Soproni Hirlap, 1930. október (17. évfolyam, 223-249. szám)

1930-10-01 / 223. szám

­ Az Ifjúsági Vöröskereszt tagjai Fraknón és a Rozálián A kongresszus résztvevői vasárnap délután utaztak el Sopronból Hírt adtunk már vasárnapi számunkban az Ifjúsági Vöröskereszt soproni vándor­gyűléséről, amelyre még pénteken este városunkba érkezett Petry Pálnéval az élén a magyarországi Ifjúsági Vöröskereszt­nek vezetősége és az egyesület mintegy ötven tagja. A vándorgyűlés szombaton reggel volt a vármegyeháza dísztermében, ahol a kon­gresszus értékes célkitűzéseit több nagy­sikerű előadás ismertette. A kongresszus résztvevőinek további pro­gramját kirándulások és a város nevezetes­ségeinek a megtekintése képezték. Megnézték a vármegyei levéltárat, a Storno múzeumot, majd vitéz Simon Ele­mér főispán és Thurner Mihály dr. pol­gármester vezetésével a lövereket és a Vöröskereszt üdülőtelep céljaira felajánlott telket.­­ A továbbiak során a város környékét szemlélték meg, vasárnap pedig távolabbi kirándulásokat rendeztek. Az ötventagú kiránduló csoport Petry Pálné vezetésével vasárnap reggel 6 órakor indult el a déli vasúti állomásról. Kíséretük­ben voltak Sopronból Csuppay Lajos leánypolgári isk. igazgató és vitéz Csák Gonfrand vármegyei aljegyző. Az utazás a legvidámabb hangulatban folyt le. Nagymartonig vonaton tették meg az utat, onnan pedig Fraknóig autóbuszon. Fraknón két részre oszlott a kiránduló tár­saság. Egyik rész tovább indult a Rozáliára, a másik rész pedig azalatt Fraknón szent­misét hallgatott. Közben visszajöttek a rozáliai kirándulók is, akikkel együtt közös reggeli volt, majd megtekintették a vár összes helyiségeit. Délután fél­­ órakor ültek ismét vonatra, hogy egy felejthetetlenül szép kirándulás emlékeivel gazdagodva visszatérjenek Sop­ronba. Itt a Kath. Körben megebédeltek, a Kör alsó helyiségeiben, ahova közben be­látogatott vendégeihez vitéz Simon Elemér főispán is, aki ugyanakkor a hercegprímási banketten vett részt. A kongresszus résztvevői Petry Pálnéval együtt délután 2 órakor ültek vonatra és utaztak el Sopronból. Csornáig velük ment vitéz Csák Gontrand is. Az állomáson Csuppay Lajos búcsúzott a soproniak nevében a vendégektől, akik többször is kifejezést adtak elragadtatásuk­nak és azzal búcsúztak Soprontól. A vi­szontlátásra! 6 •*­4 A borfogyasztási adó eltörlését kéri a város a kormánytól A munkanélküliség kérdése foglalkoztatta ismét a város parlamentjét A város törvényhatósági bizottsága teg­nap folytatta ülését vitéz Simon Elemér dr. főispán elnöklete alatt. Schindler András h. polgármester is­mertette a soproni puszta további bérbe­adásának a kérdését. Javasolta, hogy ezt a birtokot, mint bérgazdaságot értékesítse to­vább is a város. A közgyűlés a javaslatot elfogadta. Levették a napirendről a városi mozi bér­beadásának a kérdését, amelyet Fleischmann Frigyes és a Hartmann testvérek terjesztettek a város elé. Mi lesz a huscsarnokkal ? A városi huscsarnok lebontását kimondó közgyűlési határozatnak a módosítása került ezután tárgyalásra. Ezek szerint a város a jelentkezőknek a fülkéket