Sopronvármegye, 1925. november (28. évfolyam, 248-272. szám)

1925-11-01 / 248. szám

XXVIII. évfolyam, 248. szám. Ára 3000 korona. Vasárnap, 1923. november 1. SOPRONVARMEGYE ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy hónapra...................... 35.000 korona Negyedévre ..................... 100.000 korona Hirdetések felvétetnek tarifán­y áron. RABAKESZ .KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: SOPRON Szentgyörgy-ucca 11. Telefon 524 és 446 Fiókkiadóhivatal és szerkesztőség CSORNÁN, Erzsébet-ucca. A magyar ev. egyház kétemeletes otthont épít Sopronban a theológiának. Thurner polgármester pesti útjának eredményeiről, a főiskolai, színházi segélyekről, a játék­­- bankról és általában a szanálás „vasszorítóiról". Thurner polgármester tegnap Buda­pestről hazajövet sehogysem akart útjának eredményeiről nyilatkozni. — A legtöbb ügy még elintézés alatt áll, az eredmény még a jövő zenéje s én nem szívesen számolok be reménybeli, vagy féleredményekről. Hosszas kapacitálásra aztán mégis elő­halászta a mellényzsebéből ismert kis sárga noteszét és átlapozta feljegyzéseit s ekkor egyszerre váratlanul felderült az arca. .Valami mégis Van. Azt hiszem végleg sikerült az ev. theológiai fakultást Sopron­hoz kötnünk. — Szóval nemsokára egyetemi palota lesz a Ferenc József-laktanyából ? — ve­tettük közbe a kérdést, egy régi, már-már feledésbe ment tervre célozva. — Sajnos nem — válaszolt a polgár­­mester. Ennek a tervnek végrehajtására csak a súlyos szanálási korszak lezárulása után lesz pénz. Szerencsére az áldozatkész evangélikus egyház magára vállalta az állam kötelezettségeinek egy részét és mint Kaas Albert közölte velem, az egyház nagyobb összeget szavazott meg a soproni ev. theologus otthon felépítésére. A város tel­ket ad a Hofäckereken és építőanyag­­segélyt, úgy hogy hamarosan felépül majd a szép kétemeletes épület, melyben modern hajlékot, szemináriumot kapnak a theoló­­gusok. Saját otthonából pedig már nem könnyű az embert kimozdítani, úgyhogy a pécsi egyetem theológiai fakultása most már 100 százalékos valószínűség szerint örökre Sopronban marad. — De ez aztán azt hiszem az egyet­len pozitív eredmény. Elszomorító és le­verő, mennyire kell érezni minden helyen a szanálás vasszorítóját. Simon Elemér fő­ispán és Tettamanti főiskolai rektor társa­ságában voltunk Bad pénzügyminiszternél és Mayer földművelésügyi miniszternél, hogy a főiskola felszereléseinek kiegészítéséhez se­gélyt eszközöljünk ki. Tettamanti rektor a soproni közönség előtt ellenállhatatlan ér­vekkel fejtette ki a múlt vasárnapi tanév­nyitón, hogy a Selmecbányáról menekült főiskola mennyire rászorul az állam és a társadalom támogatására. Az ellenállhatat­lan érvek nem tévesztették el hatásukat a miniszterekre sem, azonban a szanálás vas­fogója a miniszterek kezét is szorítja s bár tettek halvány ígéreteket, jelentős állami segélyre a szanálási korszak lezárása előtt a főiskola is aligha számíthat. — A színház ügye sem áll jobban. A kultuszminisztérium illetékes tényezői be­látják, hogy a soproni közönség mai el­­szegényedettségében egymaga a legjobb színházat sem tudja eltartani. Azonban a minisztérium segélyforrásai is annyira meg­kötöttek, hogy az esetleg adható segély