Sopronvármegye, 1928. január (31. évfolyam, 1. szám)

1928-01-01 / 1. szám

XXXI évfolyam, 1. szám. Ára 32 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Fégy hónapra------------------2’80 pengő. Negyedévre------------------ 8­00 pengő Vasárnapi szám 1 hónapra 1­0 pengő POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: SOPRON Várkerület 117. (Szentgyörgy-utca II.) Telefon 524. Fiókkiadóhivatal CSORNA, Erzsébet-ucca A tizedik uj esztendő. Királyos pompával ül fel ma jöven­dőnk trónjára hajnalpiros palástjában az uj esztendő. Immár a tizedik — Nagymagyarország szerteszakgatása óta. . . Sejtelmes arcát fátyol takarja. Míg fel nem libben a fátyol, nem tudjuk, szelíd mosoly játszadozik-e szája szög­letén, avagy — mint elődeiében — ennek is gonosz ördögi vigyorok vo­­naglanak, arcredőiben és vésztjósló vil­lámok cikáznak szeme tüzében? Ki tudja? . . Mit rejtegethet titokzatos tarsolyá­ban ? Haragfekete indulatok,fékevesztett vad ösztönök háborgását, avagy a bé­kés, termelő és teremtő munka eke­vasát hozza, amelyet végre egyszer már mélyszántásra állíthatunk be annyi meddő év után a borús magyar ugaron ? .. Ki tudja ? . . . Drága magyar ember test­maggal kell-e bevetnünk, vérpatakokkal öntöz­zünk, hősi fakeresztek néma erdeivel kell-e beültetnük a megmaradt és el­rabolt magyar föld barna barázdáit, avagy a béke és a belátás boldog napfénye már ez uj évben Nagymagyar­­országra aranyozza rá áldó, meleg su­garait ? Ki tudja? . . . Van-e tapasza, elixirje, gyógyírja a száz sajgó sebre, melyből meggyalázott, megcsonkított testünk vérzik, avagy kegyetlen keze uj sebeket szakgat, uj dárdát döf, uj barázdát hasít az ezer­éves haza munkaverejtékes, gondfelhős homlokán ? Ki tudja ? ... Hoz-e uj ruhát, lelki örömet, na­gyobb karéj kenyeret, vigságot a martír magyarnak, munkát a munkásnak, piacot a gyárnak, jobb sorsot a kisiparosnak, forgalmat a kereskedőnek, emberiebb életet a tisztviselőnek, boldogulást a városnak, jólétet a falunak, avagy ez új esztendő alkonyán is megtiportan, csalódottan, lerongyoltan, kétségbeesve roggyan le térdünk a templomok hideg kövére, jobb jövőért, jogainkért, más holnapért, irgalomért rimánkodva? Ki tudhatja ? ... Bármi sorsot rejteget is számunkra az új esztendő titokzatos tarsolya, mi magyarok, nem félünk a jövendőtől. Amíg az áldott magyar föld acélos búzát, a magyar hajlékok és munka­­műhelyek dolgos legényeket, munkást, iparost, tudósokat, művészeket terem­nek, amíg a magyar eke, magyar munkáskéz, magyar toll, magyar elme dolgozni tud és nem lesz meddő a magyar márkák csókja — nincs az a pokolfergeteg, égszakadás, földindulás, mely Nagymagyarország visszaállítását megakadályozhatná!... Találkozásom Rothermere lorddal egy újság­cikken és egy levélváltáson keresztül. A Rothermere akció igazi jelentősége. A Sopronvármegye számára írta : Dr. Ulein Antal. Lesz-e valami a Rothem­ere akció­ból? Nap-nap után felteszik előttem ezt a kérdést kedves soproni barátaim és isme­rőseim s rendszerint válaszomat még be sem várva, fűzik tovább gondolataikat. Az eredmény nem maradhat el; az angol újságkirály, a híres Northcliffe-sajtó ve­zére, el sem kezdte volna akcióját az an­gol kormánynak legalább is hallgatólagos beleegyezést* nélkül. A Rothermere cik­kek kapcsán most már az egész világ tud­ja, micsoda hallatlan igazságtalanság ál­dozata lett Magyarország. Ennek beisme­rése elől a Népszövetség sem zárkózhatik el s ha Anglia, Olaszország és Németor­szág támogatnak bennünket Genfben, a békeszerződés revíziója be fog követ­kezni. Ezek az optimisták, kik határozottan többségben vannak. Ezzel szemben a pesz­­szimisták az egész Rothermere akciónak csak egy megrendelt sajtó-campagne je­lentőségét tulajdonítják, amely ügyünk­nek hatalmas propagandisztikus szolgá­latot tesz ugyan, de amelytől Jericho falai nem fognak ledőlni, sőt még csak meg sem ingani. A kettő közül melyiknek van igaza? Habozás nélkül válaszolhatom, hogy a harmadiknak, Rothermere lordnak. Ki­tűnő angol barátunk felfogására nézve pe­dig közvetlen forrásból értesültem — tőle magától. Ez év szeptemberében történt a Népszövetség genfi közgyűlése folyamán. Genf legtekintélyesebb lapjának a Journal de Genéve-nek még tekintélyesebb főszer­kesztője, a kitűnő William­ Martin profesz­­szor, ki barátságával tisztelt meg engem,­­egy vezércikket írt Magyarországról. A cikkíró nagy szeretettel