Sportvezető, 1984 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1984-08-01 / 8. szám
Akiért megszólalt a Fradi-induló... Fura egy szituáció. Előbb még egymás mellett versengtünk, vetélkedtünk a pontokért az Elmebajnokság soros adásának lázában, és 10 perc múlva a televízió aulájában az egyik versenytárs interjúalannyá lényegül át, a másik kérdez. Pedig így volt. A téma a vetélkedőn ezúttal a sport volt, és az általam faggatott rivális az egész vetélkedő-sorozat sporthoz leginkább értő versenyzője, dr. Berta Bálint. Node ki is ő? Ha azt mondjuk: földrajztanár, az csak az igazság egy része. Ha kollégiumvezetőnek tituláljuk — még az sem a teljes igazság. Ha Tolna megye kollégiumainak földrajz-szakos szakfelügyelőjét tiszteljük személyében — még mindig hiányos a kép. Mert, ugye, ép testben ép lélek. És a testről még mindig nem beszéltünk. Illetve a sportról. A játékvezető Hol kezdjük? A kezdetén, mondaná a Szívkirály Alice-nak, Csodaországban. Kaposvárott nő fel egy fiatalember. Tömegsportszinten inkább ping-pongozik, mint asztaliteniszezik. De 18 évesen új szerelem támad. Nem szőke, nem vörös — fekete. Mármint a labdarúgó játékvezetők formaruhája. Merthogy játékvezetői vizsgát tesz. És vezeti is a meccseket tíz évig Berta Bálint, bár nehézség akad bőven. Költözések sora, Debrecenbe, egyetemre, onnan pedig Dombóvárra, a végleges munka- és lakóhelyre. Nősülés, család — végülis abbamarad a játékvezetés, csendben. Bár, ami a fekete formaruhát illeti, ő legszívesebben a sípot is zöld-fehérben fújta volna. Már 9 esztendősen, Göllén, szülőfalujában is vad Fradi-szurkoló volt, amikor lehetett, meccsre járt. 1981- ig minden meccsre feljött Pestre, ha kellett, autóstoppal. Bajnokavatás soha nem lehetett nélküle — persze, ha a Ferencváros nyerte a bajnokságot. És most? Vége a sportnak? Dehogyis. Harmadik esztendeje Dombóvár tekézőinek csapatbajnokságában szerepel, a helyi gimnázium csapatában. A 60 dobásos csapatversenyben huszonnégy csapatból — tizedikek. Mert a részvétel a fontos... — Hatvan dobásból kétszáz fa, ez a jó átlagom — mondja. — Igaz, ez nem Csányi Béla szintje, de amikor az FTC tekecsapata lejött Dombóvárra, gratuláltunk egymásnak. Ó, persze nem a tekeeredményeimhez. De erről majd később... — És a tömegsport, ma? — A Gőgös Ignác kollégiumban szorgalmazom a gyerekek sportolását. A rendszeres sportolás nálunk alapfeltétel a „Kiváló Kollégista” cím elnyeréséhez. — A labdarúgó-játékvezetés? — Kérnek ma is, hogy a városi középiskolás mérkőzéseken bíráskodjak. És el is fogadják a srácok szó nélkül az ítéleteimet. A díszpáholyban — És az a bizonyos nap, a Fradiindulóval? — Hm... no igen. Szóval arra az emlékzetes Elmebajnokság versenynapja, amikor a Ferencváros labdarúgó csapatának történetéből „vizsgáztam”, Nagy Bélának, Fradi fő propagandistájának könyvéből készültem. És nyertem, 15- ből 15 ponttal. Gratulált az FTC elnöksége, levélben, táviratban sokan, és maga Nagy Béla is. Ez nagyon meghatott. Jött a következő forduló a vetélkedőben. Éppen a Fradi—Pécs mérkőzés napjára esett. Lementem a klubházba, mert azt írta Nagy Béla, hogy ha a legközelebbi mérkőzésnapon Budapesten járok, keressem meg. Legnagyobb meglepetésemre nem egy hosszúszakállú ősz urat találtam, aki saját emlékeiből írta könyvét , hanem egy velem egykorú, negyvenes éveiben járó embert. Invitált, üljek vele a dísztribünre. A csapatok kivonultak — és a hangosanbeszélő bemondta: most dr. Berta Bálint tiszteletére játsszák el a Ferencváros indulóját... Bizony, nyeltem a könnyeimet. Azután, ha ezt még lehet fokozni, a szünetben jött a következő meglepetés: Toldi Géza odajött hozzám, és azt mondta: kérdez olyat, amit tán még én sem tudok. Vállaltam. A kérdés ez volt: hogy hívták őt, mielőtt Toldira magyarosított? Rávágtam: Tunigold... — Azóta? — Nagy Béla minden Fradi-kiadványt megküld, legutóbb éppen a Toldi-könyvet, amelyet mindketten dedikáltak. A zöld ing — Ha még egyszer sporttémát kellene választanod az Elmebajnokság során, mi lehetne a témád? — Valamelyik nagy ferencvárosi labdarúgó-játékos életútja. — Melyiké? — Sárosi? Toldi? Albert? Én nem tudom eldönteni. — Miért? — Mert egy a lényeg: zöld-fehérek voltak... — Nyakkendőd, zakód, inged a klubszíneket idézi a színes televízió képernyőjén. Szándékos? — Sőt... Feleségem „népnevei”: ebben már láttak, más színűt is vegyek fel. Dombóvárról még kékben indultam. A zöld a táskámban volt... Ilyen klubhűség mellett mit tehetek? Gratulálok a győzelmeihez. SZATMÁRI JENŐ ISTVÁN 21