Sopronvármegye, 1923. október (26. évfolyam, 216-241. szám)

1923-10-02 / 216. szám

2 Ami i­stisztiki városi közgyűlés programmjáb­ól hiányzik. Mi az, ami a csütörtöki soproni városi közgyűlés programmjából hiányzik? A vá­laszon nem kell sokáig törni fejünk: a nagyobbszabású építkezési politika. Nincs költségvetés, nincs pénz, Sopron építkezési programmá apró toldozgatásokban, foltoz­­gatásokban­­merül ki és már nagy haladás­nak kell üdvözölnünk azt, hogy a tanács rászánta magát a városi mozi kibővítésére ma, amikor a kibővítési terv megvalósítása legalább tízszeresébe kerül az eredetinek. A város mozit bővít, mert a mozibő­­­vítés a nagy befektetés mellett is jó üzlet­nek bizonyul ma, mikor a soproni­ mozik már régen szültek a mozgófénykép egyre növekvő közönségének befogadására. A­­ pénzügyi palotát ellenben az állam építi s a város egyetlen lépést sem tesz az elvi­selhetetlen lakásínség megoldására, aminek tudvalévően egyedüli hathatós eszköze az építkezés. A­akásépítési programm hiányát sínyli a soproni közönség a közgyűlési tárgysorozaton és annál­ inkább érthetetlen előtte ez a hiány, mert Thurner polgármes­ter a nyár folyamán vagy háromszor hozta már a tarsolyában Budapestről azt a lakás­építési programmot. Soproni közgyűléseken nem egyszer fakadtak incisinci kanapé pörökből, apró személyi sérelmekből és rengeteg nagy szereplési viszketegből órákat rabló inter­pellációk. Kiváncsiak vagyunk, akad-e majd interpelláló a holnaputáni közgyűlésen, aki megkérdezi a polgármestert és a tanácsot, hogy miért nem indul meg Sopronban a lakásépítkezés, vagy — talán ne menjünk ily vérmes messzire — miért nem beszél­nek egyáltalán Sopronban lakásépítésről, mikor a pénzügyi kormány a nyár folyamán többször kijelentette, hogy hajlandó nekünk lakásépítési kölcsönt nyújtani, a mérnöki hivatalban pedig már réges-rég elkészültek a megépítendő családi és munkásházak tervei. Múltkor már egyszer rámutattunk arra a megmagyarázhatatlan ellenmondásra, mely ebben a tekintetben a polgármester és a mérnöki hivatal nyilatkozatai között fenn­forog. Reméljük, hogy a közgyűlésen el­­oszlik majd ez a félreértés és ha pozitív építkezési programmot nem kapunk, leg­alább biztos tudomást szerzünk majd róla, hogy miért építkezik Szeged, miért Kecske­mét, Győr, Debrecen, Pécs és miért kell­ pont Sopronnak várni egészen addig, míg az építkezési anyagok és munkabérek to­vábbi drágulása a legjóindulatúbb állami támogatás dacára is illuzárissá lesz minden építkezést. szédban lármás propagandát csinálnak, Sopron elszakításáért idegenben kilincsel­nek. Hogy mennyire megy már bátorságuk a becstelenségekben, a Deák-kut melletti millenáris kőemlék vérforraló megcsonkítása is bizonyítja. A millenáris emlék kőbe vésve hirdeti időtlen­ időknek, hogy Ezer esztendős régi hazájáról A magyar le nem mond soha . . . szent jogáról . . . A kies Deák-kot nagyszámú látogatói fölháborodva látják, hogy a vésett sorokat szentségtelen kezek megcsonkították. A kő-sorokból szavakat tüntettek el bizonyára vésővel s a vers most igy hangzik: Ezer esztendős régi hazájáról A magyar le . . . mond .... ...........jogáról. Hónapok óta áll már így a szégyen­oszloppá szentségtelenitett millenáris­ oszlop, hirdetője a magyar türelemnek s a magyar földön minél szélesebben burjánzó haza­áruló törekvéseknek. * „ ■ .......... .....1. Hegűsoikitoiták a tnillenlumi eiiiléhklvot. A Sopronvármegye a multkorában meg­írta, hogy néhány gyászmagyar a legsze­mérmetlenebb módon áruba bocsátotta Sopront. Nem az első tünete ez annak, hogy a város telítve van a megtépett ma­gyar haza esküdt ellenségeivel. Azokról nem is