Sporthirlap, 1913. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-07 / 27. szám

2. oldal, SPORTHIRLAP 21. szám­ mozog, hogy erre a kérdésre a legcsekélyebb vilá­gosságot sem deríti, de különben is természetes, hogy erre a végleges választ csak a gyakorlat, az abban kifejlődött eljárási módok fogják megadni. Ellenére ennek nem tartjuk érdektelennek, ha már előre is megkíséreljük nagy vonásokban meg­rajzolni azt a befolyást és hatást, a­melyet a Tanács azok alapján, amit az eddig nyilvánosságra került adatokból működésének irányára és szelle­mére nézve következtetésképpen megállapítha­tunk,­­ a footballsportra gyakorolni fog. A Tanács működése és tevékenysége, a­mint ez a szervezeti szabályokból kitűnik, két fő részre oszlik : az iskolai testnevelésre és az iskolán kí­vüli testedzés szabályozására és irányítására. Kezdjük tehát a körülmények mérlegelését az iskolai testneveléssel. Nem kell valami merész fantázia vagy külö­nösebb jóstehetség hozzá, hogy a legszomorúbb prognózist állítsuk fel a jövőre nézve. A Tanács bizonyára az ifjúságra fogja magát teljes erejéből rávetni. Bízva a mondásban, hogy »akié az ifjú­ság, azé a nemzeti, az ifjúság fogékony lelkébe fogják elsősorban megkísérelni elvetni azoknak az ideáknak a magját, a­melyeknek gyümölcsét azután éretten gondolják majd az iskolán kívüli sportműködés javára leszakaszthatni. A tanács­ban tudvalévően azok vannak óriási túlsúlyban, a­kik a torna mindenható voltára esküsznek és a testedzés egyedüli helyes és üdvös eszközének ezt tartják. A szabadtéri sportok iránt többnyire nyílt vagy a legjobb esetben titkolt ellenszenvvel viseltetnek, a footballt pedig — ezt nem is tit­kolják — határozottan káros sporttevékenység­nek tekintik, a­melyet elnyomni vagy legalább is erősen korlátozni kötelesség. Érthető a football elleni elkeseredésük, mert ez a pár excellence szabadtéri sportág annak minden előnyét és szép­ségét magában egyesítve már óriási népszerűsé­génél fogva is legtöbbet ártott a szobasportolás kultuszán épült tornának, a legtöbb híveit és attól hódítván el. Ilyen felfogás mellett mi sem természetesebb mint az, hogy minden törekvésük oda fog irá­nyulni, hogy a football terjedését az ifjúság köré­ben lehetőleg megnehezítsék. Ha helyt is fognak adni a torna mellett a szabadban való sportolás­nak, bizonyos, hogy akkor sem a footballnak fognak propagandát csinálni. Látnivaló tehát, hogy a footballsport a tanács­nak ettől a részétől semmi jót nem várhat, sőt meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy abban féltékeny és ártani kész riválist lásson. Ami pedig a Tanács működésének másik részét, az iskolán kívüli irányítást illeti, a kölcsönös viszony miként való kialakulását még sejteni sem lehet. Itt a Tanács az MLSz-el volna hivatva közösen működni. A Tanácsnak a sportról vallott általános felfogását véve alapul, valami különö­sen meleg pártfogásra erről az oldalról sem szá­míthat, pedig ezen a téren karöltve igazán nagy dolgokat produkálhatnának. De itt már sokkal vigasztalóbb a helyzet. Az MLSz annyira meg tud állni a maga lábán, hogy az anyagi támogatás terén, a mi végre is azt hisszük a legfontosabb teendője lesz a Tanács ezen osztályának, nem szorul protekcióra. A sportnak irányítását és fejlesztését pedig majd elvégzi az MLSz maga, a Tanács nélkül, sőt ha kell, ellenére is. (Brutális reform.) A footballsport illetve az MLSz legújabb szen­zációja éppen olyan váratlanul pattant ki, a­ho­gyan azt már megszoktuk abban az ötletszerű működésben, amely footballsportunk legfőbb fórumát annyira jellemzi. Egy csendesnek és szürkének ígérkező­ tanácsülésen az­­intéző­bizott­ságnak az egyesületek osztályozására vonatkozó indítványát tárgyalták amikor a honmentő ötlet megszületett. Az intéző­bizottságnak jól átgon­dolt, sima, minden érdeket igazságosan és egy­forma méltányossággá­ tekintetbe vevő meg­oldása senkinek sem tetszett, mert hát ez teljes mértékben respektálta a szerzett jogokat, a jog­folytonosságot és nem engedte érvényesülni azo­kat az erőszakos törekvéseket, a­melyek minden évben ilyen időben kitörnek és szerencsét próbál­nak. Egy tanácstag, az újabb időben a reform­­ideák