csak egy csepp a nyomorúság tengeréhez képest. Annál is inkább, mert magától ér­tetődik, hogy nem a soproni az egyetlen vidéki színház, mely az államnál kilincsei exisztenciájának megmentéséért. — Hát a városi segélyből lesz-e va­lami ? — kérdeztük. —­­Valami­-t talán ki tudunk szorí­tani. Sopron nagyon szegény és az instan­­ciázók közül a többi kultúrintézmények egyike sem hiányzik. Ami a most záruló költségvetésben színháztámogatás céljára rendelkezésünkre állott, azt elvitte Bodonyi, úgy­hogy utódjának már csak a jövő költ­ségvetés keretei között juttathatunk valamit. Hangsúlyozom, hogy belátásban és jószán­dékban nincs nálunk hiány, ám amint hallom, Sopronnál gazdagabb városok nem is mennek messzebbre a belátás­nál és a jószándéknál. Itt van Somogyi régi állomáshelye, a szomszéd Győr, amely mindössze a vigalmi adó­k elengedésével tá­mogatja színházát. Ennél mi mégis tovább megyünk. Egyebekben örömmel hallom, hogy a távollétem alatt színre hozott Nóta vége milyen jól beütött. Biztosra veszem, hogy a közönség, amint jobban­ megismeri a színtársulatot, jobban be is szokik a színházba. Az interjú ezzel véget is ért, még­pe­dig a hónapok óta minden polgármesteri pesti kirándulás után szokásos refrénnel. Mi van a játékbankkal? A válasz is ugyanaz volt. Még mindig nincs elvi döntés ebben a kérdésben. — Ez a negatívum azonban azt jelenti — mondta nyomatékkal a polgármester — , hogy a döntés még a kedvezőtlen irányban sem történt meg. Tehát elsietik a dolgot azok, akik a szegény jó Kugler bátyánk­­ halála után már az ő nagy álma fölött is­­ megkonditották a lélekharangot. ­ Január elsejével megszűnik egy soproni hivatal.­ ­ A postaigazgatóság számvevőségét Budapestre helyezik. A soproni hivatalokban mély nyomo­kat szánt a szanálás nagy munkája. Már eddig is egész sereg­tisztviselő hullott át a létszámcsökkentés rostáján s még nincs megállás. Csak tegnap írtuk meg, hogy a rendőrség tisztviselői kara is újabb lét­számcsökkentés előtt áll. Ezenkívül a város összes közalkalmazottjait hetek óta nagy izgalomban tartja a készülő státus-rendezés, amelyet ma fog publikálni a kormány. A tervezet szerint három kategóriába sorozzák a közhivatalnokokat s ezek közül az egyik kategória előtt majdnem teljesen el lesz vágva az előlépés útja, a másik fölött pedig állandóan ott fog, lebegni az elbocsátás Damokles-kardja Érthető tehát a nagy iz­galom, mert seki sem sejti, kik lesznek azok a szerencsések, akiket megkímél a szanálás, kik lesznek azok, akik csak kivételesen, legszerencsésebb esetben haladhatnak előre pályájukon s kiket soroznak rendelkezési állományba. Ez azonban csak az egyéneket érinti, de tervbe van véve egész hivatalok meg­szüntetése is, így például befejezett dolog, hogy a soproni posta- és távirdaigazgató­­ság számvevőségi osztálya végleg meg­szűnik s tisztviselőit részben Budapestre helyezik, részben nyugdijjazzák. A tiszt­viselőkkel már közölték is, hogy a hivatal január 1 -ével föloszlik s egyben fölhívták őket, hogy külön-külön nyilatkozzanak, hajlan­dók-e Budapestre való áthelyezésüket kérni. Akik Sopronban kívánnak maradni, azokat nyugdíjazzák. A postai számvevőséget már az előző létszámcsökkkentések alkalmával is alaposan megtizedelték, úgy, hogy a mai