Sporthirlap, 1921. január-június (12. évfolyam, 1-51. szám)
1921-05-16 / 39. szám
AIABC' Keddi kiadás. Ára 4 korona. /•XStr.« | .gg|W^ 1 fl te^ecfeij «$ff de$ ágával ® foglalfydó újság* Szerkesztőség: Budapest, IV., Sarkantyus-u. 3. Telefon: 897. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Sarkantyus-u. 3. Telefon: 908. Előfizetési ár: Egész évre__________ 390 kor. Fél évre---------------- 200 „ Negyed évre __________100 „ Hirdetések felvételnek a kiadó-, hivatalban, IV., Sarkantyus utca 3., valamint az összes bel- és külföldi hirdetőirodákban. Megjelenik hétfőn és csütörtökön reggel Egyes számára külföldön 5.a korona. A ledőlt bálvány. Özönével kapjuk a külföldi jelentéseket, amelyek mind nemzetek válogatott mérkőzéseiről szólnak. Ausztria csapata hét napig kalandozott a futball országútján. Baselben kezdte meg a diadalmasnak ígérkező offenzívát, Drezdában kitűnt, hogy semmiképen sem sikerül az áttörés és a délnémetek híres-nevezetes futballvárosából, Fürthből, már véres fejjel fordult vissza osztrák honába a megvert derékhad. Olaszország csapata hét országra szóló diadallal kezdte a túráját. Antwerpenben legyőzte az 1920. évi olimpiász hősét, a belga válogatott csapatot, de az áttörést nem tudta Anglia felé kiszélesíteni, mert bravúros előrerohanásában megállásra kényszerítette Hollandia csapata Amsterdamban. Az angol futball is nyeregbe szökkent, de jaj, korán leáldozott Anglia napja. A gólzáporokhoz szokott francia csapat csúfos fegyverletételre kényszerítette Párisban a támadó angol sereget. A magyar válogatott csapat, mintha kikapcsolódott volna rövid pillanatokra ebből az Európaszerte folyó futballcsatározásból. Túl korán, kellő előkészület nélkül kezdte a harcot s szomorú idő tanulságos haditapasztalatokat gyűjtött bús emlékeztetőnek nemcsak külföldön, de itthon is. Pedig most fejedelmi jutalom a győztes harc díja. Bármelyik nemzeti csapat pajzsára kerülhet a nemzetközi futballvetélkedésnek. Hol van már az idő, amikor mindenütt majdnem templomi áhítattal beszéltek az angol futball elérhetetlen klasszisáról. Amikor dicsőségszámba ment gólt rúgni az angol csapat hálójába, mert komoly küzdelemről még álmodni sem lehetett. Az angol amatőrfutballt utolérték az európai kontinens válogatott csapatai s jóformán annyiszor ütnek rajta csorbát, ahányszor Anglia amatőr csapata alkalmat ad rá. Az is igaz viszont, hogy nagyon nehéz az angol csapatot a kontinensre csalogatni. S még nehezebb lesz ezentúl, mert az angol futball bizonyosan okulni fog a párisi vereségen. Hiszen máris világgá röppent a hír, hogy Belgium amatőr csapata ellen olyan csapatot állít ki Anglia, amelyben csak a tisztesség kedvéért fog játszani két amatőr játékos. Az angol válogatott csapat zömét a Háromegy ország leghíresebb profijátékosai fogák alkotni, ami nemcsak nyílt bevallása az angol amatőrfutball hanyatlásának, de túlságos megbecsülése a belga futballnak is. Ez azonban tisztára az angolok dolga. Másként látják a futball erőviszonyok eltolódását ők, akik még mindig ott hüsülnek régi dicsőségük árnyékában és másként látja a magyar futball, amelyet akkor is félvállról vett a sápadtképű irigység amikor virágjában volt. Anglia úgy ítéli meg a helyzetet, hogy egy kis, szemfényvesztéssel, egy kis "kendőzés”sel még mindent megmenthet és ezzel a könnyebb végét fogja meg a dolognak. Nem rendszerváltozással, erőteljes talpraállással, az amatőrfutball