Sürgöny, 1862. július (2. évfolyam, 149-175. szám)
1862-07-22 / 167. szám
Misodik évi folyam. 167. szám — 1862. hírketati hivattal. Bará’kik tere 7. sz. a. földalánt. Kiadó hivatal: Barátok tere 7. az. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7 szám, földszint. Vidéken biti mentse levelekben , minden posta hivatalnál.SÜRGÖNY / Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — Vidékre, naponkint postán ft kr ft kr Egészévre 16 — Negyedre 4 — Félévre 8 — Előfizetési árak austriai értékben. HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. é. jun. 29-töl Klein József szolnoki lakos vezetéknevének „Kis“ re, Giesing Mihály hevesmegyei gyöngyös tarjányi közbirtokos vezetéknevének „Szabadhegyi“re és ,ajd a Márton krassómegyebeli kerületi orvos vezetéknevének „Bátor“ ra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. év junius hó 11-ről Tusnyák József munkácsi lakos vezetéknevének „Kövéryre, és Lincz Károly paulisi kir. kincstári uradalmi ellenőr családnevének „Kohányi“ra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége f. évi jun. hó 27-ről Mahler Móritz szegedi lakos nevének „Marosi“ra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Wolf Márton kisvenyémi uradalmi ispán családnevének „Farkas“-ra átváltoztatása f. é. Szent-Jakabhó 6-ról kelt kegy. udv. rendelvénnyel legkegyelmesebben megengedtetett. Fischer Ernő pestmegyei pilisi járásbeli szolgabiró vezetéknevének „Halászira kért átváltoztatása legkegyelmesebben megengedtetett. Pesten lakó Zsiros István és Mihálovits János által 1859. évben a szinirdai keringő nyomógépre nyert szabadalom, f. é. Szent Ivánhó 16 án 9672 bz. a. kelt kegyelmes udvari rendelet folytán a 4-ik évre meghosszabbitattott, mi ezennel országszerte közhírré tétetik. NEMHIVATALOS RÉSZ. Tájékozás. Anglia még most sem fog az amerikai polgári bábomba beavatkozni; kitűnik ez. Palmerston nyilatkozatából. A lordot a richmondi csatanyerés nem győzi még meg arról, hogy a Dél ez által valóban elég erős lett, magát tovább is föntarthatni, s ezért kéri a házat, bízza a kormányra az időpont megválasztását, melyet az a közbenjárásra alkalmasnak tart. Valóban az utolsó tudósítások jelentékenyen leszállítják az éjszakiak megveretésének fontosságát, amennyiben kilátásba helyezik, hogy McClellan csapatjai közelebb ismét támadólag fognak föllépni, s a közszellem csak annál nagyobb erélyre ébredt egy oly csapás megorvoslása végett, melynek következményei, ha ismétlődnék, idegen beavatkozást idézhetnének elő. Hogy ennek gondolata is mily indignaziót idéz elő az Egyesült státusok népességében, mutatja a new-yorki polgármester igen erélyes tiltakozása bármi idegen beavatkozás ellen s hangja elárulja, hogy ő a népség érzelmeinek hő tolmácsa. E szerint Angolország nem fog még most se beavatkozni, daczára annak, hogy Angliában a gyapothiány mindig érezhetőbb lesz, s egy Blackburnban, Manchester mellett tartott nagy meeting, számos aláírásokkal ellátott kérvényben a királynőt az amerikai confoederatio azonnali elismerésére fölhívni szándékozik , de daczára Francziaország sürgetéseinek is, melynek külügyminiszere különösen ez ügyben járt Londonban, anélkül azonban, hogy ezért érne. Egy brüsseli tudósítás szerint azonban mind 1. Palmerston mind 1. Russell igyekeztek a franczia külügyministernek bebizonyítani, hogy az angol-franczia barátság megtartása most inkább mint valaha szívükön fekszik, s habár az amerikai beavatkozásba