Sopronvármegye, 1925. június (28. évfolyam, 123-144. szám)
1925-06-03 / 123. szám
XXVI. évfolyam, 123. szám. Ára 1500 korona Szerda, 1925. junius 3 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égy hónapra .... 35.000 korona. Hegyedésre ..... 100.000 korona. Hirdetések felvétetnek tarifális áron.. náinfci kSzlöhy POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: SOPRON Szentgyirigy utca II. Telefon 524 és 446 Fiókkiadó hivatal és szerkesztőség CSORNÁN, Erzsébet utca. Östör dr. a választójogi javaslatnak Sopront sújtó igazságtalanságairól. A szavazási kényszer ellen. — Az igazi konzervatív politika feladatai. — Östör dr. kompromisszumos javaslata a nemzetgyűlésen. Mint már röviden jeleztük, Östör József dr. nemzetgyűlési képviselő a múlt héten nagy beszédet tartott a nemzetgyűlésen a választójogról. Most a képviselőházi napló nyomán közöljük a beszéd részleteit, melyek soproni vonatkozásaiknál fogva nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot A beszéd abból indult ki, hogy szóló a két szélőség között közvettő álláspontot képvisel. Noha a javaslat ellen, különösen ami a szavazat módjára vonatkozik, súlyos és számos kifogásaim vannak és ezekre tész lététért rá fogok térni, ezt a javaslatot mégis az általános tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyesel a jobboldalon. Megindokolom ezt két indokkal. A legfontosabb az, hogy a javaslat végre 1910 után törvényhozási tető alá hozza a választójog kérdését. Másodszor ez a javaslat az eddigi törvényes állásponttal szemben haladást jelent. Andrásé?sayula glóf a választójogról tartott beszédében észzehasonlást tett a jelenlegi javaslat, azonkívül pedig az 1920. évi Friedrich féle választási rendszer között. Szerény felfogásom szerint ez az összehasonlítás semmi körülmények között sem állhatja meg a helyét.(Vgy van? Úgy vsat a jobboldalon ) Andrássy Gyula grófnak, aki a jogfolytonosságnak egyik nagy bajnoka, felfogásom szerint törvényes összehasonlításra kellett volna helyezkednie és ez csak az 1916. évi XVII. t. c. lehetett volna, vagy ki kellett volna indulnia egy tényleges alapból. A tényleges alap pedig nem a Friedrich-féle rendelet. Az iltalmnas Ittho a választójog története a magyar politikában. Amikor így röviden indokolom álláspontomat, hogy a javaslatot az általános tárgyalás alapjául elfogadom, legyen szabad rátérnem arra, ami tulajdonkép ütközpont a pártok között és amely tekintetbenizonyos módosításaim és gondolataim volnának, a választási módra, a nyilvános és titkos szavazásra. Egy megemlékezéssel kezdem, amely engem visszavezet 1905 be, amikor Appony Albert Sopronban járt. Akkor az országgyűlés több tagja kíséretében a bajai Erzsébet-kertben felszólalt öt felszólalásában állást foglalt az általános egyenlő és titkos választójog ellen. Amikor beszédében, amelyet nagyon szépen megindokolt, odaért, hogy ők a nemzet legszélesebb rétegeit az alkotmány sáncainak romjaiba akarják bevenni, akkor hátul mozgolódás támadt és egyszerre csak a magyar nemzeti öltözetbe bujtatott jó soproni pénzichterek alaposan elagyabugyálták azokat, akik a szociáldemokrata párt részéről meg akarták zavarni Apponyi Albert gróf beszédét, amikor beszédében ehez a részhez ért. Én az első sorokban ültem. Nagy zenebona támadt, az egész publikumot a tribün fölé lökték a verekedők, ■ egy sebet kaptam a lábamon, amelyet hosszú ideig hordtam — erre mindig büszke voltam — a seb már régen beforrott, azt elrejtette®, de amit Apponyi Albert gróf mondott, azt sohase felejtettem el és nem is fogom elfelejteni. (Pikter Emil: Egypár dolog történt azóta!) Erre is rátérek, tt. képviselőtársam, hogy nagy dolog történt 1918 ban, de Apponyi Albert grófnak akkor is ez volt az álláspontja. Tehát változtak a képek. Irányi volt, aki az általános egyenlő titkos választójogot a függetlenségi párt részéről mindig követelte és kívánta s ducira (közbeszólás a szélsőbaloldalon) hogy a függetlenségi párt ezt kívánta,méltóztassanak megengedni, majd mondok olyat is, ami a képvelő úrnak tetszeni fog és dacára annak, hogy 1905-ben a függetlenségi párt, amikor hozzájutott, hogy átvegye a kormányzást és csakugyan át is vette, de nem azért vette őt, hogy az általános egyenlő és titkos választójogot megcsinálja, hanem azért, hogy meg ne csinálja. Jött t. I. a darabont kormány, benne az ötletes Kristóffy József belügyminiszterrel, aki először dobta be hivatalos részről, a korona részéről ezt az általános egyenlő titkos választójogot a választóközönségbe és akkor azt mondta a függetlenségi párt — a függetlenségi pártnak ez benne volt a programmjában, de nem az összes függetlenségi pártiaknak — hogy azért kell vállalkoznia a kormányzásra, hogy ez meg ne valósulhasson. És noha a kiráyi leiratban és a kormány megalakításában az volt, hogy úgy kell megcsinálni a választójogot, hogy annak legalább is olyan terjedelműnek kell lennie, mint az a Kristóffy-féle rendeletben volt, jött Andrássy Gyula és a plurális választójog. Tehát hirdették, mikor azonban