Sorakozó, 1939 (1. évfolyam, 2-46. szám)

1939-12-22 / 45. szám

1939 december 22. ■VIagyar összefogást írta: Zsidó Sándor országgyűlési képviselő A népeknek ebben a nagy küzdelmé­ben, amely egy újabb népvándorlás kezdetét idézi elő, mi magyarok törté­nelmi küldetésünk tudatában, Istenbe vetett mélységes Hittel s komoly el­szántsággal nézünk a jövő elé. A közel­múlt napjai meggyőztek bennünket ar­ról, hogy csak azoknak a népeknek nincs jövőjük, akik a jelenért nem akarnak küzdeni. De akik elszántan és együtt fogják a fegyvert, azokat le le­het verni, de legyőzni nem. A maroknyi finn nép, a mi legköze­lebbi néptestvérünk, küzd a világ vegyik legnagyobb hatalmával. Hősies küzdel­mét ámulva szemléli a világ. Ezt a hősi harcot csak olyan nép vívhatja, amely­ben él a küldetés tudata. Tudja azt, hogy a jó Isten rendeléséből azért kel­lett az Ezertó országát elfoglalnia, hogy a hideg északon zászlóvivője le­gyen a keresztény kultúrának. Finn néptestvéreink példája sok min­denre megtanít bennünket. Megtanít arra, hogy csak az a nép nemzet, amely nagy célok érdekében össze tud fogni és áldozatokat tud hozni. Össze­fogás és áldozatkészség nélkül nem lehet nemzetet fenntartani. Nem lehet nagy célokat megvalósítani. Csak az összefogás, az áldozat és önfeláldozás magasztossága annak értéke az az erkölcsi erő, amely egy nép hivatás­­tudatát és jövendő sorsát előírja. A „Sorakozó“ táborának nem kell az összefogásról és áldozatkészségről be­szélni. Hiszen ezeket a készségeiket megmutatták már Nyugatmagyaror­­szágon, megmutatták az elmúlt év őszén a Felvidéken. Amikor mégis er­ről írok, teszem ezt azért, mert a „So­rakozó“ tábora nem jelenti az egész nemzetet, de ezek a példaadások kell, hogy olyan mértéket képviseljenek, amelyek az egész nemzetnek, különö­sen az ifjúságnak örök például szol­gálnak. Azzal tisztában kell lennünk, hogy olyan idő következik, amikor nem szá­mít a születésadta előny, nem számít a jó összeköttetés, csak egyedül az ösz­­szefogás, a nyugodt kiállás képes meg­tartani bennünket. Olyan idők jöhet­nek, amikor nem lesznek front mögötti nyugalmas helyek, amikor egy össze nem forrt társadalomban ártatlan gyer­mekek és gyenge asszonyok eshetnek áldozatul az ellenség ledobott bombái­nak. Össze kell tehát fognunk, magyar akarással kell küzdenünk céljaink el­éréséért, amely célok mindnyájunk előtt ismertek: Nagymagyarország fel­támadása. Ez a cél áldozatot követel tőlünk, a békében szorgalmas munkát, háború­ban vért és életet és csak ha a nemzet meg tudja hozni ezeket az áldozatokat, úgy rajzolhatjuk fel a valóságban Nagymagyarország térképét. Ezek nél­kül az áldozatok nélkül képtelenek le­szünk bármit is visszaszerezni és kép­telenek leszünk a visszaszerzetteket megtartani. Áldozatot hozni és összefogni egy közös nagy cél érdekében csak megbé­kélt lélekkel lehet. Karácsony van *. . . Immár rövidesen kétezer éve, hogy megszületett az Isten Fia, Aki a leg­nagyobb áldozatot hozta meg az embe­riségért, amikor a kereszten megvál­totta. A Megváltó születésének ünnepe lélekben visszavisz a betlehemi istál­lóba, ahol jászolban feküdt a Kisded szegény pásztorokkal körülvéve. A jó Isten azért küldte egyszülött Fiát a földre, hogy az emberiséget megváltsa és az Isten Fia, Aki Soha jó embert nem bántott, Aki leült a vámszedő asztalá­hoz, egész életében arra az áldozathoza­talra készült, amelyet az emberiségért meghozandó volt. Erre az áldozatra kell gondolnunk, amikor a saját áldozatunk felett elmél­kedünk, amelyet azonban egymásért és egymással okvetlenül vállalnunk kell. Nem