nem egyezhettek is, de e helyett beleegyeztek azon konstantinápolyi követi conferentia megtartásába, mely a szerb-montenegrói ügyet szabályozandja. Thouvenel állítólag Mihály fejedelemnek egy iratát mutatá be, melyben ez kijelenti, hogy ő Európa beavatkozása nélkül nem képes többé a szerbek harczi szellemét fékezni, s egyszersmind azon föltevést igyekezett érvényesíteni, hogy a szerbek kevesebb engedménynyel is beérik s megelégszenek, ha az ismeretes szkupstinai határozatok elismertetnek, ha ez az európai diplomatia kifolyása. Ez hatott volna az angol államférfiakra, s hajlandókká téve Francziaország javaslatainak elfogadására. E követi conferentiák egyik nagy akadályát Olaszország képezi, mennyiben Szardinia követeli, hogy mint olasz kormány azokban részt vehessen, Austria pedig mint olyannal nem akar egy értekezletben ülni. Ez jön folyvást állítva, most a „Presse“ állítja, miszerint Austria e részben megváltoztató nézetét. A „Botseb“ londoni levelezése is megerősíti ez állítást, mondván, hogy Austria egy jegyzékben tudató a londoni kabinettel, miszerint többé nem vonakodik az olasz kormánynyal egy értekezletben helyet foglalni, de kikötő, hogy a conferentia tárgyalásai csupán a szerb - montenegrói ügyre korlátoztassanak. Austria e szerint nem egyezik abba, hogy az értekezletek a keleti kérdésre általában kiterjesztessenek, vagy épen általános európai conferentiává alakuljanak, s ebben valószínűleg találkozik Angliával. Beszélnek egy jegyzékről, melyet az olasz kormány az utolsó héten a berlini és sz.-pétervári kabinetekhez válaszul az ezek által követelt biztosítékokra intézett. Ebben különös említést csak a Velenczére és Rómára vonatkozó tétel érdemel. Az elsőt illetőleg nem akarja az olasz kormány vizsgálni, mennyiben szükséges Velencze megtartása a német terület biztonságára nézve, ámde minden kormánynak, s így az olasznak is, sürgető érdeke, Európa békéjét és nyugalmát föntartani. Hogy az olasz kormány képes leenii, a békeháborító eszélytelen mozgalmakat megakadályozni, ezt megmutaták a bresciai események. A másodikat, t. i. a római ügyet illetőleg kijelenti az olasz kormány, miszerint a k. kormány e részben teljes megnyugvást nyújthat, miután 1859 óta minden olasz államférfiu elismeré, hogy a római kérdés csak szellemi eszközökkel oldható meg. E válasznak legalább ügyességét nem lehet tagadni. Olaszországnak Poroszország általi elismertetése közelebb a porosz követi házban szőnyegre fog kerülni, mégpedig a katholikus párttöredéknek interpellátiója folytán a minister néhány napra ígéri válaszát, mikor valószínüleg már az olasz rendkívüli követ is Berlinben leend. A porosz hivatalos szinű lapok most maguk elárulják, hogy a porosz elismerés mindenekelőtt koszrény Austria ellen, így az „Elbenf. Zig“ állítja, miszerint Poroszország már az emlékezetes azonos jegyzékek idejében s azok befolyása alatt lépést tett a szepétervári kabinetnél az olasz elismerés egyidejűsége iránt; egyszersmind elárulja, miszerint az elismerési szándékot Berlinben Austriának a vámegyletbe lépés iránt nyilvánított óhajtása érlető meg. Pest, júl. 21. (FK.) Ismét béke és mély csend uralkodik a magyar lapokban. Azon élénkebb mozgalmak, érdekes közjogi vitatkozások, melyeket Schmerling államminiszer úrnak a bécsi alsóházban tett békülékeny nyilatkozata, s a félhivatalos Donau-Zeitungnak szokatlan nyájas szavai a magyarokhoz, idéztek elő, rögtön elnémultak, s ismét síri