pertraktálta Ma­gyarország nehéz helyzetét, nem zárkó­zott el annak elismerésétől, hogy határa­ink igazságtalanok, ellenben a legnagyobb határozottsággal kikelt a Rothermere-ak­­ció ellen, melyet a békére nézve veszed­el­mesnek minősített. Európának, mond­ta a tudós professzor hosszú nyuga­lomra van szüksége, hogy gazdasági struk­túráján ejtett sebek begyógyuljanak. Ha a határkérdéseket ezen gyógyulási pro­cesszus mai legkezdetlegesebb stádiumá­ban felvetjük ezzel Európát egy újabb háborúba hajtjuk, mely amúgy is legyen­gült kontinensünknek teljes gazdasági ösz­­szeroppanását eredményezné. Egy ilyen Európa azután tehetetlenül állna az Egye­sült Államok gazdasági és az orosz szovjet politikai nyomásával szemben. Itt meg kell jegyeznem, hogy a Jour­nal de Génévé, éppen szeptemberben, mi­kor a Népszövetség összes tagállamainak delegációi Genfben összegyűlnek, a világ legsúlyossabb hangulatkeltő faktora, főleg pedig, ha cikkei a tekintélyes, sőt rettegett­­ „W. M.“ jellel vannak jegyezve. Úgy vél­tem, hogy itt azonnali közbelépésre van szükség, amiért is haladéktalanul megír­tam egy válaszcikket, melyet névtelenül beküldtem a főszerkesztő címére. Willian­ Martin, — tisztelet adassék pártatlanságá­nak — cikkemet vezércikk gyanánt a va­sárnapi számban leközölte. A Genfben összegyűlt újságírók cikkemet azonnal le­táviratozták lapjaiknak, úgy, hogy a rá­következő napon különös elégtétellel ol­vashattam négy nagy párisi lapban ügyünk védelmének reprodukcióját. E cikkben nem­ minden irónia nélkül meg­emlékeztem azokról a ,,józan“ politiku­sokról, akik sohasem hallották meg a tör­ténelem órájának ütését, akik a világtör­ténelem legnagyobb eseményeit, azoknak vajúdó stádiumában —hívják azt akár olasz egységnek, akár belga függetlenség­nek, akár ír szabadságmozgalomnak, sőt Nyugatmagyarország megmentésének, — esztelen vállalkozásoknak tartották, ame­lyek csak arra jók, hogy a világ nyugal­mát megzavarják. Bernard­ Shavy mondta, hogy a józan ember mindig alkalmazko­dik a világ rendjéhez, az „esztelen" ember ezzel szemben a világ rendjét az ő felfogá­sához óhajtja idomítani. Ezért is —szö­gezi le az angol író — minden haladás az „esztelenektől“ indul ki, így van az többé kevésbé a mi esetünkben is. Mi Magya­ror­szág megcsonkításával szemben nem va­gyunk hajlandók „józan" álláspontot el­foglalni. Ha Európa attól fél, hogy a ma­gyar igazság hangoztatása, — történjék az akár Rothen­ere, akár más valaki részé­­t fől, a kontinensünket struktúrájában megingatná, úgy tessék segíteni rajtunk, hogy jogainkba visszaáll­­tassunk. A mi „józanságunk“ nem jelenthet többet, mint hogy külpolitikai akcióinkat olyan időben és olyan módon indítsuk meg, ami Ma­gyar­országnak kedvező. William­ Martin cikkét, valamint az én válaszomat egy névjegyre fűzve elküld­tem­ Rothermere lordnak londoni címére a Northcliffe­ House-ba. Néhány napon belül megjött a lord válasza, melyet leg­kedvesebb emlékeim között őrzök. A lord néhány sorban klasszikus rövidséggel fej­tette ki akciója célját és ez elérni várt eredményeket. Célja: a világ közvélemé­nye elé tárni a magyar határok tarthatatt­lanságát; a várt eredmény pedig: a felvi­lágosított közvélemény segítségével oly atmoszférát teremteni az egész világban, mely a leghatalmasabb szövetségese lesz országunknak abban a politikai harcban­­m­elyet az a kedvező körülmények józan mérlegelésével elszakított véreinkkel való egyesülés céljából folytat . Ez a válasz minden kérdésre megfe­lel. Rothermere lord mögött nem áll titok­ban sem az angol, sem más kormány.­­ kizárólag a közvéleményre támaszkodik, melyet elő akar készíteni a magyar ügy érdekében egy elkövetkezendő politikai­ akció esetére. Láttuk a világháború alatt hogy a közvélemény hadsereget tud meg­dönteni. Rothermere lord a külpolitika mechanizmusát képtelen megindítani, ez nem is a célja. Ha a Népszövetséget fi­gyelmezteti, hogy az Egyezség­okmány 19. cikkelye szerint a békeszerződések revízi­ójához joga van, ez is csak azért történik, hogy a világ elé tárja azt a tényt, amely szerint maguk a békeszerződések diszpo­náltak úgy, hogy megváltoztatásuk lehet­séges lesz. Egy pillanatig sem ringathatjuk ma­gunkat abban az illúzióban, hogy a Nép­szövetség mai szabályainak fennállása mellett revideálni fogja a trianoni békét. Ehhez egyhangúság kellene, aminek eléré­se pedig képtelenség. A lényeg az ,hogy a

Next