Sorakozó, 1939 (1. évfolyam, 2-46. szám)
1939-12-22 / 45. szám
1939 december 22. ■VIagyar összefogást írta: Zsidó Sándor országgyűlési képviselő A népeknek ebben a nagy küzdelmében, amely egy újabb népvándorlás kezdetét idézi elő, mi magyarok történelmi küldetésünk tudatában, Istenbe vetett mélységes Hittel s komoly elszántsággal nézünk a jövő elé. A közelmúlt napjai meggyőztek bennünket arról, hogy csak azoknak a népeknek nincs jövőjük, akik a jelenért nem akarnak küzdeni. De akik elszántan és együtt fogják a fegyvert, azokat le lehet verni, de legyőzni nem. A maroknyi finn nép, a mi legközelebbi néptestvérünk, küzd a világ vegyik legnagyobb hatalmával. Hősies küzdelmét ámulva szemléli a világ. Ezt a hősi harcot csak olyan nép vívhatja, amelyben él a küldetés tudata. Tudja azt, hogy a jó Isten rendeléséből azért kellett az Ezertó országát elfoglalnia, hogy a hideg északon zászlóvivője legyen a keresztény kultúrának. Finn néptestvéreink példája sok mindenre megtanít bennünket. Megtanít arra, hogy csak az a nép nemzet, amely nagy célok érdekében össze tud fogni és áldozatokat tud hozni. Összefogás és áldozatkészség nélkül nem lehet nemzetet fenntartani. Nem lehet nagy célokat megvalósítani. Csak az összefogás, az áldozat és önfeláldozás magasztossága annak értéke az az erkölcsi erő, amely egy nép hivatástudatát és jövendő sorsát előírja. A „Sorakozó“ táborának nem kell az összefogásról és áldozatkészségről beszélni. Hiszen ezeket a készségeiket megmutatták már Nyugatmagyarországon, megmutatták az elmúlt év őszén a Felvidéken. Amikor mégis erről írok, teszem ezt azért, mert a „Sorakozó“ tábora nem jelenti az egész nemzetet, de ezek a példaadások kell, hogy olyan mértéket képviseljenek, amelyek az egész nemzetnek, különösen az ifjúságnak örök például szolgálnak. Azzal tisztában kell lennünk, hogy olyan idő következik, amikor nem számít a születésadta előny, nem számít a jó összeköttetés, csak egyedül az öszszefogás, a nyugodt kiállás képes megtartani bennünket. Olyan idők jöhetnek, amikor nem lesznek front mögötti nyugalmas helyek, amikor egy össze nem forrt társadalomban ártatlan gyermekek és gyenge asszonyok eshetnek áldozatul az ellenség ledobott bombáinak. Össze kell tehát fognunk, magyar akarással kell küzdenünk céljaink eléréséért, amely célok mindnyájunk előtt ismertek: Nagymagyarország feltámadása. Ez a cél áldozatot követel tőlünk, a békében szorgalmas munkát, háborúban vért és életet és csak ha a nemzet meg tudja hozni ezeket az áldozatokat, úgy rajzolhatjuk fel a valóságban Nagymagyarország térképét. Ezek nélkül az áldozatok nélkül képtelenek leszünk bármit is visszaszerezni és képtelenek leszünk a visszaszerzetteket megtartani. Áldozatot hozni és összefogni egy közös nagy cél érdekében csak megbékélt lélekkel lehet. Karácsony van *. . . Immár rövidesen kétezer éve, hogy megszületett az Isten Fia, Aki a legnagyobb áldozatot hozta meg az emberiségért, amikor a kereszten megváltotta. A Megváltó születésének ünnepe lélekben visszavisz a betlehemi istállóba, ahol jászolban feküdt a Kisded szegény pásztorokkal körülvéve. A jó Isten azért küldte egyszülött Fiát a földre, hogy az emberiséget megváltsa és az Isten Fia, Aki Soha jó embert nem bántott, Aki leült a vámszedő asztalához, egész életében arra az áldozathozatalra készült, amelyet az emberiségért meghozandó volt. Erre az áldozatra kell gondolnunk, amikor a saját áldozatunk felett elmélkedünk, amelyet azonban egymásért és egymással okvetlenül vállalnunk kell. Nem