támogatásával próbálja bajon segíteni, hanem áttetsző és jámbor öncsalással. A profijátékosokkal tűzdelt csapatot ugyanis igazán nem lehet másnak nevezni. A nagy angolpéldák hagyományain megizmosodott magyar futballnak nem szabad ebbe a hibába beleesni. Eljött az ideje annak, hogy új ösvényt taposson, a magavágta csapáson haladjon előre, még ha el is távolodik mesterétől, az angol futballtól, attól az amatőr angol futballtól, amely nemcsak klaszszisában hanyatlott, hanem lélekben, szellemben és nemes hagyományai követésében is. Ehhez azonban becsületes akarás és legfőképen derekas, céltudatos munka szükséges. Abban a szórványos harcban, amely ma Európa futballcsataterein a vezéri pálcáért dúl, könynyen győzhet a magyar futball, a magyar csapat is, ha erős nemzeti érzés tüze acélozza meg erejét s ha csakis ennek a nagy célnak a kivívása sarkalja. De szabad-e, okos dolog-e a magyar futballnak ilyen nagy célt kitűzni? Hátha elfecsérelte már rugalmasságát, küzdőképességét, ösztönös erejét az üzleti érdekek, az álamatőrizmus, az egyesületi vetélkedés itthoni forgásában.? Mindez lehetséges, mindez megtörténhetett, anélkül, hogy meghátrálnánk a gondolatától. Hiszen ép a nagy célok kitűzésében hiszünk. Abban a álomban, ami egyébként titkon mindannyiunk szívét megdobogtatja, hogy a magyar sportvezérségre hivatott. S úgy érezzük, úgy látjuk, hogy az álom megvalósulásának közeledik a pillanata — csak az üstökét kell megragadni. Nem látjuk tisztán, ebből a távolságból nem is tudjuk megítélni, mi történt tulajdonképen Párisban és Antwerpenben? Az angolok és a belgák játéktudása hanyatlott, vagy az olaszoké és a franciáké emelkedett. Egy azonban egészen bizonyos : sehol sem ütközhet a magyar csapat olyan kivételes klasszisba, amellyel szemben reménytelen a küzdelme. Ez a tudat, az erők kiegyenlített volta, sarkalja a magyar futballt, a magyar csapatot a lehető legnagyobb erőkifejtésre. De nem elegendő ám a világ befolyását bölcs szemmel figyelemmel kisérni, a kedves és tetszetős eseményeket gondosan följegyezni s aztán táblabirás nyugalommal hosszuszáru pipát szortyogtatni, mondván: hadd üsse egymást a burkus, a talján, az osztrák, az angol, mi csak nézzük ... A futballháború abban is különbözik az igazi háborútól, hogy tűig az ágyúval, géppuskával vívottban megtollasodnak a jeles semlegesek, addig a futballban fölkopik a semlegesek álla. Fegyverbe kell tehát lépnie a magyar futballnak, ha azt akarja, hogy észrevegyék és megbecsüljék. Ennek azonban csak egy módja van, ha eldobja a szép barnára szitt tajtékpipát, a bölcs nyugalomnak, az isteni semmittevésnek ezt a szimbólumát, amely nélkül, fájdalom, már el sem tudjuk képzelni az MLSZ sűrűvérű vezetőségét. A magyar csapatnak részt kell venni a futballvezérségért most folyó harcban, mert nemzeti érdek, hogy a magyar csapatot együtt emlegessék a nagy európai nemzetek csapataival. Elítélünk és megrovandónak ítélünk tehát minden akciót és minden törekvést, ar amely a magyar csapat hadbavonulását megakadályozni igyekszik. Szólunk pedig most a június 5-re kitűzött magyar—német mérkőzésről, amelyet szívesen elejtenének az MLSz hosszúpipájú táblabírái. Tiltakozunk a meccs elejtésének még a gondolata ellen is. De tiltakozunk az ellen is, hogy a német szövetség halasztást kérő javaslatának elbírálásánál üzleti, jövedelmi szempontok döntsenek. Ám játsszák le junius 19-én, ha a németek annyira