Sopronvármegye, 1927. június (30. évfolyam, 123-145. szám)
1927-06-01 / 123. szám
1027, junius 1. SOPRONVARMEGYE A líceumi Magyar Társaság örömünnepe. Május 29-én tartotta az evangélikus líceumban a még Kis János alapította első magyar nyelvművelő társaság, a „Magyar Társaság“ szokásos évvégi örömünnepét, melynek keretében a társaság tagjai beszámoltak évi működésükről. A társaság ez évi működését Pröhle Jenő VIII. o. t., a társaság ezidei főjegyzője ismertette röviden. Az élvezetes műsor Trank Kálmán VII. , tanulónak a „Magyarság területváltozásai 1526—1926-ig“ című történelmi pályadíjnyertes tanulmányának első részéből való felolvasásával kezdődött. Ezután a társaság legjobb szavalója, Láng András VIII. o. t. Arany Jánostól „Az ünneprontók“ című versét, Komjáti Lajos VIII. o. t. Szilágyi Dezsőtől „Földi, hazamegyünk“ és Molnár István VII. o. t. pedig Reményik Sándornak „Pyrhus“ és „Egy lélek állt..." címü költeményét szavalták. Mindegyik szavalat szépen sikerült s hatásos volt. Kitűnt szép énekszámával a már többször sikert aratott líceumi vegyeskar is, amelyet Téby Mihály tanár vezetett. Nagy hatást váltott ki Túri Roland VII. o. tanulónak hegedűjátéka is. Végül Ruhmann Jenő tanár a Magyar Társaság elnöke számolt be a szavalóverseny és az évvégi pályázatok eredményéről és osztotta ki a díjakat. A rendes tagok költői szavalóversenyén az első díjat Láng András, a másodikat Molnár István kapta. A drámai szavalóverseny díját Komjáti Lajos nyerte el. A hallgató tagok szavalóversenyén az első díjat Pröhle Károly, a másodikat Vörös István kapta. A pályadíjak a következőkép oszlottak meg: A történelmi pályadíjat Trank Kálmán, a földrajzit Mesterházi Ödön, a természetrajzit pedig Solymosi László és Pröhle Károly nyerte el. Végül az ünnepélyen megjelent szépszámú közönségnek fejezte ki az elnök az érdeklődésért a köszönetét. Ezzel a szép ünnepély véget ért. Bracolaidhfil a múlt tsanapban meglilegesti lándonsiast Amerikába. Kismartoni tudósítónk jelenti : Burgenlandban már hozzászoktak ahhoz, hogy a falusi lakosság nagy tömegekben vándoroljon Amerikába, hogy ott jobb sorsot teremtsen magának, mint aminő itthon jutott neki osztályrészül. Évente átlag egy-egy egész népes falura való burgenlandi nép megy tengerentúlra, úgy hogy körülbelül 1000 ember hagya el az országot Ehhez a megszokott kivándorlási számhoz képest azonban egyenest megdöbbentő, hogy milyen sokan vándoroltak ki az idei tavaszkor Burgenlandól. A most nyilvánosságra kerülő statisztikai adatok szerint magában márciusban 240 burgenlandi hagyta el szülőföldjét. A burgenlandi kivándorlás nagyarányúsága legjobban a bécsi kivándorlással való összehasonlításból tűnik ki. Bécsből 1927 márciusában 134-en mentek Amerikába és egyéb külföldre, Burgenlandból 240-en, Burgenland lakosságát pedig 7szer lehet a közel 2 milliós Bécsből kihasítani. Burgenlandi kormánykörökben a veszedelmes arányú kivándorlás megakadályozását tervezik. Ha Kemál pasa tudná, feltétlenül az árban és minőségben utolérhetetlen Filipp gyártmányú zoknit hordaná. Bérmálásra órák, arany nyaklánc, fülbevaló és gyűrű, lói és olcsónl Freiler lines, órái Sopron, Színház utca 6. 