állhatunk most egymással szem­ben, magyar nem kívánhatja a magyar­nak kárát. Ma mindnyájan egyeknek kell lennünk az összefogásban, egymás iránti szeretetben és áldozatkészség­ben. A magyarság Isten rendeléséből fog­lalta el helyét a Kárpát-medencében és Isten segedelmével maradt itt időtlen időkig. A jó Isten kegyelme a balsors­ban gondoskodott kiváló férfiakról, akiket a nemzet vezérévé tett, akiknek irányítása és vezetése mellett a balsor­sot is javunkra tudjuk fordítani. Tria­noni balsorsunkban vezérünkké tette a mi Nagyurunkat, Horthy Miklós kor­mányzót, akinek vezetése alatt az el­múlt és az idei év olyan csodásan szép országgyarapodást hozott. Ezekben az időkben fokozottabb ra­gaszkodással, mélységes bizalommal kell követnünk az Isten által rendelt Vezért, hogy a Kárpátok övezte meden­cében úr legyen az igazság. Szent Ist­ván apostoli keresztények fénye ra­gyogja be a Kárpátokat és az Adriát s a magyar összefogásból és áldozatkész­ségből szülessen meg boldog Nagy­magyarország. A vendéglőben, ahol megszállt, senki sem ismerte meg. A nevére sem figyeltek fel, mert új volt a gazda s az amerikai útlevél birtokában hogyan is sejtettek volna földit... A temetőben nem sokáig volt. A behor­padt sírhant hangosan vádolta s a fejfára faragott bizonytalan vonalú betűk nagyon sokat beszéltek hozzá... Nekivágott a falunak. Betlehemet hor­dozó gyerekhad vidám zsivaja figyelmez­tette, hogy karácsony estéje felé sieti a leereszkedő alkonyat... Karácsony estéje­ ő itt kivert kutya módjára, árván­ egyedül, idegenként ődöng a szülőfalujában s aki miatt minden történt — az talán gyereket lovagol­tat a térdén és boldogan várja a szent estét... De csakugyan boldog-e? Sándor üres tekintettel rótta az utcát, míg egyszer csak ismerős hang ütötte meg a fülét. — Eredj fiam, nézd meg, nincs-e apád a Novák-kocsmában. • Tíz év körüli apróságnak mondta ezt egy foltos kendőjű, beesett arcú asszony, aki a karján egy másik apróságot tartott. Az arc azalatt egészen idegen, de a hang egy­szerre eszébe juttatta azt a nyolc év óta nem látott lányt, akinek az énekében olyan sokszor gyönyörködött régente a nagymisén. Tímár Juliska! Teremtő Isten, micsoda rongy lett abból a gyönyörűséges virág­szálból !... Az asszony bement a csengős ajtajú boltba, Sándor pedig megállt a kirakat előtt és révetegen bámult az ott feldíszítve álló karácsonyfára. A boltban sokan vol­tak, a kopott, vékony asszonyra sokára került sor és addig Sándornak akarat­lanul is alkalma volt az arcára tekinteni.­­ A ráncos vonások a jólétnek, vagy boldog­ságnak még az ismeretére sem engedtek­­ következtetni, a nélkülözés és visszafoj­tott keserűség azonban annál hangosabban ordított róluk. — Mit adjak, Herzsenyákné? — kér­dezte a boltos éppen akkor, mikor Sándor belépett. A rendelés bizony nem volt va­lami fényes, s amikor a boltos aziránt ér­deklődött, hogy nincs-e szükség valami karácsonyfadíszre, keserű felelet hangzott el. — Egy kis dísz maradt tavalyról, de fát nem tudtam venni. Az uram ma sem adott haza semmit, még cukrot sem tudok venni. Szegény fiamnak holnap nem merek a sze­mébe nézni. A megindult panaszáradat valószínűleg tovább zuhogott volna, de az apja után küldött kisfiú lihegve szaladt be a boltba. — Édesanyám, gyűljön a Novákékho, édesapám a pad alatt alszik ... Az asszony sietve fizetett, aztán köszö­nés nélkül elment. Sándor elnyomott egy káromkodást, aztán a boltoshoz fordult: — Van olyan csizma, ami ennek a gye­reknek való, aki most kiment? — Soh­a összevásárolt kendőt, trombitát, babát, végül rámutatott a