Sürgöny, 1864. április (4. évfolyam, 75-99. szám)

1864-04-22 / 92. szám

Negyedik évi folyam. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. ,­. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál t-¡F­­ Sí­rkesztő-hivatal s Barátok-tere 7 sz. a. földszint. kiadó-hivatal, Bar­átok-tere 7. sz. a. földszint. 1. 92. sz. — 1864. 9 CBSÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Félévre 8 ft 60­ kr. Negyedévre 4 „ 50 „ Vidékre, naponkint postán. Félévre 102 forint Negyedévre 5 „ NEMHIV­ATALOS RÉSZ. Albrecht Főherczeg (Jr . cs. Fenségének válasza Budaváros tanácsának részvétfeliratára. Bár Albrecht eg. k. Főherczeg ur ő Fensége több ízben járult Magyarország királyi helytartója gr. Pálffy úrhoz azon kérelemmel, miszerint minden test­­­leteket és az egész ország lakosságát a szenvedett pó­­tolhatlan veszteség irányában tanúsított részvét feletti hálás elismeréséről biztosítsa, mégis nem akarta elmu­lasztani, a tekintetes tanácsnak és általa Buda­sz kir. fővárosának, melyben a jobb létre szenderült oly szíve­sen időzött, különös köszönetet mondani ama ragasz­kodás- és tiszteletért, mely f. hó 11-én kelt levelében kifejezést nyert, s melyben ő cs. kir. Fensége keserű fájdalmában nem csekély vigaszt talált. Bécs, april 15-én 1864. Gróf B­r­a­­­d­a, m. k. altábornagy. Paris, april eleje.­­ Engedje meg t. szerkesztő ur, hogy a párisi világboldogitó democrata táborból kike­rült egyik szellemi művei ismertessem meg ol­vasóit ; hadd lássák azon jámborok is, kik még mindig netalán a „nemzetiségi“ elvet hirdető franczia democrata, s többé-kevésbé bevallottan forradalmi párttól várják Európa ügyeinek, s par ricochet hazánk sorsán­k ábrándjaik sze­rinti változását,— hadd lássák, mondom, mily alaptalan ábrándok azok, mikkel ők táplálják veletöket, s mennyire más terveik vannak azok­nak, kiktől ők ábrándjaik valósultát talán re­mélik. Ne higgyet, szerkesztő úr, hogy ily ábránd­oszlató műtétetekre nincs szükség. Igaz ugyan, hogy a forradalmi párt kárhoztatásában min­denki egyetért, s — mint hallom — hazánkban sincs e részben legalább nyilvánvaló kivétel. De a­ki a forradalmi párt c célzatait s eszközeit oly közelről ismeri, mint nekünk arra itt alkal­munk van, csak az tudja, mennyire nem elég az, hogy a forradalmárokra az épen nem hizelgő epithetonok egész szótárát szórjuk ki, s hogy ezzel még sem különös lojalitást, sem rendkí­vüli okosságot nem mutattunk: mert van egy faja az embereknek, kik ha nem roszabbak is a forradalmároknál, de ezeknél sokkal bárgyúb­­bak. És ezek azok, kik csak elővigyázatból nem forradalmárok, hanem úgy okoskodnak, hogy ha a forradalom lehető volna, az nem volna utóvégre rész, sőt akkor a sült galamb . . . és a többi. Ezeknek egyéb okokon kívül, melyeket később felhozandunk, különösen ajánlom tanul­mányul azon már régebben megjelent „E­u­r­óp­a térképét“, mely a forradalmi pártnak állan­dó programmját s azon elveket tünteti ki, me­lyek szerint az Európát „újjászervezni“ szándékozik.*) A térkép főczíme „L'Europe en 1866“, Eu­rópa 1866 ban. Mint látjuk, igen rövid határidőt tűzött az ki a népek boldogítására, a természeti határok alapján. E természeti határok szerint — a bri­t hár­mas királyság marad, a­mint van. Francziaország mai határai maradnak, ki­véve Németország felé, hol azok a Rajnáig nyúl­nak ki. Olaszország természetesen egy, Oroszor­szág csak lengyel tartományait veszti el, mert a nagy lengyel királyság helyreállittatik. Azután Németország jó „États Alle­­mands“ név alatt egyesülve, csakhogy amott a rajnai tartományok Francziaországhoz, Cseh­ország pedig az uj szláv birodalomhoz