Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1862-10-14 / 236. szám

Második évi folyam. 236 szám — 1862. 8zerkest*tó-hivatal: Uri-uteza Libasinszky-ház. Kiadó-hivatal: Barátok tere 7. bt., a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint.. Vidékei­ bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva.­­ Vidékre, naponkint pogtán ft kr ft kr I ft kr f , Egész évre 16 — Évnegyedre 4 —­­ Égéssé­gre 16 — Sv.ingredre 1 - Félévre 8 — ! Félévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. é. September 21-röl Haskier Vilmos veszprémi orvos vezetéknevének „Halasi“ ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. R o z t­o c h i­­ Lipót sárospataki és regéczi ura­dalmi erdész vezetéknevének „Rastóczi“ra kért átváltoztatása legfelsőbb helyen kegyelmesen megen­gedtetett. NEM HIVATALOS RÉSZ. Iléca, oct. 12. L. A lapok néhány nap óta különféle híre­ket közölnek a főkanczellár ö­nméltóságáról. Az egyik azt mondja, hogy gr. Forgách le akar köszönni; a másik tudni akarja, hogy már le is köszönt; a harmadik pedig úgy festi a helyzetet, mintha a kanczellár úr állása tarthatatlanná vált volna. Biztos tudomás nyomán írhatom, hogy mindezen hirek alaptalanok s a hazafiak meg­nyugtatására hozzáteh­­etem , miként a főkan­­czellár ur valamint eddig, úgy most is ő Fel­ségének kegyelme s bizalma által tüntette­­tik ki. Vannak s lesznek mindig ügyek, melyek­nek vitatása néha-néha komolyabb jellemet ölt; — vannak mindig kérdések, melyekhez ál­lamférfiak, kik jellemmel s meggyőződéssel bír­nak, hivatalos működéseiket kötni tartoznak, bár különben feltétlenül hű szolgál legfelsőbb s legkegyelmesebb uruknak, de azon erős hitben élünk, hogy Ő Felsége kegyelménél s a biroda­lom ügyeinek elintézésére kitünőbb befolyással biró kormányférfiak közremunkálásánál fogva ezen ügyek s kérdések végtére is oly irányban fognak eldöntetni, mely a birodalom s hazá­nk érdekeinek egyaránt meg fog felelni. A „Pesti Naplódban olvassuk : Balaton-mellék, oct. 5-ikén. Gróf Forgách, a főkanczellár ő­rivizsga, legkö­zelebb egy megyei notabilitáshoz levelet intézett, mely másolatban kezemhez is került. A levél authenticitása kétségtelen, s bár tisztán magán jellemzi, a fennforgó körülmények közt mégis érdekesnek tartom azt a tisz­telt szerkesztőséggel közleni. A levél tartalma imez: „Tisztelt úr ! „Folyó hó 17-én kelt becses levele e pillanatban érkezett kezembe, s miután abban hazánk jelenlegi ál­lapota iránti nézeteit kifejteni szíveskedett, engedje meg ön, hogy én is e részben azon őszinteséggel vála­szoljak, melyet jellememtől vár. „Mindenek előtt palctát tör kegyed a provisorium fölött. „Megvallom, soha sem kecsegtettem magam azon hiedelemmel, hogy a provisorium az országban nagy tetszéssel fog fogadtatni, ismervén azon viszonyo­kat, melyek azt előidézték, — de midőn ön ítéletet mond a provisorium fölött, meg fogja nekem engedni, hogy emlékeztessem az azt megelőzött állapotra, minden ki­növéseivel, s kérdem, ha a kormány önmagát hiú áb­rándokkal ámítani nem akarta, lehetett e annak sürgő­sebb feladata, mint az anarchiát, melynek a szabadság és hazafiság álarcza alatt a legszentebb érdekek áldo­zatul hozattak, minden áron elfojtani; lehetett-e annak pártokkal kaczérkodni akkor, midőn magára hagyatva, ezer ellenséges hullámok között, csak becsületes szán­dékon s szilárd meggyőződésen alapuló férfias kitartás volt kezében az egyedüli delejta ? „A provisorium eleitől fogva magyar volt s ma­gyar maradt, és korántsem általam jön megmagyaro­­sitva, mert a kormány a maga elé kitűzött iránytól egy hajszálnyit