Sopronvármegye, 1925. június (28. évfolyam, 123-144. szám)

1925-06-03 / 123. szám

XXVI. évfolyam, 123. szám. Ára 1500 korona Szerda, 1925. junius 3 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égy hónapra .... 35.000 korona. Hegyedésre ..... 100.000 korona. Hirdetések felvétetnek tarifális áron.. náinfci kSzlöhy POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: SOPRON Szentgyirigy­ utca II. Telefon 524 és­ 446 Fió­kkiadó h­ivatal és szerkesztőség CSORNÁN, Erzsébet­ utca. Östör dr. a választójogi javaslatnak Sopront sújtó igazságtalanságairól. A szavazási kényszer ellen. — Az igazi konzervatív politika feladatai. — Östör dr. kompromisszumos javaslata a nemzetgyűlésen. Mint már röviden jeleztük, Östör József dr. nemzetgyűlési képviselő a múlt héten nagy beszédet tartott a nemzetgyűlésen a választójogról. Most a képviselőházi napló nyomán közöljük a beszéd részleteit, melyek soproni vonatkozásaiknál fogva nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot A beszéd abból indult ki, hogy szóló a két szélőség között közvettő álláspontot képvisel. Noha a javaslat ellen, különösen ami a szavazat módjára vonatkozik, súlyos és számos kifogásaim vannak és ezekre tész lététért rá fogok térni, ezt a javaslatot mégis az általános tárgyalás alapjául el­­fogadom. (Helyesel a jobboldalon. Meg­indokolom ezt két indokkal. A legfontosabb az, hogy a javaslat végre 1910 után tör­vényhozási tető alá hozza a választójog kérdését. Másodszor ez a javaslat az eddigi törvényes állásponttal szemben haladást jelent. Andrásé?­sayula glóf a választójogról tartott beszédében észzehasonl­ást tett a jelenlegi javaslat, azonkívül pedig az 1920. évi Friedrich féle választási rendszer között. Szerény felfogásom szerint ez az össze­hasonlítás semmi körülmények között sem állhatja meg a helyét.­­(V­gy van? Úgy vsa­t a jobboldalon ) Andrássy Gyula grófnak, aki a jogfolytonosságnak egyik nagy baj­noka, felfogásom szerint törvényes össze­hasonlításra kellett volna helyezkednie és ez csak az 1916. évi XVII. t. c. lehetett volna, vagy ki kellett volna indulnia egy tényleges alapból. A tényleges alap pedig nem a Friedrich-féle rendelet. Az iltalmnas Ittho a választójog tör­ténete a magyar politikában. Amikor így röviden indokolom állás­pontomat, hogy a javaslatot az általános tárgyalás alapjául elfogadom, legyen szabad rátérnem arra, ami tulajdonkép ütközp­­ont a pártok között és amely tekintetben­izonyos módosításaim és gondolataim volnának, a választási módra, a nyilvános és titkos szavazásra. Egy megemlékezéssel kezdem, amely engem visszavezet 1905 be, amikor Ap­­pony­ Albert Sopronban járt. Akkor az or­­szággyűlés több tagja kíséretében a bajai Erzsébet-kertben felszólalt öt felszólalásá­ban állást foglalt az általános egyenlő és titkos választójog ellen. Amikor beszédében, amelyet nagyon szépen megindokolt, oda­ért, hogy ők a nemzet legszélesebb rétegeit az alkotmány sáncainak romjaiba akarják bevenni, akkor hátul mozgolódás támadt és egyszerre csak a magyar nemzeti öltö­zetbe bujtatott jó soproni pénzichterek ala­posan elagyabugyálták azokat, akik a szo­ciáldemokrata párt részéről meg akarták zavarni Apponyi Albert gróf beszédét, ami­kor beszédében ehez a részhez ért. Én az első sorokban ültem. Nagy zenebona tá­madt, az egész publikumot a tribün fölé lökték a verekedők, ■ egy sebet kaptam a