Sürgöny, 1865. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1865-01-15 / 12. szám

12. Sz. Ötödik évi folyam. SÜRGÖNY. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal Budán, bécsi-utcza (a várban) 184. sz. Fiók-kiadó-hivatal Pesten G­y­ö­r­­ Pál papirkereskedésiben (hatvani-utcza, a kh. kir. postahivatal melletti sarokház). Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­zőinktől fogadtatnak el. M­ag­yar­ hirdetések : egyhasábos petit sor egyszeri hirdetéséért 8 kr., kétszeri hir­detésért 7 kr., háromszori vagy többszöri hirdetéséért 6 kr. számittatik minden be­iktatásnál. A bélyegdij külön, minden beiktatás után 30 kr. u. é. — Külföldrőli hir­detéseket átvesznek a következő urak: Majnai Frankfurt­ban .Wollen Ottó; Hamburg-Altenában Hausenstein és Vogler; Hamburg­­ban Türkheim Jakab; Lipcsében Engler H., Higén és Port uraknál. Buda-Pest Vasárnap, január 15.1865. Előfizetési árak­­ Napontai postai szétküldéssel. Egész évre ..... 20 frt. Félévre........................10 , Negyedévre ..... 5 „ Budapesten házhoz hordva. Egész évre . . . . 18 frt — kr. Félévre...................9 „ — „ Negyedévre .... 4 „ 50 „ Előfizetési felhívás „Sürgöny“ napi­lapra. A „Sürgöny“ Budán, a magyar királyi egyetem nyomdájában, eddigi alakja megtartá­sával jelenik meg. Előfizethetni a kiadó­hivatalnál Budán, Pesten Győri Pál papírkereskedésében, ba­­rátok terén, a posta szomszédságában, hol magán­os hivatalos hirdetmények is felvétetnek a vidé­ken minden cs. k. postahivatalnál, bérmentes levelekben. Előfizetési árak : Vidékre naponkint küldve egész évre 20 ft. — Félévre ..............................................10 „ — Negyedévre ........ 5 „ — Egy hóra..............................................1 ft. TO kr. Budapesten házhoz hordva egész évre..............................................18 ft. — kr. Félévre ........................................9„ — „ Negyedévre...................................4 „ 50 „ Egy hóra........................................1­9­60 „ A „Sürgöny“ szerkesztősége és kiadó-hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi jan. 3-ireán kelt legfelsőbb határozatával, Jeszenszky János hajdani hétszemélynököt, mint a sz.-István-rend kis-kereszte­­sét, a rend szabályai értelmében, magát s házasságból született utódait illetőleg, dij-elengedés mellett, bárói rangra legkegyelmesebben fölemelni méltóztatott. ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jan. 3-kán kelt legfelsőbb határozatával, a morva-magyarországi ösz­­szekötő-vasut-társulat alapszabályait legkegyelmeseb­ben helybenhagyni méltóztatott. Kegyelmes udvari rendelet. Ő császári királyi Apostoli Felsége legke­gyelmesebb Urunk nevében Magyarország összes törvényhatóságaival kegyesen tudatandó. Egy magyarországi telekkönyvi hatóság részéről kérdés tétezvén aziránt, várjon az 1855-ik évi decem­ber 15-én kelt telekkönyvi rendelet 48-ik §-ában enge­délyezett bélyegmentesség a telekkönyvek első szer­kesztését tárgyazó, de a hirdetményi határidőn túl be­nyújtott beadványokra, s átalában az első bejelentések folytán keletkezett külön perekre is alkalmazandó-e?