Sporthirlap, 1941. március (32. évfolyam, 18-26. szám)

1941-03-01 / 18. szám

2 4­ 5000 nézőre számít az újpesti vezetőség Futó lesz a jobbhátvéd, Németh a jobbszélső a Szeged ellen Az Újpest pénteki edzésén az aláb­biakat láttuk és hallottuk: 1. A beteg Fekete kivételével a teljes gárda megjelent az első nőben, már délután három óra előtt. De nem mindenki edzett. Zsengefflér, Szusza és Tóth azért kapott felmentést, mert szerdán is kétkapus mérkőzést játszott, csütörtökön pedig a váloga­tott edzésén szerepelt. Ád­ám, Nagy­marosi és Jobbágy a katonai csapa­tában játszott csütörtökön, ezért ők is csak fürödtek. A többiekkel Ta­kács edző mintegy ötven percig fog­lalkozott. 2. Berzi ismét a hőség­í készülékkel kezelte sérült lábát. Mint mondta: — Affy hiszem, két hét­ múlva már edzésbe állhatok­ és március végén már papnoki mérkőzésre is beszállha­tok, ha az egyesületemnek szüksége van rám. 3. A játékosok vajmi keveset beszél­gettek a Szeged elleni mérkőzésről. Megkérdeztünk néhány játékost, mi a tippje a vasárnapi ím­eccsre. Xmnc: Ádám: 4:1. Vidtor: 2ill. Zsenge­­­lér: 4:2. — Szusza: 3:1. — Balogh I: 3:1. — Balogh II: 3:1.,— Futó: 2:1. Önbizalomban tehát a­ kispesti pontvesztés ellenére sincs hiány Új­pesten. 4. Vidor és Aknavölgyi a kispályán különórázott. Vidor becsü­letes bom­bákat eregetett Aknavölgyi kapujá­ra, de inkább csak jobblábbal. Akna­völgyi biztatta Vidor­t: •— Jóska, inkább ballal rugdoss, hiszen a ballábad a gyengébb. Vidor megfogadta a jótanácsot és ballal kezdett lődözni. Aknavölgyi­nek igaza volt. Vidor ballába még némi „javításra" szorul... Mint hallottuk, igen nagy sikere van az Újpest jegyakciójának. Lang­­felder igazgató mondta: — Hála Istennek, úgy látszik, be fog válni az új akciónk. Az olcsó jegyeket valósággal szétkapkodják a szurkolóink. Az eddigi jegyvéte­­lekből, ítélve, 1tt 5000 nézőre szá­míthatunk a Szeged elleni mérkőzé­sen. Mondanom sem kell, hogy a megnagyobbodott nézőközönség, és annak buzdításai milyen jó hatással lehet a csapat játékosaira. Az olcsó jegyek­­ kibocsátásával egyidejűleg megszüntettük a szabadjegyrend­­szert. Aki látni akarja a csapatot, 50 fillérért megnézheti. 6. Az összeállításról csak néhány percig beszélgetett Langfelder igaz­gató és Takács edző. A megbeszélés után Takács Géza már hirdette is: — Mindössze egy váltósé­ lesz a csapatban. Futó visszakerül a jobb­hátvéd helyére, a balhátvéd pedig Balogh II lesz. Jobbszélsőt ■a Sze­ged ellen is Németh játszik. Más változás aztán nem is lesz. Remé­lem, hogy Futó beállításával a vé­delmünk javulni fog s ha nehezen is, de magunk alá gyűrjük a sze­gedi csapatot. Tátrai Pubinak újból kitavaszodott Az őszi mélabúról és újjászületéséről beszél az „új" Tátrai Tátrai „Pub­i" sokáig ette a tarta­lékjátékosok keserű kenyerét a Fe­rencvárosban. Egy kicsit fanyar is lett tőle a szája íze . . . Akkoriban alig járt az edzésekre, s ha olykor mégiscsak nekivetkőzött, immel­­ámmal mozgott a pályán. Talán meg is gyűlölte a börlabdát. Aztán azt is híresztelték­ róla, hogy el akarja hagyni a Ferencvárost. Salgó­tarján felé kacsintgat vissza ... „Pubi azonban nem­ nyilatkozott. Hallgatott. Azután azon az emléke­zetes őszi Ferencváros—Kispest mér­kőzésen Pósa kidőlt a küzdők sorá­ból... Tátrai neve újból felbukkant. Hosszú, nyolc hónap után ... okom. Fiatal vagyok, erős és szere­tem a körlabdát. Mit tagadtam, sze­retek játszani. Minden pólusommal kívántam és nem lehetett. .. Tessék­ elhinni, kegyetlen érzés csak nézni, hogy játszottak a többiek, amikor bennem is duzzadt a játékkedv. Más egyéb oka nem is volt az elkedvet­,­lenedésemnek, hriszen minden más egyéb a szívemhez nőtt, amióta itt vagyok a Ferencvárosban. (— És mégis el akart menni?) — Semmi másért, csak a játékért. Játszani akartam. Most örülök, hogy nem lett belőle semmi. Mégiscsak más a zöld-fehér mez, mint a többi... Most, hogy megint játszhatom, szinte azt mondhatnám, hogy kicserélőd­tem.. Más vagyok, mint ősszel.­­----Sokan féltek attól, hogy a Fe­rencváros mostani rendszerében nem tud majd beleilleszkedni.) — Én nem féltem. Igyekeztem be­tartani a kapott utasításokat. Azt hi­szem, ebben a tekintetben nem is le­het rám panasz. Nekem most már csak egy kötelességem van: még job­ban játszani, mint eddig. (— Ha akarja, sikerülni fog.) — Ebben bízom én is. Ha az em­ber nagyon akar valamit, azt fel is harcolhatja. Vagyok olyan komoly sportember, hogy tudjam mi szüksé­ges ahhoz, hogy fokozni, fejleszteni lehessen azt, ami benne van az em­berben. Az akaráson kívül kell hozzá még sportszerű életmód, lelkiismere­tes edzés és lelkesedés is. Ezek most mind megvannak bennem. Rajtam múlik tehát, hogy „a volt jobb“ he­lyett­­ „még jobb“ legyek. Most már ott is vagyunk a Pori­­nyákon. Labda perdül Tátrai elé. Belevág. Frissen, rugalmasan. A lab­da magas ívben száll felfelé. Az égen kék felhőrongyok. A pályán faszag és földszag. Tavasz van! Akárcsak Tátrai „Pubi" szívében.... FUTBALLT BERETVáS IS "ISJ. (Beringer Gyula) Telefont 13-35-82. A Szeged ellen készült akkor a Ferencváros. Nagy „mumusok" vol­tak a „paprikások" ... — Ha jól emlékszem — mondta akkor Tátrai —, előzőleg március 17-én, az Újpest ellen játszottam utoljára bajnoki mérkőzést a Ferenc­városban. Akkor kikaptunk a lilák­tól. Aztán még egy zágrábi mérkő­zésen is résztvettem. Azóta pihe­nek... Jó erőben érzem magam, menni fog a játék vasárnap. A mérkőzés után azt írták, hogy „Tátrai, aki eddig még sohasem ját­szott ebben a rendszerben, megle­pően jól helyettesítette Pósát." És azóta, mintha kicserélték volna Tátrait. Fásult arca vidám, mosoly­gós lett. Most már ott volt minden edzésen. Igyekezett. És már vicce­ket is mondott az öltözőben . „­ Az FTC-pályától nem hosszú az út a Foringákra. Elég azonban arra, hogy kifaggassuk addig egyről-más­­ról Tátrai „Pubit". — Miért volt ősszel az a nagy életuntság, igaz-e, hogy el akart menni Tarjánba? — ezek az első kérdések. — Hát bizony — mondja Tátrai — nagyon neki voltam keseredve az ősszel. De meg is volt rá minden TVSC-pálya lököd Március 2-án, vasárnap délután 3 órakor Tokod— Kispest Nemzeti Bajnoki mérkőzés G. Tóth is edzésbe állt G. Tóth Péter, az Elektromos váloga­tott összekötője is megjelent az Elektro­mos edzésén. Kellemetlen toroktályog kí­nozta