Sopronvármegye, 1922. szeptember (25. évfolyam, 197-219. szám)

1922-09-01 / 197. szám

2 SO­PR­O­N V­Á­RM­EGYE 1922. szeptember 1 Valami van a levegőben .. . Még semmi baj. A virágok teljesek, nyitottak és szépek, lányok homloka röp­ködő fürtökkel enyhén fehérlik elébe a könnyű fuvallatnak és vidáman, hogy enyhül a hőség. De a nap alkonyodó, vérszinti sugarait mohón isszák fekete fellegek, melyek komolyan, vészterhesen, mint hadsereg vonulnak fel az égre. Egy perc még és a horizont mélyéből erősebb fénnyel hasit fal a villám, mint a haldokló nap. A falevelek között rémült sugdolózás támad, erdő mélyén fellozadt szőrrel, foszforeszkáló szemmel szimatol a vad s az anyamadár fészke legmélyéra szoritjs tehetetlen fiókáját. Rétek zöld hullámain egyre gyakrabban fut át a borzongás csak a patakpartján álló hisztérikus öreg nyírfák ris­álját nyikorgó nevetéssel gör­csös derekukat s mohón készülődnek vad szérfiakkal való buja ölelkező játékra. Egy perc még él . . . Igen, valami van a levegőben. Vala­­mi fojtott atmoszférájú, döbbenetes, pus­­kaporszagú.­­Háború. Az emberek megint kezdenek újságot olvasni. Az esti lapok­ért egyre többen járnak ki az állomásra, de nem a valutát, vagy a búzaárfolyamot keresik benne, hanem a külpolitikát. De nem arra kiváncsiak, hogy mit szónokol­nak az interparlamentáris konferencia ülé­sein, hanem hogy milyen stádiumban van a cseh-jugoszláv katonai egyezmény, mi­lyen magatartást tanúsít Olaszország. A kisántáni államai, Olaszország, Magyaror­szág egyre-másra cáfolják a fegyverkezés hírére, a lapok tele vannak demeneikkel. Ezeknek azonban senki sem ad hitelt, ha­nem már homályos, három négy­soros diplomata nyilatkozatokból azt bogozzák: beavatkozik-e vajjon Anglia, vagy Fran­ciaország ? Da hát mibe avatkozzanak bele? Ez az amit senki sem tud. Mindenki tele van kombinációkkal, mindenki számokkal, ada­tokkal lehetőségekkel érvel. Konrádok, Joffrék, C-donna, méx, nincsenek kine­vezve, de a kávéházak asztalai mellől már tíz világhadsereg számára is eleget lehetne rekrutálni. Kávéházi asztalok mel­lett dollárok, czokolok, márkák tarka pa­pirosa helyett ma térképek zavara papirosa színesedik és fogadások kötődnek, hogy hány hét a világ Kassáig, Pozsonyig. Hazátlan menekültek, nincstelenek, árvák égő szemmel fantáziálnak és gon­dolatban már otthon rendezkednek, meg­torolnak, igazságok osztanak. Vitatkozás közben a kezek gesztusa kardfogó, punka­­szorító és sújtó ököl. Még a révbe ér­kezetteké, a most nősülteké, a csecsemő boldogságunké is. Csak az erdélyiek hall­gatnak csüggedten és komoran a három­soros távirat felett, hogy Bethlen okos székely politikával most az oláhval barát­kozik. Hogy Kassa, Pozsony, Selmec mellett B®m lobog mint­­ harci zászló Kolozsvár neve is... Semmi komoly alapja sincs ennek a lázbetegségnek, de bacillusai láthatatlan milliárd rajokban repkednek a levegőben. A magyar vonatok aranysárga búzát gör­getnek nehéz muníciós vagyono­k helyett, a kaszárnyák tovább épülnek lakásnak, a karia­i kórházban egy-két hét múlva iskola nyílik és egészen iskolás az a gyakorlat, amit ma fiatal tisztek csinálnak szigorúan megszabott számú újoncokkal a katonai gyakorló­téren. Komáromi magyarok a Duna jobb oldalági avarainak éa nyugodtan szállítják haza szokosra váltandó magyar borukat, soproni magyarok budapesti ví­zummal utaznak Erdélybe s ott tanulják megbecsülni a­ magyarországi konszolidá­ciót a korrupt, rothadt romániai közálla­potok példáján. A rokkantak, a fáradtak, az új mun­kába fogottak hitetlenül rázzák fejüket és magukra erőszakolják a hitet, hogy