—a cs. kir. pénzügyministerium f. é. nov. 17-én 55820. sz. a. kelt közleménye kapcsában az összes hazai bíró­ságoknak ezennel tudtul adatik, miszerint a fennérin­tett beadványok s perekre nézve a telekkönyvi rende­let 48-ik §-ában engedett bélyegmentesség helyt nem foghat. Miről ezen fezimzett­ közönség, miheztartás, s az illető hatóságokkali tudatás végett ezennel érte­­sittetik. Kelt a birodalmi fővárosban Bécsben, Austriá­­ban, december hó 9-én ezer nyolczszáz­hatvannegye­dik évben. Változások a cs. k. hadseregben. Kineveztettek: A főszállásmesteri törzsnél : alezredesekké a következő őrnagyok : vécsei s böröllyő­i ságfai Vécsey Jó­zsef, spoppenheimi nemes P­o­p­p Vilmos; őrnagyokká a következő első osztályú száza­dosok : lintenburgi lovag Latterer József, s­z. Lacken Adolf. NEMHIVATALOS RÉSZ. Szemle. Nem rég említve volt a lapokban, hogy Austria és Poroszország közt tárgyalások folynak, melyeknek tárgyát állítólag az olasz ügyek képeznék. A „Wiener Abendpest“ most Visszatér ezen hírekre s kijelenti, hogy azok minden részleteikkel együtt a koholmányok országába tartoznak. Valószínüleg ugyan a Sors, t. i. a megczáfoltatás sorsa fogja érni azon közléseket is, miket a bécsi „Presse“ ma a schleswig-holsteini ügyben állítólag vál­tott jegyzékeket illetőleg hoz, s melyeket ennélfogva nem is tartunk szükségesnek ismertetni mindaddig, míg azok illetékes­ helyről meg nem erősíttetnek. Valószínűb­ben hangzik az „A. Z.“ egy berlini levelezőjének közlé­se az említett tárgyalásokra vonatkozólag. Ezen közlés szerint ama tárgyalások főleg a körül forognának, vájjon az örökösödés ügye, vagy pedig a herczegségekre vonat­kozó egyéb ügyek állapittassanak-e meg előbb. ? Aus­tria ama közlés szerint dec. 21-ki jegyzékében azt ki­vonja, miszerint az elfőöl­t. i. az örökösödés ügye min­den más előtt döntessék el, s annak elintézése lehetőleg gyorsittassék; ha aztán­ az örökösödés el lesz intézve, akkor Austria kész lesz, Poroszország minden méltá­nyos kivonatát, a hercegségekben neki engedendő ál­lást illetőleg, partelíd s előm­ozdítani, azonbást szüksé­gesnek tartja, hogy az ez állásra vonatkozó állapít­­mányoknak is szövetségszerű alap adassék, s ennélfogva a szövetség megfelelő közreműködésre hivattassék föl. Ezek képeznék amaz austriai jegyzéknek lényeges tar­talmát, mely végül kijelentené egyszersmind, hogy akkor majd, ha az örökösödési ügy el lesz intézve s az ország ura behelyezve, lesz itt ideje egyszersmind a herczegségek 1848-ki alkotmányának revisióját is eszközölni, melynek szüksége különben az országban már átalánosan el van ismerve. Valószínűbbeknek mon­dok az „A. Z.“ fölebbi közléseit, azonban még ezekre nézve is kérdés, mennyiben hitelesek azok a részletek tekintetében. A porosz országgyűlés tárgyalásai valószínűleg nem sokára általános figyelem tárgyai lesznek. Azok fő ügyét kétségtelenül a katonai kérdés képezendi. Ezen­­felül még a következő előterjesztvények kerülendnek tanácskozás alá : Egy előterjesztmény a háborúra kiadott pénzekre vonatkozólag (mire, mint tudjuk, kölcsön nem kivánta­­tott, s továbbá sem indítványoztatik), mihelyt eziránt a számadások teljesen készen lesznek; egy törvény a rokkant katonák, s a háborúban elesettek özvegyeireli gondoskodás iránt; egy előterjesztmény , a porosz tengeri­ erő további kifejtésére vonatkozólag, még­pedig a teljes alapítási terv, s az indítványok, a fokozatos létesítésre megkí­vánható eszközök iránt; egy előterjesztmény, egy a keleti s é­szaki tenger közt, Schleswig-Holsteinon át létesítendő csatornás összeköttetés, s Poroszországnak abbani részvéte iránt; a német vám­ egylet megújítása iránti szerződé­sek, valamint a Francziaországgali kereskedelmi szer­ződés módosításai; egy általános út­rend; egy általános bánya­törvény; egy törvény a külföldöni