hivatalnoki létszám nem több 18—20 főnél. Ezeknek kellett megszabott idő alatt nyi­latkozni. A fele, a fiatalabb tisztviselők ki­jelentették, hogy hajlandók Budapesten hi­­vataloskodni tovább. A másik fele, a szám­vevőség főnöke s magasabb rangú tiszt­viselői, akiknek házaik, rokonságuk, vagy más érdekeltségük van Sopronban, a nyug­­díjbavonulás mellett döntöttek. Szóval január elsejével tíz derék ma­gyar család végleg elköltözik Sopronból, ami annál érzékenyebb veszteség, mert hi­szen éppen a tisztviselők adtak erősen ma­gyar szint a városnak. Éppen ezért kívána­tos lenne, ha a város hatósága körbejárna a kormánynál, hogy a szanálással ne ve­szélyeztessék tovább ezt a fontos nemzeti érdeket, amelyet a magyar tisztviselő jelent a legnyugatibb végvárra. Ha a takarékos­ság azt követeli, hogy hivatalok szűnjenek meg, akkor ezek helyett helyezzen a kor­mány Sopronba új hivatalokat, de sehogy­sem szabad a nehezen kialakult egyensúlyt a város lakosságának összetételében meg­billenteni. Nem soproni, hanem országos érdek ez. Csapod község a kultúráért. A napokban Csapod nagyközségnek­­ egy, a kapuvári főszolgabírósághoz intézett­­ felterjesztése került a kezünkbe, amelynek a tartalma mindenhogyan érdemes arra, hogy­­ azzal külön is foglalkozzunk. Ez a felter­­j­­esztés nagyon szép fényt vet a kapuvári f járás ezen élni és virágozni akaró nagy­­■ községére és annak vezetőségére, amely­­ nem elégszik meg az adott helyzettel, nem mondja Pató Pállal együtt, hogy: »Hej ! ráérünk arra még«, hanem előreveti tekin­­­­­etét a jövőbe, számol a község fejlődésé­vel és már kellő időben gondoskodni kiván­t a jövendő igények kielégítéséről. És ami a­­ csapodi elöljáróságot és képviselőtestületet­­ annyira megkülönbözteti sok más falusi vezetőségtől az az, hogy Csapod a szóban lévő felterjesztésében nem kisüstök irányá­ban akarja előrevinni községének haladását, jövőjéért aggódik, annak lelki szükségletei­nek kielégítési lehetőségéről iparkodik gondoskodni akkor, amidőn felhívja a fe­lettes hatósága és a kormány figyelmét azokra a kulturális szükségletekre, amelyek sürgős kielégítésre várnak, ha azt akarják, hogy a jövendő csapodi generáció belekap­csolódhassék a nemzeti munka összes­ségébe. Csapodon ugyanis ezidőszerint mind­össze három tanterem van, amelyben 4 tanerő oktat 185 növendéket. Ha figye­lembe vesszük, hogy azok a termek csak névleg »termek«, mert alapjában véve csak szobák, akkor el lehet képzelni a túlzsú­foltságot, ami ott uralkodik. El lehet kép­zelni, hogy mennyire a tanítási eredmény rovására megy, amikor egy osztály oktatá­sának mindig szünetelni kell felváltva, hogy a negyedik tanerő tető alá hozhassa a növendékeit. A csapodi iskolaszék és vele együtt a képviselőtestület azonban nemcsak a jelenlegi tanítási eredményeket félti a negyedik tanterem hiánya miatt, hanem még jobban aggódik az elkövetkező évek tanítási viszonyai miatt. Csapodon ugyanis a magyar fajta legegészségesebb népe él, amely­­még hírből sem ismeri az egykét, így bőséges a gyermekáldás, amely külö­nösen fokozódott a háború utáni években, amikor sok munkás férfi alapított gyors egymásutánban családot. A jövő tanévben már egész bizonyosan az iskolaköteles gyermekek száma el fogja érni a 250-et.

Next