csatol­­tatik. Ezen új szláv birodalmat „États slaves“ név alatt alkotják a mai összes austriai biro­dalom tartományai, hozzácsatolván a török-szláv tartományokat. Magyarország s Erdély belefog­­lalvák, s eltűnnek a föld színéről. Azután jö a román és görög birodalom : États de Gréce et de Roumanie. A­mint látjuk, Európának elméleti recon­­structiója által nyer mindenki, csak a magyar részit és a német. Ebben is van a sorsnak egy ujjmutatása, mely szerint a két nemzet érdekegysége még ezen ábrándok irányában is nyilatkozik. Nem ingadozunk azokat ábrándoknak ne­vezni, a­mennyiben valósulásukra semmi kilá­tás nincsen, tekintve azt, hogy az európai status quo elég erővel bír magát fentartani. De jellemzők azon ábrándok, mert megta­níthatnak bennünket magyarokul, hogy a pozi­tív politikán, az uralkodó viszonyokkal való ki­egyezésen kívül számunkra épen nincs jövő, s leggyanúsabb és legveszedelmesebb amitók azok, kik holmi elméleti elvek viadalától, és az euró­pai forradalmi pártoktól ígérnek jót hazánknak s a felforgatás reményének perspectivájával va­­kitgatnak bennünket. A magyar nemzetnek a históriai jogon, a pragmatica sanctió alapján kívül nincsen más alapja, melyen megállni bírna, és érdekei sem a lengyel mozgalommal, sem Garibaldival, sem Napóleon herczeg pártjával és általuk mit sem nyernek; ezeknek elveivel a magyar korona létezése sem egyeztethető ki; ezek bennünket amúgy is igen lovagias, de aristoc­ratico-feudá­lis, és a kortól elmaradt, s a democratiával el­lentétben álló nemzetnek tartanak, kikkel ők nem tudnak mit kezdeni, s kiket ők, mivel vi­lágboldogító terveikbe sehogy sem illeszthetnek be, egyszerűen ignorálnak, s a szláv államba temetnek el. És meg kell vallani, hogy ők következe­tesek. Hanem minek nevezzünk azután oly ma­gyart, ki mégis ezen párt mozgalmaival szen­­veleg, s azokra többet hajlandó építeni, mint a szerény, de biztos alapot nyújtó törvényességre, mely az austriai birodalommal elvárhatlanul ösz­­szeforrt. Sapien­ti pauca! A „Wiener Abendpost“ a dalmát ország­gyűlés feloszlatását ekkép indokolja: Midőn a kormány a dalmát országgyűlés felosz­latását elrendelte, magától érthetőleg csak fontos indo­kok lehettek azok, melyek azt ez alkalommal vezérlék. Ezen okokat a következőkben iparkodunk röviden ki­fejteni. Már a húsvéti ünnepek előtt oly hangulat és tak­tika nyilvánulása volt az oppositió részéről tapasztal­ható, a­melytől nem lehete örvendetest várni. A spala­tói kér. kapitány, Al­e s a n i Hieronym urnak, a febr. alkotmány nyilvános pártolójának megválasztása nyut­­ta az alkalmat a megindult föllépésre. A megválasz­tottnak állása és azon körülmény, hogy az szigorúan ragaszkodik az államalaptörvényhez, az ellenzéknek szemében szálka volt, és daczára annak, hogy az igazoló bizottmány majoritása a megválasztottnak aka­dálytalan elfogadását hozta javaslatba, mégis kisebb­ségi szavazat létesült ellene, melyet Bajamenti ur fej­tett ki, s mely duzzogott a kormány elleni leghevesebb megtámadásoktól. A podesta letétele a viták alatt úgy jön f­öltüntetve, mint a kormány részéről. Koszutény és Klakc ur, az ultra-szláv töredék vezetője, azt állítá, mi­szerint nem akarnak egyebet, mint az országgyűlést egy akaratnélküli helytartósági osztálylyá letompítani. A szavazást egy magában véve egészen egyszerű eset fölött, mint a­milyen Alesani választása is volt, az el­lenzék meghiúsította, a­mennyiben a tanácskozási ter­met odahagyák és az országgyűlést határozathozatal­ra képtelenné tevék. Ugyanazon manőver ismétlődött azon nap estéjén ,­­ a­melyen ülésnek kelle vala tartatnia.E közben iparkodtak