Sportolj Velünk, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
Az ősembereket aligha kellett felszólítani a természettel való barátkozásra. Ők ugyanis még babonás félelemmel és a titokzatos jelenségek iránti tisztelettel szemlélték a természet jelenségeit. Így volt ez az ősi Hellászban is, ahol minden dolgok forrásának az istenek atyját, Zeuszt tekintették, aki az Olümposz legmagasabb csúcsáról irányította az istenek, az emberek és a természet világát. Az idők folyamán a természettel való barátkozás formája és tartalma állandóan változott. Azt tartják, hogy a művészetet a firenzei Giotto di Bondone (1267?—1337) épp azzal forradalmasította, hogy ábrázolásában a föld, az ég, a tenger, vagyis a természet kerül előtérbe. Az itáliai késő reneszánsz nagy mesterének, Leonardo da Vincinek (1452—1519) a fantáziáját a magasságok megközelítése is foglalkoztatta. A német festészet kiemelkedő egyénisége, Albrecht Dürer (1471— 1528) pedig ekként oktatta a tanítványait: „Szemléld szorgalmasan a természetet. Igazodjál hozzá és ne távozzál tőle abban a hiszemben, hogy magadtól megtalálod a jobbat, mert tévútra kerülsz.” A természet szépségeibe való elmélyedés tükröződik Petőfi Sándor „A Tisza” című költeményében. így ír: „Ottan némán, mozdulatlan álltam, Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy tementül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz.” A magyarországi természetjárás kezdete a 16. század közepére tehető, mint dr. Földes Éva sporttörténész megállapította: „Az első ismert turista Lasky Jeromos késmárki várkapitány és felesége volt. Gyakori kirándulásokat szerveztek a Magas-Tátra sziklafalai közé és kirándulásaikat többször megismételték.” A következő század legismertebb turistája Fröhlich Dávid, a későbbi késmárki rektor, aki — mint olvashatjuk — diákkorában megmászta a Lomnici-csúcsot, majd 1638-ban írt gyakorlati földrajz kézikönyve” « címmel útirajzot írt. A 19. században a természetjárás a polgárság körében egyre népszerűsödött. Buchholz György természettudós a Kárpátok érceit kutatta, ugyanakkor barlangkutatást is végzett. Bizonyára érdeklődésre tarthat számot, hogy az első szakszerű turistatérkép, valamint a Déli-Tátra látképe és a déményfalvi barlang pontos rajza Buchholz nevéhez fűződik. 1873-ban Tátrafüreden alakult meg a Magyarországi Kárpát Egyesület (az MKE), magára vállalva a hazai turisztikai, néprajzi és természettudományi kutatásokat. Korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy taglétszáma két esztendő alatt elérte a 3000-et, az 1874-ben kiadott évkönyve pedig már rendszeres szakirodalom megjelenését is jelezte. Az MKE 1875-ben a Tar-patak völgyében felavatta első menedékházát, 1877-ben Ungvárott és 1880-ban Máramaros-szigeten létrehozott osztályaival megkezdte a természetjárás országos kiterjesztését. A fővárosiak 1888-ban ugyancsak az MKE-hez kapcsolódva hozták létre a Budapesti Osztályt. Elnökéül báró Eötvös Loránd egyetemi tanárt, az európai hírű természettudóst, alelnökéül Lóczy Lajos egyetemi tanárt, ügyvezető alelnökéül dr. Téry Ödönt, titkárául pedig dr. Thirring Gusztávot választotta a közgyűlés. Az MKE Budapesti Osztálya egyszeriben példamutatóan tevékenykedett. Tagjai a Pilis és a Börzsöny útjait jelzésekkel látták el, alakulásuk évében megindították a Turisták Lapja című folyóiratot. Sokoldalú működésük folytán felmerült az a gondolat, hogy az egyesület székhelyét a Szepességről Budapestre kellene helyezni. Az 1890. május 