lábamon, amelyet hosszú ideig hordtam — erre mindig büszke voltam — a seb már régen beforrott, azt elrejtette®, de amit Apponyi Albert gróf mondott, azt sohase felejtettem el és nem is fogom el­felejteni. (Pikter Emil: Egypár dolog történt azóta!) Erre is rátérek, tt. képviselőtársam, hogy nagy dolog történt 1918 ban, de Ap­ponyi Albert grófnak akkor is ez volt az álláspontja. Tehát változtak a képek. Irányi volt, aki az általános egyenlő titkos vá­lasztójogot a függetlenségi párt részéről mindig követelte és kívánta s ducira (közbeszólás a szélsőbaloldalon) hogy a függetlenségi párt ezt kívánta,­­méltóztassa­­nak megengedni, majd mondok olyat is, ami a képv­elő úrnak tetszeni fog és dacára annak, hogy 1905-ben a független­ségi párt, amikor hozzájutott, hogy átvegye a kormányzást és csakugyan át is vette, de nem azért vette őt, hogy az általános egyenlő és titkos választójogot megcsi­nálja, hanem azért, hogy meg ne csinálja. Jött t. I. a darabont kormány, benne az öt­letes Kristóffy József belügyminiszterrel, aki először dobta be hivatalos részről, a korona részéről ezt az általános egyenlő titkos választójogot a választóközönségbe és akkor azt mondta a függetlenségi párt — a függetlenségi pártnak ez benne volt a programmjában, de nem az összes füg­getlenségi pártiaknak — hogy azért kell vállalkoznia a kormányzásra, hogy ez meg ne valósulhasson. És noha a kirá­yi leirat­ban és a kormány megalakításában az volt, hogy úgy kell megcsinálni a választójogot, hogy annak legalább is olyan terjedelműnek­­ kell lennie, mint az a Kristóffy-féle rende­letben volt, jött Andrássy Gyula és a plu­rális választójog. Tehát hirdették, mikor azonban odakerültek, meg nem csinálták. Hogy miért nem, arra leszek bátor majd rámutatni. Változik a politikai színjáték. (Strausz István:­ Az élet változik!) Jött 1910. Megbukott a koalíció és jön utána a mun­kapárt, programmjában az általános egyenlő és titkos választójog... Őt se csinálták meg. Tartozom annak a megállapításával, hogy voltak olyanok, akik igyekeztek megcsinálni és voltak olya­­□óik, akik akkoriban képviselőségre vállal­koztak és akik hirdették határozottan és­­ nyíltan, hogy te általános egyenlő és titkos választójogot nem akarják és tartozunk an­­unk a történeti igazságnak, hogy például Tins István gróf határozottan megmond a­­ munkapárt részéről, hogy ő a munkapárt összekalapicsolásában tevékeny részt vesz ugyan, de az általános­­egyenlő és titkos választójogot nem akarja és nem kívánja, jött egy fiatal és tapasztalatlan király, aki a többség nagy vezérét félretolta és azután utasítást adott arra, hogy a választó­jog kiterjesztése mellett oldják meg ezt a kérdés­t. És most jött­ az Eszterházy kor­­mmánynek egy minisztere, aki külön erre a célra delegáltatok, de az általános titkos vá­lasztójogot Vázsonyi Vilmos sem csinálta meg. Kihirdették, de midőn kormányra ke­rült, akkor meg nem valósította és nem csinálta meg. És nem lett később sem törvény az általános titkos választójogból. Ezek történéti tények, amelyeket leta­gadni nem lehet. Ezekkel a történeti tényekkel nem azt akartam bizonyítgatni, hogy itt pártárulások és hasonló dolgok történtek. Hanem, hogy nem lehet mindig megcsinálni azt, amit hirdetnek, vagy — ha szabad így kifejez­nem magamat konzervatív nyelven — csak azt szabad hirdetni, amit meg lehet csinálni. A mitik tanulság, amit ebből