a bizottmányi javaslatra nézve kedvezőtlen majoritást alakítani. Ezeken kívül még több esetben jön a szavazás megakadályozva. Immár világos, hogy ily magatartás mellett az or­szág ügyei szenvednek és hogy ezáltal az értelmes és meg­engedhető parlamenti polémiának határa megtöretik. A következő ülések egyikének végén Giorgi úr, Ragusából, azt kívánta, hogy a kormány képviselője a neki kimutatott,csak szerényen kiállítva lévő és magas­ságra nézve a követek székét semmi esetre fölül nem múló tiszteleti széket hagyja oda. Az indítványtevő az ügyletrend 17. § ára hivatkozott, a­mely csak az elnö­kök és alelnököknek rendel tiszteleti­ széket és habár indítványozó kezdetben azt nyilvánítá, hogy javaslatát írásban akarja beadni, ettől később mégis elállott és úgy vélekedett, hogy a hivatoti szakasz oly világos, miszerint kivonatának tényleg elég fog tétetni. Ki jön emelve, hogy a nevezett szék, eredetileg az országfő­­nök részére lévén rendelve, ennek meghitelesített he­lyettese által joggal fog elfoglaltatni. Azonban mit ér­tek a leghelyesebb okok is szemben egy oly párttal, a­mely szilárdul csoportosult azon szándékban, hogy a kormány és közegei ellen ne csak rendszeres harc­ot folytasson, hanem azokat kigúnyolja és sértegesse. A feloszlatott országgyűlés ápril­i­si ülésében az olasz és szláv országos nyelveknek egyenlősítésére vo­natkozó bizottmányi jelentés került tárgyalás alá. Itt meg kell jegyeznünk, miszerint a szláv és olasz ellen­zéki pártok egyesültek, úgy hogy ez évben egy közö­sen kombinált jelentés lön előterjesztve, míg a múlt év­ben a szlávok csak kisebbségi szavazatot adának a gyűlés elé. Meg kell továbbá jegyeznünk, miszerint a kormány,­­ őszintén hajlandó lévén az egyenjogúsítás elvét a birodalom minden részében keresztülvinni, — ezen törvényjavaslat vitatásába bizonyára készséggel bocsátkozott volna bele,­­ minthogy valósággal nem is annak tartalma vala,­mi a szakadást előidéző. Csupán azon egy körülményt kell tekintetbe venni, miszerint a kormány képviselője sem a bizottmányi ülésekbe meg nem hivatott, sem az indítványok tartal­máról idejében nem értesíttetett, úgy­hogy arra kelle szorítkoznia, hogy az országgyűlést a kormánynak a nyelvkérdésre vonatkozó jóakaró intenzióiról általá­nosságban biztosítsa; — mind­a mellett az indítvány minden egyes pontja iránti véleményének szabatosítá­­sára magát — az említett oknál fogva — képtelennek nyilvánítá. A fővita azonnal rohamos jellemet öltött. Oly ki­fejezések valónak hallhatók, melyeket lehetetlen ismé­telnünk. A kormány közegeinek szemrehányások tér­tettek oly modorban, a­mely egyedül a követek men­tességi joga által látszik külsőleg fedve lenni, azo­nban mivelt erkölcs álláspontjából soha sem igazolható. Az ing­adozó és szenvedélyes kárhoztatások zűrzavarán véres fonalként húzódott keresztül az elkeseredettség, melyet két gymnasiumi tanárnak állomásaikról eltávo­lítása az ellenzéknél ébresztett. Itt nincs helye ezen rendszabályok közelebbi indokolásának ; az országha­tóság nem csak jogosan járt el, midőn ezen rendszabá­lyokat elhatározó, hanem a méltányosság és humanitás igényeinek is eleget tett, mielőtt azokhoz folyamodott. A kormány képviselője mindenesetre teljesen jogosítva volt, az országképviseletnek tisztán végrehajtási rend szabályba való beavatkozását határozottan visszautasí­tani és kimondani, hogy a szenvedélyes és sértő modor, mint a­melyen a kormány cselekményeit mintegy ítélő­­szék elé akarják állítani, nem engedhető meg. Szóval: a végrehajtási rendszabályok feletti bíráskodás köve­telése hathatós visszautasítást igényelt Ez volt a