kötik magukat hozzá. De akkor aztán okvetlenül játsszák le s ne emlegessék, mint ellenérvet, hogy ártani fog a június 26-án döntésre kerülő délnémet meccs vonzóerejének. A válogatott mérkőzéseket sohasem szabad a jövedelmezőség nézőpontjából megítélni, de különösen vétek több vagy kevesebb bevételre ügyelni ma, amikor a magyar futball is köteles részt kérni abból a küzdelemből, amit a »magyar“ név nagyobb becsületéért vív ez a nemzet. Még egyet Szeretnénk elérni: fejezze be az MLSz a németekkel folyó alkudozást. Múlik az idős játékosok, meg az egyesületek nem tudják, mihez tartsák magukat. Mikor lesz a német— magyar meccs? Június 5-én vagy június 19-én, mert Ugyebár, csakis erről lehet szó. Harmadik választás nincs. A meccsre készülni kell a játékoshadnak és a szövetség kapitányának. De hogyan csináljanak munkaprogramot, mikor az MLSz elnöksége jobb ügyhöz méltó buzgalommal húzza az időt. Tartunk tőle, hogy itt lesz a német meccs napja s más nem történik addig, csak azokat a bizonyos tajtékpipákat szívják egy árnyalattal barnábbra. FUTBALL Fehéry Ákos emlékezete. A bíróbizottság legutolsó ülésén foglalkozott a néhai nagynevű bíró emlékének megörökítésével és azt javasolta a BT-nek, hogy festesse meg Fehéry portréját a testület helyisége részére. A kép elkészítésére egy sportbarát művészünket fogják fölkérni. Botrányos mérkőzés Győrött. Vasárnap zajlott le Győrött a Tatabányai SC-Győri ETO bajnoki mérkőzése, amelynek kimenetele döntő fontosságú volt a nyugati kerület győri alosztályának bajnokságára. Az 5000 főnyi közönség előtt lefolyt meccs 1 :1 (1:0) arányban döntetlenül végződött s igy az eredmény a Dunántúli AC-nak kedvez, megfosztván a rivális Tatabányai SC-et egy értékes ponttól, így az eredimény száraz regisztrálása mellett a vidék sportjáts figyelmével követő fővárosi közönségnek sejtelme sem lehetne milyen emóciók, milyen zavarok, jelenetek és visszataszító botrányok fűszerezték ezt a győri bajnoki mérkőzést. Minderről azonban hírt ad egy olvasónk, a meccsnek egyik szemtanúja, aki leírásában megdöbbentő képét rajzolja meg a meccsnek. Mi nem akarván olvasóközönségünk ízlését rontani, nem részletezzük a győri mérkőzés botrányait, csupán annyit említünk meg, hogy Killermann II-et megverték, a TSC-nek egy másik játékosáról leszakították az inget s belekarmoltak a hátába úgy, hogy csurgott belőle a vér, majd egy kornerrugás alkalmából a közönség soraiból összeboxolták. A győri játékosok gáncsoltak, rugdostak, dulakodtak s mindezt Schwarz biró némán tűrte, tápot adva az újabb inzultusoknak. A bírót a közönség késsel fenyegette meg s igy félelmében nem mert erős rendszabályokhoz nyúlni, nagy izgalmában ellenben olyan heves szívdobogást kapott, hogy rosszul lett s néhány percre a játékot is felfüggesztette. Az egyetlen játékos, akit a biró kiállított, Külermann II (TSC) volt, akit vesén ütöttek s miközben a földre esett, támadója felé rúgott. Schwarz utánrúgás címén állította ki. Az első gólt a 7. percben Rösner szerezte meg Tatabányának s az ETO csak a második félidőben tudott kiegyenlíteni. A győztes gólért folyó harcban követték el a győriek a legvadabb dolgokat s brutalitásaik a közönség egy részénél a legnagyobb tetszéssel találkoztak, a józanabbak azonban megvetéssel hagyták el a meccs színhelyét. A Tatabányai SC a mérkőzést megóvta. Előzően a Tatabányai SC I. b) 1:0 (1:0) arányban legyőzte a budapesti V. ker. SC-ot.