sem tért el, s ünnepélyesen tiltakoznom kell azon felfogás ellen, mintha a provisoriummal nyíltan be nem vallott mellékes czélokra való törekvés lett volna egybekapcsolva; engedelmesség, rend, kiábrándulás és a haza boldogságának eszközlése volt a czél. „Azon kérdésére nézve, hogy mi fogja követni a jelenlegi provisoriumot, önnek csak azt felelhetem, hogy helyébe egy újat állítani és oly czéltalan, mint feles­leges volna,­­ a provisorium helyébe, mihelyest elér­kezik azon óhajtva várt időpont, hogy az megszüntet­hessék, csak a törvényes állapot léphet, kellő biztosí­tékokkal ellátva a végett, hogy az oly állapottá ne fa­juljon, mely épen a provisoriumot előidézte, s nézetem szerint minden viszonyok között előbb utóbb ismét elő fogná idézni; mindaddig azonban, m­íg a törvényes ál­lapot visszaállítható, a jelenlegi provisoriumnak a szük­séghez és fönnforgó viszonyokhoz képesti módosítása nincs kizárva. „Határozott programmot önnel nem közölhetek, mert az ezer eshetőségektől függ, melyek minden em­beri számításon túl vannak; azonban legyen szabad itt egy őszinte nyilatkozatot tennem, mely önnek biztos ve­zérfonalul szolgálhat politikai czélzataim megítélésére. „Én mindenek előtt magyar vagyok s keblemben él azon kegyelet, melylyel hazája iránt minden igaz honfinak viseltetnie kell. „Én uram királyomnak hódoló, ha szolgája va­gyok, de mint magyar kanczellár, elég erőt érzek ma­gamban, mindannyiszor fölszólalni, valahányszor ha­zám javát veszélyeztetve látom. „A jövő isten kezében van, azonban egyesüljünk mi rokonérzelmüek férfias szilárdsággal becsületes szán­dékaink kivitelére, s nyugodtan várhatjuk be a napo­kat, melyek honunkra fognak viradni, hogy sáfárko­dásunkról egy kijózanodott nemzet előtt számot adjunk. „Fogadja ön őszinte tiszteletem nyilvánítását, mely­lyel maradok Bécsben, 1862. sept. 21-én, lekötelezett szolgája, stb.“ Lapszemle. A „Magyar Sajtó“ mentegeti azokat, kik a „tespedés“ politikáját jelenleg legczélszerűbb­­nek tartják, mert szerinte számukra nem léte­zik más tér, mint a sajtó szűkre szabott köre, ezt pedig az egyik oldalon úgy, mint a másikon telhetőleg felhasználva látjuk. S hogy azok ira­tainak, kik röpiratokat és programmokat adtak ki, a közönség nagyobb fontosságot nem tulaj­­donított, oka az, mivel kifejezett nézeteik a fel­hatalmazás valamely nemével nem bírtak. Kü­lönben ígéri a „Sajtó“, hogyha a törvényes tér megnyitand, akkor a­­tespedők se mulasztand­­ják el a leyális hazafiakhoz illő kötelességeiket teljesíteni, és csak oly munkában nem kívánnak részt venni, mely szerint vetélkedve kellene igyekezni, hogy alkotmányunk hajójából minél több hasznos vagy épen szükséges felszerelési tárgyat a hullámok közé dobjunk. — Ez okos­kodására a „Sajtó“nak csak azt jegyezzük meg, hogy alkotmányunk hajójából nem azt akarjuk kidobni, mi hasznos és szükséges, hanem azt, mely magát az alkotmány hajóját elsülyesztette. Az „OrS­ig“ felel a „Presse“ azon czik­­kére, melyben ez párhuzamot von egyfelől An­glia és Skótia, másfelől Magyarország és Ausz­tria történelme közt. Ezen czikkek annyira föl­tűntek a napisajtó ez időszerint parlag mezején, hogy azokat magunk is tüzetesen fogjuk ismer­tetni. Helyszűke miatt egyelőre közöljük azok­nak befejező sorait, mikben igen tapintatosan fejtegeti, hogy az általa képzelt parlamenti­­ ösz­­szeolvadás Austria s Magyarország megegyezé­sével, törvényes utón­i formák közt kell, hogy létrejöjjön, valamint az Anglia és Skótia közt is volt az eset. Az „Ország“ ugyan nem lát sem­mi analógiát Magyarország és Skótia története közt, s kissé