Soproni Szemle, 2022 (76. évfolyam, 1-4. szám)

2022 / 3. szám - VÁROSI ÉS MEGYEI TÁRSADALOM A KORA ÚJKORBAN - Károlyi Bálint: Kiegészítések a muzsaji Vitnyédy család 17. századi leszármazásához

család volt. Ugyan a vármegyei szinten sem a 16. században, sem pedig a 17. században nem jutottak túl, mégis a törvényhatósági életben erősen képviseltették magukat. A csa­lád egyes tagjai még megyei főbírói és szolgabírói tisztségig is eljutottak.32 A frigyből je­lenlegi ismereteink szerint két gyermek született. Minden bizonnyal az első egy kislány, Orsolya volt, aki később Vidos Imre felesége lett. Némileg többet tudunk Vitnyédy Pál fi­áról, Györgyről. A jelek szerint az édesapja saját tapasztalatai alapján fiát szerette volna jól iskoláztatni, ezért a saját tanulmányainak színhelyére, a győri jezsuitákhoz küldte tanulni, ahova az ifjú György 1657-ben be is iratkozott. Érdekes részlet, hogy ekkor már a retorika osztályba járt, korábbi tanulmányairól azonban nincsenek ismereteink. Vitnyédy György feltehetőleg katalizált vagy már katolikus volt eredetileg is, - ez egyelőre nem tisztázható megnyugtatóan - hiszen neve mellé a gondos atyák ezt is felvetették.33 Sőt nagybátyja egyik leveléből azt is tudjuk, hogy az ifjú feltehetőleg egyházi pályára is készült 1657- ben, amit evangélikus nagybátyja nem különösebben ellenzett.34 További sorsa egyelőre ismeretlen. Vitnyédy István leveleiben nem találtam nyomát, ahogy a családi feljegyzések között sem szerepel a neve. 2. kép: Vitnyédy István levele testvérének Pálnak Sopron, 1657. március 2. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattár jelzet: MTAK­K 83. pag. 269. 32 Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. 7. kötet, 1860. 532. 33 Fazekas István - Kádár Zsófia - Kökény­esi Zsolt - Ternovácz Bálint: A győri jezsuita gimnázium diáksága. Anyakönyvi adattár (1630-1773), 03645. rekord: https://library.hungaricana.hu/hu/view/ Jezsuita Gimnaziumok Diakjai_l_Gyor/?query=vitny%C3%A9dy&pg= 174&layout=s (letöltés ideje: 2021.11.22.) 34 Vitnyédy István Vitnyédy Györgynek Sopron, 1657. április 8. MTAK K83. pag. 325. VÁROSI ÉS MEGYEI TÁRSADALOM A KORA ÚJKORBAN

Next