mélóz­­tatnak levonhatni, az, hogy akkor, amikor azok, akik kormányuralomra jutottak, meg­­csinálhatták volna az általános egyenlő és titkos választói jogot, mindig kénytelenek voltak kompromittálni az adott viszonyok­kal, helyzetekkel, helyzetekkel, kénytelenek voltak a politikai pártokkal egy kompro­misszumot kötni és így a megoldás felé vinni ennek a kérdésnek rendezését. Miért bukott meg a kiegyenlítés? Azt hallottuk a felszólalások folyamán a bal- és jobboldalról egyformán, hogy kö­zeledés lett volna ebben a kérdésben. Legyen szabad a mai helyzetre vonat­kozóan megállapítanom a történeti bizo­nyítékokon kívül azt, hogy igenis, megvolt itt a Házban annak minden oldalán a haj­landóság — újból hangsúlyozom, minden oldalán, a hajlandóság vagy a gondolat,­­­hogy ezt a kérdést ez alkalommal is kom­­promissum után a­dják meg. Fájdalom, ez nem következett be és nagyon kételkedem benne, hogy most már egyáltalában be fog-e következni. Engedjék meg­ konstatál­nom azt is, mi volt az oka szerény felfo­gásom szerint annak, hogy ez be nem kö­vetkezett és ennek a fontos kérdésnek kom­­promissum útján való megoldása lehetővé nem vált. Ezen az oldalon, a baloldali po­litikusok részéről a taktikában, vagy talán a formában, a jobboldalról pedig, a lényeg­ben volt a hiba. A kompromisszum politikai szükség és jónak útja. Legyen szabad elmondanom azokat a gondolatokat, amelyek ha a kellő időben és megfelelő tényezők részéről beledobálták volna a vitába, véleményem szerint ennek a kérdésnek megoldását egyöntetűen lehetsé­­gessé tették volna. Mindjárt itt kifejezem azt az álláspontomat, hogy a Rubinek féle indítvánnyal, illetve a választójogi bizottság javaslatával semmi körülmények között egyet nem érthetek. Méltóztatnak tudni, hogy ez indítvány következtében négy törvényható­­sági várost fosztottak meg a titkos szava­zati jogától, még­pedig azzal az indokolás­­sal (Reisinger Ferenc: köztük Sopront is­) hogy csak a többes pluralitásos kerüle­tekben legyen a szavazás titkos, a többi kerületekben pedig, ahol csak egy képvise­lőt választnak, nyilvános. Ez a bizottság­nak a javaslata, azonban az eredeti javaslat mást mond Az eredeti javaslat azt mondja , hogy »Ily előzmények után annál kevésbbé kívánunk elzárkózni a titkos szavazás elől, mivel magunkévá tesszük az 1913/14­­. c. alapjául szolgáló törvény indokolásában elfoglalta azt az álláspontot, hogy az arra valóban alkalmas kerületekben aggodalom nélkül áttérhessünk a titkos szavazásra. Elsősorban a nagyobb, fejlettebb városok azok, ahol titkosnak tartjuk a szavazást­. Ez az a vezérgondolat, amely a javaslaton is végigvonul, hogy amint meg fogják en­gedni azok a nagyszerű kultúrviszonyok, amelyekre Nagy Emil t. képviselőtársam írásban és szóval is annyiszor alludált, a titkos szavazati jogot majd be lehet vezetni, de most még nem és a miniszterelnök úr is a fokozatos fejlesztés álláspontján áll. Ezek után mit látunk. Az ország nyu­gati részéről beszélek csak, a Dunántúlról, amely az országnak kétségtelenül ... azt hiszem ebben nem látnak sértést azok, akik nem a Dunántúlról valók, vagy nem du­nántúli kerületet képviselnek, mert a szá­mok beszélnek . . . legműveltebb és legkul­turáltabb területéhez tartozik. Ebből a ku­tur­­területből emel ki a javaslat három várost, Sopront, Székesfehérvárt és Komáromot, következet­enül önmagához. Nem is szólok

Next