Sporthirlap, 1941. május (32. évfolyam, 35-43. szám)

1941-05-03 / 35. szám

2 SPORTHIRLAP SZOMBAT, 1941 SÚJTÓ 8. Az újpesti rejtély... Nagycsapatnak számít-e még az Újpest és ha nem­ lehet-e még belőle nagycsapat? Méltó ellenfele lesz-e a Ferencvárosnak a két Olajkárral és a tokod! Mészárossal megerősített lila-fehér csapat Amióta a Hungária lelépett a po­rondról, azóta — egyelőre — csak a ,^vagy kettes"* küzd az elsőségért, őrizve a „nagycsapatok" hagyomá­nyait, sőt még az Újpesttel is baj van. A liták nem adták fel ugyan a küzdelmet, mint a kékek, de­­ már vitatkoznak az emberek: Vájjon nagycsapatnak tekinthető-e még az Újpest? Vájjon beszélhetünk-e még csakugyan „nagy kettesről" és nem az-e már a helyzet, hogy „egy, csak egy legény van talpon a vidéken" •— a Ferencvárost Bizony gondol­kodóba kell esnünk: az Újpest a második helyen van ugyan, de a ■Ferencváros már 8 ponttal vezet és a bajnokságot körülbelül csak akkor vesztheti el, ha — mint, mondani szo­kás — elviszi a razzia. Tavaly sem nyert ugyan bajnokságot az Újpest, de a tavalyi bajnoki év végén mind­össze egy pont választotta el a Fe­rencvárostól. 39 ponttal lett bajnok a Ferencváros, 39 ponttal lett máso­dik a Hungária és 38 ponttal lett harmadik az Újpest... A magyar labdarúgótársadalom töri a fejét: mi van ezzel az Újpest­tel, mi van a genfi torna büszke győztesével, a többszörös KK-győz­­tessel ? Valóban középcsapat vált volna belőle? A tavaszban bizakod­tak a lilák és bizakodásuk megerő­södött amikor a Ferencváros kika­pott a DIMAVAG-tól. A Ferencvá­rosban azonban nem következett be az Újpest által várt visszaesés, a Ferencváros inkább erőre kapott, viszont az Újpest hanyatlani kez­dett. A kispesti 4:4 még nem lett volna tragédia, de a Gammától és a WMFC-től elszenvedett vereség már körülbelül annak tekinthető,. Mi van hát az Újpesttel? FELGYORS VOLT A FRIS­SÍTÉS? Ha némi fényt akarunk deríteni az „új­pesti rejtélyre", vissza kell mennünk az idény elejére, amikor az Újpest merész lépéssel elhatározta magát a fiatalításra és részben az amatőr alapra való átté­résre. Joós, Szalay, Vincze, Kocsis, Kállai, Hidasi megvált az egyesülettől, Vincze később visszatért ugyan, de­ alig kapott szerepet. Jöttek "■ fiatalok: Balogh IX. Kar­pán, Nagy­marosi, Németh, Vidor, Beril, Szusza, Akhavölgyi. Több régi já­tékos — mint például Szik­a — megma­radt, de nem a régi alapon, hanem csak mint visszaamatőrösítés alatt álló játé­kos. Az Újpest régi építménye tehát alapjaiban rendült meg. Maga az érv — a fiatalítás — helyes volt, de régi igaz­ság, hogy a jóból is megárt a sok. Ta­vasszal nagyszabású erősítési terveik vol­tak a liláknak, az erősítésnek azonban útját állta az MLSz Új szabálya. Ha ez nem lett volna, akkor talán a most folyó tavaszi idényben a régi fényében ragyo­gott volna a lila-fehér szín. KAPROS­ *55 