Sporthirlap, 1925. augusztus (16. évfolyam, 146-168. szám)
1925-08-15 / 156. szám
ca ______________________SPORTHIRLAP 1925 augusztus 15., szombat Tíz atlétikai verseny a kettős ünnepen. — Három verseny a fővárosban, hét verseny a vidéken. — Augusztus derekán teljes erejével bontakozik ki a magyar atlétika. A mai és holnapi kettős ünnepen úgy a fővárosban, mint a vidéken több verseny lesz. A fővárosban a két napon három versenyben lesz részünk, de a vidék sem marad el és különböző helyeken hét nagyobb verseny jut lebonyolításra. Tehát a helyi jellegű házi és egyéb versenyektől eltekintve, a két nap alatt tíz nagyobb verseny lesz az országban. A versenyek számának gyarapodása élénk dokumentuma a magyar atlétika fejlődő irányzatának. A fővárosban lebonyolításra kerülő versenyeken egyaránt szerephez jutnak a legjobb szeniorok, a másodklasszis, az ifjúságiak, sőt a versenyeken eddig nem szerepelt futballisták is. A BEAC ifjúsági versenyei Szombaton délelőtt fél 10 órakor a BEAC lágymányosi pályáján. — A BEAC ifjúsági versenye nyitja meg a fővárosi versenyek sorát. A 10 versenyszámra átlag 20—20 nevezés érkezett, így az egyes versenyek mozgalmasak lesznek. Kár, hogy az ifjúsági atléták nagy része szombaton délelőtt hivatalában vagy műhelyében van elfoglalva Ez a körülmény valószínűleg nyomot hagy az indulók számán. A BTC jubiláris versenye. — Szombaton délután 3 órakor a Millenáris versenypályán — Ünnepélyes keretek között fog lefolyni a BTC versenye, amely a BTC 40 éves fennállásának ünneplését is jelenti. Valamikor a BTC tettekkel tényező volt a magyar atlétikában. Egyike a legrégebben atlétizáló egyesületeknek. Elég talán rámutatnunk, hogy Kellner Gyula, az első magyar maratoni ,utó, BTC volt. Ugyancsak közülök került, ki Bauer Rezső, ki 1900-ban az első párisi olimpiászon 36.04 m., akkor világrekord dobással lett olimpiai bajnoka a diszkoszdobásnak. '.Burdza, Ramaszéder, Marino, Sajó, Fóthy N., Fleek, Kóczán, Szablak, '.Nyilassy, Luezius és még mások öregbítették a múltban a BTC hírnevét. Tekintélyes számú nevezés érkezett a versenyre, úgy hogy ha a benevezettek elindulnak, akkor a közönségnek népes mezőnyök küzdelmében lesz része. Az I. oszt. 200 méteres síkfutásban a benevezett Rózsahegyi Gusztáv és Gerő Ferenc nem indul. Távollétükben Fittek István (BBTE) vagy Gerő Mór (RAOE) nyerheti a versenyt 22.6 mp. alatt. Az 1. oszt. 600 méteres síkfutásban Barsi László (BBTE) tesz kísérletet, hogy az eddig elért 1 p. 24.8 mp.-es legjobb eredménynél jobb időt fusson ki. Az 1500 méteres síkfutásban az MTK-futók dominálnak. A verseny győztese Gross István (MTK), kinek legkomolyabb ellenfele klubtársa, Fonyó Márton lesz. A 3000 méteres síkfutás ötös csapatversenyre az MTK csapatát várjuk első helyre. Az MTK-nak a MAC-on kívül ma nincsen komoly ellenfele. A 15 kilométeres síkfutást Király Pál távollétében Zöttner Dezső (MAC) nyerheti. Az I. osztályú diszkoszdobás Egri Kálmán (MAC) és a jelenleg jó formában levő Nonn János (BBTE) között erős küzdelmet eredményezhet. A Fóti-vándordíjas triatlon versenyben (helyből távolugrás, 200 m. síkfutás és diszkoszdobás), melyet a BTC Fóti Samu hősi halált halt all round atléta emlékére alapított, Egri Kálmán (MAC) indul győzelmi eséllyel Salamon László (BBTE) előtt. A BBTE nemzetközi atlétikai versenye— Vasárnap délután 8 órakor a MAC margitszigeti sporttelepén. — A BBTE vasárnapi versenye zárja be a kettős ünnep programját. A versenynek külön súlyt ad egyrészt a felvidéki atléták startja, másrészt a versenyre bejelentett négy rekordkísérlet. A felvidékről az eperjesiek magasugró csapata Sztaniszlayval az első helyen, a pozsonyi Görög Vámos dr. diszkoszdobó és az eperjesi füleslabdázók vesznek részt a versenyen. A rekordkísérletek a következők: 100 méter: Fluck István (BBTE). 400 méter: Gerö Mór (KAOE), 800 méter : Barsi László (BBTE), helyből magasugrás : Nonn János (BBTE). 400 méteren Gerö Mór (KAOE) ambicionálja, hogy a 49.7 mp.