Sopronvármegye, 1925. november (28. évfolyam, 248-272. szám)
1925-11-01 / 248. szám
XXVIII. évfolyam, 248. szám. Ára 3000 korona. Vasárnap, 1923. november 1. SOPRONVARMEGYE ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy hónapra...................... 35.000 korona Negyedévre ..................... 100.000 korona Hirdetések felvétetnek tarifány áron. RABAKESZ .KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: SOPRON Szentgyörgy-ucca 11. Telefon 524 és 446 Fiókkiadóhivatal és szerkesztőség CSORNÁN, Erzsébet-ucca. A magyar ev. egyház kétemeletes otthont épít Sopronban a theológiának. Thurner polgármester pesti útjának eredményeiről, a főiskolai, színházi segélyekről, a játék- bankról és általában a szanálás „vasszorítóiról". Thurner polgármester tegnap Budapestről hazajövet sehogysem akart útjának eredményeiről nyilatkozni. — A legtöbb ügy még elintézés alatt áll, az eredmény még a jövő zenéje s én nem szívesen számolok be reménybeli, vagy féleredményekről. Hosszas kapacitálásra aztán mégis előhalászta a mellényzsebéből ismert kis sárga noteszét és átlapozta feljegyzéseit s ekkor egyszerre váratlanul felderült az arca. .Valami mégis Van. Azt hiszem végleg sikerült az ev. theológiai fakultást Sopronhoz kötnünk. — Szóval nemsokára egyetemi palota lesz a Ferenc József-laktanyából ? — vetettük közbe a kérdést, egy régi, már-már feledésbe ment tervre célozva. — Sajnos nem — válaszolt a polgármester. Ennek a tervnek végrehajtására csak a súlyos szanálási korszak lezárulása után lesz pénz. Szerencsére az áldozatkész evangélikus egyház magára vállalta az állam kötelezettségeinek egy részét és mint Kaas Albert közölte velem, az egyház nagyobb összeget szavazott meg a soproni ev. theologus otthon felépítésére. A város telket ad a Hofäckereken és építőanyagsegélyt, úgy hogy hamarosan felépül majd a szép kétemeletes épület, melyben modern hajlékot, szemináriumot kapnak a theológusok. Saját otthonából pedig már nem könnyű az embert kimozdítani, úgyhogy a pécsi egyetem theológiai fakultása most már 100 százalékos valószínűség szerint örökre Sopronban marad. — De ez aztán azt hiszem az egyetlen pozitív eredmény. Elszomorító és leverő, mennyire kell érezni minden helyen a szanálás vasszorítóját. Simon Elemér főispán és Tettamanti főiskolai rektor társaságában voltunk Bad pénzügyminiszternél és Mayer földművelésügyi miniszternél, hogy a főiskola felszereléseinek kiegészítéséhez segélyt eszközöljünk ki. Tettamanti rektor a soproni közönség előtt ellenállhatatlan érvekkel fejtette ki a múlt vasárnapi tanévnyitón, hogy a Selmecbányáról menekült főiskola mennyire rászorul az állam és a társadalom támogatására. Az ellenállhatatlan érvek nem tévesztették el hatásukat a miniszterekre sem, azonban a szanálás vasfogója a miniszterek kezét is szorítja s bár tettek halvány ígéreteket, jelentős állami segélyre a szanálási korszak lezárása előtt a főiskola is aligha számíthat. — A színház ügye sem áll jobban. A kultuszminisztérium illetékes tényezői belátják, hogy a soproni közönség mai elszegényedettségében egymaga a legjobb színházat sem tudja eltartani. Azonban a minisztérium segélyforrásai is annyira megkötöttek, hogy az esetleg adható segély csak egy csepp a nyomorúság tengeréhez képest. Annál is inkább, mert magától értetődik, hogy nem a soproni az egyetlen vidéki színház, mely az államnál kilincsei exisztenciájának megmentéséért. — Hát a városi segélyből lesz-e valami ? — kérdeztük. —Valami-t talán ki tudunk szorítani. Sopron nagyon szegény és az instanciázók közül a többi kultúrintézmények egyike sem hiányzik. Ami a most záruló költségvetésben színháztámogatás céljára rendelkezésünkre állott, azt elvitte Bodonyi, úgyhogy utódjának már csak a jövő költségvetés keretei között juttathatunk valamit. Hangsúlyozom, hogy belátásban és jószándékban nincs nálunk hiány, ám amint hallom, Sopronnál gazdagabb városok nem is mennek messzebbre a belátásnál és a jószándéknál. Itt van Somogyi régi állomáshelye, a szomszéd Győr, amely mindössze a vigalmi adók elengedésével támogatja színházát. Ennél mi mégis tovább megyünk. Egyebekben örömmel hallom, hogy a távollétem alatt színre hozott Nóta vége milyen jól beütött. Biztosra veszem, hogy a közönség, amint jobban megismeri a színtársulatot, jobban be is szokik a színházba. Az interjú ezzel véget is ért, mégpedig a hónapok óta minden polgármesteri pesti kirándulás után szokásos refrénnel. Mi van a játékbankkal? A válasz is ugyanaz volt. Még mindig nincs elvi döntés ebben a kérdésben. — Ez a negatívum azonban azt jelenti — mondta nyomatékkal a polgármester — , hogy a döntés még a kedvezőtlen irányban sem történt meg. Tehát elsietik a dolgot azok, akik a szegény jó Kugler bátyánk halála után már az ő nagy álma fölött is megkonditották a lélekharangot. Január