A RENDSKER TERÉN? IRÁNYÍTÓ? ED­ZŐ? Taktikai téren bizonyos kapkodás jel­lemezte a lilákat. Először alkalmazkodni próbáltak a korszerű elvekhez, később — részben az öreg játékosok, részben ve­zetők — befolyása alatt hirtelen hátat fordítottak az új elgondolásnak. Most megint visszatértek úgy­sm­ a korszerű rendszerhez, de ez a kapkodás semmi­képpen sm tett jót. A rendszerhez meg­győződés kell és kitartás! Hiányzott a csapatból egy olyan szel­lemi vezér, am­inő régebben Zsengellér, meg Vincze volt éveken keresztül. Zsen­­gellér igen váltakozó formában játszott az év folyamán és emiatt nem tudta ezt a szerepét betölteni. Hiba az is, hogy az Újpest az utóbbi időben csak egy évre szerződtet edzőt. Sokkal tervszerűbben és nyugodtabban dolgozna az e­dző, ha két-három évre szer­ződtetnék. Több célját látná a munkájá­nak, a fiatalokkal való foglalkozásnak, a tehetségkutatásnak. És legyen az edzőé minden jog a csapat körül, hogy így tel­jes mértékben vállalhassa a felelőssé- ÚJPESTI KÜZDŐSZEL­LEM? Nem egy újpesti vezetővel beszélget­­tün­k erről a dologról. Volt, aki kimon­dotta : — Bizony a csapat a mai formájában nem nagycsapat és szerencséről beszélhe­tünk, hogy a megerősödött középcsapa­tokkal szemben is a második helyen ál­lunk. Gondolta volna-e valaha ön — kér­dezte az újpesti vezető —, hogy Magyar az Ú Újpest közép­fedezete lesz? Avagy nagycsapat-e az, amely összeroppan, ha egy-két játékosa rossz napot fog ki? Egy nagycsapatot éppen az jellemez, hogy egy-két-három gyengébb formát még kibír egy-egy mérkőzésen. Ha hibák derültek napfényre, akkor csak tüneti ke­zelést láttunk, de nem gyökeres gyógyí­tást, így volt ez­­, védelemben is, a fede­zetsorban is nem egyszer. Tudom, nem könnyű dolog kihagyni a csapatból sok dicső harcot derekasan megharcolt játé­kosokat, de a csapat érdeke az első... Megkopott a híres újpesti küzdőszellem is. Olyan lélektelenül, mint például a Gamma elleni mérkőzésén, még sohasem játszott lila-fehér tizenegy... ERŐSÍTÉS? A jelen tehát nem fest valami rózsá­san. A jövő azonban ígéretesnek látszik. Amint halljuk, máris kezdenek kibonta­kozni a jövő évi nagy Újpest körvonalai. Újpesten már elintézett dolognak tartják, hogy jövőre a tokodi Mészáros és a két Olajkár-testvér a lila-fehér színekben fogja rúgni a labdát. Mészáros lesz a kullancs. A két Olajkárral kapcsolatban különféle tervek merültek fel. Az egyik: Olajkár I jobbhátvéd, Olajkár II balhát­véd lesz. A másik: Olajkár II a csatár­sor közepére keríti Vidor és Zsengellér, vagy Zsengellér és Szusza közé. Nagy­marosi, akinek e pillanatban még valami „ügye” van az Újpestben, valószínűleg marad és akkor ő lesz a jobbfedezet. Bi­zonyos, hogy a Sziklás (Aknavölgyi) — Olajkár I, Balogh II — Nagymarosi, Mészáros, Balogh I­­­ Ádám, Vidor, Olaj­kár II, Zsengellér, Tóth III összeállítású Újpestben