porosz consulok törvény­­hatósága iránt; több vasúti ügyekbeni előterjesztmények; végre számos csekélyebb jelentősségű törvényjavasla­tok ; névszerint az igazságügyi é­s kereskedelmi minis­­térium köréből. A párisi tudósítások főleg azon mindinkább fej­lődő összeütközésre vonatkoznak, melyet a pápai bulla a római érzületű franczia clerus és a kormány közt előidézett. A moulinsi püspök, mint a „Moniteur“ je­lenti, az encyclika tilalomellenes közlése miatt a cul­­tusminister indítványára az államtanácshoz utasítta­­tott. Már­is azt állítják, miszerint a franczia kor­mány, ha a püspökök ellenzése még nagyobbodnék, az államnak az egyháztól elszakitása iránti kérdést is vizsgálat alá fogná vétetni s a püspököknek választás engedtetnék az engedelmesség vagy a cultus budgeté­­nek elvesztése közt. Ezt, mondák, állítják, de hogy vál­jon ezen ügy valóban már ennyire elmérgesedett-e, még kérdés. Turinban azon parlamenti bizottmány, mely a septemberi egyezmény közzététele alkalmából előfor­dult turini zavarok megvizsgálása végett kineveztetett, sokkal szelídebb ítéletet hozott, mint várták; valószí­nűleg a lelépett ministérium iránti tekintetből. Azon ítélet szerint a vizsgáló bizottmány a bírói hatóságokra bízza, hogy a biztonsági közegek eljárását megítéljék, s ha kell, megbüntessék ; kijelenti egyszersmind­azen nézetét, miszerint az eseményekből nem tűnik ki, mennyiben történtek azok provocatiók folytán, melyek azokat igazolhatják vagy kimenthetik, és hogy a minis­zerek sem tértek el rendszabályaikban a törvényektől; végül sajnálatát fejezi ki a bizottmány, hogy a kormány ezen ügyben nem tanúsíta a szükséges cselekvési egy­séget, erélyt és elővigyázatot, így szól a bizottmányi jelentés ; vájjon annak szellemében fog-e a parlament is határozni, még kérdés. Angliában, mint minap kiemeltük, aggodalmak nyilvánultak, hogy a canadai határon történt zavarok bonyodalmakat idézhetnek elő. Ezen aggodalomból fo­­lyónak tekintik a „Times“-nak egy c­áfolatát, melyben tagadja, mintha Anglia és Francziaország a déli államokat elismerni akarnák, s ez alkalommal egy­szersmind újabb hódolatát fejezi ki a be­ nem­ avatkozás elvének, melyet az angol kabinet irányadóul fogadott. Buda, jan. 14. Budaváros tanácsteremében f. hó 13-kán est­­e 6 órakor tartó díszes és számos közönség jelenlété­ben tanácskozmányát azon, ha jól tudjuk, már két év előtt kezdem­ényezett egyesület, melynek czélja : kegy­adományok alapján Budapest monumentális egyházai­­nak — mint a várbeli Boldogasszony s a pesti lipót­városi templomnak építését s helyreállítását elősegí­teni. A tanácskoz­mány elnökéül b. August O mga kéretett föl. Az immár teljes tevékenységet kifejteni óhajtó egyesületnek úgyszólván alapkövét D­a­n­i­e­l­i­k János püspök ur m mga a következő ihletteljes s nagyhatású megnyitó szónoklatával téve le : T. Gyűlés! I. Mindig nagy szerencsétlenség volt, ha valamely ország vagy nemzet anyagi fejlődése nem tartott egyen­­lépést annak szellem-erkölcsi haladásával. Ez egyszerű, bölcseletileg és történetileg egyaránt igazolt tételből indulok ki, midőn fővárosaink az idők viszontagságai által megrongált, vagy újból épülő templomai érdeké­ben ezen­­. gyülekezetben felszólalok. Francziaország Orne-kerületében, a solignyi utón, közel Mortagnehoz áll Miasszonyunk nagytrappei há­za. Hajdan, több mint négy századon át, cistercita-rendi apátság, 1685. táján közel állott az összeomláshoz. Ek­kor történt, hogy Le Bouthilier