dolgok egyszerű története. A­ki nem sajnálja a fáradságot, olvassa meg az országgyűlési jegyzőkönyveket és állításaink valódiságát teljesen igazolva találand­ó. Az ápril­i­ ki ülés után, mely túl­­gazdag volt zajgási jelenetekben, úgy hogy az elnök­nek a rend helyreállítására irányzott törekvései ered­ménytelenek maradtak,­­ még csupán egy ülés volt, mely szintén rendetlenségben folyt le. Azonközben nyilvános titokká lett, hogy az ellenzék az efféle fellé­péseket ismételni szándékozik, hogy ezáltal a gyűlés mérsékelt és kormánypárti elemeire terrorizáló nyo­mást gyakoroljon. A dolgok ily alakulása mellett nem maradt a kormánynak egyéb teendője, mint az ország­ra hivatkozni, melynek jólléte ily czéltalan működés által bizonyára nem mozdíttatik elő. Saját méltósága iránti kötelessége volt, meg nem engedni, hogy oly kö­zegek, melyek megbizatásukban legjobb tudomásuk és lelkiismeretük szerint járnak el, mértéknélküli gyanú­sítások­ és sértegetésekkel halmoztassanak el. Az ellen­zéki liga túlizgatott állapota mellett annak józanabb útra térése nem lévén várható, tökéletesen igazolva látszik tehát lenni azon vélemény, hogy az országgyű­léstől további üdvös működést remélni nem lehetett. Már a színhelyen minden nyugodalmas ítélő kívána­tosnak, igazoltnak, de sőt — a történttek tekintetéből — elkerülhetlennek ismerte el a feloszlatási rendsza­bályt. Okaink vannak azon meggyőződés kifejezésére, hogy a gyülekezet mérsékelt tagjai ezen ítélethez tel­jesen csatlakoznak, és reméljük, hogy az ország nem­sokára oly választásokat eszközlend, melyek neki szint­úgy, mint a kormánynak nagyobb megelégedésére szolgálandnak. A Sz.­István-társulat közgyűlése. Pest, ápr. 21. A közgyűlés második ülése, a tegnapi, a társulat újraszervezésének s további működése alap­jainak le­tételére volt szentelve, melynek főmozzanatait t. olva­sóink a következő sorokból látják. A tegnapi ülés s központi papnövelde első eme­letén, II. S­z­a­b­ó József pápai prelátus ő mlga termei­ben tartatott meg. Magyar ors­zág herczeg­­prímása, bibornok-érsek­i eminentiája 10 órakor a papnöveldébe érkezvén, a bemenetelnél a magas el­nökség és püspöki kar által hódolatteljesen fogadtat­ván, riadó éljenzések között jelent meg a teremben. Az ülésben ismét számos társulati tag vett részt, kik tegnap jelen voltak, majd mindnyájan ismét meg­jelentek. Az ülés első tárgyát fontos határozat képezte. A társulati ügyek szervezése ugyanis az első napi köz­gyűlésen felhozott, elfogadtatott s általunk emlitett ala­pokon az igazgató választmányra bí­zatott, melynek egyszersmind kötelességévé tétetett, hogy munkálatát minél előbb fejezze be. Fel lett hatal­mazva egyszersmind, hogy mindenben a nagygyűlés nevében működjék, s ez aegis alatt létesítse ennek, va­lamint a társulat szervezetére vonatkozó saját határo­zatait. Ezután ft. Kovács József, kir. táblai praeta­­tus ő maga indítványozza, hogy a társulat volt hivatal­nokainak adassék ki az absolutorium s ezek feltétlenül mentessenek fel minden felelősség alól. Banolder János veszprémi püspök ő excja pártolva az indítványt, a herczeg-primás ő eminentiájá­­nak ismert jó szivére hivatkozik, felkérve ő eminentiá­­ját, hogy méltóztassék a történteket mint múltat feledni, s a társulat tisztviselői számára az absolutorium kiada­tását elrendelni. Erre felszólalás történt, de ő excellentiájának in­dítványa legtöbb oldalról helyeslésre találván, ő emi­nentiája a végzést a veszprémi püspök ő excjának in­dítványa értelmében méltóztatott kimondani, s a köz­gyűlés jegyzője, st Sujánszky Antal prépost a­ngy felkéretatt, hogy a határozatot még a nagygyűlés fo­lyama alatt jegyzőkönyvbe igtassa s felolvassa, mi az ülés folytán meg is történt-dr. Garay Alajos, társulati helyettes igazgató az igazgatósági évi jelentést olvasá fel az utolsó nagy­gyűléstől fogva, mi tudomásul vétetett. Ő excja gr. C­z­i­r­á­k­y János kiemelte Bar­­takovics Béla, a nagynevű egri érsek ő excellen­tiájának szintoly nemeslelkű­, mint bőkezű, a társulat­nak tett adományait, nevezetesen a sz.