hajánál fogva oda húzva a meg­erősített birodalmi tanácsot, azt kérdi: várjon azt kell-e azon vegyes bizottmányul elfogadnunk, mely angolokból és skótokból jön egyenlő szám­mal kinevezve, s a közös parlament javaslatát előkészité? Avagy királyi propositióképen ter­jesztetett-e az octoberi pátens az 1861-ki or­szággyűlés elé? Elfogadta-e ezt azon országgyű­lés, mint az edinburgi diaeta az angol-skót bi­­z­ottság javaslatát elfogadd? Az „Ország“ né­zete szerint a „Presse“ analógiája olyan — mint egy fogatban szárnyas ló mellé a bika! — Egy második czikkben pedig az „Ország“­­nak az nem megy fejébe, hogy a „Presse“ mikép sürgethet a magyar kérdés kiegyenlítésére oly drastikus gyógyszert, mely az alkotmány­kérdés eldöntését a fejedelem akaratával ellen­kezőleg nem az egyedül legitim térre kívánja vinni, s az ő Felsége által is nyílt kérdésül ha­gyott legfontosabb ügyet egy egyszerű kormá­nyi rendelet, vagy pláne egy birodalmi tanácsi votum által akarja eldöntetni. Az „Ungarische Nachrichten “ több bécsi lap és ugyancsak a „Presse“ legújabb nyilatko­zataiból azt kívén következtethetni, miszerint szándék a kormányt a bir. tanács többségének határozata által azon nehéz alternatívába hozni, hogy vagy keresztülviszi még kényszerrel is a magyar tartományokban a februári alkotmányt, vagy nem szavazzák meg a kívánt budgetet, egy hosszabb czikkben kel ki ezen törekvés ellen, mert bár elismeri, hogy a bir. tanács jelen hely­zete igen kényelmetlen, melyből kiszabadulni óhajtania kell; ámde veszélyesnek tartja, ha a bir. tanács most, midőn Magyarország érzületét a bir. tanácsbani részvétel iránt ismeri, azon csalékony politikának adná át magát, miszerint Magyarországnak követküldése minden áron ki­viendő. Megfontolandónak tartja, hogy Magyar­­ország pacificatiója azon hatalmas czél, melyre az államférfiaknak törekedniök kell; de az nem pacificatió, ha oly alkotmányt kényszerrel akar­nak keresztülvinni , melyet az ország ellenez. A magyar nemzetet pedig elszigetelni, s igy megadásra bírni, ezt oly föladatnak tekinti a mondott lap, mely csak vészes eszközök: a többi népeknek feluszitása, az ország desorganisatiója, a buta tömegek kegyének keresése, szóval : az ország politikai és társadalmi demoralisatiója által vihető ki; oly eszközök, mik végre is azo­kon boszulnák meg magukat legjobban, kik használák, vagy használtatni kivánók. Az idé­zett lap ez eszközök használata folytán oly vi­harok keletkezését látja előre, melyek a birod. tanács saját életét is fenyegetnék; minélfogva ennek egyetlen kimenekvési útul az alkotmány revisióját ajánlja, mely a birod. tanácsot sző­kébb hatáskörében föntartandja, a birodalom többi közös ügyeiről pedig a magyar országgyű­léssel­ kiegyezés által gondoskodik. Azt hisszük, tisztelt laptársunk itt képzelt veszélyeket vesz szemügyre, s rémekkel áll szem­be. Való, hogy a félhivatalos hitben álló, vagy legalább a biroda tanács majoritásával tartó lapok a „Verfassung“ kivitelére erélyes rendsza­bályokat sürgetnek; de nem lehet e fölhívást máskép értelmezni, mint, hogy az alkotmány a Lajthán túl, vitessék keresztül, a­mi magában nem csekély föladat. Az „Oest. Ztg." ugyan egyenesen kimondta, hogy „a monarchia másik felében“ véli kiviendőnek az alkotmányt, de erre nézve nem utalt egy lap is azon drastikus szerekre, mikre t. bajtársunk jeles czikkében czéloz. Hisz mi sem óhajthatunk egyebet, mint azt, hogy az alkotmány keresztülviteléhez végre eré­lyesen hozzá fogjanak, mert hisz— miután Ő Fel­sége ismételve ünnepélyesen kijelenté,hogy a fön­­forgó közjogi kérdések egyedül