Sopronvármegye, 1922. szeptember (25. évfolyam, 197-219. szám)
1922-09-01 / 197. szám
2 SOPRON VÁRMEGYE 1922. szeptember 1 Valami van a levegőben .. . Még semmi baj. A virágok teljesek, nyitottak és szépek, lányok homloka röpködő fürtökkel enyhén fehérlik elébe a könnyű fuvallatnak és vidáman, hogy enyhül a hőség. De a nap alkonyodó, vérszinti sugarait mohón isszák fekete fellegek, melyek komolyan, vészterhesen, mint hadsereg vonulnak fel az égre. Egy perc még és a horizont mélyéből erősebb fénnyel hasit fal a villám, mint a haldokló nap. A falevelek között rémült sugdolózás támad, erdő mélyén fellozadt szőrrel, foszforeszkáló szemmel szimatol a vad s az anyamadár fészke legmélyéra szoritjs tehetetlen fiókáját. Rétek zöld hullámain egyre gyakrabban fut át a borzongás csak a patakpartján álló hisztérikus öreg nyírfák risálját nyikorgó nevetéssel görcsös derekukat s mohón készülődnek vad szérfiakkal való buja ölelkező játékra. Egy perc még él . . . Igen, valami van a levegőben. Valami fojtott atmoszférájú, döbbenetes, puskaporszagú.Háború. Az emberek megint kezdenek újságot olvasni. Az esti lapokért egyre többen járnak ki az állomásra, de nem a valutát, vagy a búzaárfolyamot keresik benne, hanem a külpolitikát. De nem arra kiváncsiak, hogy mit szónokolnak az interparlamentáris konferencia ülésein, hanem hogy milyen stádiumban van a cseh-jugoszláv katonai egyezmény, milyen magatartást tanúsít Olaszország. A kisántáni államai, Olaszország, Magyarország egyre-másra cáfolják a fegyverkezés hírére, a lapok tele vannak demeneikkel. Ezeknek azonban senki sem ad hitelt, hanem már homályos, három négysoros diplomata nyilatkozatokból azt bogozzák: beavatkozik-e vajjon Anglia, vagy Franciaország ? Da hát mibe avatkozzanak bele? Ez az amit senki sem tud. Mindenki tele van kombinációkkal, mindenki számokkal, adatokkal lehetőségekkel érvel. Konrádok, Joffrék, C-donna, méx, nincsenek kinevezve, de a kávéházak asztalai mellől már tíz világhadsereg számára is eleget lehetne rekrutálni. Kávéházi asztalok mellett dollárok, czokolok, márkák tarka papirosa helyett ma térképek zavara papirosa színesedik és fogadások kötődnek, hogy hány hét a világ Kassáig, Pozsonyig. Hazátlan menekültek, nincstelenek, árvák égő szemmel fantáziálnak és gondolatban már otthon rendezkednek, megtorolnak, igazságok osztanak. Vitatkozás közben a kezek gesztusa kardfogó, punkaszorító és sújtó ököl. Még a révbe érkezetteké, a most nősülteké, a csecsemő boldogságunké is. Csak az erdélyiek hallgatnak csüggedten és komoran a háromsoros távirat felett, hogy Bethlen okos székely politikával most az oláhval barátkozik. Hogy Kassa, Pozsony, Selmec mellett B®m lobog mint harci zászló Kolozsvár neve is... Semmi komoly alapja sincs ennek a lázbetegségnek, de bacillusai láthatatlan milliárd rajokban repkednek a levegőben. A magyar vonatok aranysárga búzát görgetnek nehéz muníciós vagyonok helyett, a kaszárnyák tovább épülnek lakásnak, a kariai kórházban egy-két hét múlva iskola nyílik és egészen iskolás az a gyakorlat, amit ma fiatal tisztek csinálnak szigorúan megszabott számú újoncokkal a katonai gyakorlótéren. Komáromi magyarok a Duna jobb oldalági avarainak éa nyugodtan szállítják haza szokosra váltandó magyar borukat, soproni magyarok budapesti vízummal utaznak Erdélybe s ott tanulják megbecsülni a magyarországi konszolidációt a korrupt, rothadt romániai közállapotok példáján. A rokkantak, a fáradtak, az új munkába fogottak hitetlenül rázzák fejüket és magukra erőszakolják a hitet, hogy