bérbe fogja adni s engedélyt ad azok átalakítására. Hollós­ev. k­e. igazgató: Az átalakítás­nak nincs valami korlátja, nem fogja azt elcsúfítani? Balogh-Kovács: Nem, arra vigyázunk majd. Egyébként is a mérnöki hivatal el­lenőrzése alatt történik. Mégis meg lesz a lőverszálló Gruber János a lővérszálló megépítéséhez kért segélyt, melynek megadását a bizottság javasolta és kimondta, hogy az idegenfor­galom emelése érdekében s azoknak az ide­geneknek a számára, akik nyaralásukat a lőverekben akarják tölteni, szálló építése szükséges. A város a pénzügyi viszonyokra való te­kintettel ezt nem vállalhatja, de viszont haj­landó az építkezésben Grubert támogatni. A segély megadását a város feltételekhez köti. Köteles Gruber a szállót átalakíttatni s új lépcsőházat építtetni. Mire kötelezi magát Gruber? Köteles az építkezéseknél 90—100 ezer pengőt beruházni. 1931 májusáig az épít­kezést befejezni, hogy a szálló a jövő nyá­ron már betölthesse rendeltetését. Az épít­kezésnél köteles helyi iparosokat igénybe venni és a szállót 1931. évtől kezdve tíz éven át üzemben tartani. A közgyűlés a bizottság és a kisgyűlés határozatát magáévá tette. Újabb szükségmunka Balogh-Kovács műszaki főtanácsos öt szennyvízcsatorna megépítését ismertette. Vitéz Simon Elemér: Ez egy olyan szük­ségmunka lenne, amelyre azonnal tudnánk munkanélkülieket alkalmazni. Juretzky Vilmos a polgári iskola előtti járda megcsinálását kérte. Ínségmunkák minden második nap ? Szepessy Aladár azt tapasztalta, hogy a közmunkáknál mindig ugyanazok a mun­kások szerepelnek, akiket az első napon felvesznek. Bizonyos beosztással az összes munkanélkülieket lehetne foglalkoztatni. Balogh-Kovács: Én csak azokat az embereket kapom meg munkára, akik fel­tétlenül rászorulnak és ha én ezeknek nem adok mindennap munkát, lesznek itt mun­káscsaládok, akik minden második nap éhezni fognak. Schár már biz­­tag igazat ad Szepessy­­nek. Az összes munkanélkülieket kell fog­lalkoztatni bizonyos beosztással, mert azt a félelmet a téltől, ami az idén van, még nem tapasztalta. Helyesnek tartja, hogy a munkásokat tur­nusokba ossza be a főtanácsos. Thurner Mihály polgármester, Szepessy bizottsági tag úz indítványát csak abban az esetben valósíthatnék meg, ha egy-egy munkás egy nap annyit kereshetne, hogy abból a másik napra is félre tehetne. — Mi munkát adunk először a család­­fenntartónak, az apának és olyan fiúnak, aki a családját tartja el. — Az ajánlott megoldási mód nem fogja megszüntetni a nyomorúságot. Nagyobb lesz az utvám Az utvámdíjtételeknek újból való meg­állapítását tárgyalták ezután. K­ö­v­e­s­i Antal azt kérdezi, hogy út- és kövezetvámot más városokban is szednek-e az autósoktól ? Balogh-Kovács megnyugtató válasza után a közgyűlés elfogadó határozatot hozott. Az Erzsébet közkórház 50.000 pengős segélyét szavazta meg ezután a közgyűlés. Berczeller Miksa dr. a kórházi ápo­lási költségeket tette szóvá. 