csend állott be. Várjon ki magyarázza meg nekünk e rögtöni ismételt elhallgatást? Mi gyanújuk az okát. Hihetőleg, mint a „Pesti Napló“ érdemes szerkesztője. Kemény Zsigmond mondá, az a polémia, vagy inkább csak eszmecsere, mely a magyar lapokban a megoldási kísérletek időszerűsége felett folytattaték, oly szolgálatot tett, mint szokott hadjáratoknál a recognoscirozás, mely ügyesen végrehajtva, az ellentábor álláspontjait és erejét egészen felfedezi. A centralista bécsi lapok és a „Donau-Zeitung“ megmondák mindazt nekünk, mit tudni akartunk. Most már tudjuk, hogy a februári alkotmány pontjainak szigorú megóvása mellett nagy áldozati készség mutatkozik Bécsben a kibékülésre , de arról szó sem lehet, hogy a februári alkotmány az általa kiszabott formák mellőzésével változtathassék meg. Ennek elleneáll a revisiora vagy módosításokra vonatkozó paragraphnak világos és minden magyarázatot kizáró érteme. E világos szavak Bécsből, e félremagyarázhatlan értelmezések megtették hatásukat, mert nemcsak a „Pesti Napló“ hallgatott el, mely a politizálást jelen körülmények közt időszerűnek nem tartotta, ámbár állítása, szerint a kibékülést óhajtó, hanem elvrokonaink, a kiegyezkedés legbuzgóbb barátai is, kik az országgyűlés után szintén elhallgattak, de később annál erélyesebben kezdtek működni,a nyert bécsi felvilágosítások után reményt vesztve, elcsüggedve, újólag elnémultak. Mi őszintén fájlaljuk ez elnémulást és pedig két okból. Mert először a lajthántúli politikusok elhallgatásunkat félremagyarázzák és ellenünk fordítják; s másodszor azért, mert nem hisszük, hogy az elcsüggedt tétlenség czélszerűbb eszköz lenne bajaink orvoslására, mint a türelemből kifogyhatatlan eszélyes tevékenység. Az elsőt ami illeti, már látjuk, hogy a bécsi centralista lapok avval vádolnak bennünket, hogy a magyarok nem is akarják a kiegyezkedést, mert hallgatunk, s mereven a 48-ai törvényekhez ragaszkodunk. Hogy ez alaptalan vád, bizonyítják azon számos röpiratok, melyek a kiegyezkedési kérdésben épen magyaroktól megjelentek. De bizonyítja a legnagyobb magyar ellenzéki lapnak, a „Pesti Napló”nak csak minap tett nyilatkozata is, melyben határozottan tiltakozik, mintha a nemzet magát specifice a 48. bástyáiba hálózta volna be; tiltakozik azon bombozottság ellen, mintha meg nem változtatható törvényeket ismernénk ; s neki más követelése nincs, csak az, hogy a 48-ki törvényekben teendő változtatások a maga útján történjenek. E kifejezések igen általánosak ugyan, melyek részletezve értékükben sokat veszíthetnek, és csaknem azon sorsra juthatnának, mint a bécsiek kiegyezkedési hajlama és áldozati készsége, miután megeshető, hogy a „Pesti Napló“ pártja épen azon pontokon nem kívánna változtatni, melyeket mi eltöröltetni óhajtanánk, de annyi ez általánosságokból is kivehető, hogy a legnagyobb ellenzéki lap nem ragaszkodik mereven a 48-hoz. Aztán a „P. N.“ elhallgatását indokolni is igyekszik. Szerinte közülünk senki se foghat a kiegyenlítésre oly indítványnyal felléphetni, mely a „Donau Zig“ követelésének megfeleljen, mely szerint a magyar országgyűlés törvényjavaslatát a birodalmi tanács vizsgálná felül, a febr. 26. pátens épenhagyása mellett, miután minden differentiánk épen abból támadt, hogy a magyar alkotmányos jogok nevezetes része a reichsrath illetékessége alá tartozónak lön nyilvánítva. „Nekünk más kiegyenlíteni való ügyeink nincsenek is, mint épen csak olyanok, melyek a reichsrath intézményét és illetékességét akarnák hazánkra vonatkozólag vagy tagadni és megszüntetni, vagy korlátolni és átalakítani.