Sorsunk. A Janus Pannonius Társaság folyóirata, 1946 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1946 / 1. szám - Illyés Gyula: Amikor a Szabadság-hídra a középső részt felszerelték - Bárdosi Németh János: Kesergő

AMIKOR A SZABADSÁG-HIDRA A KÖZÉPSŐ RÉSZT FELSZERELTÉK Bizony elnéztem, ahogyan a pontonon haladtam, jobbkézt a Szabadság-hidat, már teljes egy darabban. Jó volt bizony a szemnek is, nemcsak az érdek­észnek: valami újra összeállt és győztesen egész lett, megint miénk lett, biztosan, mint anyáé a gyermek, mint orvosé a nagy beteg, kit létre visszamentett. Piroslott még a minium, mint seb, amelyből vér csöpög, de állt mankó közt is a híd a tenger roncsalék fölött. Fájt az a nemrég csonka tag, amely lám összeforrt megint s fájt arrébb fönt a hulla Vár s lent szörnyűségeink vak tanúi, a házsorok kormos, kifolyt szemükkel és fájt megint csak az, ami az ember és az ember, nép és nép, haza és haza közt robbant és esett szét és nem forrt össze s áll külön romjával, győzedelmek oszlopainál magasabb és hivalkodóbb emlék­műve gyanánt a bűnnek! Széttépve élek magam is. Mennyi van, mit siratnék! És mennyi mégis, aminek, — hogy elmúlt már — vigadnék! Mikor lesz hidunk effelé? Mikor lesz egész újra, mi lelkünk városában is ledöntve, összedúlva, hullákkal kövei alatt? Gondoltam, ahogy mentem, meg és meglökve szüntelen az áradó tömegben, mert szüntelen az új hídon járt két szemem és boldog voltam, hogy lábbadozva is mily példásan feszült ott! KESERGŐ Tespedt állóvíz életem, elillant emlék már a dal, fogyóban hajdani erőm, mit a szerencse szán nekem, többet tekintek vissza már, ne­m 'psábit csalfán' a jövő, a munkám szennyes takaró, nem titok élet és halál, kemény marokkal nem fogom, mit a szerencse szán nekem, egy fordulat még és talán, elpattan bennem is a szív, s elomló televény leszek. ILLYÉS GYULA, BARDOSI NÉMETH JÁNOS.

Next