1­80.000 pengőt tesz ki az az összeg, amellyel Sopron város adózó polgárai az idegen illetőségű és az államkincstár ter­hére ápolandó betegek ápolási költségeihez hozzájárulnak. Akció a borfogyasztási adó eltörléséért A borfogyasztási adó leszállítása mellett foglaltak állást Tschida István és Graf Samu biz. tagok, akik hangoztatták, hogy nemsokára több lesz az egy literre eső adó, Rábacsanaki körzetverseny eredmé­nyei.­­Rábacsanakon legutóbb megtartott körzeti leventeverseny eredményei a követ­kezők: Magasugrás: 1. Nagy Zoltán Rába­­csanak, 160 cm. 2. Mészáros Miklós Szil­sárkány, 158 cm. Távolugrás: 1. Nagy Béla Rábacsanak, 5 m. 14 cm. 2. Mészáros Miklós Szilsárkány, 5 m. 12 cm. 3. Szita Antal Árpás, 4 m. 90 cm. Súlydobás: 1. Pozsgai Károly Rábacsanak, 10 m. 96 cm. 2. Széles Lajos Szilsárkány, 10 m. 40 cm. Buzogánydobás: 1. Csapatverseny Szil­sárkány. 2. Csapatverseny Rábacsanak, 100 méteres síkfutás: 1. Rábacsanak, 12,8 másod­perc. 2. Szilsárkány, 13 másodperc. 400 méteres síkfutás: 1. Szilsárkány, 55 másod­perc. 2. Egyed, 57 másodperc. 4-szer 50 méteres staféta. Csapatverseny: 1. Pásztori. 2. Egyed, 4-szer 100 méteres taféta. Csa­patverseny: 1. Szilsárkány. 2. Rábacsanak. Tömegsportgyakorlatok bemutatása: 1. Rába­csanak. 2. Szilsárkány. 3. Egyed. Milyen meleg volt tegnap Sopronban? A szőlészeti és borászati szakiskolától nyert értesülés szerint tegnap reggel 7 órakor Sopronban 143 fok meleget mértek. Az éjjeli minimum 13­8, a radiációs minimum 12­4 és a déli hőmérséklet 167 fok volt. Ugyanekkor a talaj felszínében 185 fok volt a meleg. A hétfői maximum 217 fok volt. 1930. október 1. SOPRONI HÍRLAP 3 '/RhdduL vételkényszer nélkül. Szívesen be- 14" (ft mutatom az imb­ICICHn 1St )• a jelenkor legjobb izzófény lámpáját. Kristályü­veg-készleteket Porcellán-edényeket Alpacca-evőszereket Alkalmi és nász-ajándéktárgyakat Erős és gyenge áramú szerelési anyagokat Rádió-cikkeket Villamos csillárokat Mindennemű háztartási cikkeket. Nagy választék ! Olcsó árak ! BARABÁS JÁNOS, Csorna mint annak a liternek az ára. Egy liter bor lesz 14 fillér, a fogyasztási adó pedig 16 fillér. P­r­e­­­d­i gazdapolgár is hangoztatta, hogy sok a bor, ki nem lehet vinni, tehát le kell szállítani az adót. — Kell a pénz a szegény polgárember­nek ! P­i­n­e­z­i­c­h István indítványozta ezután, hogy írjanak fel a kormányhoz a borfogyasz­tási adó eltörlése érdekében. Ennek ellené­ben a községeknek más bevételi forrást je­löljenek meg. A borszövetkezeti pince létesítését sür­gette. Papp Kálmán szerint a gazdapolgárság saját magában keresse a tragikumát. Szor­galmas, törekvő, de úgy él, hogy a társa­dalmi közösségből szinte kiszakítja magát. Hiányzik belőle a saját sorsával szemben való megértés és nagyon sokszor nincs se ünnepe, se vasárnapja. — Meg kell mondani végre gaz­dáinknak, hogy igazi barátaik nem azok, akik csak hízelegni tudnak, hanem, akik szemükbe mondják az igazat, hogy ezzel javítsák őket. Papp Kálmán éljenzéssel fogadott be­széde után a közgyűlés ezt a pontot Pine­­zich javaslatával kiegészítve elfogadta. A kisgyűlésen is tárgyalt két segélyezési ügyet további előkészítés végett a napirend­ről levették, míg a többi pontokat a köz­gyűlés változatlanul elfogadta. Az ülés délután 5 órakor ért véget.

Next