állhatunk most egymással szemben, magyar nem kívánhatja a magyarnak kárát. Ma mindnyájan egyeknek kell lennünk az összefogásban, egymás iránti szeretetben és áldozatkészségben. A magyarság Isten rendeléséből foglalta el helyét a Kárpát-medencében és Isten segedelmével maradt itt időtlen időkig. A jó Isten kegyelme a balsorsban gondoskodott kiváló férfiakról, akiket a nemzet vezérévé tett, akiknek irányítása és vezetése mellett a balsorsot is javunkra tudjuk fordítani. Trianoni balsorsunkban vezérünkké tette a mi Nagyurunkat, Horthy Miklós kormányzót, akinek vezetése alatt az elmúlt és az idei év olyan csodásan szép országgyarapodást hozott. Ezekben az időkben fokozottabb ragaszkodással, mélységes bizalommal kell követnünk az Isten által rendelt Vezért, hogy a Kárpátok övezte medencében úr legyen az igazság. Szent István apostoli keresztények fénye ragyogja be a Kárpátokat és az Adriát s a magyar összefogásból és áldozatkészségből szülessen meg boldog Nagymagyarország. A vendéglőben, ahol megszállt, senki sem ismerte meg. A nevére sem figyeltek fel, mert új volt a gazda s az amerikai útlevél birtokában hogyan is sejtettek volna földit... A temetőben nem sokáig volt. A behorpadt sírhant hangosan vádolta s a fejfára faragott bizonytalan vonalú betűk nagyon sokat beszéltek hozzá... Nekivágott a falunak. Betlehemet hordozó gyerekhad vidám zsivaja figyelmeztette, hogy karácsony estéje felé sieti a leereszkedő alkonyat... Karácsony estéje ő itt kivert kutya módjára, árván egyedül, idegenként ődöng a szülőfalujában s aki miatt minden történt — az talán gyereket lovagoltat a térdén és boldogan várja a szent estét... De csakugyan boldog-e? Sándor üres tekintettel rótta az utcát, míg egyszer csak ismerős hang ütötte meg a fülét. — Eredj fiam, nézd meg, nincs-e apád a Novák-kocsmában. • Tíz év körüli apróságnak mondta ezt egy foltos kendőjű, beesett arcú asszony, aki a karján egy másik apróságot tartott. Az arc azalatt egészen idegen, de a hang egyszerre eszébe juttatta azt a nyolc év óta nem látott lányt, akinek az énekében olyan sokszor gyönyörködött régente a nagymisén. Tímár Juliska! Teremtő Isten, micsoda rongy lett abból a gyönyörűséges virágszálból !... Az asszony bement a csengős ajtajú boltba, Sándor pedig megállt a kirakat előtt és révetegen bámult az ott feldíszítve álló karácsonyfára. A boltban sokan voltak, a kopott, vékony asszonyra sokára került sor és addig Sándornak akaratlanul is alkalma volt az arcára tekinteni. A ráncos vonások a jólétnek, vagy boldogságnak még az ismeretére sem engedtek következtetni, a nélkülözés és visszafojtott keserűség azonban annál hangosabban ordított róluk. — Mit adjak, Herzsenyákné? — kérdezte a boltos éppen akkor, mikor Sándor belépett. A rendelés bizony nem volt valami fényes, s amikor a boltos aziránt érdeklődött, hogy nincs-e szükség valami karácsonyfadíszre, keserű felelet hangzott el. — Egy kis dísz maradt tavalyról, de fát nem tudtam venni. Az uram ma sem adott haza semmit, még cukrot sem tudok venni. Szegény fiamnak holnap nem merek a szemébe nézni. A megindult panaszáradat valószínűleg tovább zuhogott volna, de az apja után küldött kisfiú lihegve szaladt be a boltba. — Édesanyám, gyűljön a Novákékho, édesapám a pad alatt alszik ... Az asszony sietve fizetett, aztán köszönés nélkül elment. Sándor elnyomott egy káromkodást, aztán a boltoshoz fordult: — Van olyan csizma, ami ennek a gyereknek való, aki most kiment? — Soha összevásárolt kendőt, trombitát, babát, végül