sokkal több lehetőség van, mint a maiban. Ez a csapat valóban le­het „nagycsapat”, lehet méltó vetély­­társa a Ferencvárosnak is. Az Újpest nagyvonalú lépéssel hatalmasan megnövelte szurkolótá­borát az utóbbi időben. Most már nem gyökértelen a csapat, mint ed-­­dig­ volt. Tömegek állnak a háta mögött. Ez a tömeg azonban joggal várja, hogy az Újpest ne egyszerű középcsapat szerepét játsza. A csa­pat megszervezése nem várathat so­káig magára. Ha lezárul a most­ folyó bajnokság, az újpesti vezetők nem térhetnek pihenőre. Akkor kez­dődik az igazi munkájuk: megte­remteni és összekovácsolni az új Új­pestet, a nagy Újpest méltó utódát és a Ferencváros méltó ellenfelét. Ahogy mi az újpesti vezérkart is­merjük, ez meg is fog történni. Északdunántúl? Felvidék? Budapest? MOI VE? A Szent Korona Kupa múltja és jelene Vasárnap délután a Magyar Kupa mérkőzések mellett négy más érde­kes mérkőzés is sorra kerül­t­ a Szent Korona Kupáért. A Szent Korona­ Kupában most ez a helyzet: Vasárnap délután a MOVE-válo­­gatott a Felvidéki válogatottal (Bu­dakalász, 5 óra, vezeti: Lukász), a MÖVE ifjúsági válogatott pedig a Felvidéki ifiválogatottal játszik (Diósgyőr, 5, Maróth). Győrben Észak­dunántúl csapata a budapesti kerület együttesével mérkőzik (5 óra, Harangozó), a népligeti KISOK- sporttelepen pedig a két kerület m­­csapata játszik egymással (5. Mol­­doványi). A Szent Korona Kupát annak­idején az elszakított déli városok csapatai részére írták ki. Elnevezése ez volt: Déli végek Szent Korona Kupája. Hat évvel ezelőtt játszottak először az alszövetségek válogatott­jai a Szent Korona Kupáért s első­­ízben Dél nyerte meg a kupát. Má­sodszor — hosszú szünet után­ — tavaly Észak válogatottja lett a győztes. Most játszanak a díjért harmadízben csapataink. Közép, Dél, Csaba, Délnyugat Kelet csapta már kiesett a kupa küzdelmeiből s az állva maradt négy csapat közül még bármelyik nyerhet. Fürst György főtitkár, az MLSz egyesbírája ezt jósolja az egyes mérkőzésekre:­­• Véleményem­ szerint a felvidéki válogatott a legesélyesebb az idén, ők tudják kiállítani a legerősebb szeniorcsapatot. A legjobb ificsapa­tuk viszont a budapestieknek van s és a körülmény nagyon sokat szá­mít, hiszen a továbbjutás a seanigi- és az ificsapat együttes eredmény­től függ. Nekem, az az érzésem­, hogy a Felvidék nyeri a kupát, második lesz Budapest, harmadik Észak­­dunántúl, negyedik pedig a MOVE. Meglepetés természetesen könnyen lehetséges, főleg — mint előbb mondtam — az ifik révén. üllel tess­zi légesleni? Wéber, a Törekvés ertző e - véletlenü! - meg­nézte a Gázgyár - Ferencváros mérkőzést... Véletlen az is, hogy Fűzi a Magyar Kupáért A vasárnapi Magyar Kupa-forduló egyik legérdekesebb mérkőzése a Törekvés a Gázgyár összecsapása. A Törekvést szokásos pénteki edzése elmaradt s csak egy kis taktikai értekezleten vettek