eddig és nagyon megviselte a csa­tárt. Nyolc kilót soványodott a beteg­sége alatt. Egyelőre csak környű edzést folytat. Játékára még sokáig nem számít­hat az Elektromos. A szombathelyi csapatról Kovács Dezső úr ezt mondotta: — Úgy látszik, hogy csak a csatársor összetétele kérdéses. De ha Marosi vál­lalja a játékot, ott sem várható változás. A csapat szombaton este 6.10 órakor in­dul Szombathelyre. .Csak Tóth István edző utazik a csapattal. Ez a szombathelyi út 900 pengőjébe kerül az Elektromosnak, mert sinautóval kell utaznunk, vissza pe­dig hálókocsin hozzuk haza a játékosokat, akiknek hétfőn reggel munkába kell áll­niuk. Általános tartaléknak vagy Füzi II, vagy Gajdos utazik a csapattal. Persze, ha Marosi beteg, akkor mindketten mennek, mert akkor Füzi játszik középcsatárt. Az ifjúsági és kölyökmeccsek kölcsönös megyezés esetén az illetékes egyesbíró hozzájárulásával szombaton is lejátsz­­hatók. ( SPORTHIRLAP SZOMBAT, 1941 MÁRCIUS 1. Mandik Béla újra az MTK élén A szövetséghez bejelentés érkezett, amely szerint az MTK labdarúgó igaz­gató-intézője Mandik Béla lett, s megbíz­ták a szövetségi képviselettel is. Maga a kitűnő kedélyű „tettes** így beszél: — Itt hevertem parlagon az ősz óta. Senki sem kapott utánam. Hagyta jó munka nélkül egy olyan in­tézet, mint amilyen Mandik Béla. Azután már komolyan folytatja: — Megkíséreljük rendbe szedni az MTK ügyeit. Ha az idén nem, úgy jövőre fel fogunk kerülni az NB 1-be. Sajnos, az idén már nehéz lesz, de nem adjuk fel. Úgy vettem át a dolgok intézését, hogy teljesen szabad kezet kaptam. Másként el sem vállaltam volna. A humora a végén akasztófahumorban csap át, mert a búcsúzásnál megjegyzi: — Kiesni azért nem fogunk. Még Man­dik Bélával sem . . . A magas Futó szerint nem a hátvédek alacsony termetében van a hiba Az Újpest vasárnapi váratlan pontvesztése után nagy „hibakere­sés" folyt a lila-fehér berkekben. Végül arra a megállapításra jutot­tak a vezetők, hogy az aprótermetű védőjátékosoknak köszönhető, hogy nem sikerült mind a két pontot hazahoznia a csapatnak. A Szeged ellen kiálló csapaton tehát azt a változást eszközölte a vezetőség, hogy Balogh II-t áttették a balol­dalra és ismét Futót állították a jobbhátvéd helyére. A már annyi­szor eltemetett és a már annyiszor feltámadt Futót. Legújabb „feltámadása" alkalmá­ból beszélgettünk az újpesti hátvéd­­problémáról a hosszú panyóva.1. A Kispest elleni mérkőzésről így be­szélt: — Kint voltam Kispesten, alapo­san megfigyeltem a védők munká­ját és azt tartom, hogy a döntetlen eredmény kialakulásában nem sok szerepe volt az alacsony termetnek. Sem Balogh II, sem Fekete nem követett el olyan hibát, amelyből a Kispest gólt szerzett volna. Arról igazán nem tehetnek a hátvédek, hogy Titkos és Kincses gyorsabbnak bizonyult náluk. — És a két fejesgóllal mi volt? — Amiatt sem lehet őket hibáz­tatni. Nem is az őrizetükre bízott emberek fejelték a gólokat. — Ha már a magas­ alacsony vi­tánál tartunk, mondja el, milyen előnyét látta pályafutása alatt an­nak, hogy magastermetű? — Kétségtelen,,hogy a védelem­ben is előnyben van a magaster­metű játékos. Ez azonban nem