenburg Adolf azonban többet nem tért vissza Sopronba. Csak a lelke van talán néha, egy-egy ünnepélyes órán, még ma is közöttünk. A búcsúestén Tomsich Bertalan, majd Möller Ede köszöntötte a távozó vezért. Előbbi emlékalbumot adott át neki, benne az igazgató-választmány tagjainak fényképét. Moher Ede a reáliskola önképzőköre nevében üdvözölte s átadta neki a tiszteleti tagságról szóló okmányt. A műsor utáni vacsorán Moher Ede és Deszkásy Boldizsár Frankenburgot, Bella Lajos és Hannibál József (megyei főjegyző) Carina Annát éltette. Frankenburgék október 20-án utaztak el Sopronból. Budapesten tárt karokkal fogadták őket a régi barátok. Az íróknak és művészeknek egy társasága november 19-én már estét rendez Frankenburg tiszteletére. De megmozdul a soproniak budapesti egyesülete is s egy kis darab Sopront varázsol Frankenburg köré. Ennek az egyesületnek soproni társaskör Budapesten volt a neve s nem más, mint a mai Sopronmegyei Kör. November hó 26.-án állandó helyiségekben, a Magyar Király szállóban estét rendeztek, amelyen Frankenburg Adolf is megjelent. A soproni körnek akkor dr. Hoffmann Pál egyetemi tanár volt az elnöke, aki később Sopronba kerülvén az irodalmi körben Frankenburg örökébe lépett. Frankenburg Adolfot Hoffmann elnök éltette, Frankenburg pedig a kör tagjaira ürítette poharát. Bárhogyan forog is az idő kereke, Sopronak mindig hálával kell Frankenburg Adolfra gondolnia. A magyar irodalomtörténet hegyláncában nem volt égig meredező sziklacsúcs, vállai nem érintették a felhőket, nem volt eget-földet rengető vulkán, hanem lankás, virágokkal, fákkal telenőtt, madárdaltól hangos, pillangókkal ékes, széles hátú hegy, amelyre ledönthetetlen falakat, megingathatatlan bástyákat, századokra néző várakat lehetett építeni. Berecz Dezső. SOPRONI STRÓFÁK Júniusból julius lett, Megjött a nyári asszony Megérkezett, hogy végre is Meleget fakasszon. Úgy jött közénk igézően Sugarakkal játszón, Mint egy dráma krepdesinben Lengén és átjátszón. * A prospektus szerint Sopron Egy iskola város, Ez állítás, amint hallom Valóval határos. Jó olvasóm, megkérdezem, Ó, a végét várd ki, Mit gondolsz, hogy ez a város Hány iskolát járt ki? * Nem apad a tombolaláz. Sőt még inkább tombol, A rendező, mint beszélik, Szép summát begombol. Ó, könyörgöm, tessék kérem Már megmagyarázni, Hogy lehetne anyósomat El-kitombolázni. * Azt olvasom, vízhiány van, Szóval, kevés viz van, Kút is, amely ki nem száradt, Állítólag itt van. Nem írhatnak ám igazat, azok a lapok, Vendéglőkben, ha bort kérek, Mindig vizet kapok. * Ezt a kis hirt a tollamban Világért sem hagyom, Soproni jó szokás szerint Rögtön tovább adom.’ A sok dicséret fejében — Irigyelni kár azt — Viszonzásul nevet a város Díszpolgárnak választ. Kipi-Kopi.