kirakatban lévő kará­csonyfára. — Mibe kerül az a fa, úgy, ahogy van ? Alku nélkül kifizette, aztán az inas­gyerekkel vitette maga után. Behúnyt szemmel is odatalált volna a Herzsenyátó­­portára. Az ablak sötét volt, az ajtó zárva. A gyerekkel lerakatta a fát és csomagot az ajtó elé, aztán átment az utca túlós felére... — Édesanyám, itt járt a Jézuska! — si­­koltott föl félóra múlva az anyjával haza­térő kisfiú, Sándor pedig egy szánó tekin­tetet vetett a dülöngélő férjet korholva támogató asszonyra, aztán vegyes érzel­mekkel elindult a szállása felé. A bosszú pedig örökre elpárolgott a szíveiből. aaaii BBM—aa Kiknek érdeke a finn függetlenség? A szabadságáért harcoló Finnország mellett érzésben ott van az egész civili­zált világ, leginkább pedig azok az álla­mok, melyek közvetlenül fenyegetve lát­ják az északi béke és egyensúly felborí­tása által érdekeiket. A fegyveres segít­ség azonban egyre késik. Bármily nagy dolog és szép a világ részvéte, lelki kö­­zösségvállalása s az a támogatás, mit egyes szabadságszerető emberek szívesen, szervezetlenül nyújtanak a csodálatos ki­csiny testvérnépnek, ez a segedelem messze marad attól, amit valamely állam, különösen nagyhatalom adhatna. Európa diplomáciái már az orosz-né­met barátsági szerződés idején latolgat­ták, vajjon milyen érdekhatár kitágítással járhat ez a megegyezés Oroszország javára? Az angol-orosz tárgyalások anyagát is­merők számára már nem is volt megle­petés Oroszország lengyel térhódítása. De főként a Balti-tenger mellett fekvő kis államok meghódoltatására számítot­tak. Hiszen az angolok úgy mondják, azért nem írták alá a katonai megállapo­dást az oroszokkal, mert tőlük is az észt, lett, litván és finn önállóság megszünte­tésébe való beleegyezést kívánta a Szov­jet. Viszont érdekes és okulásra való minden diplomácia számára, hogy ezek az államok nem fogtak össze minden há­tuk mögött álló állam bevonásával, vagy akár csak egymás közt is. Lettország, Lsit­­vánia, Észtország, Finnország, Norvégia, melynek határát ma már az északi orosz hadsereg súrolja,­­ és Svédország összesen legalább másfélmilliós jól fegyverzett és kiváló szellemű sere­get tudott volna kiállítani. És meglepő, hogy a már közvetlenül érintett két skandináv állam, Svédország és Norvégia most is mozdulatlan. Az egész világ figyeli, beavatkozik-e ez a két ország a finn függetlenség érdeké­ben a küzdelembe. Hogy a világ ennek a két államnak a szándékát olyan nagyon kíváncsian fürkészi, nyilván abból követ­kezik: úgy látja, hogy ez a két szomszé­dos állam van legjobban érdekelve a finn­­orosz háborúban. Mind több hírt lehet hallani angol se­gítségnyújtásról. Azt lehet ebből követ­keztetni, hogy Angliának itt is vannak érdekei. Az angol érdekekbe most termé­szetesen kapcsolódnak be a francia érde­kek is, sőt nem ilyen tisztán láthatóan, de elég nyilvánvalóan még az Amerikai Egyesült Államok érdekei is. Mi az oka mégis, — ha ezeknek az államoknak közvetlen érdekük a finn függetlenség — hogy nem mennek tüs­tént egész mellel a Szovjet ellen? És mi az oka vájjon, hogy az érdekeiben nem érintett Olaszor­szág sokkal erősebb hangot használ a Szovjet eljárásának megbélyegzé­sére, mint az említett államok? Európa tér­képe, illetve az államok földrajzi fekvése és a háborús helyzet mindezt megmagya­rázza. A skandináv államok nem támasz­kodhatnak most nagyhatalom segítségére. (A világháború idején Németország és Oroszország nem barátságban, hanem el­lenséges viszonyban volt egymással szem­ben. Ez pedig bizonyos egyensúlyi hely­zetet teremtett az északiak