azt jelenti, hogy alacsony ember nem lehet jó hátvéd. A centimétereket ruganyossággal nagyon jól lehet pótolni. Nálunk például a kis Ba­logh is nagyon jól fejel, Fekete pe­dig külön „fejelési csellel" pótolja termetbeni fogyatékosságát. Remék­ül ki tudja számítani a labda röp­­pályáját, ha pedig látja, hogy az ellenfél csatára jobb helyzetben van fejelés szempontjából, akkor úgy áll elébe, hogy az ne tudjon fejjel a labdához érni. Ezt nagyszerűen csi­nálja. Futó tehát nem hagyja bántani a hátvédeket. Azután arról beszélgetünk, örül-e annak, hogy visszakerült a csapat­ba. — örülök is neki, meg félek is ettől a visszakerüléstől. Úgy érzem, hogy hétfőn azt fogják mondani: ,f ha megint Futó volt a legrosz­­szabb", így van ez nálunk védőjá­tékosoknál. Ha egy csatár csinál hibát, az közel sem olyan nagy bűn, mintha egy hátvéd lyukat rúg. Nagyon sok felelősséggel jár a mi szerepünk. Meg aztán a közönség­nek mindig új arc kell. A régit már megunta. Én a régiek közé tarto­zom, a nézők pedig szeretik a vál­tozatosságot. Az újtól mindig töb­bet várnak. Csak annak örülök, hogy most elég jól megy a játék. A szerdai edzőmérkőzésen való­ban jól működött a lilák védelme. A Tolvaj, Bihari, Jakab, Kiss, Gyet­­vai csatársortól az első félidőben mindössze egy gólt kaptak és Futó remekül fogta Gyetvait. — Majd ráállunk a szegedi szél­sőkre is — mondja most — és az­tán meglátjuk, hogy mi lesz. Talán a közönség is ki fog békülni ve­lünk. , A szegedi szélsők eszerint már nem fognak olyan szabadon garáz­dálkodni a Zilák kapuja előtt, mint a múlt vasárnap a kispestiek i­szám, legfeljebb majd többet kell dolgoznom, többször kell hátramen­nem a labdáért. Meg aztán lőni a na­gyoknál is éppen úgy kell, mint az ifiknél kellett. A Kispestnek is bal­­összekötőből lőtem három gólt. Végül így beszélt: — Ha már ilyen kellemes meglepe­tésben részesültem, szeretném én is kellemesen meglepni a kapitány urat. Továbbra is jól akarok játszani és benn akarok maradni a válogatott­ban. A szolno­k hátvédek közül KIS PÉTER beállítása csak azok számára meg­lepetés, akik még nem látták őt ját­szani. Fiatal játékos ugyan — mind­össze 21 éves —, de máris egyik leg­jobb balhátvédünk. Kissé borúlátó, mert ezt mondta: — Igaz, hogy bekerültem a csa­patba, dehát ez egyelőre csak keret s ebből még könnyen ki lehet pot­­­tyanni. Úgy érzem, én nem is fogok bennmaradni. Nehéz feladat egy vi­déki játékos számára a sokszoros vá­logatottak kiszorítása. BSzKRT,pálya — Sport-u........................ Március 2-án, vasárnap délután 3 órakor BSzKRT Törekvés Nemzeti Bajnoki mérkőzés Örülnek a­z­ újoncok, de­­ félnek is Beszélgetés a válogatott keret­e,meglepetéseivel Fábián József szövetségi kapitány 25-ös keretébe részben az első for­dulóban mutatott formák alapján ke­rültek be a játékosok. így történt aztán, hogy néhány játékosnak a ke­retbe történt besorozása némi meg­lepetést keltett labdarúgó-körökben. Igaz, hogy a bekerült játékosok va­lamennyien tehetségesek, sőt nagy részüknek komoly esélye van arra, hogy helyet is kapjon válogatott csa­patunkban. A B­-válogatottba besorozott játé­kosok közül kétségtelenül