rézt a játékosok. Wéber edző magyarázta a fiúknak, hogy milyen jó csapat a Gáz­gyár. — Csak egészen véletlenül mentem­ ki a Gázgyár—Ferencváros mérkőzésre — meililtá — N­em is képzeltem, hogy rövid idő m­úlva már gyüm­ölcsöztetni fogom ott tapasztaltakat. A Gázgyár lelkes, jó csapat. Erőteljes, szívvel küzdő játékosok­ból áll. A védel­né kitűnő, csatársorát pedig a Válogatott Fűzi Irányítja. . . Kiss, a ..Tör­bi kapusa közbeszólt: — Nem is értem­, miért állunk ki ilyen jó csapat ellen? Hiszen úgyis kikapunk... A Gázgyár csapata Bérrt edzett pénteken. Csütörtökön kétkapus játékkal készülődtek a vasár­most nem a Törekvésben játszik napi nagy csatára. A Gázgyár össze­állítási gondokkal küzd. Nem bizonyos, hogy Mezei üld, a kaput el Ilid szabadulni szolgálati helyéről. Biz­r­ak azonban abban, hogy az ifjúsági Major megfelelően fogja helyettesíteni. A „Töb­ben** i« hasonló gondokkal küzdenek. Lehet, hogy a rossz erőben levő Bánkú­ti kimarad a csapatból és helyette Kónya megy ki szélsőhátvédnek Ez esetben Bóják lenne a középfedezet. Nyilatkozatok. Tasnády József, a Törekvés intézője: Két évvel ezelőtt szó volt arról, hogy Fűz­ hozzánk kerül. Vasárnap kiderül: Bajnálhatjuk-e, hogy nem lett a mienk . . . Zalatnay Gyula, a Gázgyár ügyvezetője: A Törekvés a legnehezebb dió minden eddigi ellenfelünk közül. Az NB-ben Való bennmaradása függ a győzelemtől, tehát minden erejével bele fog szállni a játékba. A Törekvés az esélyes, de­­ sohasem lehet tudni . . . Végleges: Villanyfénynél játszák le június 14 én az Elektromos-WMMFC bajnoki mérkőzést Az Elektromos—­WMFC mérkőzés a sorsolás szerint június 15-én lenne. A két érdekelt egyesület már elvben a tavaszi idény indulásakor megállapodott abban, hogy ezt a bajnoki mérkőzést — hacsak lehet — esti mérkőzés keretében bonyo­lítják le. Most, amikor már nagyjából mindkét egyesület „páholyból” nézi a bajnoki küzdelmeket, véglegesítették a megállapodást. Eszerint az Elektromos— WMFG bajnoki mérkőzés nem június 15-én, hanem június 14-én, szombaton este lesz az elektromosok Kivilágított Pályáján. Az Elektromos máris megkezdte a mér­kőzésre az előkészületet. A pálya gyep­szőnyegét felfrissítik és addig nem is játszanak rajta. A DiMAVAG elleni baj­nokit is átviszik valamelyik más füves pályára május 25-én. Az Elektromosnak ezen kívül több bajnoki mérkőzése nem is lesz a Latorca-utcában. Rákosrend. pft—MAVAUT 3:1 (1:1), üzemi mérkőzés. Szőnyi­ út. Vezette: Stohl. Góllövő: Szabó, Papp és Ürmös, illetve Höedh dr. Fegyelmi eltiltások a kölyköknél. Penezl ,1. TSC 1941 május 5-ig és Béky L. Kistext 1941 június 30-ig nem játszhat. A WMTK—SzTE és a BAC—LÖFC el­maradt Ifjúsági mérkőzések két pontját 6:0 gólaránnyal a WMTK, illetve a BAC javára írta az egyesbíró. Az elmaradt BLK—VI. ker. SC. NSC— Vízművek és a B. Magyarság—ZSE újoncmeccseket június 