beszélünk,­­kik olyan formában adnak magyarellenes érzelmeiknek kifejezést, amely — sajnos — bírói után nem üldözhető. Azonban éppen a legutóbbi időkben szinte napirenden van, hogy mulatóhelyeken, korcsmákban és más nyilvános helyeken is hangosan becsmérlik a magyarságot. A rendőrségen több ilyen ügyben folyik eljá­rás. De hány h­asonló bitangság kerüli el a hatóság figyelmét. A mi véreinket az el­rabolt területeken magyarságuknak leg­kisebb megnyilatkozásáért is véresre bo­­tozzák, bebörtönözik, nálunk pedig dögle­­letes lelkűek, akik magyar földön, magyar kenyéren élnek, becstelen vakmerőséggel tüntetnek a magyarság ellen, becsmérelnek bennünket, gyáva alatomossággal álhíreket hazudnak bele a közvéleménybe, hogy Sopron Magyarországhoz való tartozandó­­ságának napjai meg vannak számlálva s amit itthon csak suttognak, annak a szom­­ b soproni piai tojás-nzizófiaiból. A következő sorokat kaptuk­: Igen tisztelt szerkesztőség! Talán meg­engedik, hogy egy kicsit korrigáljak a szombati lapjukban tett egyik megjegyzésen. Tudniillik ott egy helyen azt tetszett írni, hogy­­változatlan volt a helyzet a tojás­piacon is, t. i., hogy nem volt egy tojás sem a soproni piacon. — erre a követke­zőt szeretném elmondani, esetleg nem is ártana, valahogyan tovább is adni a gyö­nyörű kis mesét a soproni piacról. Bizony nemcsak egy, hanem egy jó pár száz vagy ezer tojás is volt a pénteki piacon ! Csak­hogy ki kapott belőle? az a kérdés ! A mi gyermekeink biztos hogy nem kaptak. Men­tem szakadó esőben a piacra, leginkább éppen tojás végett, mert ha már húsz nem lehet, legalább némelykor egy ételben­­ tojás kell a gyermeknek. Bizony ott volt is egy falusi menyecske, előtte nagy kosár tele tojással, de a kosár jól lekötve, a menyecske kezé­ben egy pár tyuk körülötte már vagy 10 — 12 asszony, kik most már velem együtt kö­nyörögtek a menyecskének adjon nekik már a tojásból! Nem adok el a tojásból addig, mig el nem adtam a baromfit! szól a nénike. Kértük mindenféleképpen, de nem engedett a kimondott szóból, nem adom, amíg nincsen eladva a baromfi (s pár!), «tartjuk a tyúkokat, amig elosztja a tojást, nem szökünk el vele, biztos lehet» — nem adom tojást — és Schluss — nem adott Egész közel áll 3 rendőr, megszólítok egyet közölük. Kérem mondja rendőr úr, meg van az engedve, hogy az az asszony nem ad senkinek tojást, mert egypár csibéje van ! Amelyet senki a világon nem kért.­ «Nem kényszeríthetem az asszonyt, hogy kétféle portékát egyszerre áruljon», felel a rendnek őre. «De hát hogyan érjünk mi rá, hogy esetleg délig ott álljunk és várjunk, hogy akadjon vevő annak a csibének, hogy végre megkapjuk azt a nyomorult 2—3 tojást! «Aki nem ér rá, az ne jöjjön ide!» ez volt a rend őrének igen kedves válasza. Jól van, otthagyom menyecskét is, to­jást is, rendőrt is, végig járok a piacon, máshol tojást keresni, nincsen, visszame­gyek, nézni, hogy talán valahogyan meg­ürült az asszonynak keze s talán még is kapok tojás. Hát a drága asszonyka már nincsen ott, sem a tojása, de­ ugyanott áll most 3, mondom három­­ menyecske, 3, mondom három nagy kosár tele tojással és nem, nem három pár csibe! A két pár csibe, egy egy asszonynál, a 3-iknál 1*1—12 törött tojás, mindhárman megint ugyan­azt dalolják, nem adunk a tojásból, az egyik, ha nem adtam el a törött tojást, ve­gyenek törött tojást! (szívesen (?), ha ott­hon eladja nekem, de nem vihetem haza az Alsólőver-útig, hogy aztán 3-szor 400 — 450 koronáért 3 üres tojáshéjam legyen.) A két másik, «nem adunk el, vegyenek csibét, amíg azt el nem adtuk, nem adunk el tojást a kosárból. Egy egész kosár aztán szemünk előtt szépen elment — hogy