elsejével megszűnik egy soproni hivatal. A postaigazgatóság számvevőségét Budapestre helyezik. A soproni hivatalokban mély nyomokat szánt a szanálás nagy munkája. Már eddig is egész seregtisztviselő hullott át a létszámcsökkentés rostáján s még nincs megállás. Csak tegnap írtuk meg, hogy a rendőrség tisztviselői kara is újabb létszámcsökkentés előtt áll. Ezenkívül a város összes közalkalmazottjait hetek óta nagy izgalomban tartja a készülő státus-rendezés, amelyet ma fog publikálni a kormány. A tervezet szerint három kategóriába sorozzák a közhivatalnokokat s ezek közül az egyik kategória előtt majdnem teljesen el lesz vágva az előlépés útja, a másik fölött pedig állandóan ott fog, lebegni az elbocsátás Damokles-kardja Érthető tehát a nagy izgalom, mert seki sem sejti, kik lesznek azok a szerencsések, akiket megkímél a szanálás, kik lesznek azok, akik csak kivételesen, legszerencsésebb esetben haladhatnak előre pályájukon s kiket soroznak rendelkezési állományba. Ez azonban csak az egyéneket érinti, de tervbe van véve egész hivatalok megszüntetése is, így például befejezett dolog, hogy a soproni posta- és távirdaigazgatóság számvevőségi osztálya végleg megszűnik s tisztviselőit részben Budapestre helyezik, részben nyugdijjazzák. A tisztviselőkkel már közölték is, hogy a hivatal január 1 -ével föloszlik s egyben fölhívták őket, hogy külön-külön nyilatkozzanak, hajlandók-e Budapestre való áthelyezésüket kérni. Akik Sopronban kívánnak maradni, azokat nyugdíjazzák. A postai számvevőséget már az előző létszámcsökkkentések alkalmával is alaposan megtizedelték, úgy, hogy a mai hivatalnoki létszám nem több 18—20 főnél. Ezeknek kellett megszabott idő alatt nyilatkozni. A fele, a fiatalabb tisztviselők kijelentették, hogy hajlandók Budapesten hivataloskodni tovább. A másik fele, a számvevőség főnöke s magasabb rangú tisztviselői, akiknek házaik, rokonságuk, vagy más érdekeltségük van Sopronban, a nyugdíjbavonulás mellett döntöttek. Szóval január elsejével tíz derék magyar család végleg elköltözik Sopronból, ami annál érzékenyebb veszteség, mert hiszen éppen a tisztviselők adtak erősen magyar szint a városnak. Éppen ezért kívánatos lenne, ha a város hatósága körbejárna a kormánynál, hogy a szanálással ne veszélyeztessék tovább ezt a fontos nemzeti érdeket, amelyet a magyar tisztviselő jelent a legnyugatibb végvárra. Ha a takarékosság azt követeli, hogy hivatalok szűnjenek meg, akkor ezek helyett helyezzen a kormány Sopronba új hivatalokat, de sehogysem szabad a nehezen kialakult egyensúlyt a város lakosságának összetételében megbillenteni. Nem soproni, hanem országos érdek ez. Csapod község a kultúráért. A napokban Csapod nagyközségnek egy, a kapuvári főszolgabírósághoz intézett felterjesztése került a kezünkbe, amelynek a tartalma mindenhogyan érdemes arra, hogy azzal külön is foglalkozzunk. Ez a felterjesztés nagyon szép fényt vet a kapuvári f járás ezen élni és virágozni akaró nagy■ községére és annak vezetőségére, amely nem elégszik meg az adott helyzettel, nem mondja Pató Pállal együtt, hogy: »Hej ! ráérünk arra még«, hanem előreveti tekinetét a jövőbe, számol a község fejlődésével és már kellő időben gondoskodni kivánt a jövendő igények kielégítéséről. És ami a csapodi elöljáróságot és képviselőtestületet annyira megkülönbözteti sok más falusi vezetőségtől az az, hogy Csapod a szóban lévő felterjesztésében nem kisüstök irányában akarja előrevinni községének haladását, jövőjéért aggódik, annak lelki szükségleteinek kielégítési lehetőségéről iparkodik gondoskodni akkor, amidőn felhívja a felettes hatósága és a kormány figyelmét azokra a kulturális szükségletekre, amelyek sürgős kielégítésre várnak, ha azt akarják, hogy a jövendő csapodi generáció belekapcsolódhassék a nemzeti munka összességébe. Csapodon ugyanis ezidőszerint mindössze három tanterem van, amelyben 4 tanerő oktat 185 növendéket. Ha figyelembe vesszük, hogy azok a termek csak névleg »termek«, mert alapjában véve csak szobák, akkor el lehet képzelni a túlzsúfoltságot, ami ott uralkodik. El lehet képzelni, hogy mennyire a tanítási eredmény rovására megy, amikor egy osztály oktatásának mindig szünetelni kell felváltva, hogy a negyedik tanerő tető alá hozhassa a növendékeit. A csapodi iskolaszék és vele együtt a képviselőtestület azonban nemcsak a jelenlegi tanítási eredményeket félti a negyedik tanterem hiánya miatt, hanem még jobban aggódik az elkövetkező évek tanítási viszonyai miatt. Csapodon ugyanis a magyar fajta legegészségesebb népe él, amelymég hírből sem ismeri az egykét, így bőséges a gyermekáldás, amely különösen fokozódott a háború utáni években, amikor sok munkás férfi alapított gyors egymásutánban családot. A jövő tanévben már egész bizonyosan az iskolaköteles gyermekek száma el fogja érni a 250-et.