számára. Másrészt ez a háború sokkal jobban igénybe veszi a szemben álló felek gaz­dasági erejét, mint az elmúlt. A technika nagyot haladt azóta. A régi fegyverzet had csapatokat” a finnek megsegítésére. Anglia tehát ezidő szerint nem avatkozik be, de tőle telhetőleg fokozni akarja a finn ellenállást és főként figyeli, mik a. Szovjet szándékai a Skandináv-félsziget felé s ha az oro­szok ott is támadnak, az angol-fran­cia beavatkozás következik. Olaszország, ahol a hősi lélek ma tü­zesebben izzik, mint történelme folyamán bármikor, igazán érdek nélkül áll a fin­nek mellé és küldi nem hivalkodó támo­gatását. Olaszországot a Balkán érdekli, itt ellensúlyozza az orosz terjeszkedési törekvéseket. Az olasz segítség tehát csak a szabadságáért remekül küzdő gyöngébb fél iránt érzett megbecsü­lésből eredhet. A végeredmény az, elég sok érdek s elég erős érdek igényli a film független­ségét, tehát van remény arra, északi testvérünk megkapja azt a támogatást, amivel meg tudja védeni hazáját, még a hatalmas Oroszország hatalmi törekvései­vel szemben is, csak éppen elég jókor érjen oda a kellő segítség. Mert az oro­szok a legmagasabb északon már elérték a norvég határt... Ny. K. 3 sokszorosát állítják egymással szembe az államok. Olyan hatalmas nyersanyag­­kincs tehát, mint a kiválóan tiszta vas­tartalmú svéd vasérckészlet, túlságosan csábító. Ami Angliát és Franciaországot illeti, a svéd vasérc semlegesítése az érdekük. Azért küldik már­is a repülőgépeket, ígérik, a tankokat a finneknek s ezért tárgyalt a hírek szerint a nagy hadita­­nács Finnország megsegítésének, hatha­­tós támogatásának módjairól, mert sze­­­mükben Finnország a svéd vasérc egyik oldali semlegesítője. Anglia azonban ne­­hezen mozdul. Nem akarná Oroszorszá­got teljesen összeforrasztani nagy ellen­felével, Németországgal. Ezért érthető, ha csak a helsinkii angol alkonzul mond le állásáról és szervez „nemzetközi sza­ Amíg Vio alszik a Darmol dolgozik. Nem zavarja az álmot és mégis estéről reggelre biztosan hat. Fájdalom nélkül hajt, könnyű és teljes ürülést idéz elő. Kellemes, enyhe és jó hashajtó, a A finnekért Hétfőn délelőtt az egyik grafikai inté­zett 19 munkásánál­: megbízásából egy nyomdász keresett fel bennünket s átadott 37 pengőt azzal, hogy ezt az üzem mun­kásai gyűjtötték, mert olvasták a „Sora­­kozó”-ban, hogy a magyar társadalom gyűjtést indít a háború folytán nehéz helyzetbe került finn társadalom, különö­sen a finn gyermekek megsegítésére. — Nem sokat adtunk, kitől mennyi tellett, de mi is ki akarjuk venni a ré­szünket az áldozathozatalból és azt sze­retnénk, ha kis adományunkat a „Sora­kozó“ továbbítaná. Átvettük és amikor továbbítjuk, egyúttal nyugtatjuk is az adományt az adakozók felsorolásával. Noé Lajos, Virág Bertalan, Richter Gyula, Király András, Horváth Kálmán, Pádua Kálmán, Révész János, Feldmann István, Polacsik Zsigmond, Zab József, Ganner György, Simon Kálmán, Eördögh Ferencné, Tóth Mária, Németh Józsefné, Németh Lajosné, Horváth Mártonná, Sipka Pálné, Verle Györgyné voltak azok, akik elsőnek hallották meg a „Sorakozó“ pár sorában továbbított finn segélykérést. Nem az áldozat nagysága, hanem a gyor­saság volt a megható és az, hogy ezek a szegény munkások éppen a karácsony előtti napokban, amikor minden háztar­tásnak legtöbb a gondja, hozták meg a maguk kis áldozatát. A magyar-finn test­vériség nem frázis, nem is jelszó, hanem eleven átérzett és tettekre serkentő való­ság. Har­ina, kesztyű f­­ü­l­ö­m­les?­*sscpe­k- Harisnya király Céd­ul: Demeter* Lajos, Bpest VI­. Teréz- körút *2.

Next