Sopronvármegye, 1927. június (30. évfolyam, 123-145. szám)

1927-06-01 / 123. szám

XXX. évfolyam, 123. axiai Szerda, 1927. június 1. Ara 16 fillér. BLOFIZETE81 ARAK: 10 hónapra----------------2*10 pengő Negyedévre------------------S­OI pengő Vasárnapi szám 1 hónapra !•— pengő POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatala SOPRON Várkartu­sz 11. (Szentgyörgy-ucca 11.) 924. Fiókkiadóhivatal CSORNA, Erzsébet-ucca Sopron vármegye közgyűlése a nyers viralizmus mellett foglalt állást. Sopron vármegye törvényhatósági bi­zottsága tegnap délelőtt tartota meg tavaszi közgyűlését. A bizottsági tagok nem nagy számban jöttek be a közgyűlésre, a megye gondjainál sokkal inkább leköti most őket az idei kenyér féltő gondja. A közgyűlés mindvégig csendes volt. Egyhangúan fo­gadta el az állandó választmány javaslatait, amelyekről vasárnapi számunkban rész­letesen beszámoltunk. A közgyűlést fél 11 órakor nyitotta meg vitéz Simon Elemér dr- főispán, aki meleg szavakkal parentálta el Prohászka Ottokár püspököt, Darányi Ignác ny föld­művelésügyi minisztert, felsőbüki Nagy Istvánt, a lövői kerületnek 5 cikluson át volt országgyűlési képviselőjét, valamint Székely János bősárkányi és ifj. Pócza István keresztényi lakosokat, törvényható­sági bizottsági tagokat. Emléküket a köz­gyűlés jegyzőkönyvileg örökítette meg. Ezután Flandorffer Ignác, a csepregi kerület országgyűlési képviselője emlékezik meg kegyeletes szavak keretében felsőbüki Nagy Istvánról. Megrajzolja életpályáját, mely nem az apja nimbuszában szárnyalt magasra, hanem Nagy István puritán jel­lemével és nagy tudásával szerezte meg honfitársainak nagyrabecsülését és tisz­teletét. A 3. tárgysorozat le­tárgyalására tér át a közgyűlés. Elhatározta, hogy a telefonnél­küli jegyzőségeket 46 ezer pengő költséggel telefonnal szerelik fel. Megszavazták a 40 ezer pengőbe kerülő gőzhengert­ Az alis­pán megjegyezte itt, hogy a gőzhenger be­szerzése nem jelent megterhelést a megyé­nek, mert az ára megtérül a megye tarta­lékpénzének kamatából. A fertőendrédi vadászterület bérbeadá­sánál Helyei bizottsági tag kifogásolja hogy csak 10 évre lehet vadászszerződést kötni, elég lenne 6 év is, mert még úgy járnak a községek, mint ezelőtt néhány­­évvel, mi­kor a pénz megsemmisülésével ingyen bé­relték a vadászterületeket. Az alispán rámutatott ezzel szemben arra, hogy megyei szabályrendelet írja elő a 10 évet. Olyan sötét képeket pedig nem lehet most festeni, hogy a pénz megint meg fog semmisülni. Tudomásul vette a közgyűlés a belügy­miniszternek a leiratát a megye által léte­sített vitézi telkek ügyében. Megszavazta a megye által a Ludovika-akadémián létesí­tett alapítványi hely 1420 pengős évi költségeit. A kéményseprőkerületek szaporításával foglalkozva dr. Kozma bizottsági tag a sza­porítás ellen beszél. A kéményseprőmeste­rek nem tudnak megélni, nem szabad elfe­lejteni, hogy Sopron megyében még 3000 sövénykémény van. Wagner Mihály csor­nai plébános szintén a szaporítás ellen be­szél, azért mert ez esetben a mesterek má­sokkal dolgoztatnak, akik amikor felszaba­dulnak, nem tudnak elhelyezkedni­ Az alispán védi javaslatát, melyet a közgyűlés el is fogad és így az eddigi 9 kerület helyett 10 lesz­ Ezután meleg hangon emlékezik meg Lukácsy bizottsági tag Király János bo­­gyoszlói körjegyzőről, aki 40 évi szolgálati idő után nyugalomba vonul. Hosszabb vita fejlődik ki ezután a Vár­megyék Országos Bizottsága átiratának tárgyalásánál, melyben ez a közigazgatási reformok ügyében állásfoglalásra kéri a megyéket. Sopron vármegye az előadói javaslat értelmében állást foglal amellett, hogy az eddigi történelmi kereteket tartsák fenn, a törvényhatósági bizottsági tagságok fele ez­­után is virilis jogon, a másik fele válasz­tás útján töltessék be. Ostffy Lajos bizottsági tag indítvá­nyozza, hogy virisis jogon csak az kerül­hessen a törvényhatósági bizottságba, aki­nek nyolc középiskolája van. Választott tag pedig csak az lehessen, akinek 6 elemi­je van és jövedelmi adót és vagyonadót fizet. Füzy András kapuvári bíró a kisgaz­dák nevében tiltakozik az indítvány első része ellen, mert ez a virilis kisgazdákat kizárná a megyegyűlésből. Az alispán is ellene van az indítvány e részének. A nyers virilizmus mellett fog­Sopron város törvényhatósági bizott­sága tegnap délután 3 órakor Simon Ele­mér dr. főispán elnökletével tartotta meg e havi rendes közgyűlését, melynek tárgy­­sorozatára három