Sporthorgász, 1992 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1992-04-01 / 2. szám
Elöljáróban megjegyzem: engem egyszer már csúnya mód megtámadtak a magyar horgászsajtóban azért, mert az egyik napilapban tippeket mertem adni a horgászoknak a dévér ívási időszakban való horgászatához. Minden voltam, csak úrifiú nem. Mert - mint leírták - még csak nem is ember az, aki ilyenkor háborgatja a halat. Kedves erkölcsi szempont. Apró hibával: a 80 centinél nagyobb harcsát szabad és dicsőséges fegyvertény ívási időszakban fogni ? Ahol nincs pontytilalom, ott a pontyot is? Egyébként pedig: sok vízkezelő sírzokog, hogy sok a keszeg a vizében, halászni kell, mert a pontynak táplálékkonkurense. Mármost horgászszemmel mi a rosszabb: hálóval irtani a keszeget, vagy olyankor próbálni megfogni, amikor a legnagyobb példányok is a partközelben vannak? A Balatonon mindez nem okoz gondot senkinek. Ha május 20. körül felszabadul a tilalom, és még ívik a dévér a kövek előtt vagy a patakbefolyókban, minden lelkifurdalás nélkül fogja, aki csak hozzáfér. Csak vékony zsinór, könnyű úszó és vörösgiliszta kell hozzá. (Egyes vizeken a hínár fölé dobva még ólmot sem kell az úszós készségre tenni, szinte sneciző módszerrel horgászunk.) Kapás kapást követ - és csakis a kandévérek, a dorozsmás tejesek esznek. Hogy miért - arra még visszatérünk... Ha már a balatoni tilalomról szó esett: nem véletlen, hogy az április 20. és május 20. közé esik általában. Mert e tilalom egyenesen a dévérre van kitalálva. Ugyanis nemcsak a magyar tengeren, hanem a többi hazai vízen is, ha az április nem szélsőségesen hideg vagy meleg, általában április 24. körül, Szent György-napján kezd ívni a dévér. Nem is véletlen, hogy már Herman Ottó is ismerte a nép körében élő „Szent György-keszeg” elnevezést. Maga az írás két, legfeljebb három napig tart. De utána, kilenc nap múlva újra kezdődik. Többnyire ugyanott, ahol először. És három ívási hullám van. Az ok magyarázhatatlan: egyes dévércsapatokban később érik be a tej és az ikra? Vagy eleve úgy van adagolva, hogy három ívásra jusson belőle, és akkor egy hónap alatt bármilyen szélsőséges is az idő, az egyik ívás biztosan sikerüljön ? A györöki mólón Ezt már biológiai kutatásnak kellene eldönteni. De a tény, tény. Mint ahogy az is, hogy az ívásra készülő csapatok két ívás között „félidőben”, az ívás utáni harmadik-negyedik napon igencsak esznek. Csak nem mindegy, hogy mit. Kukorica, kenyérrózsa, csontkukac, búza, pufi és hasonló híresen jó dévértápok nyugodtan elfelejthetők. Egy-egy maszatoló kapás mellett pár bodorka, hajön rá. De! De két történet talán magyarázza, miről is van szó. A hetvenes években történt. Ákos barátommal Keszthelyen aludtunk, vízügyi vendégszobában. A Viszló pisztrángjait háborgattuk. A három darab hamar megvolt. Mit lehet utána csinálni? Gyerünk beszegezni. A györöki melóra. Alig volt hely, a helybeliek ültek a nehéz fenekezőkkel, mint fecskék a villanydróton, egymás mellett. Tűztek rá akkora harmatgilisztát, hogy virslinek is becsületes lett volna. És az angolnák mellett amúgy magyarosan aprították 60 dekástól kilóhúszasig a péklapátokat. Vigyorogtunk szegénykéken. Mit értenek ezek a keszegezéshez? Majd mi! Most megfogjuk még a jövő évit is! Etetés, teleszkópbot, húszas zsinór, könnyű úszó, kenyérrózsa. Az etetőgombócot még messzebb is dobtuk 1-2 méterrel, mint ők, és oda horgásztunk. Két napon át. És két napon át fogtuk az ujjnyi bodorkát, néha a tízdekás karikát, míg a helyi brigád szorgosan cipelte haza a böhöm nagy dévéreket. Mi meg csendben, majd egyre hangosabban káromkodtunk. Harmadik napra virradóra esett az eső. Kijöttek a harmatgiliszták a szállás udvarán a sóderre. Összeszedtünk egy dobozzal, és irány Gyerök. Mit mondjak: az első dobásra 105 dekás dévér jött. Aztán a többi. Akkor még nem értettük. Pár évvel később a Palóznaki-öbölben evett minket a fene május 21- én. Meg a méreg, mert összesen egyfajta halat tudtunk fogni. Veresszárnyút. Kenyérrel, kukoricával. 20 dekástól 60 dekásig. De valami jobbra vágytunk. Tőlünk 30 méterre másik csónak volt lekarózva. A benne ülő spori ötpercenként akkurátusan bevágott, és kitekert egy-egy 70-80 dekás lapát-dévért. Nyeltünk és dühöngtünk. Dobtunk már a közelébe is semmi! Csak egy-egy veresszárnyú. Aztán egyszer csak szép kősüllőt emelt ki a szomszéd. Tíz perc múlva egy angolnát. Akkor már „büdös” volt az ügy: ezt ugyan nem növényi csalival fogja. Akkor villant az emlék Győrökről. És a kérdés: nálunk van az éjszakai kősüllőzésre szánt harmatgiliszta? Nálunk volt. Feltűztem egy felet. Bedobtam a 60-70 centis vízbe, ahol csak veresszárnyú volt. Az úszó leért, majd jött is felfelé, és elfeküdt. Hosszú az ereszték most egyszerre? Bevágás, jókora dévér! Délig még fogtunk két tucatot. Mindig ugyanúgy. Mind ugyanúgy. És addig is ott voltak, de az istennek se ették a vegetáriánus menüt, csakis a húst. Ja, és persze ez is mind kandal volt. Kandévérek húsrohama A kandévérek agresszivitásáról vagy esetleg hús utáni rohamukról még valamit. Már az ötvenes évek végén megírta egy német pergetőhorgász: dévérívás körül hatalmas kanlapátokat fogott sárgaréz körömvillantóval. Magam pedig, mint megszállott rablóhajhász, az utóbbi években többször fogtam kis, 5 grammos fehér twisterrel, szabályosan, szájban, a part szélében kiló fölötti dévéreket. Sőt! kétkilósat is. Pedig éppen két íráshullám között voltunk félúton. Más is járt így. Ez két dolgot bizonyíthat: vagy azt, hogy az öreg kandúrok ott maradnak, védik a kellemes ívóhelyet a következő használatba vételig, és agresszívan odacsapnak mindennek, ami arra mer úszni - ezért bántják a twistert is -, vagy pedig nemcsak a harmatgiliszta számít ilyenkor húsnak, hanem az elérhető apróhal is. Úgyhogy idén már készülök is rá. Könnyű úszó, húszas zsinór, 20 centis ereszték és babahal csali. Az eredményről majd később írok. Szatmári Jenő István 10 SPORTHORGÁSZ