Soproni Napló, 1919. január-február (23. évfolyam, 1-49. szám)
1919-01-01 / 1. szám
, s az öklünk minden ökölnél a legkeményebb. Háború, az nincs már. De ma, újesztendő napján, összeráncolt homlokkal kell keresgélnünk azon halovány és csendes dolgok után, amelyekből némi bizakodást lehet meríteni.* S amint egy özönével tolul tollamra a panasz, a belsőmben megszólal egy elfojtott hang és azt kérdezi, hogy azért pusztult el annyi magyar ember, azért folyt annyi vér, azért volt az ötödfél esztendős szenvedés, hogy most az Isten kalapjának a bokrétáját idegen pribékek tépdessék, hogy a legacélosabb búza hazájában éhínség pusztítson, hogy Bakonnyá váljon ez az egész ország ? Bizony mi, akik szenvedtünk, nem így képzeltük a dolgot. Hozzánk nem jártak rendesen az újságok, a cenzúra is szigorú volt, bizony mi azt gondoltuk, hogy a hősi halottak sírján sohasem fog elhervadni a világ s hogy ha majd egyszer véget ér a háború, akkor ránk fog támaszkodni a pacifizmus, ránk, akik pacifisták voltunk már az első ütközet után. Mi azt gondoltuk, hogy a mi ruhánkat nem fogják sárral, mocsokkal megdobálni azok, akik azt az ötödfél esztendőt meleg szobában, kávéházban, biztos helyen töltötték. Mert azok dobálnak bennünket, azok kiáltják ki nemzeti hősökké a katonaszökevényeket, azok hányják a szemünkre, hogy Uzsoknál, a nagyszebeni meg a brassói harcokban megmertük védeni a hazánkat. Megkérdezzük azoktól az uraktól, hogy miért nem csinálták meg a forradalmat akkor, amikor még nem volt minden elveszve, miért nézték ölhetett kezekkel, hogy halomra gyilkolják a somogyi meg a bihari gyerekeket, miért hagyták, hogy az egész világ Magyarországon élősködjön? És miért engedték, hogy még akkor is, amikor idehaza már ki volt kiáltva a köztársaság, hogy minket még akkor is angol repülők tizedeljenek? Megkérdezzük tőlük. Mert forradalmat csak idehaza lehetett csinálni. Ha lehetett volna a piavéi fedezékekben, akkor mi már régen megcsináltuk volna. Új esztendő ! Próbáljunk remélni ! Berecz Dezső, kellene tehát a régi vas,kalaposságot tovább kultiválni, hanem utasítani az adóhivatalokat és egyéb állampénztárakat, hogy a régi törzsfizetésen kívül minden közalkalmazott kapja a múlt évben élvezett háborús segélyt, a 400 korona külön segélyt és a felemelt, továbbá a feleségre kiterjesztett családi pót-lékot, aztán számoljanak el a fizetőénztá-rak utólag, de ne akkora várakoztatással a tisztviselőknek és egyéb közalkalmazottak- nak, amekkora idő csak az elkeseredést és a további éhezést segíti elő. A tisztviselők és közalkalmazottak segítését célzó intézkedés magán viseli a demokratikus megértés ismertető jeleit, az utal- ' ványozás késedelmeskedő módja azonban épp oly vaskalaposság, mint amilyet a volt kormányoktól az unalomig megszoktunk. Ha mindenben modernizálódunk, tegyük modernebbé a középkorba illő utalványozási módszert is. Még arra sem jött rendelet az adóhivatalokhoz, csak az újságokból olvassuk, hogy milyen lesz az új évben járó fizetés, meddig fog tehát az tartani, míg a régi copfrendszer mellett meg is kapjuk a pénzünket ? Tibor János: Vaskalaposság. Az új népköztársaság demokratikus kormányának egyik legelső és legdicséretesebb rendelkezése volt, hogy a koplalásra kényszerített közalkalmazottak részére november és december hónapokra 6000 gyorssegélyt utalványozott ki oly utasítással, hogy ezt minden közalkalmazott a lehető legsürgősebben, de még