ki­nek, hová? Pedig a néninek még mindig kéziben ragadt az az áldott szép kis barom­fija. A másik két kosár valószínűleg éppen úgy elsétált, mivel olvasom, hogy «nem volt egy tojás sem a piacon«. — Tetszik látni, hogy volt, csakhogy ki kapott belőle? A soproni háziasszonyok és gyermekei biz­tosan nem. A második tojásepizód után is reméltem segítséget találni ott, ahol azt találni kellene a rendőrnél. Közel állt egy, oda mentem. Hát a válasz: Nem kénysze­ríthetem az asszonyt, hogy 2 portékát egy­szerre adjon el. Talán jó lenne a tojás­­nénikéket figyelmeztetni, hogy csak hozza­nak magukkal egy pár csibét, egy pár törött tojást, esetleg egy pár öreg cipő is megfelel mikor teli tojásőskosaraikkal jön­nek be a soproni piacra. Talán még nem tudja mind, hogy milyen alkalmas, hasznos kis dolgok ezek. Békeidőben egész szépen árultak egy­más melllett 2—3 dolgot is, csakhogy akkor Sopronnak hozták a portékát. Most? Bizony feljelentettem volna a dolgot, annyira bántott, hogy még 3 tojást sem vihetek haza. Csakhogy ki ér rá — én bizony nem és az asszonyoknak legalább 90#/h-a nem — az a baj, de azt, hogy nem volt tojás még sem tudom megjegyzés nélkül hagyni. Tisztelettel özv. Petri Viktorné. SOPRON VÁRMEGYE 1923. október 2. FISCHER EMIL, Sopron Várkerület 43.„Tetra“ Pelenka Csecsemő kelengye Férfifehérnemű­ áll it 1 is fél hold h­íd 90 alis­honná... A falusi ingatlanforgalom történetében még nincs feljegyezve olyan eset, aminő Hidegség kisközségben fordult elő a múlt héten. Valaki egy 8 és fél holdas birtokát adta el nyilvános árverésen és a licita al­kalmával olyan számok röpködtek a leve­gőben, hogy azok akik nem akartak, mert nem tudtak vásárolni és csak kíváncsiság­ból jelentek meg, szájtátva állottak az em­bertömkelegben. Azok viszont, akik úgy in­dultak el Hidegségre, hogy megvesznek minden csoportot és vakondtúrást és evég­­ből gyűretlen százezerkoronásokat tettek ingük alá a mellükre, azoknak bizony egy­két milliócskát odakiáltani, ráígérni még annyi sem volt, mint hajdanában-danában odarikkantani a cigánynak, hogy húzd rá, a fistes teremtette. Az elárverezett 8 és fél hold ingatlan szanaszét van a hidegségi határban. A nagy csoport ember minden eladó földhöz oda­zarándokolt és ha nem is akartak venni, ujjuk közt morzsolgatták a csoportokat, nézegették és jóslásokba bocsátkoztak az árverés eredményét illetőleg. Akkora szá­mokról azonban álmodni sem mertek, amennyit a földéhes, pénzzel egyebet kez­deni nem tudó kisgazdák a földekért adtak. Nemcsak a környékről, hanem messzebbi falvakból is megjelentek egyesek a föld­árverésen, amely úgy végződött, hogy a 8 és fél hold ingatlan eladásából 80 millió és valami 500 ezer korona folyt be a boldog árverező zsebébe. Természetes, hogy a föld­ingatlan nem egyforma értékű minden határban. A nagy magyar alföldön 89 millióért jóval nagyobb terjedelmű birtokot lehet venni. Hogy Hidegségen miért ilyen drága a föld, azt Sopronhoz való közelségében kell meg­találnunk, illetve a gazdaságos megmunká­lási, hasznosítási rendszerben, ami Hideg­ségen egy évszázad óta gyökeret vert. Hidegségben bolgárkertészettel foglalkoznak, ami többet hoz, mint a gabonagazdálkodás és itt kell megtalálnunk a föld magas árának a magyarázatát. Az árverést méltó áldomás követte a vendéglőben és bor mellett sikerült a fel­izgatott idegeket annyira­­ felbőszíteni, hogy a levegőben millió koronák helyett egy darab szódásüveg repült az egyik hidegségi legény fejéhez. A földeket egyéb­ként módosabb kisgazdák vették meg, de bank és szomszéd segedelme nélkül fizet­ték ki, pusztán arra támaszkodva, hogy Sopronban igen jó ára van az­­ ökörnek.

Next