Sporthirlap, 1923. január-június (14. évfolyam, 1-53. szám)

1923-04-02 / 28. szám

28. szám SPOR­THÍRLAP I. oldal Postások—Ékszerészek 1:0 (0:0). Bíró: Müller Gyula. KAOE-BTK 2:0 (0:0) Bíró: Brenner József. Corinthián díj. BTC-Fót TE 3:2 (0:1). Millená­­ris-pálya. — Bíró Sal­ló Imre. A BTC három tartalékkal felálló csa­pata kissé könnyelműen fogta fel dol­gát az ugyancsak három tartalékkal szereplő előkészítő osztálybeli ellenfe­lével szemben, ami majdnem meg­bosszulta magát. A vezető gólt tizenegyesből a Főr TE éri el Oszvald révén, sőt a máso­dik félidő elején még egy gólt ér el Kronberger révén, akkor azonban visszaesik a csapat, s Tischovszky és Pócz, majd ismét Tichovszky révén a BTC három gólt ér el, a harmadikat a Főv. TE állítása szerint azonban már a játékidő 48 percében. Meglepetést keltett a Főv. TE jó játéka, s különösen Takács kapus ki­tűnő védése érdemel elismerést. A BTC-ben ismét játszott Máhr, aki meg­lepően mozgott. ATLÉTIKA. Az MTK mezei versenye. Vulcsár István fölényesen nyerte a szenior versenyt. — Szloboda Jenő az ifjúsági győztes. — A szenior csapatversenyt az MTK, a II. osz­tályút az FTC, az ifjúságit az MTK nyerte. — Steiner Pál betegen­­ nyerte a II. osztályú versenyt. Húsvétvasárnapon rendezte meg Rákos mezején az MTK a szezon egyetlen hosszútávú nyílt mezei ver­senyét, amely sok tekintetben a baj­nokságok előfutamának volt tekint­hető. Ha két hét alatt némi eltolódás és változás lehet is, a most mutatott formák Kulcsár István (MAFC) egyént és az MTK csapatgyőzelmét nagyon valószínűvé teszik. Kulcsár mai képességeinek birtoká­ban mezőn aligha találhat legyőzőre, vasárnapi versenyét olyan biztonság­gal nyerte, amely sejtetni, engedi, hogy megszorítva, több száz méterrel tudott volna jobban futni. Csu­kay József (MTK) második helyét egyen­letes erőbeosztásának köszönheti, míg Steiner Pál (MTK) betegen startolva a táv közepétől kezdve, ahol még Kulcsárral tartott, erős szúrással verte meg Király Pált, aki ismét a kapkodó futást kultiválja. Javuló formát mu­tattak, Bese József (MTK) és Kádár Béla (ESC), míg Grosz István (MTK) váratlanul gyengén szerepelt. A verseny lefolyása egyébként a következő volt a startnál Csitbay, Kulcsár, Steiner, Király veszik át a vezetést, négy kilométernél Kulcsár és Steiner, 30 méterrel hátrább Csitbay és Király futnak együtt. Öt kilomé­ternél Steiner és Király leszakadnak, itt a helyzet a következő: Kulcsár mögött 25 méterre Steiner, utána 30 méterrel a mindjobban közeledő Csu­­kay, tőle 10 méterre Király, 60 mé­terre Grosz, 40 méterre Bese és Krausz, mögöttük 30 méternyire Fonyó, Vigh, Sárosdy, majd Szabó. Ezután a hely­zet csak annyiból változik, hogy Csu­­kay hat kilométer után befogja, hét kilométernél elhagyja Steinert, Grosz és Fonyó is visszaesnek. A csapatverseny mindvégig biztos volt az MTK-nak, noha Várady és Wurm nélkül startolt, míg a Polata— Kalica—Klein nélkül felálló MTK-titíz még arra sem lehetett reménye, hogy megszorítsa, sőt a szépen fejlődő FTC együttestől is kikapott. A má­sodosztályú versenyben, amelynek egyéni győztese Steiner Pál (MTK) lett, az FTC győzött az MTK és MTK előtt. 