FÜZINEK, AZ AMATŐR GÁZGYÁR KÖZÉPCSATÁ­­RÁNAK a beállítása volt a legnagyobb meg­lepetés. Fűzi így mutatkozott be ne­künk az edzőmérkőzés utáni uzson­nán: — Fűzi Gábor vagyok, nemrég múltam 23 éves, azelőtt a Ganzban játszottam. A legszívesebben közép­csatárt játszom, de otthon érzem ma­gam jobb- és balösszekötőben is. 1931-ben egy mérkőzésen a bal síp­­csontom eltört, de a gyógyulás sima lefolyású volt és a sérülésemnek semmi utóhatását nem éreztem. Aztán így folytatta: — Mondhatom, meglepetésként ért engem Fábián kapitány úr megtisz­telő bizalma. Mit tagadtam, volt is egy kis lámpalázam, de csak az ele­jén. Aztán már jobban ment. Igaz, hogy két olyan játékos közt, mint Zsengellér és Szusza, nem is nagyon nehéz középcsatárt játszani. SZUSZA FERENC pompásan játszott a Kispest ellen , máris bekerült a BL-válogatottba, ő érdekes dolgot mond: — őszintén szólva, az ifiknél job­ban szerettem játszani. Ennek­­az a magyarázata, hogy ott én voltam a „császár“ s mint középcsatárt, a töb­biek szolgáltak ki engem. Persze, most már azért itt is örömmel jár­ páholyban. Mindegyik csapat közép­­csatára biztosan nagyon fog igye­kezni a soron következő bajnoki mérkőzéseken, ho­gy bekerülhessen a válogatottba. Egy biztos: én is fel­kötöm majd a zekémet... SZÁLÁT, a WMFC kitűnő fedezete nem is olyan régen­­már volt válogatott, de aztán sokszor még a WMFC csapa­tába sem tudott bekerülni. Emlék­szünk, amikor tavaly panaszkodott nekünk, hogy­ szeretne elmenni a WM-ből, mert ő nem meccset nézni, hanem játszani akar. Aztán ismét visszakerült — a „9000 fontos" Du­dást szorította tartaléksorba! —, ál­landóan jól játszott s most ismét a válogatottság küszöbén áll. — Nagyon boldog vagyok, hogy ismét számításba vettek, — magya­rázza. — Ebben a tekintetben sokat köszönhetek a WMFC-nek, mert al­kalmat adott arra, hogy bebizonyít­hassam: mégis csak tudok valamit. Most aztán rajtam a sor, hogy­­a vá­logatottban is bebizonyítsam ugyan­ezt. íme: ilyesféleképpen fest a váloga­tott keret „meglepetéseinek" hangu­lata. Mindegyik örül, de a legtöbb a­­fél is. Joggal. Március 23-ig minden posztra biztosan lesz elegendő, jó formában lévő játékosunk. Talán m­ég középegatár is. ELSZRENDŰ futballfelszerelések Berinisz István •Használt­utballfelszerelésik vétele és eladása Vili., József-kö ut 44. (József-u. 6 rét) Telefon: 146-100. SZŰCS, KIS PÉTER HÁT­VÉDTÁRSA is aggodalmaskodott. —­ Borzasztóan megörültem, ami­kor megtudtam, hogy bekerültem a nagycsapatba. Hiszen még csak 19 éves vagyok ... De­­ nekem is ag­gályaim vannak ... Igaz, ha a jugo­szláv mérkőzés napjáig minden va­sárnap jól játszom, még benn is ma­radhatok a csapatban. Megkérdeztük Szűcstől, hogy kö­zéphátvédet, vagy jobbhátvédet ját­szik-e szívesebben, így felint: •­ A középhátvéd helyét jobban megszoktam már, de ez nem jelent semmit. Jobbhátvédet is éppolyan szívesen játszom. Itt még könnyebb is az ember dolga, hiszen a szélső­fogás közben legtöbbször csak a pá­lya egyik oldalát kell szemmeltarta­­nia. MAROSVÁRI, a WMFC fiatal, de meglehetősen hosszúra nőtt középcsatára látható örömmel iszogatta az uzsonna utáni málnát. Érthető