de Rancé, Ráncé földesurának és Medicis Mária titoknoká­­nak fia, a frondei lovagias ifjúság legkitűnőbbike, egy tragikus esemény által lelkében felrázva, arra tökélte el magát, hogy a rommá vált apátságot megszerzi, s azt az érzéki szép növekedő bálványozásával szemközt, a nagy vezeklés nagy intézetévé avatja fel, így kelet­kezett a trappisták szerzete. Azóta sok minden válto­zott a földön. — A polgárisodás majdnem két század­dal haladott előre, s a szenvedések sommájának apasz­­tására irányuló feladatát vérzivatarok és tíszdúlások közt betölteni törekedett. A nagy forradalom kitombol­ta magát, a császárság hatalma és dicsősége elmúlt, s a La Trappe megmaradt, s még népesebb lett. Mert két­ségkívül volt valami nagy és magasztos a képben, me­lyet a nagy tévedések nagy expiatiója, a földi örömök, sebesült szív és a meghiúsult remények ezen Heka­­tombejának rideg tekintete nyújtott; és mert — a mint jól vette észre egy franczia iró*) — XIV. Lajos százada és Francziaország nemzeti szel­leme nem hanyagolt el semmi nagyságot. Isten úgy osztotta el köztünk az ő lelki adomá­nyait, hogy a társadalomban semmi nagysághoz a te­hetség ne hiányozzék. S bírni a nagyság érzékével és fogékonyságával, szeretni, felkarolni, ápolni, lelkesí­teni azt minden téren és minden irányban, hol az jelent­kezik, s ez a nemzetek nagggyá növekedésének titka. Anyagi nagyság­a szellemi nélkül lehetetlen, mert a szellem az, mely az anyagot hatalmába ejti és czéljára fordítja. Azért ápolni a szellemet annyit tesz, mint azon erőt növelni, mely a vagyont is szerzi. S a szellem élete nem csupán a számtan. Az anyagi vívmányok nem képeznek végczést; eszközök azok csak, melyek által a szellem tulajdonképeni czél­­­jára törekszik. Poesis, művészet, tudomány és mind­ezeknek anyja, a vallás, a szellem éltető légköre. Itt van e tulajdonképen honi, saját elemében. Itt növeke­dik, lelkesül és erősödik­­, kívül e természethez hason­lítana nap nélkül. Zárjátok el előre égi napja ezen su­garait, s tapasztalni fogjátok, hogy a lankadás, mely rajta mutatkozik, csakhamar minden irányban átalá­­nossá lesz; minden hanyatlik és pusztul, mert a meg­fogyatkozott lelki erő nem képes megtartani azt, a­mit csak egy erősebb képes volt szerezni. Avagy merő véletlenség volna, hogy épen a Bib­lia és Homer művei voltak azok, melyekkel ke­zében az emberiség műveltségi pályáján előrehaladott ?­­ hogy a múzsák korszaka, minden nemzetre nézve, a hal­hatatlanság és dicsőség korszakát képezi ? hogy kicsi, de szellemdús és alkotó népek, első rendű hatalmas­sággá nőtték ki magukat ? hogy a legnagyobb hódolta­­tó nemzetek is csak annyiban keltenek maguk iránt részvétet, támasztanak csodálatot, a mennyiben szel­lem-erkölcsi műveikkel hatással voltak az emberiség mivelőkdésére ? hogy a tanulni vágyó, vagy nemesebb élményeket kereső emberiség zarándoklása s kegyele­tének tárgyát leginkább azon tájak teszik, melyekben a szellem nehéz harczai és diadalainak legtöbb nyoma látszik? s hogy minden valamirevaló nép minden tá­­jon és minden időben hazáját műemlékekkel a lehetőségig megrakni, a föld­ zúgot, melyben lakott, mintegy Isten dicsőségének viszfényévé kiképezni, lelke hatalmának, szépségének némi emlékét, némi tanúságát hátrahagy­ni törekedett? Görögország, azon hon, melyről a régiek azt hit­ték, hogy a miveltségnek, szelíd erkölcsöknek, a val­lásnak, tudománynak, szépműveknek, törvénynek és jognak eredetet adott, s azt az egész föld