udvari szállítója, sietett kifejezést adni a lappangó törekvéseknek és indítványozta, hogy a környékbeli jelleggel bíró és eddig a budapesti kerületi bajnokságban résztvett egyletek részére külön bajnokság állíttassák fel. A tanács, amely­nek számos tagja olyan előnyöket várt ettől a reformtól, a­melyet más, sportszerűbb után elérni sohá nem lehetne reménye, kapva-kapott a ked­vező alkalmon s így elvben a környékbeli bajnok­ság felállítása kimondatott. Hogy ezt a nagy horderejű és előreláthatólag még soká napirenden maradó reformot igazságo­san megítélhessük, szigorúan szét kell egymástól választanunk az elvet és annak gyakorlati végre­hajtását. Magát az elvet helyesnek kell elfogad­nunk, mert az semmi más, mint az egyleti be­osztás territoriális elvének alkalmazása, a­mely mindenütt a világon érvényben van és kétség­telenül a leglogikusabb és leginkább természetes megoldást alkotja. De ennek rögtönös, átmenet nélküli, az eddigi helyzetet és az egyleteknek abban elért fejlettségi fokát és erőviszonyait, valamint a mostani állapothoz fűződő érdekeiket teljesen figyelmen kívül hagyó végrehajtása a legsúlyosabb sportszerűtlenségek és legkiáltóbb méltánytalanságok egyike, a­melyet valaha el­követtek. Rá akarunk röviden világítani azokra a titkos motívumokra, a­melyek ebben a kérdésben a háttérben működtek és a­melyek magukban véve eléggé dokumentálják, hogy mennyire nem az elvi szempont vezette a tanácsot e reformmunká­­jában. A környékbeli csapatok a véletlen folytán csaknem minden osztályban a legjobbak közé tar­toznak és a vezető helyekre kerültek. Az ETC, Kispesti AC, Testvériség, UTSE, VLI példája eléggé bizonyítja ezt. Az egyesületek nagy része tehát a legveszélyesebb konkurrensektől akar szabadulni, a­mikor a budapesti kerületből ki­tessékeli őket. A második f­őok pedig a kiesésre került TTC sorsa. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy ez­ a mozgalom nem a TTC-ből indul ki és nem ő akarja azt a csúnya erőszakosságot megkísérelni, hogy a helyét­ az első osztályban egy másiknak a tönkretétele árán tarthassa meg. A második osz­tályú egyesületek speciális érdekei érvényesülnek itt, a­melyek a TTC-t ilyen után, vagyis az UTE kitétele által akarják az első osztályban bentar­­tani, hogy a jövő évi bajnokság sorsát egyszer végre maguk között intézhessék el. Ez a két érdekcsoport nyújtott egymásnak kezet és segí­tette diadalra a környékbeli bajnokság eszméjét. Akármilyen helyes is azonban az idea és bár­mennyi sportszerű indok is szóljon mellette, is­mételjük, a tervezett formában való végrehajtása alkalmas arra, hogy minden sport- és igazság­érzettel bíró embert felháborítson. Ha egyszer az MLSz megadta ezeknek az egyesületeknek a módot és lehetőséget a fejlődésre, ha buzdította őket, hogy ezen az alapon rendezkedjenek be, eszközöljenek esetleg befektetéseket a hasonló körülmények között beálló jövő reményében, akkor hihetetlen lelkiismeretlenség számba megy őket egyszerre mindettől megfosztani és a sötétbe való ugrásra kényszeríteni. És még súlyosabbá teszi a megítélést az a körülmény is, hogy az egész nagy hűhóval keresztülvinni szándékolt reformból tulajdonképpen alig származik valami nyereség. A budapesti kerület túlzsúfoltságán alig történik valamelyes segítség, hisz az ötödik osztályt is csak úgy lehetett megszüntetni, hogy a negyedikben 20 egyesü­let játszik egyfordulós bajnokságot. Ilyen minimális nyereség kedvéért annyi vi­rágzó egyesület egzisztenciáját derékban ketté törni sehogyan se lehet az MLSz igazi hivatása. És ezek után minden egyesület feje fölött lebeg­het a Damoklesz-kard, mert sohsem tudhatja. Mi lesz a jövő héten? Versenynaptár. ÚSZÁS. Julius 19. MUSz folyambajnokság. Július 13. KAOE orszzágos versenye. Budapest 400 m.