rámutatott a kirakatban lévő karácsonyfára. — Mibe kerül az a fa, úgy, ahogy van ? Alku nélkül kifizette, aztán az inasgyerekkel vitette maga után. Behúnyt szemmel is odatalált volna a Herzsenyátóportára. Az ablak sötét volt, az ajtó zárva. A gyerekkel lerakatta a fát és csomagot az ajtó elé, aztán átment az utca túlós felére... — Édesanyám, itt járt a Jézuska! — sikoltott föl félóra múlva az anyjával hazatérő kisfiú, Sándor pedig egy szánó tekintetet vetett a dülöngélő férjet korholva támogató asszonyra, aztán vegyes érzelmekkel elindult a szállása felé. A bosszú pedig örökre elpárolgott a szíveiből. aaaii BBM—aa Kiknek érdeke a finn függetlenség? A szabadságáért harcoló Finnország mellett érzésben ott van az egész civilizált világ, leginkább pedig azok az államok, melyek közvetlenül fenyegetve látják az északi béke és egyensúly felborítása által érdekeiket. A fegyveres segítség azonban egyre késik. Bármily nagy dolog és szép a világ részvéte, lelki közösségvállalása s az a támogatás, mit egyes szabadságszerető emberek szívesen, szervezetlenül nyújtanak a csodálatos kicsiny testvérnépnek, ez a segedelem messze marad attól, amit valamely állam, különösen nagyhatalom adhatna. Európa diplomáciái már az orosz-német barátsági szerződés idején latolgatták, vajjon milyen érdekhatár kitágítással járhat ez a megegyezés Oroszország javára? Az angol-orosz tárgyalások anyagát ismerők számára már nem is volt meglepetés Oroszország lengyel térhódítása. De főként a Balti-tenger mellett fekvő kis államok meghódoltatására számítottak. Hiszen az angolok úgy mondják, azért nem írták alá a katonai megállapodást az oroszokkal, mert tőlük is az észt, lett, litván és finn önállóság megszüntetésébe való beleegyezést kívánta a Szovjet. Viszont érdekes és okulásra való minden diplomácia számára, hogy ezek az államok nem fogtak össze minden hátuk mögött álló állam bevonásával, vagy akár csak egymás közt is. Lettország, Lsitvánia, Észtország, Finnország, Norvégia, melynek határát ma már az északi orosz hadsereg súrolja, és Svédország összesen legalább másfélmilliós jól fegyverzett és kiváló szellemű sereget tudott volna kiállítani. És meglepő, hogy a már közvetlenül érintett két skandináv állam, Svédország és Norvégia most is mozdulatlan. Az egész világ figyeli, beavatkozik-e ez a két ország a finn függetlenség érdekében a küzdelembe. Hogy a világ ennek a két államnak a szándékát olyan nagyon kíváncsian fürkészi, nyilván abból következik: úgy látja, hogy ez a két szomszédos állam van legjobban érdekelve a finnorosz háborúban. Mind több hírt lehet hallani angol segítségnyújtásról. Azt lehet ebből következtetni, hogy Angliának itt is vannak érdekei. Az angol érdekekbe most természetesen kapcsolódnak be a francia érdekek is, sőt nem ilyen tisztán láthatóan, de elég nyilvánvalóan még az Amerikai Egyesült Államok érdekei is. Mi az oka mégis, — ha ezeknek az államoknak közvetlen érdekük a finn függetlenség — hogy nem mennek tüstént egész mellel a Szovjet ellen? És mi az oka vájjon, hogy az érdekeiben nem érintett Olaszország sokkal erősebb hangot használ a Szovjet eljárásának megbélyegzésére, mint az említett államok? Európa térképe, illetve az államok földrajzi fekvése és a háborús helyzet mindezt megmagyarázza. A skandináv államok nem támaszkodhatnak most nagyhatalom segítségére. (A világháború idején Németország és Oroszország nem barátságban, hanem ellenséges viszonyban volt egymással szemben. Ez pedig bizonyos egyensúlyi helyzetet teremtett az