kerekségére kiterjesztette, melynek városai felett, szépségük miatt, egykor maguk az istenek meghasonlottak és harczba keveredtek; melynek régiségéről azon vélemény ural­kodott, hogy lakói nem bevándorolt, hanem ősi, maga e föld által önmagából nemzett ivadékok lettek volna, a miért is azt szülőföldnek (pátriának) elsők el­nevezték**), e hon Cicero korában már meg volt hódítva. Athéné tekintélye azonban még mindig tiszteletben állott, s miként magát e nagy szónok kife­jezi, régi dicsősége bűbájával Görögország porba tip­­rott, s már-már homályosuló nevét egymaga tartá fenn. Azon alkalommal, midőn ugyanezen szónok A­rchi­s mellett hires védbeszédet tartá, azon ellenvetést, hogy e költő nem latinul, hanem görögül irt, azzal czáfolta meg, mert ennek — úgymond — még örülni kell, mi­után a latin szó saját, elég szűk határaira van szorítva, a görög pedig minden népek által olvastatik. „Kíván­nunk kell pedig, hogy a hová kezeink villogó fegyvere elhatott, oda viselt dolgaink és dicsőségünk hite is el­hasson.“ Az ősök nagy műveit csodáló és tanulmányozó világ tudniillik elfogadta a nemzetnek nyelvét, melyen azok ismeretéhez közvetlen juthatott. Ekként eszme- és érzésvilágába belevonva az akkoriban ismert világ valamennyi népét, Görögország, habár az anyagi hatal­mat elvesztette is, szellemileg még mindig uralkodott az őseitől öröklött nagy művek hódító felsőbbsége által. Szellemi életünkben átalános és legfőbb tényező a vallás. Semmi nemzet sem lett nagygyá, mely ennek titok teljes régióiba be nem hatolt, s világával nem táp­lálkozott. Mi volt Palaestina a föld kerekségén ? s az evangélium, a mely itt született, legyőzte Rómát, s meg­­hóditá a világot. Ez okból a szellemi élet gyűl és központjai min­dig a templomok voltak. Ezek korában települt meg az első társadalom, itt ülte és örökítette­­ meg viszontag­ságos életének minden főmozzanatait. A­mi nagyszerűt és szépet valaha valamely nemzet csak alkotni tudott, azt leginkább templomaiban, összes géniusza ezen tü­körképében pontositá össze. A babyloni Bél, az egyptomi Phta és I­s­i­s, az athénei Minerva, az ephesusi Diana, a capitoliumi Jupiter az ó­ világban ennek nyilvánsagos bizonyítványai; a ke­reszténység templomait említenem sem kell. — Oly nagy vola mindig e tekintetben a népek közt a vetél­kedés, hogy mindegyike a legnagyobbat óhajtá és vélte előállitni e nemben. Florencz a „Santa Maria dei fiori“-nak épitését elhatározva, Arnulf építésznek meghagyd, építene olyat: „quantam nulla hominum *) Chateaubriand. **) Mindezt csupán azon okból idézzük Cicero után, hogy kitűnjék ezen nagy reputatióból, melyben Görögország állott; mily bámulást és csodálatot szokott kelteni a szellemi­­ (elsőbbség és ennek művei. •.*■■■ superare posset industria“, melyet semmi emberi igye­kezet felül ne múlhasson, és a művész síremlékén még mindig fennálló felirat tanusítja, hogy ő e merész fel­adatnak méltólag megfelelt „ingenti civium auso parem se praebuit.