föld­rajzi törvények és egyébb természeti tör­vények békés uton teszik majd vissza ölünkbe mindazt, amit elvesztettünk. Talán csak egy jó szellem csinálja ezt az egész mostani kavarodást, hogy egymást maró magyarok figyelmét elterelje a haszon­talan belső kis kanapópörökről és össze­kapcsolja az eddig hasztalan kínálkozó, gyűlölettel félretolt sok testvérkezet. Lehet, ha az bizonyos, hogy egy hadsereg­ben, a virrasztókében és nehéz álmunké­­ben nagy mozgósítás történt. Éjjel folriadó anyák, akik a kálváriás esztendő sötét ékszerét hordják korán megráncosodott nyakukban, szorongva hallgatódznak át a szomszéd szobában harci álmokat álmodó fiuk pihenésére és ifjú híresek öleléseiben megint felrémlik a magános ágy és ki­hűlt fészek borzalmas kietlensége. Valami van a levegőben . . . A két­­szocialista párttitkár és a „Sopronvármaegye“. Utóhang a büki cselédek sztrájkjához. Kaptuk a következő levelet: A „Sop­ronvármegye“ augusztus 25 iki számában ismételten a büki uradalmakban lefolyt földmunkás- sztrájk­kal foglalkozik. A cikk írója— természetesen — a nagybirtokokat veszi védelmébe. Szerinte a sztrájkot „lelketlen agitátorai“ idézték elő s e kijelentéséhez zárójelben hozzáteszi a következőket: „A főszolgabíró még a Budapestről jött két­ szocialista párttitkárt Baranyay­t is letartóztatta.“ Ehhez a két merész kijelentéshez van hozzáfűzni valóm. Először is minden gyakorlott újság­olvasó előtt világos, hogy ott, ahol „a cseléd évi pénzbére 6—700 korona“ (mert természetbeni járandóságát nagyszámú csa­ládjával föléli !) ahol „a 25 éves“ napszá­mos munkás egész napi nehéz munkájával „70— 80 koronát“ keres ott a sztrájkot az éhség és rongyosság idézte elő és nem a „lelketlen agitátorok*. Gondoskodjék minden nagyuradalom alkalmazottainak tisztességes megélhetésé­ről, akkor nem kell a sztrájktól félniök. Arra a kitételre, hogy engem a csep­­regi főszolgabíró letartóztatott, annyi a megjegyzésem, hogy én a sztrájk kitörése napjának reggelén elmentem a főszolga­bírói hivatalba s kértem a főszolgabírót, hogy a bérmozgalom békés elintézésében legyen segítségemre. Hogy ő­­engem — mint izgatót — letartóztatott az ő keresz­tény és szociális gondolkozására vet élénk világot s ezért a „törvényes“ tettért felet­tes hatósága előtt fog sezámolni, mard az ellenem izgatás miatt lefolytató­­ vizsgálat felmentésemmel végződött s ennek alapján jogi képviselőm utján hivatalos hatalom­mal való visszaélés miatt ellene a felje­lentést megtettem A cikkíró úrnak arra a kitételére, hogy a szervezetekre nincs­­szüksége az uradalmi munkásságnak, azt jegyzem meg, hogy igenis nagy szüksé­­gük van a szervezetekre; szükségük van pedig azért, hogy a törvények által meg­engedett módon, keresztény alapon küzd­jenek a jobb megélhetésükért, boldogulá­sukért. Baranyay Aladár keresztényszocialista közp­­titkár: Baranyai úr írásához csak annyi a megjegyezni valónk, hogy szélmalom har­cot vív és állításaink egyikét sem cáfolja meg. Sehol sem állítottuk mi azt, hogy a mezőgazdasági cselédek helyzete rózsás, csak ezt mondottuk, hogy ezen a sztrájk nem segít. Aki tudva azt, hogy a törvény szerint börtön jár a sztrájkoló mezőgaz­dasági munkásnak, sztrájkra izgat, az igenis lelketlen agitátor. Ezt a jelzőt kü­lönben maguk Baranyay úrék sem saj­nálták a­­ szociáldemokratáktól, mikor azok akarták megszervezni a mezőgazda­­sági munkátokat. Ha a keresztény­­szocialisták keveslik és méltán ke­veslik a mezőgazdasági cselédek jo­gait, próbálják először törvényhozása után megváltoztatni a cseléd­törvény sztrájktiltó paragrafusait. Persze ezt nem könnyű