1-én játszák. SZOMBATON DIJTUTAN INDUL AZ ELEKTROMOS Salgótarjánba. A csapatot Kovács Dezső dr és Tóth István edző vezeti. szabó Tóni egészségeset jelentet: a pestei vezít csapat­nak utazik siagyváraara a wmm Csepelen nagy örömmel fogadtál­ Szabó Tóni bejelentését, hogy térdsérülése rendbe jött és vállalja a játékot. Benes vntéző mondta: — Nagyon jól jött ez a bejelentés mert Szekerest, a WMTI­ kiváló fiatal kapusát nem engedte át nekünk buda­pesti ifikapitány. Igaz, hogy Szabó Tóni­­nak jobbat tenne a pihenés, de remél­jük, hogy hátvédeink tehermentesíteni fogják. A Nagyváradon játszó WMFC össze­állítása ez lesz: Szabó —­ Kallói, Szalay — Kapta, Gere, Dudas — Bökk, Maros­­vári, Szabadkai, Tihanyi II, Pintér. A csapat ma délután 5 órakor a nyugati pályaudvarról utazik Nagyváradra Benes intéző, Jávor edző, továbbá több vezető és szurkoló kíséretében. A csepelieknek fáj, hogy az Újpest egyik vezetője azt mondotta: ,,A WMFC gyengébb ellenfél volt az Újpest számára, mint a Törekvés.** Azzal vigasztalják azonban magukat a csepeliek, hogy az ellenfél Csak nyilatkozzék, a WMFC pedig­­ győzzön. Nem baj, ha olyan ..csúnyán’* is, mint az Újpest ellen... A Szoméethely­ TC vasárnap Kőszegen játszik barátságos mérkőzést a KFC-vel. MÁR BENE IS JÁTSZIK vasárnap a BSzKRT barátságos mérkőzé­sén, mivel a jeles csatár büntetését a fellebbviteli bizottság egy hónapra mér­sékelte. — Benére szükségünk lesz az Eitesz ellen — mondta Kutrucz János, a BSzKrt edzője mert van benne erő, lendület. Ha kellő formába jön, feltétlenül helyett kap a csapatban Most vasárnap a III. ker. Árpád SE ellen egy félidőt játszik. A Ferencváros legjobb csapatával vesz részt a Komáromi FC jubileumi ünnepségein Egy kis visszapillantás a KFC múltjába A Komáromi FC vasárnap rendezi negy­venéves fennállásának jubileumi ünnepsé­geit. Vasárnap reggel 9 órakor megko­szorúzzák Klapka és Jókai szobrát, az egyesület világháborús hősi halottainak emlékművét, majd 10 órakor istentiszte­letre megy az ünneplő egyesület vezető­sége, tagjai és szurkológárdája. Tizen­egy órakor a városháza, dísztermében lesz az ünnepi közgyűlés. Délután kerül sor az ünnepség sporteseményeire. Két órakor a KFC ifjúsági csapata játszik a Felaőgallai Levente Egyesület csapatával, majd fél 4 órakor az öreg fiúk mérkőzésére kerül a sor. Négy óra­kor tornászbemutató lesz. Végül fél 5 órakor játszák le a Ferencvárosi KFC- mérkőzést. A NEGYVENÉVES KFC-T Fallmus Árpád alapította 1900-ban. A KFC 40 éven át kiváló szolgálatot tett a sport minden ágának, de különösen a labdarúgósportnak. A KFC-ből indult el a két Pol/Ér-testvér, Leitner, Scha­­ ler, Kertessé dr.... Az erős nyugati kerület­ben a KFC, Győr, Sopron, Szombathely, Pozsony és Tatabánya csapatai mellett minditt tekintélyes játékerőt képviselt. 