“ Ennélfogva a „P. N.“ nem tud delejtűt találni, mely most a Lajthán túl hullámzó nézetek tengerén át bármely csekély kikötőhöz, révhez vagy általában párthoz is vezethessen. Ezekre mi csak azt válaszoljuk, hogy valóban nemcsak a „Pesti Napló,“ de mi se tudnánk egy helyes indítványnyal fellépni, mely a „Donau Zeitung“ követelésének megfelelne. Ennyiben tökéletes igaza van. De ez nem elegendő ok a hallgatásra. Mert nem igaz az, mintha nekünk más kiegyenlíteni való ügyeink nem is lennének, mint épen csak olyanok, melyek a retoristáb intézményét és illetékességét akarnák hazánkra vonatkozólag vagy tagadni és megszüntetni, vagy korlátolni és átalakítani. Lennének bizony nekünk számtalan kiegyenlítési ügyeink, ha a reichstáth soha meg nem született volna is. Ott vannak az 1848- diki törvények, melyeknek egy részét Ő Felsége megerősíteni kegyeskedett, más részét pedig, mint kir. jogaiba ütközőt, határozottan visszautasított. E pontok iránt kell legelőször is a nemzetnek királyával kibékülni. Ezek lennének országgyűlés előtt Sajtó útán előbb megvitatandók, ha azt akarjuk, hogy jövő országgyűlésünk ismét gyümölcsfélén ne legyen. Ne hallgassunk mi arra, hogy a lajthántúli politikusok mit beszélnek, mit akarnak, hanem végezzük el a dolgot előbb magunk közt. Hiszen ha mi tevékenységünket vagy hallgatásunkat a lajthántúli politikusok eljárásától függesztenők föl, magunk elismernők függésünket és alárendeltségünket, mi a „Pesti Napló“ nagy érdemű szerkesztőjének bizonyára nem szándéka. Mi legalább tökéletesen hisszük, hogy a magyar nemzet sorsát nem a reichsváth, hanem a magyar király és a magyar nemzet együtt és egyesülve döntendik el. Lapszemle. „Beszélni vagy hallgatni“ czim alatt a „Vaterland“ ugyancsak vezérczikkünk eszméivel rokon, és jelesen irt czikket hoz, melyet magyar létünkre annál inkább kell figyelemre méltatnunk, mert e lap a magyar kérdéshez mindig a jog és méltány szempontjábólszólt. A czikk így hangzik : „A „P. Napló“ a bécsi s pesti lapok közt a magyar kérdésre vonatkozólag legközelebb folyt discussiot recognoscirozásnak nevezé. A hasonlítás találó. Mindkét részről kifejleszték a csatárlánczokat, kihívó állásokat foglalának el, áltámadásokat intéztek, s végül a goromba ütegek se hiányoztak. Végre a többé kevésbé független tollak hivatalos és szabad csapatai mindkét részről hadiszállásaikra tértek vissza, és mindkét táborban tudták, ami egyébiránt már előre is tudható volt, mikép mindkét ellen bevetetlennek tartja állásait, hogy igen biztosan érzik magukat bennök, és nem szándékoznak a harcot azokon kívül megkezdeni. Most ismét a fegyverszünet egy neme állt be. Hogyan lehet ezt legczélszerűbben használni ? „A mi taktikánk : hallgatni s hallgatva várni“ mondják újabban sok oldalról Magyarországban. De várjon a hallgatás e taktikája valóban bölcs és üdvös e? Előttünk nagy mértékben aggodalmasnak és veszélyesnek látszik. Mi értjük az indokokat, melyek ezen taktika legmelegebb szószólóit arra határozzák, hogy ily nagy buzgalommal szónokoljanak a hallgatás mellett. Azon eszme közt, melynek kifejezését február 26 dika képezi, és Magyarország jognézetei, valamint talán túlságosan fölgerjedt önérzete közt a kiegyezés lehetetlen és jelentékeny engedményekbe egyik oldalon se akarnak az ellenfél igényeivel szemben bocsátkozni. Ennélfogva