831 HÍRROVAT. Ma adják át a kormányfőtanácsosi kinevezést Zierman ev. lelkésznek. Vitéz dr. Simon Elemér főispán ma déli 12 órakor adja át az evang. elemi iskola dísztermében presbiteri gyűlés keretében Ziermann Lajos ev. lelkésznek a kormányfőtanácsosi kinevezésről szóló okmányt. Az átadáson részt vesz báró Radvánszky Albert egyetemes evang. egyházi felügyelő is, aki a theológiai fakultáson most folyó szigorlatok illetve alapvizsgálatok alkalmával mint az egyetemes egyház képviselője tegnap este érkezett Sopronba. Az ünnepélyen egyéb érdeklődőt is szívesen látnak. A megye állandó választmányának új tagja, dr. Esterházy Pál herceg lemondott Sopron vármegye állandó választmányában viselt tagságáról. A megyei közgyűlés tegnap helyébe Wagner Mihály szentszéki jegyzőt, csornai plébánost választotta meg. Megválasztották Kovács Aladár tb. főbíró utódát. Mivel a kereskedelmi miniszter dr. Kovács Aladár volt csornai tb. főszolgabírót a minisztériumba segédtitkárrá nevezte ki, Sopron megyében megüresedett egy szolgabírói állás. Az alispán kihirdette a pályázatot, melyre két kérvény érkezett be. A kijelölő választmány azonban csak egy kérvényt vehetett tekintetbe, mivel a másik pályzata tíz nappal később érkezett. A megyei közgyűlés így az egyetlen pályázót, Farkas Kálmán végzett joghallgatót a kapuvári gyógyszerész fiát választotta meg. A fiatal, szimpatikus szolgabíró a tegnapi közgyűlésen le is tette a hivatali esküt. Ifj. Baditz Lajos bizottsági tag indítványára Kovács Aladár úrtól a közgyűlés érdemeire való tekintettel jegyzőkönyvileg vett búcsút. A csepregi iparoskongresszuson résztvevő soproni iparosokat kéri az ipartestület vezetősége, hogy bezárólag péntek délig okvetlenül jelentsék be az ipartestületi jegyzőnél, ha a gyűlés utáni közös ebéden részt akarnak venni. A kapuvári biróválasztás utóhullámai. A legutóbbi kapuvári biróválasztáson Füzy Andrást, „Kapuvár koronázatlan királyát“ választották meg két ellenjelölttel szemben 18 abszolút szótöbbséggel. A bíróválasztást megfellebbezték, azzal, hogy olyanoknak adott ki meghatalmazásokat a főbíró, akiknek nincs választói jogosultságuk. A fellebbezés folytán átvizsgálták a meghatalmazásokat, és találtak is 27 érvénytelent. De ez nem a fellebbezők javára fordította a választás mérlegét, mert a megsemmisített meghatalmazások után Füzy András nem 18, hanem 19 abszolút szótöbbséggel került ellenjelöltjei fölé. A megyei közgyűlés így a fellebbezést elutasította, Füzy Andrást pedig lelkesen megéljenezte. Véget értek a soproni idegen nyelvű tanfolyamok. Annak idején megírtuk, hogy a soproni polgári fiúiskolában idegennyelvű tanfolyamok kezdődtek. Ezek a tanfolyamok tegnapelőtt zárultak nyolchónapi működés után. A tanfolyamon Fogl János pogári iskolai igazgató német, Spanner Géza tanár angol és dr. Meyne Richárd francia nyelvet adott elő. A tanfolyam megnyitásakor 180 felnőtt hallgató iratkozott be, akiknek 50 százaléka megmaradt végig, akik szép haladást tettek a modern életben annyira nélkülözhetetlen idegen nyelvek elsajátításában, ami nagyrészt tanárjaik praktikus módszerének és önzetlen fáradozásának köszönhető. A tanfolyamok záróestéjén Fogl igazgató meleg szavakban búcsúzott el a tanítványoktól a nyári hónapokra. Bejelentette, hogy novemberben új tanfolyamot nyitnak párhuzamosan kezdők és haladók részére. Ezután a hallgatók fejezték ki köszönetüket tanáraikkal szemben, ezzel az első soproni idegennyelvű tanfolyam véget ért, hogy ősszel ismét megnyíljék