pont volt kitűzve. A gyűlés megnyitása után Thurner dr. polgármester bejelentette, hogy a lőver­fejlesztés ügye tévedésből kimaradt a pro­gramból. Kéri az ügy tárgysorozat előtti tárgyalását. A lőverfejlesztés. Az ügy állását Schindler dr. a követke­zőkben ismertette: A mérnöki hivatal a lőverfejlesztés céljára bocsátott földterületek felparcellá­zását elvégezte, 300—600 négyszögöl terü­letű parcellákat jelölt ki s a tanács, mint ismeretes, országszerte felhívást bocsátott közzé, melyre 45 jelentkező mutatott haj­landóságot a város által kiszabott feltéte­leknek megfelelően építkezni. Most már az ügy komoly stádiumba jutott, úgy, hogy meg kell teremteni az építkezés előfelté­teleit. Ezek legelsősorban a vízvezeték és a Deákkuti-út kiépítése. A vízvezetéket az Er­­zsébet-kerttől kiindulva a Hild-főverig kel­lene kiépíteni, ami 45.000 pengőbe kerül, ami az első külföldi kölcsönből nyerne fe­dezetet. F ez volna az első dolog, mert ad­dig az építkezést nem kezdhetik meg. A Deákkuti-út kiépítése az Erzsébet-kerttől a Printz-pihenőig 41.000 pengőbe kerülne, amire a tanács a második külföldi köl­csönből keresett fedezetet. Ingyen telek, ha 1928 végéig beépítik. A telket az építeni szándékozóknak a rajta levő élőfákkal együtt ingyen adja a város azzal a kötelezettséggel, hogy legké­sőbb 1928. év végéig legalább három szo­bás és fürdőszobás lakást építenek rá. A jelentkezőktől 5000 pengő biztosítékot kér a város melyet az épület tető alá hozata­lával ad vissza. A Laehne dr. bizottsági tag által indí­tal állást, a választott tagokra vonatko­zóan azonban ő is szükségesnek találja egy bizonyos vagyoni cenzus megállapítását. Baán Jenő sült­őri plébános szrint az a fontos, hogy a választott tagok közül ne érvényesülhessen a szélső demagógia- Aki­nek semmije sincs a hazából és hazában — így mond­ja szóról-szóra — annak hang­ja se legyen a haza kormányzásában. Vi­szont a virilistánál ne legyen csupán a va­gyon a belépő­jegy a közéletbe, azért ezek­nél bizonyos szellemi képességeket meg kell kívánni. Hasonló szellemben beszél dr. Mester­házy Ernő is. Simon főispán arra mutat rá, hogy a megy­egy ülésnek mindig szívesen látott tagjai voltak a kisgazdák. Hetyessy bizottsági tag ellene van an­nak, hogy a virilis jogot iskolai képesítés­hez kössék. Végül is 17 szavazattal 10 ellenében az alispán javaslata mellett döntött a közgyű­lés, mely fél 2 órakor véget ért. tett vita során kitűnt, hogy a Deákkuti-út kiépítési költségeire tulajdonképpen nincs is fedezet, mert a második külföldi köl­csön más célokra van lefoglalva. Ezért indítványozta Laehne dr., hogy az ügyet adja vissza a közgyűlés a tanácsnak, és az aztán keressen megfelelő fedezetet. Mert bármily szép is a terv, elsősorban szükség­leteinket kell fedezni és nem azoktól el­vonni a fedezetet. Túlságos gavalléria vol­na, ha több mint egy miliárdot előlegez­ne a város a lőverépítkezésekre akkor, a­mikor benn a város közepén szabadon fo­lyik és bűzlik az Ikva. A közgyűlés hosszabb vita után elfo­gadta Laehne dr. indítványát és a lőver­fejlesztés ügyét kellő előkészítésre vissza­adta a tanácsnak .­ ­ Az Idegenforgalmi RT. kapta meg az autóbusz közlekedési engedélyt. Az OFB­ Sopronra vonatkozó ítéleté­nek tudomásulvétele után, melyet részle­tesen ismertettünk már, a tárgysorozat egyik főpontja került tárgyalás alá. En­gedély kiadása rendes járati időhöz kötött autóbusz közlekedésre. Ezzel a kérdéssel már ismételten foglalkozott a „Sopron­vármegye“ s minden oldaláról bemutatta, így csak ismétlésekbe bocsátkoznánk, ha az engedély megadásának hosszúra nyúlt vitájáról beszámolnánk. A közgyűlés elfogadta a tanács javas­latát, mely szerint a város területén léte­sítendő rendes menetrendhez kötött autó­busz forgalom lebonyolítására az enge­délyt a Soproni Idegenforgalmi RT.-nak adja meg, mely társaság ezt a vállalkozást a liesingi Last Autogesellschafttal a háta mögött bonyolítja le, mert a beérkezett ajánlatok közül az idegenforgalmi ajánlata a legbiztosítottabb arra nézve, hogy az oly régóta óhajtott autóbuszközlekedés­­végre már a legrövidebb időn belül megindul és az igényeknek leginkább megfelel. A vállalat köteles egyenlőre hat leg- Megindul az autóbuszforgalom Sopron utcáin. A az Idegenforgalmi Rt. megkapta a közgyűléstől a ssocsot­ — Egyelőre 6 autóbusz­ fog közlekedni — A lö­­verfejlesztés ügye ismét eladásodott,fedezet hiánya­ miatt. — Sopron város májusi közgyűlése.

Next