legalább is november hóban megkapja. Csakhogy a kiutalásának régebbi módszerét, a minisztériumi számvevőségeket nem tanította ki demokratikus módon való gyors cselekedetre, mert íme már december is elmúlt s a közalkalmazottak legnagyobb része a gyorssegélyt még ma sem kapta meg. A minisztériumi számvevőségekben ugyanis még ma is névszerinti kiutalásokat teljesítenek s igy a többi tízezerre menő létszámú közalkalmazottat egy-egy számvevőség képtelen kielégíteni. így vált a gyorssegély lassú segéllyé és a közalkalmazottak gyors segítése türelmetlen várakozássá. Pedig egy távirati körrendelettel minden nehézséget meg lehetett volna szüntetni. Ha a pénzügyminiszter minden adóhivatalt és egyébb állampénztárat utasított volna arra, hogy a háborús segélyre minden közalkalmazottnak azonnal fizessenek ki 600—600 koronát utólagos elszámolási kötelezettség mellett, akkor az égetően szükséges gyorssegély csakugyan megfelelt volna rendeltetési céljának és az éhező tisztviselők régesrég hozzájuthattak volna járandóságaikhoz. Ugyanerre a mintára lehetne megoldani a további fizetésváltozást is. Minden adóhivatal tisztában van a hozzátartozó közalkalmazottak fizetési körülményeivel, nem SORRONI NARLO A világháború katonáiral. Értünk hagyták el otthonukat; értünk rótták idegen ország útjait; értünk szenvedték véres csaták ezer kínját; értünk néztek évszámra a vigyorgó halál, az elszerencsétlenedés, a nyomor Medúza arcába. Értünk vonszolták őket ellenség rabsága, minden nyavalyának, lázálmokat termő, halált lehelő mocsarak poklába. ők nem kérdezhették , miért a háború. Ők nem latolhatták, hogy romlás, pusztulás, hazánknak keserve lesz a bevégezés, melyért ők patakokban ontották vérüket, melyért sorsuk szerencséjét, pályájukat, egészségüket, erőik épségét áldozták. Az önzetlen készséges áldozat, melyet érettünk hoztak — kötelez bennünket katonáinknak vére, özvegyeik könnye, árváiknak fajta nem olcsóbb, áldozataik értéke nem kisebb, mert áldozatukat elűzött papjaink nem az igaz Isten oltárára tették. Ne felejtkezzünk meg katonáink, az özvegyek, árvák szomorú sorsáról! Sok csillag aludt ki, sok élet veszett el a keservek ötödfél esztendején. Sok családnak hisze, sok gyermeknek atyja, sok gyászos asszonynak édese, gyámolító férje áldozta életét. Emlékezzünk meg hát a siró árvának, rokkantnak, bénának, pályából kizökkent szegény katonának temérdek bajáról! Feledhetjük őket? távozhatunk tőlük? — Megértő lelkünket, segítő karunkat ajánljuk fel nekik! A csillagos égbolt fénylő végtelenje felviszi lelkünket — ma Sylvester éjén — a mi halottaink, a mi hőseinkhez. Sárbatapadt lelkünk ritka szárnyalása legyen ma éhező árváknak, szegény özvegyeknek, szegény rokkantaknak tettekben nyilvánult hű vigasztalása! P erények gyakorlásával mindnyájan eggyé forrunk, ha összetartó igaz férfiakká, igaz nőkké válunk, akkor Magyarországot a poklok kapui sem dönthetik meg. * Férfiak kerestetnek, akik látnak, gondolkodnak és férfiasan cselekednek. Férfiak kerestetnek, akik egyfelől Jézus Krisztust, másfelől régi fenkölt nagyjainkat veszik például. Modern Bocskaira, Bethlenre, Rákóczira van szükségünk, akik rendet, fegyelmet, tekintélyt teremtenek, akik a tűrhető békét kikényszerítik, mint hajdan Bocskai, Bethlen és a két Rákóczi. . * Megmenteni határainkat, fenntartani a belső rendet, kiküzdeni az elviselhető békét, ez mindnyájunk első kötelessége. Ezzel mindent