földrajzi törvények és egyébb természeti törvények békés uton teszik majd vissza ölünkbe mindazt, amit elvesztettünk. Talán csak egy jó szellem csinálja ezt az egész mostani kavarodást, hogy egymást maró magyarok figyelmét elterelje a haszontalan belső kis kanapópörökről és összekapcsolja az eddig hasztalan kínálkozó, gyűlölettel félretolt sok testvérkezet. Lehet, ha az bizonyos, hogy egy hadseregben, a virrasztókében és nehéz álmunkében nagy mozgósítás történt. Éjjel folriadó anyák, akik a kálváriás esztendő sötét ékszerét hordják korán megráncosodott nyakukban, szorongva hallgatódznak át a szomszéd szobában harci álmokat álmodó fiuk pihenésére és ifjú híresek öleléseiben megint felrémlik a magános ágy és kihűlt fészek borzalmas kietlensége. Valami van a levegőben . . . A kétszocialista párttitkár és a „Sopronvármaegye“. Utóhang a büki cselédek sztrájkjához. Kaptuk a következő levelet: A „Sopronvármegye“ augusztus 25 iki számában ismételten a büki uradalmakban lefolyt földmunkás- sztrájkkal foglalkozik. A cikk írója— természetesen — a nagybirtokokat veszi védelmébe. Szerinte a sztrájkot „lelketlen agitátorai“ idézték elő s e kijelentéséhez zárójelben hozzáteszi a következőket: „A főszolgabíró még a Budapestről jött két szocialista párttitkárt Baranyayt is letartóztatta.“ Ehhez a két merész kijelentéshez van hozzáfűzni valóm. Először is minden gyakorlott újságolvasó előtt világos, hogy ott, ahol „a cseléd évi pénzbére 6—700 korona“ (mert természetbeni járandóságát nagyszámú családjával föléli !) ahol „a 25 éves“ napszámos munkás egész napi nehéz munkájával „70— 80 koronát“ keres ott a sztrájkot az éhség és rongyosság idézte elő és nem a „lelketlen agitátorok*. Gondoskodjék minden nagyuradalom alkalmazottainak tisztességes megélhetéséről, akkor nem kell a sztrájktól félniök. Arra a kitételre, hogy engem a csepregi főszolgabíró letartóztatott, annyi a megjegyzésem, hogy én a sztrájk kitörése napjának reggelén elmentem a főszolgabírói hivatalba s kértem a főszolgabírót, hogy a bérmozgalom békés elintézésében legyen segítségemre. Hogy őengem — mint izgatót — letartóztatott az ő keresztény és szociális gondolkozására vet élénk világot s ezért a „törvényes“ tettért felettes hatósága előtt fog sezámolni, mard az ellenem izgatás miatt lefolytató vizsgálat felmentésemmel végződött s ennek alapján jogi képviselőm utján hivatalos hatalommal való visszaélés miatt ellene a feljelentést megtettem A cikkíró úrnak arra a kitételére, hogy a szervezetekre nincsszüksége az uradalmi munkásságnak, azt jegyzem meg, hogy igenis nagy szükségük van a szervezetekre; szükségük van pedig azért, hogy a törvények által megengedett módon, keresztény alapon küzdjenek a jobb megélhetésükért, boldogulásukért. Baranyay Aladár keresztényszocialista közptitkár: Baranyai úr írásához csak annyi a megjegyezni valónk, hogy szélmalom harcot vív és állításaink egyikét sem cáfolja meg. Sehol sem állítottuk mi azt, hogy a mezőgazdasági cselédek helyzete rózsás, csak ezt mondottuk, hogy ezen a sztrájk nem segít. Aki tudva azt, hogy a törvény szerint börtön jár a sztrájkoló mezőgazdasági munkásnak, sztrájkra izgat, az igenis lelketlen agitátor. Ezt a jelzőt különben maguk Baranyay úrék sem sajnálták a szociáldemokratáktól, mikor azok akarták megszervezni a mezőgazdasági munkátokat. Ha a keresztényszocialisták keveslik és méltán keveslik a mezőgazdasági cselédek jogait, próbálják először törvényhozása után megváltoztatni a cselédtörvény sztrájktiltó paragrafusait. Persze ezt nem könnyű