9-re Kassára összehívott értekezleten nagy többséggel el is fogadták az új alapszabály tervezetét. Az augusztus 9-én Tátrafüreden tartott közgyűlés azonban — mint dr. Thirring Gusztáv visszaemlékezéseiben olvashatjuk — az ott összeverődött egyesületi tagok és fürdővendégek szavazatával a javaslatot elvetette. A Budapesti Osztálynak ezek után nem maradt más hátra, minthogy az MKE-ből kilépjen és 1891. szeptember 29-én megalakították a Magyar Turista Egyesületet, amelynek elnökéül Eötvös Lorándot választották. Dr. Kun László sporttörténész tudni véle hogy ez a szervezeti változás feltehetően a császári kabinet sugallatára történt. A munkások 1910. február 4-én Budapest székhellyel Természetbarátok Turista Egyesülete néven — a hasonló nevű és célkitűzésű osztrák egyesület példájára és mintájára — hozták létre a szervezetüket. Az alakulást követő évben mér 2600 taggal és mintegy húsz vidéki csoporttal rendelkeztek, és megindították a Természetbarát című folyóiratot, mely 1939-ig jelent meg. A munkásmozgalom történetéből tudjuk, hogy a TTE jelentős bázisa volt a munkásság politikai szervezkedésének. Dr. Thirring Gusztáv már jóval korábban országos testület létrehozását is szorgalmazta, az erők egyesítése érdekében. Erre azonban csak 1913. november 30-án került sor, amikor fővárosi székhellyel megalakult a Magyar Turista Szövetség (az MTSZ). Első elnökévé gróf Teleki Sándort, ügyvezető elnökévé pedig dr. Thirring Gusztávot választották meg. Az MTSZ vándorgyűléseket rendezett, hivatalos értesítőt adott ki, országos turistaértekezleteket hívott össze, nemzetközi turistakongresszust, tartott, országos turistakiállítást rendezett, szakkönyvtárat létesített. A magyar természetbarát mozgalmat 1950 óta a Magyar Természetbarát Szövetség irányítja. Fontos feladatának tekinti, hogy minél többen vegyenek részt a szervezett természetjárásban vagy éppen a túravezető nélküli barangolásban. Aligha szorul ugyanis bizonyításra, hogy napjainkban fokozott szükség van a friss levegőre, a több mozgásra. Ma már több mint ezer természetjáró szakosztály működik az országban, sportegyesületek, vállalatok és intézmények keretében. Az érdeklődők akár a szakmájuk, akár a munkahelyük szerint is kereshetnek számukra megfelelő szakosztályt. Természetesen lehet a baráti kör, az ismerősök javaslata alapján is választani. Az üzemek, hivatalok sportszervezetei bárkinek adnak felvilágosítást arról, hogy lakóhelye közelében hol működik természetjáró szakosztály. A belépés esetén a szakosztály természetjáró igazolványt ad, majd tájékoztatást a további teendőkről. Számos szakosztály hetenként a napilapok hétvégi számában is közzéteszi a tervezett túráit. Az elhatározáshoz hadd idézzük Eötvös Lorándot, akit leküzdhetetlen kényszer hajtott a természet titkainak a megismerésére. Nem véletlen, hogy ekként írt a Herkules című lap 1891. május 1-i számában: „Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepette álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek. Turista az, aki az álomkép eredetijét fáradtságtól nem riadva keresi.” Korabeli tudósítások őrzik, hogy Eötvös Loránd jónevű hegymászó hírében állt. Amikor pedig a közéleti pályát elhagyva, a természettudomány művelésének szentelte minden idejét, továbbra is gyakran találkoztak vele a hegyek között, a természetjárás ügyének segítését pedig kötelességének tartotta. Barátkozzunk tehát mi is a természettel! DR. KERESZTÉNYI JÓZSEF Mintha gyökeret vert volna lábam. 29