megnyertünk, enélkül mindent elvesztettünk. Ennek a három szent kötelességnek sikerén munkálkodjék minden magyar. Őrültség addig mással foglalkozni, amig ezeket férfiasan ki nem harcoltuk. * Egyetlen magyar pártban tömörüljön minden magyar Földmives, iparos, kereskedő, tisztviselő, munkás, munkaadó, radikális, szocialista mind a magyar pártban egyesüljön. Csak így biztosíthatjuk a jövőt! Sassi Nagy Lajos: Ajévi gondolatok. A beköszöntő Új évet, állami létünk sorsdöntő esztendejére való átfordulást méltóan csakis úgy ünnepelhetjük meg, hogy ha szívünket, lelkünket, szeretetünket adjuk kölcsönösen egymásnak az új esztendőbe kísérőül, sőt örök ajándékul és örök zálogul. Ez a mindent legyőző szeretet, ez a törhetetlen magyar nemzeti összeforrás legyen a mi idei újévi kölcsönös szent fogadalmunk, hogy vele a második ezredévet biztosítsuk.* A magyar nemzet ezer éves átka a pártoskodás. A jelen világháborút is igazában és főképpen a pártoskodás miatt vesztettük el. Adoig a pártoskodás meg nem szűnik, szebb jövőről, uj Magyarországról nem beszélhetünk. Ha azonban a polgári és Katonai Január 1. Színházi élet 1834-ben Sopronban. A soproni színészet történetét néhai Kugler városi főlevéltáros írta meg. Azonban a legelső időkről elég kevés adat állott a rendelkezésére, úgy, hogy meglehetősen hiányos az 1840 előtti rész vázolása. Mindamellett elég gyakran fel-felbukkanik pár adat. Nemrégiben előkerült egy színlap, mely Kossuth Lajos egyik drámájának előadását hirdette. Régi könyvekből, folyóiratokból szintén kihalászhatunk egyet-mást, ami a soproni színészetre vonatkozik. Pár hónapja e lap hasábjaim, írtam, az 1860. év színházi életéről egykorú laptudósítások alapján, de Frankenburg Adolf emlékirataiban is, találunk néhány adatot. Frankenburg 1834-ben Nagycenken tartózkodott, mint Széchenyi István titkára, majd később ugyanott kadétoskodott egy lovas ezredben, így gyakran volt alkalma berá,üdülni Sopronba és többször jelen volt a szinielőadásokon, melyeket ekkoriban még a száraz malomból átalakított múzsacsarnokban német nyelven tartottak. A helyárak roppant olcsók voltak: a páholyok másfél forintba kerültek, a földszinti ülőhelyek meg nyolc garasba. Az előadások színvonalát Frankenburg elég kifogástalannak találta, jóllehet emlékiratának kiadásakor már fővárosi szintielőadásokban is volt része. A társulat igazgatóját Willi Mihálynak hívták, nem is lett volna éppen, rossz színész, deúgy látszik Thespis, kordájának a tologatása előtt szénás kocsik vezetője volt, miért vifám is népies kiejtésével és magyaros németségével keltett kellemetlen hatást. Gya-r kori nyelvbotlásaival a tragédiákból bohózatot varázsolt s a bohózatból nyelvészeti tragédiát. Egyébként buzgalmára jellemző, hogy eredeti bemutatóval is szolgált a soproni közönségnek. Épp Frankenburgnak első színpadi próbálkozását hozta színre 1834 őszén. A darab, melynek címe „Április elseje” (Der erste April) volt, később Garay János szépirodalmi lapjában magyarul is megjelent, de színpadra a fővárosban nem került, ezt maga Frankenburg akadályozta meg, mert tisztában volt darabjának gyengeségével. Sopronban, viszont viharos volt a siker. Frankenburg ugyan időközben búcsút mondott a katonaságnak, volt tiszttársai azonban becsületbeli kötelességüknek tartották, a Parnasszusra vezető útón első lépéseit megtevő exkollégát minden erejükkel támogatni. Volt is tapsolás, dobogás, úgy, hogy magával