törvényes úton lesznek elintézendők, a birodalmi tanácsba való követküldés pedig az oct. 20-ai legfelsőbb kéz­irat értelmében a kanc­ellár útján adandó javas­latok alapján ismét csak az országgyűlésre ve­zet viszsza: következik, hogy midőn a bécsi la­pok erélyes rendszabályokat sürgetnek a februári alkotmány keresztülvitelére,­­ akkor egyúttal s első rendben mielőbbi magyar országgyűlést sür­getnek s igy a hazában alól és legfölül közös óhajtásnak adnak kifejezést. Nem a mi dolgunk megítélni, vájjon e sür­getés időszerű-e, az országgyűlés immár elő­­készithető-e ? De nincs okunk azt hinni, hogy kényszer eszközei fognak első rendben alkal­maztatni. Miután az első lépés az alkotmány kivite­lére megtörtént, akkor ugyan természetszerűen fog a sor arra is kerülni, n­­ a „Presse“ czikké­­nek lényege, t. i. vájjon az angol scóthoz hason­ló parlamenti összeolvadás kívánatos-e, kikerül­hető-e, s ha kiviendő, a kölcsönös jogtisztelet alap­ján kivihető-e?? Ez jelenleg nyílt kérdés, melyet igenelni aligha fog valaki, ki mint államférfi lehető akar maradni. Ennyiből a „Presse“ czikke is „jövő politikáját“ fejtegeti, — de igen sok helyes, megszívlelésre méltó dolgot tartalmaz, miért is annak végsorait itt közöljük, fönntartván ma­gunknak, hogy a többire is visszatérjünk: „II. József császár koráig megelégedtek a magya­rok azzal, hogy alkotmányukat megőrizzék, a­nélkül hogy nyelvük s nemzetiségükre különös fontosságot helyeznének. Azonban e császárnak alkotmányuk el­leni támadásai, elhamarkodott germanizálási s ösz­­pontosítási kísérletei előidézék a nemzetiségi s nyelvi agitatiót, s a­helyett, hogy rendszabályai által a jövő egyesülés útját előkészítné, azok által még inkább megerősité a politikai és nemzetiségi ellentéteket. Ugyanez történt, midőn 1823-ban az alkotmány ismét megtámadtatott s adó és ujonezszedés a magyar or­szággyűlés beleegyezése nélkül rendeltetett el. Ekkor emelék ki a magyarok legelőször a német ministerek kártékony befolyását a magyar ügyekre, s alkottak nyelv- és nemzetiségből külörődöket alkotmányok számára Mi tehát itt egyrészt azt látjuk, hogy a nemzeti különbség kiemelése az alkotmány megtámadásának következménye volt, másrészt, hogy azon kísérletek, egy, nem a két fél szabad egyezkedésén alapuló egyes­­séget hozni létre, itt úgy mint Skó­­iában csupán arra szolgáltak, miszerint az idegenkedést minden egyesü­léstől növelék. Idők folytán nagyobb közeledés jött ugyan létre, ámde, ha a tiszta személyünk­ merevsége enyhült is, a nem egészen törvényes és nem világos helyzet kényel­metlensége és viszássága mégis fönnmaradt. Napról napra éltek, foltoztak és javítottak a régi épületen, a­nélkül, hogy magukat alapos újraépítésre elhatározni bírnák, míg a korhadt épületet az 1848-ks események halomra döntötték. Rövid időköz alatt látók ekkor a különböző mó­­dok mintaképeit, miként alakulhatnak Magyarország viszonyai Austriához. Először helyreállíttatott ismét a tiszta személyunió, s austriai parlament s austriai mi­nisterek mellett látunk magyar országgyűlést magyar ministerekkel. Később visszamentek ismét az 1526. előtti állapotra, s egy önálló magyar birodalom álmát igyekvének valósítani, míg végre az erőszakos ösz­­pontosítási kísérletek látszólag kedvező eredménynyel ismét fölvétettek. Ámde mindez utak nem bizonyultak be czélhozvezetéknek, s nem is lehetnek azok. Magyarország tökéletes elválása Austriától há­romszázados egybeköttetés után többé nem lehetséges. Magyarország és Austria egymásra vannak utalva, kölcsönösen kiegészítik s támogatják egymást. Mi lenne Austria Magyarország nélkül, s miként állhatna fen egy magyar birodalom, körülvéve hatalmas és el­lenséges szomszédoktól, s egy szláv népességgel, mely a magyarok számával egyenlő, ha azt meg nem ha­ladja? „A Habsburg házat, úgymond Wesselényi, Ma­gyarország trónjára kellene emelni, ha ez már 300 év előtt meg nem történt volna.