1901-ben a Gyáli TE­­ 3:0-ra, 1802-ben Sopront 2:0-ra győzte le. A további évek­ során a Budapesti SC-t­ 3:2-re, a KAOE-t 3:0-ra verte. Az Egyetértés és a KFC ve­gyescsapata a BAK-ot, majd az MTSC ve­gyes csapatát győzte le 5:1, illetve 4:1 arányban. A világháború befejezése után, mint a megszállt Komárom csapata, a safov venszkói bajnokságban játszott nagy sze­repet. A KFC úgyszólván vereség nélkül nyerte meg az 1910—21­21. évi kerületi bajnokságot. A csapat többször állt a cseh I. liga kapujában, de az odavaló be­jutástól mindig elütötték. Az ok: a meg­­szállás alatt is magyar maradt a KFC. A visszacsatolás óta a KFC az NB III nyugati csoportjában szerepel. Jelenlegi tizedik helye ugyan azt mutatja, hogy itt még nem talált magára, de a jubileumi esztendő, reméljük, sportbeli újjászületést ia hoz a régi, nagymúltú egyesületnek. A JUBILEUMI ÜNNEPSÉGEIN SZEREPLŐ FERENCVÁROS a legjobb csapatát küldi el Komáromba. A­­zöld-fehérek ebben az összeállításba® szerepelnek: Csikós — Szoyka dr, Tátrai — Sárosi III, Polgár, Lázár — Kalocsay dr, Kiss, Finta, Sárosi dr, Gyetvai. — A játékosok mind egészségesek — mondotta Dimény edző —, talán csak Lá­zár érzi meg a sérülését. Vasárnap azon­ban ő is játszik. Kom­áramban szép játék­kal akarunk bemutatkozni, remélem, így is lesz. A jubiláló KFC-nek elvisszük a Ferencváros selyemzászlóját is. A Ferencváros a Dorogon szereplő FTC játékosaival együtt társasgépkocsin utazik Komáromba. Találkozás vasárnap reggel 9 órakor a Blaha Lujza téren. A­ Kispest nem változtat győztes csapatán, a Gammának egyelőre nincs csatársora! A Kispeset és a Gamma a­ közelmúltban találkozott NB-mérkőzésen. A Cramma ak­kor 4:1-re győzött. Azon, a mérkőzésen egyik csapat sem gondolta, hogy ilyen hamar sor kerül a visszavágásra­­ a Magyar Kupában. A KISPEST nem edzett pénteken. A csütörtöki kiadós kétkapus játék után pihenőt kaptak a játékosok. Az edzés után igen bizakodó volt a hangulat a kispestiek körében. Pápa János városgazda, az egyesület fő­titkára így vélekedik: — Lem tóból találkozásunkkor a Gamma jó formában volt, mi pedig nagyon rusz­inul játszottunk. Most azonban más a helyzet. A mi fiá­nk formája felfelé ível. Elsőm benne, hogy sikerülni fog a visz­­szivágás. A csapatösszeá­­ításról így nyilatkozott a főtitkár: Semmi okunk sincs, hogy a* „győz­tes csapaton ne visítot!~Ms'‘ elvet megtör­jük, tehát a 'DiMAVAG ellen győztes csa­patunkkal állunk ki a Gamma ellen is. A játékosok közül Kincses, a népszerű válogatott jobbszélső így beszélt: — Ottmegyünk erre a mérkőzésre! Ki kell köszörülnünk a csorbát és­­ meg kell nyernünk a Magyar Kupát/ A GAMMA Szorgalmasabb volt, mint ellenfele. A péntek­ délutánt is kihasználta egy­ kij­elzésre. Futás, tortrazás és fürdés szere­pelt a műsoron. A Gammában egyébként alaposan meg­növekedtek az összeállítési gondok. A hét elején még úgy volt, hogy a „tarjáni" csapat