északiak számára. Másrészt ez a háború sokkal jobban igénybe veszi a szemben álló felek gazdasági erejét, mint az elmúlt. A technika nagyot haladt azóta. A régi fegyverzet had csapatokat” a finnek megsegítésére. Anglia tehát ezidő szerint nem avatkozik be, de tőle telhetőleg fokozni akarja a finn ellenállást és főként figyeli, mik a. Szovjet szándékai a Skandináv-félsziget felé s ha az oroszok ott is támadnak, az angol-francia beavatkozás következik. Olaszország, ahol a hősi lélek ma tüzesebben izzik, mint történelme folyamán bármikor, igazán érdek nélkül áll a finnek mellé és küldi nem hivalkodó támogatását. Olaszországot a Balkán érdekli, itt ellensúlyozza az orosz terjeszkedési törekvéseket. Az olasz segítség tehát csak a szabadságáért remekül küzdő gyöngébb fél iránt érzett megbecsülésből eredhet. A végeredmény az, elég sok érdek s elég erős érdek igényli a film függetlenségét, tehát van remény arra, északi testvérünk megkapja azt a támogatást, amivel meg tudja védeni hazáját, még a hatalmas Oroszország hatalmi törekvéseivel szemben is, csak éppen elég jókor érjen oda a kellő segítség. Mert az oroszok a legmagasabb északon már elérték a norvég határt... Ny. K. 3 sokszorosát állítják egymással szembe az államok. Olyan hatalmas nyersanyagkincs tehát, mint a kiválóan tiszta vastartalmú svéd vasérckészlet, túlságosan csábító. Ami Angliát és Franciaországot illeti, a svéd vasérc semlegesítése az érdekük. Azért küldik máris a repülőgépeket, ígérik, a tankokat a finneknek s ezért tárgyalt a hírek szerint a nagy haditanács Finnország megsegítésének, hathatós támogatásának módjairól, mert szemükben Finnország a svéd vasérc egyik oldali semlegesítője. Anglia azonban nehezen mozdul. Nem akarná Oroszországot teljesen összeforrasztani nagy ellenfelével, Németországgal. Ezért érthető, ha csak a helsinkii angol alkonzul mond le állásáról és szervez „nemzetközi sza Amíg Vio alszik a Darmol dolgozik. Nem zavarja az álmot és mégis estéről reggelre biztosan hat. Fájdalom nélkül hajt, könnyű és teljes ürülést idéz elő. Kellemes, enyhe és jó hashajtó, a A finnekért Hétfőn délelőtt az egyik grafikai intézett 19 munkásánál: megbízásából egy nyomdász keresett fel bennünket s átadott 37 pengőt azzal, hogy ezt az üzem munkásai gyűjtötték, mert olvasták a „Sorakozó”-ban, hogy a magyar társadalom gyűjtést indít a háború folytán nehéz helyzetbe került finn társadalom, különösen a finn gyermekek megsegítésére. — Nem sokat adtunk, kitől mennyi tellett, de mi is ki akarjuk venni a részünket az áldozathozatalból és azt szeretnénk, ha kis adományunkat a „Sorakozó“ továbbítaná. Átvettük és amikor továbbítjuk, egyúttal nyugtatjuk is az adományt az adakozók felsorolásával. Noé Lajos, Virág Bertalan, Richter Gyula, Király András, Horváth Kálmán, Pádua Kálmán, Révész János, Feldmann István, Polacsik Zsigmond, Zab József, Ganner György, Simon Kálmán, Eördögh Ferencné, Tóth Mária, Németh Józsefné, Németh Lajosné, Horváth Mártonná, Sipka Pálné, Verle Györgyné voltak azok, akik elsőnek hallották meg a „Sorakozó“ pár sorában továbbított finn segélykérést. Nem az áldozat nagysága, hanem a gyorsaság volt a megható és az, hogy ezek a szegény munkások éppen a karácsony előtti napokban, amikor minden háztartásnak legtöbb a gondja, hozták meg a maguk kis áldozatát. A magyar-finn testvériség nem frázis, nem is jelszó, hanem eleven átérzett és tettekre serkentő valóság. Harina, kesztyű fülömles?*sscpek- Harisnya király Cédul: Demeter* Lajos, Bpest VI. Teréz- körút *2.