“ Azt látjuk tehát, hogy e két ország a természet­tel egyesülésre van utalva. Azonban a tiszta személy­­uniónál, vagy az e és a tökéletes egyesülés közti kö­zép valaminél nem állapodhatunk meg. Ily állapotot t. i. csak három módon képzelhetni, és­pedig: vagy mindkét rész absolut vagy mindkettő alkotmányos, vagy az egyik rész absolut, a másik alkotmányos mó­don kormányoztatik. Visszatérés az absolut kormányzatra most, midőn minden állam alkotmányos kifejlésre törekszik, Aus­tria német és szláv tartományaiban nem lehetséges többé, még kevesbbé lehetséges az a százados alkot­mányához szokott Magyarországban. Ámde, még ha lehetséges lenne is, Magyarország és Austria alkotmá­nyait megsemmisíteni, s ez­által a monarchia egységét korlátlan souverain alatt megalapítani, a szabadság mégis igen drága ár lenne az egységért, s még ezen oly drágán vásárolt egység sem állhatna fen, mint ezt Cromwell példája Angliában mutatja. Ha immár az egyik rész alkotmányosan, a má­sik absolut módon kormányoztatnék, úgy az utóbbinak az absolutismus minden nyomását el kellene szenved­nie, s irigységgel tekintene a szerencsésebb szomszéd tartományra, míg az első folytonos félelemben lebeg­ne, hogy a másik rész eszközzé fog átalakíttatni, mi­szerint ez is megfosztathassék szabadságától. Folytonos perlekedések, féltékenykedések és túlkapások egyik s másik oldalon ennélfogva soha sem hiányoznának. Hogy példát nyújtsak reá, csak Austria viszonyára 1815-től 1848-ig kell emlékeztetnem. Némelyek a harmadik egyesülési módban, t. i. két alkotmányban Austria két fele számára hiszik a legjobb kimenekvési módot föltalálhatni. Ők Magyar­­országot meg akarják hagyni régi alkotmánya birto­kában, s a többi tartományokat újszerű alkotmánynyal megajándékozni. Mindkét rész ekkor egy uralkodó alatt békésen meg fogna élni s együtt pompás fogatot, milyen a Pegasus és a bika, képezni. Ámde miként áll jon fen két országgyűlés egyenlő jogokkal, Csak néhány órányira egymástól távol. Vájjon minden ügynél, mely a monarchia mindkét részét érdekli, előbb bizottmányt nevezzenek-e ki, mely azt tárgyalja, vagy pedig ma­gyar követ székeljen-e Bécsben, s egy austriai Pes­ten ? Vájjon nem fognának e a két testület egymásba ü­tköző érdekei tüstént viszályokat előidézni ? Ugyan azon nehézségek s féltékenységek , melyeket a skót és angol parlament fönállásából láttunk, a mi ifjú alkotmányunkra nézve még veszélyesebbek lennének. A parlamentek vagy engedelmességben s alkotmányos jogaik feláldozásában fognának , az uralkodó kegyét keresve, egymással versenyezni, vagy viharos időkben, a népszenvedélyeknek hódolva, az uralkodó jogainak megtámadásában, a forradalom irányábani engedmé­nyekben egymást túlhaladni igyekezni. Egy második debreczeni országgyűlés bécsi conventet vonna maga után. A bécsi chambre introuvable­re Bécsben egy még loyálisabb következnék Pesten. Mindkét országgyűlés, majd loyalitásban, majd jacobinismusban vetélkedve egymással, ismét előidézné az 1687 vagy 1849-ki álla­potokat. Marad tehát a teljes, az összes érdekeltek szabad egyességére alapított egyesülés egyetlen útja. Hogy oda eljuthassunk, N.-Britannia példáját kell követ­nünk. Tekintsük meg tehát még egyszer pontosan a n.