erre a vasárnapra is harcképes lesz A hét végére azonban kiderült, hogy Adám még nem jöhet Budapestre, Suta szabadsága kétes, Turay II pedig sérült* Fokozza a bajt, hogy­ ez elsőszámú csa­­­tártartalék, Takács is húzódással bajló­dik Amint látható tehát, a támadósor körül vannak bajok. Itt a legnagyobb a bizonytalanság. A várható eredményről Jálnosy Béla, Sportigazgató így beszélt: — Nagyon bizonytalan, hogy milyen összeállításban tudunk kiállni a Kispest ellen, az azonban bizonyos,, hogy a csa­társor alaposan meg fog gyengülni, így a Kispestnek több­ az esélyeid, ha öt ép­­kézláb embert össze tudunk szedni a tá­madósorba, akkor nem is olyan biztos ő, Kispest továbbjutása. Az ijúsági és k­l.vökbajnokság vasárnapi műsora IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG I. osztály Északi csoport: Vasas—ZSE, Béke-u., 3. Borszéki. — BTIV—Elektromos, Pozsonyi­­út, fél 1. Molnár I. — PSC—Turul TE, Pestújhely, fél 3. Solti. — WpSC— Te:­­­­vérisér. AttPa-u . 10 Kárpáti. — Pamut- Ipar— UTE, Horthy M.-út, 1. Kőhalmi. Keleti csoport: FTC—ESzKRT, For­­­nyák-u., 3. Mihályfi. — DSE—SzAC, Tárna-u., 2. Fazekas. — KSC—Portás, Gergely-u . 32. Dobronay. — BESC— KAC, Kákorfalva. fél 2. Gaál. — Törek­­vő—KTK, Bihari-út, 3. Papp. Déli csoport: „33” FC—EMTE, Borgó-­u 3. Nes­ményi. — Hungária—I­F C, Kén u . 3. Mészáros J. — MAFC- GSE, Bertalan-u., fél 5. Konkézy. — BTK— II­. ker. Árpád SE, Budafok, BMTE-p., fél 3 Fekete A. — WMTK-KFC, Cse­pel, régi p., fél 5. Molnár I. — PeMTK —Cs. MOVE, Erzsébet-U., 10. Kassai. II. osztály Északi csoport: BVSC—UFO, Aquin­cum, 10. Korbuly. — BLK—TLK, Váci­­út, 11 ifj. Magyar. — Juta—MFTII, Srékezárdi­ út. 2. Szigethy J. — UMSE— URAK, Szent László-tér, 11. Szálócsi. Keleti csoport: "WSC-BTK, Wekerle­te".ep. 3. Barabás. — SzRTC—SASC, Ben­­dessy-telep. fél 2. Ujváry B — KMTE— VI. ker. SC. Álami telep. 3. Dobos M. — BTC—SzNSE, Fehér-út, fél 1. Mocsári. — KDSE—Kirtext, Gyömrői út, 11 Király A. — MÁVAG—SzFC, Kőbányai-út, 3. Kocsis K. Déli csoport: Ganz—UTE, Simor-u., fél 5. Kácsor. — FSC—M. Textil, Budafoki­­út, fél 11. Gondár. — Hungária-—FVSIC, Kén-u., 12. Lévay. — WMTK—Gamma SzSE, Ceepel. régi p., fél 3. Hunfalvi. — M. Pásztó—PTSC, Csepel. MOVE-p., fél 3 Bálla. — KTC—P. Juta, Ceglédi­­út, fél 12. Dackó. III. osztály Északi csoport: VÁC—KTK, Hajdu-u., 1. Kiss Zs. Nyugati csoport: B. Magyarság—NSC, Bibor-tér, fél 3. Mogyoróssy. Déli csoport: LOFC—Nagytétény, Al­bertfalva, 8. Juhász P. — FSE—Gázgyár, Soroksári-út, fél 8. Berde. — BAC—Ke­­lenvölgy, Aquincum, 1. Tassi. KÖLYÖKBAJNOKSÁG I. csoport: FSO—MaFC, Budafoki-út, fél 1. Tigyl. — BAC—CSE, Szentendrei, út, 10. Berényi. — UFC—Gamma SzSE, Aquincum, háromnegyed 12. Diményi. — III. ker. Árpád SE—ÚTE, Nagyszombat­ul 2. Ujváry A. II. csoport: ETC—BMTE, Erzsébet-u . 