Sport és testnevelés, 1955 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1955-08-01 / 8. szám

téssel шея lehetünk elégedve, s a verseny jó lebonyolítását nagyrészben már ezzel biztosí­tottuk. A verseny lebonyolítása is rendkívül hasznos tanulságok­kal szolgál. A verseny tartama alatt a következő feladatok megoldása várt ránk: 1. Csapatok fogadása és el­szállásolása. 2. A megnyitó ünnepély le­bonyolítása. 3. A versenyek lebonyolítása. 4. A verseny alatti tájékoz­tató és hírverő munka. 5. A részvevők foglalkoztatá­sa a versenyen kívül. 6. A záróünnepély megrende­zése. 7. Az elutazások megszerve­zése. Két nappal a versenyek előtt összehívtuk mindazokat a mun­katársakat, akiket foglalkoztat­ni óhajtottunk. Mintegy 75 tár­sadalmi munkatárs előtt ismer­tettük a feladatokat és rész­leteztük a munkát. Csoportokat szerveztünk, amelyekbe igye­keztünk mindig megfelelő fel­készültségű munkatársakat be­osztani. Az alábbiakban rövi­den ismertetem ezeknek a cso­portoknak munkáját. 1. Nemzetközi csoport: Stu­­bán Ferenc vezetésével jól szervezték meg a külföldiek fo­gadtatását. Még a saját hibá­jukból zavarba jövő érkezők nehézségeit is megoldották zökkenő nélkül. Jó volt a cso­port kapcsolata a külföldi csa­patokkal, illetve vezetőkkel, fő­leg a verseny első időszakában. Később bizonyos lazaság mu­tatkozott, s főleg az volt a baj, hogy a­­tolmácsokat nem tartot­ták eléggé kézben. Sajnos, né­hány tolmácsunk nem vált be, különösen a kosárlabda szakmai nyelvének ismeretében mutat­koztak gyengéknek. Egyetlen nagy hibát követett el a cso­port, ami azonban az egész szer­vező bizottság közös hibája, s ez a záróbankett rossz lebonyolítá­sában mutatkozott. 2. Versenyrendezési csoport. Ezt a csoportot Kintli Kálmán vezette. A verseny időszaka alatt rájuk hárult a legtöbb, a legfelelősségteljesebb és legne­hezebb munka. Mindenre kiter­jedő gondossággal készítették el munkatervüket és igyekeztek pontosan ennek alapján megol­dani a munkájukat. Ez sikerült is. Mint a szabadtéri, mind a teremmérkőzések rendezése ál­talános megelégedést keltett. Tökéletesen működtek a techni­kai berendezések, amiért termé­szetesen elsősorban a Népsta­dion műszaki személyzetét il­leti a dicséret. Jól­­sikerült a sorsolás, kitűnően a megnyitó­ünnepély. Helyesnek mutatko­zott az ifjúsági férfi és női vá­logatott keret tagjainak bekap­csolása a felvonulásba, mint a csapatok felvezetői, illetve zászlóvivői eleve biztosították a zavartalan­­felsorakozást. He­lyes volt, hogy velük előzőleg több ízben próbát is­ tartottunk. A rendezési csoport a kezdetben felmerült és elkerülhetetlen ap­róbb hibáit rendkívül gyorsan és okosan javította ki, s ami időbeli elcsúszás mégis mutat­kozott olykor-olykor, azért a szeszélyes időjárást okolhatjuk. A 22 órai kezdés azonban már túlzás és amellett fölösleges is volt. Ajánlatos lesz a jövőben ilyen nagy világversenyeken a szük­séges létszámnál több társadal­mi munkaerőt (jegyzőt és idő­mérőt) foglalkoztatni, illetve kikérni, mert többen elfáradtak, s a kimerülteket nehezen, tud­tuk pótolni. Nagyon jól sikerült a stadion­ban a záróünnepély, amelybe szerencsésen­ és helyesen kap­csoltuk be a TF mintacsapatá­nak tornabemutatóját. A program alcsoport Lehocz­­ky János irányításával végezte a verseny adminisztrációs fel­adatait. A versenyiroda mun­kálatai a jegyzőkönyv és érté­kelése, a napi tájékoztatók ki­adása, az eredmény-nyilvántar­tás, a kosárdobók nyilvántartá­sa stb. stb. hárult reájuk. Jó munkájukba csak az első napon akadt egy-két kisebb zökkenő, amit tapasztalat­­hiányuk ma­gyaráz. Nap­ mint nap késő éj­jelig dolgoztak és rendkívül fá­radságos munkájuk minden di­cséretet megérdemel. 3. Technikai­ csoport. Ennek a csoportnak az előkészítés idő­szakában Velkei Ferenc volt a vezetője. Később is sokat dol­gozott és irányított, de mivel játékvezetőnek is kijelölték, a csoport vezetését Mosonyi Já­nos vette át. Jó munkájuk ered­ménye, hogy a verseny ideje alatt technikai berendezések te­kintetében hiba nem fordult elő. Még az előre nem várt gátló kö­rülményekkel is megbirkóztak, így percek alatt szárították fel az esőáztatta pályát. Egy vá­ratlanul elszakadt háló kicseré­lése is mindössze 2 percig tar­tott. 4. Verseny alatti tájékoztatás és hírverés. A csoport vezetését közvetlenül a versenyek előtt vette át Varga Gyula. Majd be­tudott kapcsolódni az eredetileg kijelölt, de hivatali elfoglaltsá­ga folytán akadályozott Erdős Oszkár is. Személyi zavarok, sajnos, különösen eleinte a cso­port munkáját bizonytalanná tették. A sajtóiroda az első na­pokban vontatottan dolgozott. Nem rendelkeztek időben a megfelelő adatokkal, későn to­vábbították a híreket. A leg­nagyobb hiba a közönség szer­vezésében mutatkozott. A gya­korlat azt mutatta, hogy ilyen nagy világversenyek alkalmá­val nemcsak a megnyitóra, ha­nem a verseny teljes időtarta­mára mozgósítani kell különö­sen az iskolákat és az alakulato­kat. A kosárlabdának és az egész magyar sportnak csak haszna származott volna abból, ha a fiatalokat bővebben ellát­tuk volna egészen olcsó je­gyekkel. 5. Versenybírói csoport. A versenyjegyzők és időmérők Tarr István, vezetésével jól dol­goztak. Csak azt a hibát vétet­ték, hogy a közönség tájékozta­tását is maguk akarták elvé­gezni, holott erre a három­­ fő kevés. A döntők idején újabb munkaerőt állítottunk be erre a célra, ezzel tehermentesítet­tük a tagokat és ettől kezdve a közönség tájékoztatása is meg­felelő volt. 6 . Szállás és étkeztetési cso­port. Závori Vince vezetésével ez a csoport is jó munkát vég­zett. Előre gondoskodott arról, hogy az érkezők már otthonuk­ban tájékoztatva legyenek bu­dapesti elhelyezésükről, itteni címekről, telefonszámokról. Az étkeztetés tekintetében felme­rült apróbb zavarokat idejében kiküszöbölték, de a jövőre vo­natkozóan egy tapasztalatot le kell szögeznünk, nem helyes előre összeállítani és minden országbeli részére azonos ét­rendet. Minden differenciát ki tudunk küszöbölni, ha a csapa­tok által egy nappal előbb meg­adott és megkívánt étkeztetés­hez tartjuk magunkat, termé­szetesen a rendelkezésre álló pénzkereten belül. A közlekedés kérdését az első nap tervszerűtlenségétől elte­kintve jól oldották meg és külö­nösen akkor oszlott el minden gond, amikor a döntők napjaira­ ­8

Next