Festéket, fűszerárut a legjobb minőségben árusít Domokos Gusztáv Sastér 4 Telefon 123. sz. , ’s Megoldottnak tekinthető Csorna két új középületének elhelyezése. Csorna nagyközség képviselőtestülete tegnap délután közgyűlést tartott, amelyen elhatározta, hogy nem emel kifogást, ha a pénzügyminisztérium a csornai adóhivatal céljára a nagyközség által ingyen felajánlott Erzsébet utcai telket a postakincstárral elcseréli. Ez a határozat azt jelenti, hogy Csorna két új középületének mindegyike a közönség érdekeire való teljes figyelemmel lesz elhelyezhető. A postakincstár megveszi a Kossuth Lajos utcában levő Dreisziger-féle telket, amely nagyságánál és fekvésénél fogva sokkal alkalmasabb az adóhivatal részére és ezt a telket átadja cserébe az eredetileg adóhivatalnak szánt Erzsébet utcai telekért, amely viszont fekvésénél fogva perdesztinálva van a postaépület számára. A tranzakció formai lebonyolítása valószínűleg jövő pénteken történik meg, amikor Csornára érkezik a pénzügyminisztérium részéről Kneppe mint tanácsos és Langer pénzügyigazgató, akik a posta képviselőivel megkötik a csereszerződést. A Duna—Száva—Adria Vasúttársaság soproni állomásfőnöksége ezúton közli a Sopronban lakó és igényjogosult délivasúti és máv nyugdíjasokkal, hogy az 1927—28. fűtési évadra a tüzelőanyag előjegyzés megkezdődött. A tüzelőanyag legkésőbb június 10-ig az állandó raktár hivatalában a hivatalos órák alatt előjegyzendő. Ezen időpontban beérkező igénylések figyelembe már nem vétetnek. A déli vasúti nyugdíjasok közül azok, akik a részletfizetési kedvezményt igénybeóhajtják venni, tartoznak az utolsó havi nyugellátmányukra vonatkozó utalványs jelvényüket az összeíró közegnek bemutatni. A csepregi dalosverseny. Az Országos Magyar Dalosszövetség Sopron megyei kerülete vitéz Simon Elemér dr. főispán, Gray Wolff Lajos alispán, Flandorffer Ignác gazdasági főtanácsos, országgyűlési képviselő fővédnöksége, Ajkasjenő jószágfelügyelő, Balogh Dénes főszolgabíró, dr. Flandorffer Pál miniszteri tanácsos, dr. Flandorffer Róbert ny. miniszteri tanácsos, Hart Ferenc plébános, Koszina István urad. főintéző, dr. Pfeiffer Ferenc földbirtokos, Rádi Sándor, Riedinger Károly jószágfelügyelők, Skublics András földbirtokos védnöksége alatt Csepregen június hó - án tartja első dalos versenyét. Résztvevő dalárdák: Beledi iparosok dalárdája, a büki gyári iparosok dalárdája, csepregi földmivelők énekkara, csepregi dalsok énekkara, csornai iparos dalkör, fertőrákos férfidalegylet, hegykői r. kath. egyházi énekkar, kópházi férfi dalegylet, nagycenki iparosok dalárdája, perestnyei férfi daloskör, soproni dalfüzér férfidalegylet, soproni magyar férfidalkör és a sopronperesztegi vegyeskar. Műsor: Délelőtt: Zenés bevonulás az állomásról a kastélykertbe. Vendégdalárdák üdvözlése. Összpróba. A 8 órai szentmise alatt a soproni Dalfüzér férfidalegylet énekel. Ezután a templomtéren leventeavatás, zászlókoszorúzás és jelige éneklés. Közös karok. Szerenádok a koszorús leányoknak. Ebéd. Felvonulás a kastélykertbe. Hangverseny az összes dalárdák közreműködésével. Délután iránia a hegykői r. kath. egyházi énekkar 3 KASTNER KÁROLY csemege-, vad- és vegyeskereskedése Sopron, Erzsébet u. 16 Telefon 428. Felhívom t.vevőim figyelmét, hogy üzletemben kizárólag szegedi Back-malmi lisztet tartok a legolcsóbb naptárak mellett.