Magyarországban a magyar kérdés fölött minden discussiót fölöslegesnek és a fennálló körülmények közt célnélkülinek tartanak. Másrészről az egyértelműségnek, melyet Magyarország ez óráig nyilvánításaiban tanúsított, igen szűk határa van. Csak a negatíóra, csupán azon irány egyhangú visszautasítására szorítkozik, melynek a február 26-dika által kellene előmozdíttatnia. Ezen negatívn kívül a különböző nézetek annyira eltérnek egymástól, hogy tényleges javaslatok taglalásával elkerülhetlenek a mélyen ható szakadások. Nemcsak azon álfényt nem akarják kockáztatni, melylyel az utolsó magyar országgyűlés határozatai egyhangúlag hozattak, hanem tartózkodnak magukat a közös ellennel — kivel őszinte békét nem képzelnek, — szemközt idő előtti pártszakadások által gyöngíteni és oly oldalakat felmutatni, melyek az ügyes ellennek megannyi támadási pont gyanánt szolgálhatnának. Ezen okok kétségkívül nem súly nélküliek , és a hallgatás taktikája is ígér némely előnyöket, de képesek-e ezek ellensúlyozni azon nagy hátrányokat, amelyek belőle erednek ? Mi ezt komolyan vonjuk kétségbe. Hogy az elidegenítő hallgatás tetszősebbé tétessék, azt mondják : nem tartozik egyesek köréhez, hogy a megoldás különböző módjainak fejtegetésébe bocsátkozzanak; csak az országgyűlés van jogosítva ide vonatkozó javaslatok fölött tanácskozni, vagy azokat formulázni. Anélkül, hogy tagadnék, mikép ezen ellenvetés mellett szólni látszik valami, mégis inkább arra tartjuk alkalmasnak, mikép a kiegyezést gátolja, ahelyett, hogy előmozdítaná. Az országgyűlés is csak egyesekből áll. E gyülekezet határozatai annál többet nyomandnak majd a mérlegben, minél inkább átgondolttak s világosabbak egyes tagjainak nézetei. De hogyan tisztuljanak e nézetek, miképen consolidáltassanak meggyőződéssé, ha a vélemények előleges kicserélése, ha a természetes regulator, az alapos discussio megtiltatik. Továbbá a következő országgyűlésnek hihetőleg nagy fontosságú küldetést kell teljesítnie. Lehet, hogy Magyarország végzetének kiszámíthatlan időkre határozott fordulatot adand. Nagy felelősség fekszik tehát rajta és sürgető a leen, annak szüksége, hogy a közvéleménynyel lehetőleg öszhangzásban legyen. Oly szenvedély télén s elfogulatlan-e Magyarországban az uralkodó hangulat, amint ezt a helyzet komolysága követeli? Oly előítélet-mentes, hogy a viszonyokat és ezek követeléseit teljesen méltányolni tudja ? Eléggé meg van-e tisztulva, hogy az országgyűlés kívánalmait s követeléseit teljesen nyugodt lelkiismerettel vehesse határozatainak alapjául ? És ha nem hogyan akar kivergődni azon dilemmából, minélfogva vagy oly nézeteknek ad kifejezést, melyek nem állnak a viszonyok magasságán, s amelyeket nem oszt, vagy ellentétbe teszi magát a közvéleménnyel, míg egész méltósága, valamint jogosultsága is csak azon föltevésen alapszik, hogy e vélemény hű tolmácsolója. Mi tehát e nézpontból se látjuk át, mily szolgálatot tesz a hallgatás az országnak , sőt inkább hazafias kötelességnek tartjuk egy valódilag felvilágosodott közvélemény képezését a discussióba való bocsátkozás, és a függő kérdések minden oldalróli megvilágítása által előmozdítani, amely elfogulatlan pillantást vethessen a helyzetre, és magának alapos ítéletet szerezhessen. Mi ezt még mellőzvetlennek is tartjuk, ha az országgyűlés oly módon akarja megoldani feladatát, mely az idő és viszonyok követeléseinek megfelel, s a melyért a haza még a messze jövőben