­irá­k kinyoma­­tása tetemes költségei egy részének nagylelkű fedezé­sét, és indítványozza, hogy az egri érsek ő excjának a közgyűlés a társulat nevében fejezze ki forró köszö­netét. Az indítvány zajos tetszés között lett elfogadva. Sőt. Novákovics János, a társulati érdemtel­jes pénztárnok jelentésének felolvasására került a sor, melynek, valamint az erre következett tárgyalás rész­leteit még a jegyzőkönyv alapján közöljük, a fontosab­bak közül e kettőt említjük fel. A felolvasott jelentésből ugyanis kiderülvén, hogy a társulat által venni szándéklott házra már 8000 fo­rintnyi tőke van együtt, herczeg­primás­­ eminentiája áldott nagylelkűségéből e tőkét 2000 fttal 10,000 ftra kegyelmesen kiegészitni méltóztatott, de azon feltétel alatt, hogy a ház vételére azonnal tétessenek meg a kellő lépések. A legforróbb köszönet kifejezésével fo­gadtatott ő eminentiájának e kegyelmes adománya. Továbbá a pénztártoki jelentés alkalmával főt Kovács József, kir. táblai praelatus , mlga inditvá­­nyozá, hogy miután az 1853-dik évi társulati számadá­sok elhányódtak, azok egészittessenek ki, hogy igy a társulati számadások, a társulat keletkezte óta meg­legyenek. Az indítvány elfogadtatott. Sp. H­­­n­d­y Kálmán ur , beteg atyja, a társulat ügynöke helyett felolvassa az ügynökségi jelentést, mely tudomásul vétetett. Ft. Somogyi Károly kanonok­s­úga, a társu­lat alelnöke indítványozza, hogy keressék meg a kor­mány, miszerint engedtessék el a múlt 2 évre a könyv­­kiadási százalék, mely meghaladja a 3000 ftot. Az in­dítvány elfogadtatván, a herczeg­prímás ő eminentiája felkéretett, hogy hathatós befolyását a társulat e kér­vényének teljesedésében kegyelmesen érvényre juttat­ni méltóztatnék. Gróf Cziráky János ő excsa­b­­ka dics­ő méltóságát, kinek nyomdokait követni — úgymond ő excra — mindig szintoly szerencséje, mint köteles­ségének tartá, s ki a valláserkölcsi téren oly áldásgaz­dagon buzgalmaskodik, mint a társulat uj alapitó tag­ját mutatja be. A nemes báró ur zajos éljenekkel üd­­vözöltetvén, megindulva mond köszönetet a jelenvol­taknak iránta tanúsított figyelméért s azonnal lefizette az alapítványi összeget. A költségvetés felolvasása közben, mely a fentebbiekre következett, a kiadandó tagillet­mények ügyében történt határozat, s ez alkalommal ő excja Haas Mihály, szathm­ári püspök a közgyűlés figyelmébe ajánlja, hogy jövő 1865-ki tagilletményül hazai történet is adassék ki, terjedelme mintegy 15 évet tehetne. Az indítvány figyelembe vételével az igaz­gató választmány lett megbizva. Ő excja R­a­n­o­­­d­e­r János, veszprémi püspök ajánlja, hogy Renan istenkáromló merényletei ellen mondja ki a társulat közgyűlésileg tiltakozását s igtat­­tassék az egyszersmind a pápa­­ szentségéhez intézen­dő feliratba. A hit lelkesedésével az indítvány egyhan­gúlag elfogadtatott. Ezután a tisztviselők megválasztása volt napi­renden, de mig ez valósittatott, néhány köz­beeső indítvány történt. A választásokat illetőleg a herczeg­primás­­ eminentiája azon helyes főelvet ajánlá a társulat fi­gyelmébe, hogy a tisztviselők n­e e­g­y, hanem hat év­re választassanak meg. Az egy évi választás folytán a társulat minden új választáskor