is volt a jókedve, hiszen nemrég került be a WMFC csapatába, s máris ben van a váloga­tott keretben. — Egyetlen vágyam van most, — mesélte Marosvári. — Az, hogy hét­ről hétre jól játszom s benn is ma­radhassak a csapatban. Mert, mi ta­gadás, egyáltalán nem érzem magam Bodola: „A jugoszláv­­magyarig tel­jesem játékba jövök”* Bodola Gyula a válogatott edzésen még korántsem mozgott kielégítően. Nélkülöz­tük híres és veszélyes kitöréseit, kapura­­lövéseit. A mozgásán látszott, hogy még edzése elején van. Erről ő maga így be­szélt a válogatott edzés végén: — Tény, hogy még nem megy úgy, mint ahogy kellene. De az egész gárda idényeleji formában van. — Mintha maga még a legelején volna, — mondottuk a nagyváradi csatárnak. —­ Pedig már volt egy kétkapus edzé­sünk is Váradon. A legközelebbi vasárna­­­on már komolyabb ellenfél ellen ját­­szunk és a jugoszláv magyar előtt már bajnokink is lesz. Azt hiszem, a jugo­­szláv-magyarig teljesen játékba jövök. — Hogyan tetszettek a fiatalok a válo­gatott edzésen? — Van közöttük néhány nagyon ügyes fiú. — Marosvárit ismeri? — Még Romániából. Veszélyes, gólron­­törő csatárnak ismertük. Még nics ő sem, a legjobb formájában. —­ Mi van Spielmannnal és Kováccsal? — Nagyváradon edzenek, még pedig­ szorgalmasan. A válogatottig ők is for­mába lendülnek. Bodola Gyula tegnap visszautazott Nagyváradra. ,,A viszontlátásra” köszön­tünk tőle el. Erre visszafordult az aj­tóban : — Feltéve, hogy meghívást kapok a leg­közelebbi válogatott edzésre. Valószínű. A T. Előre Muha nélkül áll ki vasár­nap a Pereces ellen­. A GAMMA pénteki edzésén csak azok a játékosok vettek részt, akik vasárnap Szolnokon játszanak. A „tartalékosok” azért hiányoztak, mert ma délután a Standard­­gyár csapatával játszanak edzőm­érkő­­zést. Az edzés után Jánosy Béla sport­­igazgató ezt mondta: — A múlt vasárnap, sajnos, mi is meg­lepetést okoztunk. Remélem, a szolnoki mérkőzés után is így lesz. Most azonban kellemes meglepetést szeretnénk szerezni híveinknek. Tudjuk, hogy a Szolnok jó formában van, de mi is okultunk a múlt a vasárnapi félsikeren. A gyengébben szerepelt játékosok helyett megtaláltuk a pillanatnyilag jobbakat. Havas, Kemény és Ádám jut szóhoz először a tavaszi idény­ben. A HAEADAS csapata pénteken Lyka edzővel a soproni edzőmérkőzés tanulságait beszélte meg. Az edző elégedett volt a­ játékkal, de ez nem jelenti azt, hogy nncs javítani való. A játékosok kijelentették, hogy minden erejükkel azon lesznek, hogy a kiesést elkerüljék Az Elektromos ellen Pillér helyén valószínűleg Kalocsai játszik. Szó volt Morócz és Medve helycseréjéről is, de aztán mégis maradt a vasárnap szépet­ szerepelt összeállítás. A BSZKRT pénteki edzése után Kutrucz edző ezt mondta a csapatösszeállításról: — Két helyen van gondunk. Szabó Géza térde még nincs rendben és az ő játéka csak a szombati orvosi vizsgálat után dől el. Benéről pedig csak a fegyel­mi döntés után sül ki, játszhat-e, vagy sem. Szabó III. helyezése Balogh II., Benéé pedig Gráf. Haladás-pálya =ss SZOMBATHELY == Március 2-én, vasárnap délután 3 órakor Haladás-Elektromos Nemzeti Bajnoki mérkőzés

Next