odakerültek, meg nem csinálták. Hogy miért nem, arra leszek bátor majd rámutatni. Változik a politikai színjáték. (Strausz István: Az élet változik!) Jött 1910. Megbukott a koalíció és jön utána a munkapárt, programmjában az általános egyenlő és titkos választójog... Őt se csinálták meg. Tartozom annak a megállapításával, hogy voltak olyanok, akik igyekeztek megcsinálni és voltak olya□óik, akik akkoriban képviselőségre vállalkoztak és akik hirdették határozottan és nyíltan, hogy te általános egyenlő és titkos választójogot nem akarják és tartozunk anunk a történeti igazságnak, hogy például Tins István gróf határozottan megmond a munkapárt részéről, hogy ő a munkapárt összekalapicsolásában tevékeny részt vesz ugyan, de az általánosegyenlő és titkos választójogot nem akarja és nem kívánja, jött egy fiatal és tapasztalatlan király, aki a többség nagy vezérét félretolta és azután utasítást adott arra, hogy a választójog kiterjesztése mellett oldják meg ezt a kérdést. És most jött az Eszterházy kormmánynek egy minisztere, aki külön erre a célra delegáltatok, de az általános titkos választójogot Vázsonyi Vilmos sem csinálta meg. Kihirdették, de midőn kormányra került, akkor meg nem valósította és nem csinálta meg. És nem lett később sem törvény az általános titkos választójogból. Ezek történéti tények, amelyeket letagadni nem lehet. Ezekkel a történeti tényekkel nem azt akartam bizonyítgatni, hogy itt pártárulások és hasonló dolgok történtek. Hanem, hogy nem lehet mindig megcsinálni azt, amit hirdetnek, vagy — ha szabad így kifejeznem magamat konzervatív nyelven — csak azt szabad hirdetni, amit meg lehet csinálni. A mitik tanulság, amit ebből mélóztatnak levonhatni, az, hogy akkor, amikor azok, akik kormányuralomra jutottak, megcsinálhatták volna az általános egyenlő és titkos választói jogot, mindig kénytelenek voltak kompromittálni az adott viszonyokkal, helyzetekkel, helyzetekkel, kénytelenek voltak a politikai pártokkal egy kompromisszumot kötni és így a megoldás felé vinni ennek a kérdésnek rendezését. Miért bukott meg a kiegyenlítés? Azt hallottuk a felszólalások folyamán a bal- és jobboldalról egyformán, hogy közeledés lett volna ebben a kérdésben. Legyen szabad a mai helyzetre vonatkozóan megállapítanom a történeti bizonyítékokon kívül azt, hogy igenis, megvolt itt a Házban annak minden oldalán a hajlandóság — újból hangsúlyozom, minden oldalán, a hajlandóság vagy a gondolat,hogy ezt a kérdést ez alkalommal is kompromissum után adják meg. Fájdalom, ez nem következett be és nagyon kételkedem benne, hogy most már egyáltalában be fog-e következni. Engedjék meg konstatálnom azt is, mi volt az oka szerény felfogásom szerint annak, hogy ez be nem következett és ennek a fontos kérdésnek kompromissum útján való megoldása lehetővé nem vált. Ezen az oldalon, a baloldali politikusok részéről a taktikában, vagy talán a formában, a jobboldalról pedig, a lényegben volt a hiba. A kompromisszum politikai szükség és jónak útja. Legyen szabad elmondanom azokat a gondolatokat, amelyek ha a kellő időben és megfelelő tényezők részéről beledobálták volna a vitába, véleményem szerint ennek a kérdésnek megoldását egyöntetűen lehetségessé tették volna. Mindjárt itt kifejezem azt az álláspontomat, hogy a Rubinek féle indítvánnyal, illetve a választójogi bizottság javaslatával semmi körülmények között egyet nem érthetek. Méltóztatnak tudni, hogy ez indítvány következtében négy törvényhatósági várost fosztottak meg a titkos szavazati jogától, mégpedig azzal az indokolással (Reisinger Ferenc: köztük Sopront is) hogy csak a többes pluralitásos kerületekben legyen a szavazás titkos, a többi kerületekben pedig, ahol csak egy képviselőt választnak, nyilvános. Ez a bizottságnak a javaslata, azonban az eredeti javaslat mást mond Az eredeti javaslat azt mondja , hogy »Ily előzmények után annál kevésbbé kívánunk elzárkózni a titkos szavazás elől, mivel magunkévá tesszük az 1913/14. c. alapjául szolgáló törvény indokolásában elfoglalta azt az álláspontot, hogy az arra valóban alkalmas kerületekben aggodalom nélkül áttérhessünk a titkos szavazásra. Elsősorban a nagyobb, fejlettebb városok azok, ahol titkosnak tartjuk a szavazást. Ez az a vezérgondolat, amely a javaslaton is végigvonul, hogy amint meg fogják engedni azok a nagyszerű kultúrviszonyok, amelyekre Nagy Emil t. képviselőtársam írásban és szóval is annyiszor alludált, a titkos szavazati jogot majd be lehet vezetni, de most még nem és a miniszterelnök úr is a fokozatos fejlesztés álláspontján áll. Ezek után mit látunk. Az ország nyugati részéről beszélek csak, a Dunántúlról, amely az országnak kétségtelenül ... azt hiszem ebben nem látnak sértést azok, akik nem a Dunántúlról valók, vagy nem dunántúli kerületet képviselnek, mert a számok beszélnek . . . legműveltebb és legkulturáltabb területéhez tartozik. Ebből a kuturterületből emel ki a javaslat három várost, Sopront, Székesfehérvárt és Komáromot, következetenül önmagához. Nem is szólok