elérni képviselők útján, akik jelölt korukban a földesúr fogatain jártak a földosztást és egyéb jókat hirdető kortes­ gyűlésekre. A Haller Józsefek, Csik Jó­zsefek, Zichy Jánosok közül csodálatos­képpen senki sem interpellált a parlament­ben Baranyay úr letartóztatásának eget­­verő sérelméről, d® az olyan nevetséges állítások ellen, hogy a „Sopronvármegye“ a nagybirtokot veszi védelmébe, alighanem ők is erélyesen tiltakoznának. Agyonlőttek egy csempészt a rákosi határon. Hírhedt csempész volt Fertőrákoson, Ráth József, aki fiatalságban, tevékenység­ben és vakmerőségben túltett sok csem­pészen. Most azután megjárta ő is, mert agyonlőtték a fertőrákosi csendőrök. A napokban ismét csempészni akart Ráth József, két darab marhát szeretett volna áthajtani a határon. Csendesen poroszkáit állataival a titkos csempész­ut porában, nem is gondolt arra, hogy valaki elárulta a csessdőrőrsön és a csendőrök már elhe­lyezkedtek lesbet őt várni. Mikor a határ­vonalhoz ért, felharsant a katonás, ke­mény „állj­ ki vagy ? “ A csempész meg­riadt, mert megállításra nem volt elké­szülve. A másik pillanatban azonban re­volveréhez nyúlt, melyet állandóan ma­gánál hordott és lövöldözni kezdett a csendőrökre. A csendőrök is megnyitották a tüzet és csakhamar süvítő golyózáporos csata fejlődött ki a két fél között,­ amely hosszabb ideig eltartott, míg egyszercsak a csempész holtan fel nem bukott Egy golyó teljesen szétroncsolta a fajét. A te­mető halottasházába vitték. A csempészek tanuljanak sorsából. A „boldog“ Csorna sem marad mögötte a boldogtalan Sopronnak. Riport a drága csornai piacról. A városokban lakó közönség sokszor emlegeti boldogtalan irigységgel a boldog falut, hogy ott minden olcsóbb, minden cikk hozzáférhetőbb, mint náluk, az ő méregdrága piacukon. Sajnos azonban a gyakor­latban nincsen igazuk, annyira nincsen, hogy éppen fordítva áll a dolog, mert a mostani féktelen árdrágító időkben a falu sokkal drágább, mint a város és pedig annál drágább, minél kisebb az a község, minél távolabb esik a hatósági ellenőrzés gyújtópontjától. Bizonyítjuk. Legolcsóbb piaca az országnak Buda­pesten van. A rendszeresen működő ár­vizsgáló bizottságnak, a repülő detektívek, a szavari­e­ meghozott ítéletek, mindannyi hathatós eszköze az áruzsora letörésének és a telhetetlen nyereségvágy megfékezé­sének. Ez a hatósági ellenőrzés azonban nem egyforma. Az államrendőrség hatás­körébe tartozó városokban jobb, tökélete­sebb és modernebb, mint a városi rend­őrségek szférájában és ez utóbbiakban kielégítőbb mint a falukon, ahol az elöl­járóságok volnának hivatva az intenzív ellenőrzésére, és indokolatlanul tagadásba veszik ezen jogukat és kötelezettségüket és a főszolgabiróságtól várnak minden kezdeményezést és végrehajtást. A főszol­­gabiróságtól, holott az már felsőbb ható­ság, amely járása területén csupán az ellenőrzésre van hivatva. A drágaság le­törésére nézve azonban a f­őszolgabírósá­­gok — tisztelet a nagyon csekély kivéte­leknek — ugyancsak nem tesznek semmit, nem ellenőrködnek, Így alakulhatot ki azután a csornai piacon is olyan drágaság, ami talán egyedül­álló az országban. A zsemlyék ügyét már szóvátettük. Aki nem hiszi el, járjon utána, hogy Budapesten egy fél­szer nagyobb, gyönyörű hófehér berű zsemlye darabja a péknél 6 K, az étter­mekben és kávéházakban 6 K 50 f, Szom­bathelyen az éttermekben*? K, Csornán pedig a péknél 7, az éttermekben pedig 8 korona. A lisztárak viszont teljesen egy­formák. Mi indokolja tehát a budapesti árral szemben a csornai 1 , 50 filléres árkülönbséget? Bizonyára csak a piac

Next