12. Goda. — KTK—LÖFC, Gyömrői-út, negyed 2. Visegrádi. — Hungária—LAC, Kén-u., 2. Kerekes. — BIK—PeMTK, Budafok, BMTE-p., fél 2. Tölgyesi. — M. Pásztó—WMTK, Csepel, Cs. MOVE- pálya, fél 2. Soproni. — P. Juta—Cs. MOVE, Vágóhíd-n . 1. Verebes. III. csoport: Szíl TC—SzTE, Rendessy­­telep, háromnegyed 4. Taváry. — KMTE —WSC, Állami telep, fél 12. Roy — Kis­­tex—SzNSE, Kispest, üll­i-út, 3. Gáspár. — Szondy—K. Törekvés, Gyáli-út, fél 12. Szöllőssy. — KAC—K?zAC, Szent Imre herceg-út, háromnegyed 4. Csőn Tár. IV. csoport: WMTK—eSzKRT, Csepel, régi p„ 1. Rácz A. — FSE—MÁVAG, So­roksári-út, fél 2 Valóc­. — KAOE*—­­FVSTC, Soroksári út, fél 1. Soós K. — NJTC—FTC, Zágrábi-út, 10. Harsányi. — KTC—Ganz. C—lécP-út, 10. Herbály. V. csoport: ICSSE—RÁC, Gyömrői­ út, háromnegyed 4. Semjén — RTK—Sa-VC, Rákoskeresztúr, fél 4. Széliássy. — DSE —KSC, Tárna­ u., háromnegyed 4. Raj­­tár L. — BTC—ZAC, Fehér-út, 11. Szabó Gy. — Törekvés—P. Remény, Bihari út, 11. Hajmássy. — RTK—RTK, Gyömrői­­út, fél 3. Sárossi J. VI. csoport: M. Előre-BTK, Tatai­út, 2. Figuri — B. Vasutas—TSC, Szőnyi-út, fél 2. Thuróczy. - - HAC—TI.TC, nv-u., fél 2. ifj. Zsarnóczay. — PSC—BRSC, Pestújhely, 10. Kuti — Vasas—ZSE, Bék­e-u., háromm­ncgye­d 2. Balassa. VII. csoport: Elektromos—BTK, Po­zsonyi út, tét 3. Rudas. — NSC—VI. ker. SC, Szőnyi-út, 10. Varga. — VÁC—BLK, Hajdu-u., fél 12. Szilasi. — M Turul TE —Testvériség, Népsziget, fél 11. Szabó J. Vili. csoport: UTSE—UTE, Népsziget, fél 2. Miklós. — MSC—UVASC, Attila-u, MSC-p., háromnegyed 4. Varga. — Com­­nad­or—Vízművek, Szekszárdi.út., fél 1. S. Sárosr. — WOSC—M­FTR, Attila­ u., tél 2. Szabó A. — UMSE—URAK, Szent László-tér. 1. R. Takács. — Pamutipar— PMTIC, Horthy M.-út, háromnegyed 12. Tamás. A Szegedi EAC a­­ Magyarság előtt valószínűleg ebben az összeállításban szerepel: Dósai — Herczeg, Tóth III dr — Tatai, Kolozsi, Molnár — Vicsay, Solt, Tóth II dr. Lakat.. Pataky II. NÉGYESIVr.L­EGYOLDAI,IT SZERZŐ­DÉST BONTOTT A WMFC László András dr fegyelmi egyesüire tárgyalta a WMFC bejelentését, amely szerint Négyes­ Frigyes nevű játékosának szerződését (volt Hungária) annak súlyos sportszerűtlen viselkedése miatt egyol­dalúan felbontja. Az egyenbíró az egyoldalú szerződésben idét tudomásul vette és Négyes Frigyest kilenc hónapra, 1942 február 1-ig rendelkezési állomány­ba helyezte. Tehát ez idő alatt Négyest a WMFC tudta és engedélye nélkül sehová el nem szerződhet, sehová játékengedélyt nem kaphat. Az egyesbíró súlyosbító körülménynek vette a játékos magasabb műveltségét, mert mint ilyennek a sport­szerű viselkedés terén példát kellene mutatnia társainak: belépődíj nélkül lehet vasárnap megnézni a Budapesti kerület-Tiszakdunántúli kerület ifjúsági válogatott mérkőzést. A mérkőzés szín­helye a székesfőváros népligeti diák­­pályája. Önálló töprengés: Csütörtököt mondott a Szeged­­i a Magyar Kupában?

Next