-britanniai unió főmozzanatait, hogy azokat, a külön­böző viszonyokhoz alkalmazva, tanúságul és például használhassuk. Látjuk először : a szegényebb Skócziának fönt­­említett pénzügyi kedvezményeztetését; másodszor: a törvényekhez való szigorú ragaszkodást. Nem oo­rogál­­tak semmit, erőszakkal nem létesítettek semmit. A bizottmányban Anglia és Skóczia egyenlőn vol­tak képviselve , a szerződés mint minden más tör­vény a skót parlamenten és az angol parlament két házában ment keresztül s végre a királynő által szen­­tesittetett. A skót parlament tehát, Skóczia egyedüli képviselete feladta ezen ország önállóságát, midőn a nagy britanniai birodalom kötelékeibe lépett, valamint a parlament és az angol királynő is épen úgy feladták önállóságukat. Se Skóczia nem csatoltatott Angliához, sem ez amához: mindkét ország parlamentjeik többsé­gének akaratából, a királynő szentesítése mellett ke­beleztettek egymásba. Harmadszor a bölcs korlátozást az egyesülésben utánoznunk kell. Csak a parlament, a hadsereg, a pénzügy és a külföldön képviselet egye­­síttettek, a többi intézmények mindkét országban válto­zatlanul maradtak; a presbyteri alkotmány Skócziában, és a magas egyház Angliában mereven álltak egymás­sal szemközt; a kísérlet ezen intézmények egyikét a másik országra erőszakolni, szomorú következésekhez, Claverhouse üldözéseinek megújításához, vagy oly ál­lapotokhoz vezetett volna, a­minek Angliában Cromwell alatt léteztek. A két ország egyházi intézményei tehát nem érintettek, s épen oly különbözők most is, mint a minők 150 év előtt voltak. Az angol püspökök se nem ártottak a skót „Kirk“ nek, se nem mentek a cameroniánok Canterburyba, hogy az érseket elűzzék. Változatlanul maradtak min­den örökösödési s tulajdon­jogok is, úgy­szintén azon­­ törvények is, melyek magán­viszonyokra vonatkoznak. Ámbár a nagybritanniai parlament sok egyenlőtlensé­get kiigazított alkotmányos után, ezen eljárásánál mindamellett igen óvatos és kíméletes volt, így hasz­nálták még a mi századunkban a szerelmes angol pá­rok a skót házassági törvények nagyobb szabadságát és kevés évtized előtt a gretna-greeni kovács, mint a két ország függetlenségének élő emlékoszlopa állt Skó­czia hajdani határán. Az angol államférfiak a nemzeti előítéleteket, a régi szokásokat és erkölcsöket, a­mennyire szükséges volt, kímélni tudták és megelégedtek azzal, a­mi Nagy­­britannia jólétére a legszükségesebb volt. Nem vezeti őket szenvedélyes egyenlítési vágy, hanem a haza iránti szeretet és a valódi államférfi a bölcseség. Miért ne legyen Ausztriában ily megoldás lehetsé­ges ? Nem épen úgy szenved-e Austria és Magyaror­szág is, mint hajdan Skóczia és Anglia, a helyzet ho­mályossága, az egyenetlenség és viszály miatt? Miért ne vezethetne ugyanaz, a­mi ott jólétre s nagyságra vezérelt, itt is erre ? Legfőbb ideje, hogy a túlzott követelésektől mindkét fél elálljon és békére nyújtson egymásnak ke­zet. Gondolják meg Magyarország és Austria, hogy az erősen megfeszített ívnek el kell törnie; erre saját tör­ténelmükben elég példájuk van. Első Leopold császár kormányrendszere lázadásra késztették Tökölyt, és a császár részéről tett kedvező föl­­tételekn­ek általa történt megvetése idézték elő az eper­jesi napokat. A magyar alkotmány megsemmisítése és az 1849. márt. 4-ki öszpontosító alkotmány a magyarok 1848-ki mérték nélküli követeléseinek következései voltak, valamint a függetlenség kinyilatkoztatásának, és a mint Bécs ostromára 1683-ban Eperjes követke­zett, úgy következett Arad a Habsburgház detronizatio­­jára. Tököly után Caraffa jött és Kossuth után Haynau­s Bach.“ Kedd, oktober 14.

Next