40 induló közül 36 futotta vé­­gig a 8 kilométeres távot. Az ifjúsági versenynek Szloboda Jenő (MTK) és Végh István (FTC) találkozása adott érdekességet. Kette­jük várt küzdelme elmaradt azonban, mivel Végh 2 kilométernél feladta a versenyt,­­helyette azonban Somogyi Béla (MTK) futott szép versenyt Szlobodával, aki ismét kezdi régi ru­galmasságát visszanyerni. Mintegy négy kilométeren át együtt haladtak, itt Szloboda ellépett tőlé vagy 40 mé­terrel, amiből azonban a finisben (Szloboda nem finiseit) 35 métert be­hozott az egyébként helytelen takti­kával futó Somogyi. Kitűnően tar­totta magát ebben a versenyben Krie­­ger (FTC) aki mintegy 2 és fél km­-ig a vezetőkkel haladt együtt, úgyszintén fejlődést mutat Schiller (MTE) is, aki az utolsó kilométeren Cséfayt és Leichtagot szorította egy hellyel hát­rább. A 4 és fél kilométeres távon a csapatversenyt a munkásifjak fölé­nyesen nyerték. A szépszámú közönség előtt hibát­lan rendezésben lefolyt verseny rész­letes eredménye: Szeniorverseny: Egyéni: 1. Kulcsár István MAFC 28 p. 2­8 mp., 2. Csu­kay József MTK 28 p. 36 mp., 3. Steiner Pál MTK 28 p- 54 mp., 4. Király Pál ESC 28 p. 54­5 mp., 5. Bese József MTK 20 p. 40 mp., 6. Kádár Béla ESC 29 p. 47 mp., 7. Sárosdy Ferenc FTC 30 p. 03 mp., 8. Vigh János MTK, 9. Szabó Sándor FTC, 10. Grosz István MTK, 11. Fonyó Márton MTK, 12. Uglár Vilmos FTC, 13. Trampits Ernő MTK, 14. Bajkard Ferenc MTK, 15. Garai Sándor MTK. Csapatban: 1. MTK (2, 5, 10, 13) 41 pont, 2. FTC (7, 9, 12, 16, 18) 62 pont, 3. MTE (3, 8, 14, 16, 22) 65 pont, 4. ESC 78 pont. II. oszt. verseny. Egyénileg: 1. Steiner Pál MTE, 2. Sárosdy FTC, 2. Vigh MTE, 4. Szabó FTC, 5. Fonyó MTK, 6. Uglár FTC, 7. Trampits, 8. Bajkard MTK, 9. Garai MTK, 10. Róth FTC, 11. Theisz MTE, 12. Szabadkay FTC, 13. Markotán MTK, 14. Bárd MTE, Bokor MTE. Csapatban: 1. FTC (2, 4, 6, 10, 12) 34 pont, 2. MTE (1, 3, 8, 11, 14) 37 pont., 3. MTK (5, 7, 8, 13, 16) 49 pont. Ifjúsági verseny: Egyénileg: 1. Szlo­boda Jenő MTE 16 p. 3 mp., 2. So­mogyi Béla MTK 1­6 p. 4 mp., 3. Krie­fer László FTC 16 p. 36 mp., 4 S­chiller Gyula MTE, 5. Leichtag Jó­zsef MTK, 6. Cséfay Sándor MTE, 7. Hesz József MTE, 8. Kempner Ár­pád MTE, 9. Weisz Andor MTK, 10. Gaál János FTC, 11. Lampel Lajos FTC, 12. Ladányi Lajos MTE, 13. Müller Jakab MTK, 14. Ruzsicska Géza MTK, 15. Wolf József MTK. Csapatban: 1. MTK a) (1, 4, 6, 7, 8) 16 pont, 2 MTK (2, 5, 9, 14, 15) 45 pont, 3. FTC (3, 19, 11, 22, 24) 70 pont, 4. MTE­­) (17, 19, 21, 23, 24) 104 pont. Mezei verseny Szegeden. — Csongrádmegye vándordíjat a SzAK nyerte. — A déli kerület klasszikus mezei futó­versenyét Csongrádmegye vándordíját a védő SzAK fölényesen nyerte meg, bár a Munkások futói is nagy fejlő­désről tettek bizonyságot. Közülük került ki az egyéni győztes Rózsa is. A részletes eredmény a következő: Csapatverseny: 1. SzAK 29 pont (2, 3, 4, 6, 14, 2. SzMTE 35 pont, 3. SzTK 67 pont. Egyénileg: 1. Rózsa SzMTE 21 perc 32,4 m perc. 2. Sipos SzAK, 3. Csanády SzAK. A BSG ifjúsági erdei versenye. Meglehetősen gyenge rendezésben folyt le a BSC erdei versenye, amely­ben öt csapat indult 34 futóval, akik közül azonban csak 26 futotta végig a 3500 méteres távot. Különösen a befutók megállapításánál voltak za­varok, mert a jegyzők nem tudták pontosan jegyezni a befutók számait. A verseny részletes eredménye: 1. Leichtag József (MTK) 12 p. 22 mp. 2. Bittner Jenő (MTK) 12 p. 29 mp. 3. Hesz József (MTK) 12 p. 30 mp. 4. Sirkó (RSC), 5. Wolff (MTK), 6. Gaál F. (FTC). Harminc méterrel nyerve, néggyel harmadik. Csapatversenyben: 1. MTK (1, 2, 5, 8, 12) 28 pont, 2. FTC (6, 10, 11, 14, 15) 56 pont 3. MTEa) (3, 9, 16, 18, 19) 65 pont, 4. BSC 81 pont, 5. MTEb) 125 pont. ÚSZÁS. A MAFC diadalútja Németországban: Milnster, Frankfurt, Darmstadt. A MAFC derék úszógárdája dere­kasan megfelelt a vállalt nehéz fela­datnak s napról-napra versenyezve is a győzelmek pompás sorozatát fűzi koszorúba. A MAFC pénteki, szombati és va­sárnapi versenyeredményeit az aláb­biakban közöljük: Minister, március 30. 4x50 m- vegyes staféta. 1. Dort­­mund. 2. MAFC (karcsapással nyerve.) 3x100 m. sprintstaféta. 1. MAFC (Kenyéri 1., Háy, Eperjessy) 2 perc 33 mp. 100 m. gyorsúszás. 1. Háy 1 perc 05­3 mp. 100 m­. mell. 1. Sipos Márton. 400 m. úszás. 1. Eperjessy 5 perc 29 mp. Vízi póló: MAFC—Münster 4:2 (2:1) Frankfurt, március 31. 4X48 m, vegyes staféta MAFC 1. (Sipos, Kenyéri I., Géczy, Eperjessy) 1 p. 54 mp., 2. Frankfurter SC. 4x48 m, sprint staféta. 1. MAFC (Kenyéri I., Háy, Beleznay, Eperjessy). RÓNA JENŐ RÓMER GABOR-cég lőszer-, liszt-, takarmány- és hüvelyes vetemények nagykereskedése. VII., Garai-tér II. szám TELEFON: JÓZSEF 50-38 Legjobb fü­­l­ik gyártása Héber Kálmán, Vili., Szentkirály­ utca 51. FUTBALL felszerelések BEKRENGERnél Telefon : Józs. 35—47. és mindennemű sportcikkek: — Mindenféle hó és sárcipőjavítások. r am optika és fotoszaközlet BUDAPEST, MUZEUM-KÖRUT 2. Fényképesfizép vétel, csere, eladás. Klubtagoknak árengedmény. Okvetlen vegyen vag­ánokat, öltönyöket és kabátokat legolcsóbb |je|t er­m­in­aüzletéta Budapest, Rákóal-ut 13. Egy sarokkal odább, VI. ker., Andrássy­ út 36. szám alá (Párisi Nagy Áruházzal szemben) helyeztem át tportüzletemet ________március 