Soproni Szemle, 1978 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1978 / 1. szám - Szita Szabolcs: Naum Alekszejevics Romanov soproni szovjet városparancsnok visszaemlékezései 1945-ről

A városparancsnok első parancsai e feladatok jegyében fogantak.­ A nor­mális élet és rend fenntartása érdekében elrendelte, hogy tilos minden olyan cselekedet, amely a hadviselés érdekeit sértheti, ugyanakkor a frontnapok el­múltával biztosította a közállapotok normalizálását, a város lakosságának elemi létfeltételeit.­ A továbbiakban Sopronban az új politika már a megváltozott feltételek és az új követelmények között formálódott. Az időszerű feladatok megjelölésében és megoldásában, a velük járó nehézségekben a múlt és a jelen a jövő igényei­vel találkozott, sőt gyakorta össze is ütközött, így a városélet megindításában, a közélet megtisztításában és a közigazgatás demokratizálásában­­6 7 a helyi köz­­igazgatási apparátus, a demokratikus erők ereje és befolyásuk jellege mellett egyes kérdésekben a szovjet városparancsnokság, a városparancsnok személyes magatartása és állásfoglalása meghatározó volt. Nagy felelősséget és terhet je­lentett a városparancsnoknak a közbiztonság fokozatos megteremtése és bizto­sítása is. Ez nemcsak lakossági érdek volt, mert ahhoz, hogy a szovjet hadsereg a felszabadított terület erejét felhasználhassa a fasizmus elleni további küzde­lemben legalább viszonylagos rendre, fegyelemre volt szükség. A városparancsnokság kezdetben a vármegyeházán működött, illetékessége Sopron városra és közvetlen környékére terjedt ki. 1945-ben a parancsnok­ságon dolgoztak: V. C. Lapin főhadnagy, politikai helyettesként Gyegtyarev őrnagy, Sur őrnagy, Gyehtyirov százados és A. Fandaruf. Az iparügyi előadó Lappinkov százados volt. A parancsnokság más dolgozói, akiknek beosztása ez­­ideig ismeretlen: Csermanikov őrnagy, Kabajev őrnagy, Kurikov ezredes, Boriszenkov százados, Naszennyik őrnagy. A lakosság politikai felvilágosítását rövidebb-hosszabb ideig a Vörös Hadsereg kötelékébe tartozó magyar szárma­zású tisztek, így Gyáros László százados, Pártos Endre százados, Szabó Ferenc főhadnagy és Zamek Vladimir hadnagy is segítették. Sopron város részéről az összekötő Perényi Kálmán tolmács volt. A Romanov soproni városparancsnoki tevékenysége során az 1. számú parancsot 1945. áp­rilis 1-én (vö. Horváth Zoltán: Sopron és a megye múltja egykori iratok tükrében. Sopron, 1964, 1965, a 2. számút április 3-án, a 3. számút május 10-én, a 4. számút pedig június 1-én adta ki. Az 1. számú parancs: „Mint Sopron város katonai parancsnoka 1945. évi április hó 1-én a nor­mális élet és rend fenntartása érdekében Sopron város területén, elrendelem: 1. Minden polgári hatóság folytassa kötelessége teljesítését. 2. Minden kereskedelmi és iparvállalat tulajdonosa folytassa tevékenységét. Az áruk, élelmiszerek, stb. árai olyanok maradnak, amilyenek voltak a szovjet­ csapatok bevonulásáig. A szeszes italok árusítása további intézkedésig tilos. 3. A helyi hatóságok és a polgári lakosság minden eszközzel segítse elő az iskolák, kórházak, orvosi se­gélyhelyek és egyéb kulturális közintézmények és vállalatok szabályszerű működésének bizto­sítását. 4. Az istentiszteletek megtartásának a templomokban és imaházakban nincs akadálya. 5. A lakosság köteles a birtokában lévő fegyvert, lőszert, hadianyagot és egyéb katonai jellegű javakat és a rádiókészülékeket a katonai parancsnoknak beszolgáltatni. 6. Minden raktár és raktárhelyiség, amely a német és magyar katonai hatóság tulajdonában volt, az összes benne található javakkal együtt, a szovjet­ parancsnokság rendelkezése alá kerül. 7. Az utcai közleke­dést 5.00-tól 21.00 óráig engedélyezem. 8. Éjjel kötelező a város elsötétítése!”­­ 1945 májusában nyolc helyen lehetett kenyeret kapni a városban, vásárlási könyvbe való bejegyzés mellett. Fejadag naponként és személyenként 15 dkg, hivatalos ára 1.20 P volt (OS. 1945. V. 1). Május elseje ünnepe alkalmával a Vörös Hadsereg hét vagon gabonát adott át a város kenyérellátására. A brennbergi bányamunkások külön 300 kg gabona-kiutalást kaptak. Majd V. 14-én a Soproni Malomipari Kft Kőszegi úti telephelyén raktározott gabonakészletet a városparancsnok a polgári lakosság élelmezésére adta át (GySmL: 2. Polgármesteri iratok: 6041/1945, 5896/1945, 6198/1945). 7 A Városházán működő Igazoló Bizottság 250 tisztviselő közül 58-at távolított el. 1945. má­jus 4-ig több mint 300, fasiszta magatartásáról ismert személyt vett őrizetbe a soproni rendőrség (OS. 1945. V. 4). 2

Next