kellemetlen hullámzás­nak van kitéve, a megválasztottak s választatandók körül pártcsoportok alakulnak, s mindez nincs a társu­lat javára, eltekintve attól, hogy a hat évre való vá­lasztás a tisztviselők jövőjét is némileg biztosítja s le­hetővé teszi, hogy a társulat ügyei terén szerzett ott­honosságuk és tapasztalataikat a társulat előnyére in­kább érvényesíthetik, míg az évenkénti választás útján rövid időközökben a társulat ügykezelésében utonezok választathatnak meg tisztviselőkké, az ügymenetet ez természetesen zavarja. A közgyűlés elfogadta az ő emi­nentiája által kifejtett e­rőelvet és kinyilatkoztatá, hogy a megválasztandó tisztviselők h­a­t é­v­r­e megvá­lasztottaknak tekintendők, az időközbeni leköszönés természetesen számukra fenn van tartva. Míg ez elv ér­elmében a választások megtörtén­tek volna, a következő indítványok tétettek: Főt. Kubinszky Mihály, kalocsai kanonok m­nga indítványozza, hogy a Sz.­István társulat közgyű­lései ezután ne csak Pesten, hanem felváltva, más vidé­ki kath. városokban is tartassanak, hogy igy a kath. hitélet gyarapodására hathatós befolyásuk másutt is a közjó nevelésére szolgáljon. A herczeg-primás ő eminentiája igen szép­nek találta az indítványt, de most még nem valósítha­­tónak. A társulat e közgyűlésen most mintegy újjászü­letett, s így nem teheti ki magát a közgyűlés helyeinek változtatásával az evvel karöltve járó esélyeknek. Az irattár, az elnöki, titkári s ügynöki hivatalok továbbá mind Pesten vannak, melyek a közgyűlés tárgyalásai­nak főforrásait képezik. De minthogy e szép eszme megérdemli, hogy önk­iváltatván, idővel valósuljon, ő eminentiája indítványozza, hogy a jövőben való tekin­­tetbe-vételre a jegyzőkönyvbe foglaltassák. Helyeslés­sel elfogadtatott. (Folyt. köv.) P. H. *) E térkép czime: Carte des frontieres naturelle des peuples de l'Europe dresée sur le indicatione de l'onoroga intitule „De réforme et des institutions Europé­­ennes par Felix Levacher Durdé. Paris 235. R. St Honoré.“ P< ntek április 22. Szellőztessük kissé a történelmet. I. Sz.-Fehérvár, ápril 11. Meddig nehezedik még hazánkra mintegy önsuly­­lyal ama nagy átok, hogy a magyar soha együtt nem tart ? Mi lesz következése utóvégre is eme folytonos viszálynak, mely hazánkat századokon keresztül dúlta s most is dúlja ? Az első kérdésre csak akkor felelhetnék meg, ha jóstehetséggel bírnék, vagy képes volnék fellebbenteni a jövő fátyolét s beletekinthetnék a titkok titkába. A második kérdésre megfelel a szent könyv, mely azt hirdeti : Elvész minden ország, mely önmagában meghasonlik. — De megfelel a történelem is, mely a múltnak tükre s a jövőnek kulcsa. Ezen tükörről akarom a lepelt levenni, hogy be­letekinthessenek honfitársaim. Jól tudom én, hogy sokan ismerik olvasóim közül e tükröt, de vagy káprázó szemekkel tekintettek bele s ferde alakban látták a képeket, vagy behunyták sze­­möket, hogy az elvonuló képeket ne lássák s igy e nagyszerű tükörből nem tanultak, nem okultak. Ezeknek hasztalan tárnám fel e tükröt, szólok tehát azokhoz, kik kevésbbé ismer­ik, kik jóhiszemüsé­­gekben vakon követik vezetőiket, mennek a sziréni hangok után; szólok, ha még nem késő, azért, hogy áll­janak meg, mert útjuk örvény felé vezet, habár a hon­fiúi ábránd kábító virágokkal hintette is be azt. „A történelem a múltnak tükre s a jövőnek kul­csa“ azt mondja egy nagy német történész: vizsgáljuk te­hát a nemzetek múltját s meg fogjuk találni jövőnk kulcsát Ki ne ismerné Palaestina, az egykor nagy zsidó nép és hazájának történetét ? Hiszen a­kik írni s ol­vasni tudunk, mindnyájan tanultuk az iskola padjait.

Next