18-án. KISÜTÉSZ II. F­UZSU­­O Telefonszám 79-04 + FUTBALL ÉS AZ ÖSSZES SPORTCIKKEK LEGJOBB MINŐSÉGBEN NAGYBAN ÉS KICSINY­BEN KAPHATÓK NEUMANN GÉZA BUDAPEST, VI. NAGYMEZŐ­ UTCA U. TELEFON 138-77. FUTBALL-LABDAGYÁRTÁS ÉS JIVITUS 1 p. 47 mp. 2. Frankfurter SC 1 p. 56 mp. 4X48 m. mellstaféta: 1. MAFC (Kenyéri II., Borovi, Takács, Sipos) 2 p. 28 mp. 95 m. mellúszás: 1. Sipos 1 p. 174 mp. 96 m. gyorsúszás: 1. Eperjessy 1 p. 05­8 mp. Vizipóló: Frankfurt—MAFC 4:2 (2-2). Darmstadt, április 1. 5x54 m. sprintstaféta: 1. MAFC (Kenyéri I., Háy, Eperjessy, Kenyéri II., Beleznay) 2 p. 44’2 mp., 2. Jung Deutschland 2 p. 45 mp. 50, 100, 150, 200 staféta. 1. MAFC (Beleznai, Hay, Kenyéri I., Eperjessy) 6 p. 48­ 6 mp. 2. Jung Deutschland 0 p. 47*1 mp. 3x54 m. mellstaféta. 1. MAFC (Si­pos, Takács, Barrovi) 2 p. 03 mp. 2. Jung Deutschland 2 p. 09 mp. 4x54 m. vegyes staféta: 1. MAFC (Sipos, Géczy, Kenyéri I., Beleznai) 2­29 mp. 2. Jung Deutschland. 54 m. mellúszás: Sipos 41­4 mp. 54 m. gyorsúszás : Háy 319 mp. A cserkészek versenye. A Magyar Cserkész Szövetség hét­­főn sikerült úszóversenyt rendezett a kötelékébe tartozó csapatok tagjai részére. Az eredmények a következők: Gyermekversenyek: 40 m. mellúszás: 1. Zsoldos Imre 32 mp. 2. Dobó. 3. Schandru.­­ 40 m. hátúszás: 1. Róna Zoltán 36 mp. 2. Reudiger. 3. Hole­­czek. — 40 m. gyorsúszás: 1. Zsoldos Imre 30­2 mp. 2. Patat. II. osztályú versenyek: 60 m. mell­úszás. 1. Rosenberg 51 mp. 2. Wal­­ton. 3. Spiegel. — 60 m. hátúszás. 1. Bartók László 49 mp. 2. Litvay. 3. Spiegel. — 60 m. gyorsúszás. 1. Litvay János 38,2 mp., jó idő. 2. Wa­­ ginger. 3. Bartók. Főversenyek. 100 m. mellúszás. 1. Bartók 1 p. 26­8 mp. 2. Waginger. — 100 m. hátúszás. 1. Reiner Dezső 1 p. 28 mp. 2. Litvay szabálytalan fordu­lás miatt diszkvalifikálva. — 100 m. gyorsúszás. 1. Ghillány Antal 1 p. 10 mp., jó idő. 2. Litvay István. — 400 m. úszás. 1. Litvay János 0 p. 41 mp. C Fővárost Ma és mindennap vngigjA a rendkivü­len fényes majd áprilisi megnyitó mű­sor Városliget Jesrek a jegyirodákban ^ 6 és a cirkusz pénztáránál .Telefonra, x 55—55, már kaphatók. A CSÓNAKOT vitorlást, motorost is, általában mindenféle sportfelszerést veszek és eladok. „HERACLES" és „STOP" VI. ker.( Ó-utca 21. sz. — Telefon 124—P3. Olvasóink figyelmébe! Legolcsóbban ekkor ruházkodhatik, ha egy divatos férfiöltönyt vagy felöltőt jó minőségű szövetből készíttet mérték szerint 33.000 K-ért a FŐVÁROSI VERSENYSZABÓSÁG-nál Budapest, Rottenbiller-utca 4/a sz. I. emelet. Hozott kelmék elkészítését olcsón vállalom. Férfi fehérnemű szalon Ing, nadrág, pyjamák méret szerint, BUDAPEST, IV., KÁROLY­ KÖRÚT 2. SZÁM Telefon 178-89, egyéb sportfelszerelés és ruházat WISZEL­Y ISTVÁN-nál Budapest, IV., Váczi­ utca 9. sz.TENNISZ + Egyesületeknek árengedmény

Next