is köszönettel fog neki tartozni. A hallgatás különösen hátrányosnak látszik a mérsékeltebbekre, a kiegyezés őszinte barátaira. A másik oldalon nem oly lelkiismeretesek mint ők. Egy szót se beszélnek ugyan a kiegyezés mellett, de közvetlenül s közvetve annál erélyesebben dolgoznak ellene. És ez is szerződéssértés, s következményeiben épen a mérsékelteket érintheti érzékenyen. Mi is reméljük, hogy ők a tért, melyről eddig elvonultak, vagy melyet elvesztettek, ismét megnyerendik; mindamellett kedvezőtlen viszonyok közt igen könnyen megtörténhetik, hogy egykor hiába fognak beszélni, mert most mereven ragaszkodnak a hallgatáshoz. Hogy azonban a makacs hallgatás fenyegető következéseit teljesen áttekinthessük, a Lajtán túlra is kell egy pillantást vetnünk. Magyarország azon hitnek örvend, hogy politikájában a hazafiaság és szigorú jogérzet által engedi magát hányoztatni, azonban hozzáteszik, hogy nem mindig tanúsítja azon államférfias éleslátást, melyet a helyzet követel. Ezen hiány különösen ott érvényesíti magát, ahol Magyarországnak a Magyarországon kívüli viszonyaira való vonatkozások forognak szóban, főleg pedig az őszállam kérdésében teszi magát érzékenyen érezhetővé. Ha széttagoló szempontból, itt ott, a véletlennek vagy önkénynek tulajdonítandják is a monarcha eredetét, azt meg se fogják tagadhatni, hogy a különféle országtörvények mellett és körül, sőt azok ellenére oly viszonyok keletkeztek, melyek az eredetileg tisztán gépiesen egyesült országegyetemet szerves alakítmánynyá változtatták át. Idővel ezen vonatkozások oly sokoldalúakká s bensőkké lőnek, hogy a monarchiának eredeti alkatrészeire leendő feloldása ezentúl nem gondolható. Austria — és ezt mindazok gondolják meg, a kik e pompás birodalom bukására számitnak — ha ily szerencsétlenség valaha bekövetkeznék, atomokba oszolhatik fel, de nem többé oly részekbe, melyek magukban hordják az önálló és egészséges életre való képességet. Ezen vonatkozásokból erednek az úgynevezett közös ügyek. A kormánypolitika felállíthat tárgyalásokra oly formát, mely a czélnak nem felel meg, vagy amely ezt másnak rendeli alá, de ezen ügyeket maga se nem teremtheti, se nem mellőzheti. Jogosítva lehet tehát Magyarország irányadó ellenvetést tenni oly forma ellen, amely önállósága rovására, egy idegen elem mesterkélt felsőbbségének felavatására hajlandó, de a fölebbi tények következményei elől nem vonhatja el magát, hacsak saját létét nem veszélyezteti. Ezt február 26-dikára alkalmazva kitűnik, mit tegyen legközelebb Magyarország. Azon hivatalos nyilvánítások szerint, melyek Magyarországra nézve egyedül irányadók, nincs neki ez óráig megtiltva, hogy február 26-dikát ne tekintse másnak, mint alkotmányprogrammnak. Azáltal, hogy ezt elfogadhatlannak találja, ellenkezésbe jó ugyan a bécsi kormány mostani vezetőivel, de miként akarják ezen ellenkezésből a hallgatás szükségességét és kötelességét származtatni. A magyar kérdés megoldása még sok nehézség megoldásába kerülhet, de e kérdés Magyarországra, valamint az öszbirodalomra nézve csak akkor volna végzetszerte , ha a lajtan inneni közvélemény ellenséges fordulatot venne Magyarország irányában. Ez azonban eddig nemcsak hogy nem történt meg, sőt inkább e közvélemény, — daczára azon fájdalmas érzésnek, hogy Magyarország hibái az ép, alkotmányszerű élet kifejlődését a Lajthán innen is gátolják — oly leplezetlenül nyilvánítja Magyarország iránti ro- Kedd, július 17.