-es bajnoksága. (Újpesi öböl.) ATLÉTIKA. Munkás TE monstere versenye. (Millenáris pálya.) ÚTE országos versenye. (Vörösvári­ ut.) BAK országos versenye. Aradi AO országos versenye. SC Charlottenburg nemzetközi versenye. KERÉKPÁR Fővárosi KE derby meetiosiie. (Millenáris, d. n. 3.) mikor sújt le reá minden igaz ok nélkül a ka­­tasztrófaszerű csapás, a­melyet még meg is kell köszönnie, mert hiszen ezt a fejlődést szolgáló reform ürügyeképpen kapta a jóságos és bölcs MLSz-től. Az új bajnoki beosztás. Pénteken döntött az MLSz tanácsa a bajnokságok beosztása dolgában, de a döntés nem keltett köz­megnyugvást, annak ellenére sem, hogy az UTE csapatát nem helyezték át a Pestkörnyéki csapatok közé. Jóvá nem tehető sérelem érte ugyanis az URAK, az ETC, a Kispesti AC csapatát. Különö­sen az URAK sérelme kirívó. Tizenkét év óta küzd már a második osztályban, tizenegyszer végzett a második helyen s most egyszerre lehetetlenné teszik minden ambíciójának, egyetlen álmának a teljesülését: elzárják előle az elsőosztályt. Az URAK, az ETC és a KAC a pénteki tanácsülés után nyomban elhatározták, hogy ügyüket egy össze­hívandó rendkívüli közgyűlés elé viszik. A tanács pénteki határozata alapján a csapatok a következőképen osztottak be: I. osztály. FTC, MTK, BTC, MAC, „33“-as FC, BAK, Törekvés, NSC, UTE, ITT. ker. TVE. II. osztály. TTC, KAOE, Főv. T. Kör, BTK, MAFC, ESC, BEAC, FSC, JAC, FIÁK. III. osztály. OTE, Pénzintézet, Spárta, Rigler, Máv, Gépgyár, VÁC, Postatakarék, Glóbus, Éksze­rész, Vas- és fémmunkások, Nyomdászok, Zugló. IV. osztály. Vérhalom, Droguisták, Atilla, Előre, Compaktor, Amatőr, Festőmunkások, Hellas, Fővá­rosi TE, Kelenföld, KIT, KTK, Erzsébetvárosi TC, BSC, Meteor, Bádogosok és Szerelők, Vas és Réz­­bútor, Fővárosi TC, Józsefvárosi AFC, VI. ker. FC, Pestkörnyéki I. osztály, ETC, URAK, KAC, Megyer, ÜTSE, USC, Csepel, Rákosszentmihály. Pestkörnyéki II. osztály, EMTK, VLI, ULE, KSC, Wekerletelep, Erzsébetfalvai Törekvés, Újpesti Munkásképző, Pestújhelyi SC,Pestszentlőrinc, Sorok­sári AC. A Testvériség Sport Egyletnek be kell bizonyí­tani, hogy fővárosi csapat­­­a szerint fog a har­madik osztályban, vagy a pestkörnyéki I. osztály­ban szerepelni. Tibor Lajos a Törekvés footballintézője elje­gyezte Frommer Gizella kisasszonyt. Lane a Sunderlandban. A Crick­et and Football Fie­ld című angol sportlapban olvassuk: I. C. Lane, az MTK volt középcsatára,a­ki előbb a Watford csapatá­ban játszott, a Sunderland csapatában fogja képes­ségeit hasznosítani. A hírből nem tűnik ki világo­san, hogy Lane mint professzionista vagy pedig mint amatőr fogja új klubját szolgálni és hogy az első vagy pedig a második csapatban fog-e ját­szani. A footballhir úgy kommentálja Lane szer­ződését, hogy előbb felsorolja kik lesznek a Sun­derland csapatának amatőr játékosai és azután hoz­záteszi, hogy a klub igazgatósága ezenkívül még négy játékos részvételét biztosította. Ezek között szerepel Lane neve is, de közelebbi magyarázat nélkül. Busás fájdalomdíjat kapott az ETC az osztá­lyozó mérkőzésben szenvedett vereségért. Három­százötven koronát kapott a match jövedelméből. De jól járt az ILSz is, a­melynek száz koronát jövedelmezett az NSC—ETC match előtt megtartott ILSz válogatott — UTE serlegválogatott mérkőzés. Football Pató Pálok. A­mint az előre látható volt olyan gyér volt a jelentkezés a fényképes vasúti igazolványokért, hogy már az első „vándor­­nap", a múlt vasárnapi mérkőzés előtt, tömegek­ben ostromolták meg az MLSz irodahelyiségét s valóságos csatákat vívtak értük. Az MLSz tisztvi­selői jóakaratuk ellenére sem győzték a tömeg­­munkát s így sok derék Pató Pál maradt igazol­vány nélkül. Az angol footballisták biztosító társasága a múlt héten tartotta meg Blackpoolban a rendes évi közgyűlését. Az évi jelentés szerint a társaságnak 2000 tagja van. Hat éves fennállása óta a biztosító 200 esetben összesen 156.000 korona kárösszeget folyósított. Az am­erikai­ úti pálya a Testvériség, Sport Egyesületé lesz. A pálya telke ugyanis MÁV-tu­lajdon s így siker koronázta a Testvériségnek azt a kérését, a­mely a maga részére reklamálta a pályát. Baján Gyula lemondott a fegyelmi­­ bizottsági tagságáról, mert a tanács sorra megváltoztatta a fegyelmi bizottság határozatait. A pénteki tanács­ülésen bizalmat szavaztak Bajánnak, abban a re­ményben, hogy a bizalmi szavazat kárpótolni fogja a fegyelmi bizottságot ért sérelmekért. A tanács tehát bízik Kajánban", a fegyelmi ítéleteket azonban a jövőben is meg fogja változtatni. Baján Gyula határozottan jól teszi, ha nem megy bele a furcsa játékba.

Next