elérni képviselők útján, akik jelölt korukban a földesúr fogatain jártak a földosztást és egyéb jókat hirdető kortes gyűlésekre. A Haller Józsefek, Csik Józsefek, Zichy Jánosok közül csodálatosképpen senki sem interpellált a parlamentben Baranyay úr letartóztatásának egetverő sérelméről, d® az olyan nevetséges állítások ellen, hogy a „Sopronvármegye“ a nagybirtokot veszi védelmébe, alighanem ők is erélyesen tiltakoznának. Agyonlőttek egy csempészt a rákosi határon. Hírhedt csempész volt Fertőrákoson, Ráth József, aki fiatalságban, tevékenységben és vakmerőségben túltett sok csempészen. Most azután megjárta ő is, mert agyonlőtték a fertőrákosi csendőrök. A napokban ismét csempészni akart Ráth József, két darab marhát szeretett volna áthajtani a határon. Csendesen poroszkáit állataival a titkos csempészut porában, nem is gondolt arra, hogy valaki elárulta a csessdőrőrsön és a csendőrök már elhelyezkedtek lesbet őt várni. Mikor a határvonalhoz ért, felharsant a katonás, kemény „állj ki vagy ? “ A csempész megriadt, mert megállításra nem volt elkészülve. A másik pillanatban azonban revolveréhez nyúlt, melyet állandóan magánál hordott és lövöldözni kezdett a csendőrökre. A csendőrök is megnyitották a tüzet és csakhamar süvítő golyózáporos csata fejlődött ki a két fél között, amely hosszabb ideig eltartott, míg egyszercsak a csempész holtan fel nem bukott Egy golyó teljesen szétroncsolta a fajét. A temető halottasházába vitték. A csempészek tanuljanak sorsából. A „boldog“ Csorna sem marad mögötte a boldogtalan Sopronnak. Riport a drága csornai piacról. A városokban lakó közönség sokszor emlegeti boldogtalan irigységgel a boldog falut, hogy ott minden olcsóbb, minden cikk hozzáférhetőbb, mint náluk, az ő méregdrága piacukon. Sajnos azonban a gyakorlatban nincsen igazuk, annyira nincsen, hogy éppen fordítva áll a dolog, mert a mostani féktelen árdrágító időkben a falu sokkal drágább, mint a város és pedig annál drágább, minél kisebb az a község, minél távolabb esik a hatósági ellenőrzés gyújtópontjától. Bizonyítjuk. Legolcsóbb piaca az országnak Budapesten van. A rendszeresen működő árvizsgáló bizottságnak, a repülő detektívek, a szavarie meghozott ítéletek, mindannyi hathatós eszköze az áruzsora letörésének és a telhetetlen nyereségvágy megfékezésének. Ez a hatósági ellenőrzés azonban nem egyforma. Az államrendőrség hatáskörébe tartozó városokban jobb, tökéletesebb és modernebb, mint a városi rendőrségek szférájában és ez utóbbiakban kielégítőbb mint a falukon, ahol az elöljáróságok volnának hivatva az intenzív ellenőrzésére, és indokolatlanul tagadásba veszik ezen jogukat és kötelezettségüket és a főszolgabiróságtól várnak minden kezdeményezést és végrehajtást. A főszolgabiróságtól, holott az már felsőbb hatóság, amely járása területén csupán az ellenőrzésre van hivatva. A drágaság letörésére nézve azonban a főszolgabíróságok — tisztelet a nagyon csekély kivételeknek — ugyancsak nem tesznek semmit, nem ellenőrködnek, Így alakulhatot ki azután a csornai piacon is olyan drágaság, ami talán egyedülálló az országban. A zsemlyék ügyét már szóvátettük. Aki nem hiszi el, járjon utána, hogy Budapesten egy félszer nagyobb, gyönyörű hófehér berű zsemlye darabja a péknél 6 K, az éttermekben és kávéházakban 6 K 50 f, Szombathelyen az éttermekben*? K, Csornán pedig a péknél 7, az éttermekben pedig 8 korona. A lisztárak viszont teljesen egyformák. Mi indokolja tehát a budapesti árral szemben a csornai 1 , 50 filléres árkülönbséget? Bizonyára csak a piac