-es országos rekordnál jobb idővel győzzön. Nehéz feladat előtt áll. A KAOE győzhet a BBTE és az FTC előtt, a c) csoportban az FTC b) az ESC és Vasas előtt.* A BBTE vasárnapi nemzetközi atlétikai versenye után az Eperjesi TVE és a BBTE füleslabda mérkőzésben mérik össze erejüket. A háború előtt az ETVE füleslabdázó csapata verhetetlen volt az országban. A vidéken még mozgalmasabb lesz az élet, mint a fővárosban. Miskolc, Diósgyőr, Nyíregyháza, Békéscsaba, Dorog, Pécs, Veszprém lesznek nagyobb versenyek színhelyei. Fontosság tekintetében első helyen áll a Slovenszko Északmagyarország küzdelme augusztus 15-én Miskolcon. A verseny egyúttal nyílt jellegű is és több fővárosi atléta is starthoz áll. Több mint 500 nevezés érkezett a mitingre és az elsősorban Észak és a Felvidék párharca lesz. A pontverseny sorsa teljesen nyílt s nem lehet megjósolni, hogy a Felvidék vagy Észak atlétái lesznek-e győztesei az első összecsapásnak, a versenyen az északi atlétákon kívül több fővárosi atléta is résztvesz és pedig a MAC-ból: Bozsik István, Belloni Gyula, Molnár Ferenc, T. Szabó Emánuel, Vitéz Ottó ; az MTK- ból : Braun Ernő; az MTK-ből: Járó, Palvin idb. én if.j., Ripszám Henrik, az ifjúsági Huszár, Gál, Liptay és Matúra II. az FTC-ből : Ujfaluczky József és az ifjúsági Besznyák Lajos, azonkívül a KISOtizisto ifjúsági atlétával rándul fel a versenyre. Debrecenből Gyulay, Hadházi, Szokoly, Hajdúböszörményből Bácsi Péter utaznak még a versenyre, mely szombaton délután fél 4 órakor kezdődik az MVSC sajóparta sporttelepén. A Dorogi AC országos versenye is Boldogasszony napján lesz. Az előző években sok budapesti atléta vett azon részt, az idén azonban alaposan megcsappan számuk. Az MTA-ból Muskát László és Magyar József, az FTC-ből Krausz Károly és Mihály, a BBTE-ből Kovácsi Nándor és Pallaghy József a valószínű indulók. Dorog és Csillaghegy atlétáin kívül különösen a Szegedi AK indul nagy gárdával. A Pécsi AC szombaton kerületi ifjúsági és szenior versenyt rendez. Délelőtt az ifjúsági, délután a szenior versenyek kerülnek lebonyolításra. A versenyen Pécs, Kaposvár, Nagykanizsa, Baja, Barcs legjobb atlétái vesznek részt. Veszprémben Veszprém és Székesfehérvár városok atlétái vívják meg első városközi mérkőzésüket Veszprém város szép ezüst serlegéért. Veszprém atlétái eddig kevesebbet hallattak magukról, mint Székesfehérvár reprezentánsai. Valószínű, hogy a veszprémiek okoznak egy-két keserű meglepetést a székesfehérváriaknak, de a papírforma szerint Székesfehérvár győzelmét kell tippelnünk. A Diósgyőri AC felhasználja a kedvező alkalmat, hogy 15-én a MASz északi kerülete nagy versenyt rendez a felvidék és Budapest több atlétájának résztvételével s ezért vasárnap rendezi versenyét. A Nyíregyházai TVE vasárnap országos jubiláris versenyt rendez 20 éves fennállásának megünneplésére. A versenyen szenior és ifjúsági számok vegyesen lesznek. Nyíregyháza atlétáin kívül Debrecen, Sátoraljaújhely, Kecskemét és még néhány vidéki város atlétáin kívül Budapestről is többen felkeresik a jubiláris versenyeket. A Békéscsabai AK is 16-án rendezi országos atlétikai versenyét , melyen Csaba, Gyula Szeged, Hódmezővásárhely atlétái vesznek részt, végül pedig a legjobb atléta is. Harmincegy éves kora ellenére minden szabadidejét kedvenc sportjának, az atlétikának szenteli. De nemcsak az atléták, hanem maguk az egyesületek is szegények. Az öltözőben nincsen fürdő vagy mosdó, sőt még világítás sincsen. — Borsival négyszer voltunk a pályán — mondja Pericht mester, — de csak kondiciótréninget tartottam vele. —* Az utolsó napon Friede és bájos felesége meghívtak ebédre és bár az ebéd nem volt sportszerű, mert legalább is két óra hosszat tartott, mégis ennünk kellett, mert nem enni sértés lett volna. Az ebéd után Friebe mindkettőnket megajándékozott a GAC díszített plakettjével, búcsúzáskor pedig megkért bennünket, hogy adjuk át magyar sportbarátainak tiszteletét és üdvözletét. Ugyanekkor augusztus 30-ra Grácba a GAC versenyére általunk meghívta Somfait, Rózsahegyit, Bellonit, Gáspárt , Fluckot, Bedőt vagy Forbátot és Borsit, akiknek a meghívást azt is fogom adni. Végül még elmondta Pericht mester, hogy bár a gráci atléták mostoha viszonyok között dolgoznak, mégis fejlődni tudnak. A legutóbb, a bécsi öt nemzet versenyén a gráciak közül öten képviselték az osztrák színeket. Illetékes helyen ígéretet tettek, hogy az egyesületet nagyobb pénzsegélyben fogják részesíteni. Ha a segélyt megkapják, akkor rövidesen pótolni fogják a hiányokat és bíznak benne, hogy Grác lesz Ausztriának legerősebb atlétikai városa, K. L. Barsi László látogatása Grácban Friedenél. Pericht Rezsővel együtt rándult ki Grácba s ott is trenírozott. — Somlait, Gáspárt, Rózsahegyit, Fluckot, Bellonit, Barsit és Bedőt Grácba várják augusztus 30-ra. — — Beszélgetés Pericht Rezsővel, a BBTE trénerével a gráci atlétikai életről. — Barsi László, a BBTE kiváló atlétája, tudvalévően nyári szabadságának néhány napját Alsóausztriában töltötte. Most, hogy hazaérkezett, kiderült, hogy nem egyedül, hanem kitűnő trénerének, Pericht Rezsőnek társaságában időzött Alsóausztriában s vele együtt rövid időre Grácba is ellátogatták és felkeresték Edgar Friebe-t, a Gráci AC nálunk is járt 800 és 1500 méteres futóját. Munkatársunknak alkalma volt Perichl Rezsővel beszélgetni, aki az érdekes látogatásról a következőket beszélte el: — Rokonaimat és Borsinak egyik rokonát látogattuk meg Alsóausztriában. Nem akartam, hogy Barsi tétlenül töltse az idejét és pihenése miatt esetleg visszamenjen a formájában s ezért Grácba érve, fölkerestük a GAC pályáját, hogy ott dolgozzunk. Mondhatom, eddig még sehol olyan szívélyes fogadtatásban nem részesültünk, mint ott. A pályán találkoztunk Friedevel, aki nem tudott hová lenni az örömtől. Alkalmunk volt megismerkedni Grác atlétikájával és amely hozzánk képest még csak gyermekcipőkben jár. A pályájuk igen gyenge, az atléták szegények, legtöbbjüknek még futócipőre sem telik, mezítláb, vagy könnyű papucsban treníroznak trikó nélkül. Ez a tréningöltözet különben a rekkenő melegben nem is kellemetlen. A gráci atlétáknak nincsen kimondott trénerük, Friebe utasításai alapján dolgoznak, aki teljesen egyedül vezeti az atlétikát, mert ő egyszemélyben tréner, elnök, titkár, intéző, szertáros, a szövetség és Patak és Murchison profishésa Parisban. Tizenháromezer frankot kértek a Rtade Francaistól és nyolcezer frankban kiegyeztek. — A francia atlétikai szövetség átírt az amerikai szövetséghez. — Sporthirlap párisi tudósítójától. -- Páris, augusztus 10. Az európai sajtóban már ismételten szó volt azokról a szinte zsarolásnak beillő machinációkról, amit a két amerikai sprintóriás európai túráján elkövetett. Parisban a Stade Francais és a párisi egyetem versenyén, tehát két versenyen nem kevesebb, mint 801o frankot kaptak az amerikaiak. Először tizenháromezret kértek, s végül hosszas alkudozás után nyolcezerben egyeztek ki. A 8000 frankot a következő rövid módon számolták el az amerikaiak: utazási költség Creefeld—Paris 1800 frank, költség Parisban 1200 frank és költségmegtérítés (?) 5000 frank. A francia szövetség az eredeti nyugtát bekérte a rendező egyesülettől és átírt az amerikai szövetséghez. Ugyanezt megtette már a német szövetség, sőt már az angolok is megtették a »kellő» lépéseket a különös amerikai »amatőr» atléták ellen. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy nem kis részben a rendező egyesületek is hibásak, mert előzően kell fellépni az ilyen dolgokban, nem akkor, amikor már kifizették a horribilis tiköltségmegtérítéseket. Talán azért léptek fel utólag, mert a két amerikai star nem hozta be azokat a remélt nagy bevételeket. Szóval az üzlet nem vágott be. Illetve nagyszerűen sikerült — a Paddock és Murchisen cégnek. Houben a német—svájci atlétikai viadalon áll újra starthoz. Houben, aki a német atlétikai bajnokságok után megbetegedett, mostanáig pihent. Augusztus 23-án a Mannheimban döntésre kerülő német—svájci atlétikai viadalon azonban újra starthoz áll. Galgóczy magántanfolyam Budapest, Vill. ker., Mária TereiV-KSr 3. st. Előkészít majénvizsgákra, érettségire stb.