“ A világ népeit meghódított Róma világ­uralmának jelvényéül a népek legyőzött isteneit Pan­­theonban, minden istenek templomában egyesité, s a keresztény Róma, hogy a keresztnek az isteneken vett diadalát jelezné, s alaphitének az egy Istenben, mindenek urában, ki a mennyekben van, kifejezést adna, a Pantheont a kereszt jelével a földről az égbe emelte, s tudva van, hogy szent­ Péter eszméje Londonban sz. Pálét keltette és állította szembe. A népek, egyházak, városok tudniillik a templomi építmények mindeneket fölülmúló nagyszerűségében nemcsak azon érzetüknek kívántak kifejezést adni, hogy az ő mindenekfeletti kincsük a vallás, hanem jelét akarták adni azon hata­lomnak és miveltségnek is, melyet Isten kegyelméből e földön elértek. Helyén találom itt S t . e­­ asszony azon szavait idézni, melyeket ő Németországról irt művében a bécsi szent-István-templom emlékezetének szentel, azt mond­ván : „Bécs épületei sorában első helyet foglal a sz. István tornya, mely Bécs minden templomai felett ki­emelkedik, s uralkodik a jó és kedves városon, mely­nek nemzetiségeit egymásután látta elmúlni, s tanúja volt dicsőségüknek. Mondják, két század volt szüksé­ges ezen torony kiépítésére. Austria összes története érintkezik vele. Semmi épületnek nincs meg­adva az, hogy anny­i pa­trio­tik­us bűbáj­­jal bírjon, mint a templom. A templom azon egyedüli hely, melyben a nemzet minden osztályai gyü­lekeznek, mely nemcsak a nyilvános eseményekre, ha­nem azon titkos gondolatok­ és benső érzésekre is em­lékeztet, melyekkel egynémely alkalommal belsejébe léphettek az uralkodók és alattvalóik.“ Az ember természetében fekszik, s a tökélyese­­dés egyik törvénye, hogy belső érzésünket külsőleg is érvényesítni szeretjük. Innen a törekvés, lakhelyeinket, közházainkat, városainkat minél csinosabb­ és szebbek­ké tenni, azokba minél több és nagyszerűbb neve­zetességet összegyűjteni. — Homér felett egykor hét város vetélkedett, hogy magáénak mondhassa, s a nagy műveket, melyeket maguk alkotni nem tud­tak, egész népek és nemzetek minden lehető áldozat­tal legalább megszerezni igyekeztek. — Oly nem­zet, mely az emberiség szellemi tárházának gyarapítá­sához semmivel sem járult, melynek hazája mindab­ban szűkölködnék, mit az utazó, idegen hazákat lá­togatva, itt keresni szokott és találni remél, mely mit­­sem alkotott, mi a lelket felvillanyozza, a szivet meg­hatja, nagy eszmét vagy nagy érzéseket kelt, s egy ily nemzet a polgárisodás történetében alig foglalhatna helyet, s még annyi érdeket sem keltene, mint a vad­ember, kinek legalább vadsága bír élet- és lélektani fontossággal, s igaltó reá, hogy a bölcsész által tanul­­mányoztassék. Ázsia fennsíkjai, melyeken a természet vad fia száguldoz, Arábia pusztái, melyeknek égő ho­moktengerét sodorja az­ orkán, képzelődésemre hatnak, lelkemet elmélkedésbe merítik; — egy keresztény nép hazája, mely a polgárisodás titkaiba avattatott, s ennek semmi gyümölcsét nem termette meg, csak szánako­zást kelt. Az ős­erdő természeti dús növényzetét meg­bámuljuk, a szellemtelen és meddő civilisatiót meg­vetjük. S az ország minden egyéb helyei felett kivált a főváros az, melyben a nemzet minden tekintetbeni nagy­ságának feltűnnie s benne mintegy gyupontban öszpon­tosulnia kell; mert a főváros, ha ugyan e nevet nem­csak viseli, hanem annak tettleg meg is felel, a nemzet szellemének monumentális viszfénye, összes történeté­nek emlékekben örökitett foglalata. A nemzetnek szá­zadokon át épülő és folyvást nagyobbodó palotája ez, melyben az történeti életét korról korra megjelöli, szer­zett nagy kincseit elhelyezi, ékességeit összegyűjti, ha­talmának, vívmányainak, élményeinek, mindazon esz­méknek, melyek keblét valaha lelkesedésre ragadták, mindazon tetteknek, melyek rá dicsőséget és fényt árasztottak, emlékeit felállítja és őrzi. Mindazon alkot­mányoknak tehát, melyeknek összege egy várost ké­pez, melyeknek itt főleg első rendben találtatniok kell, egy fővárosban azon nagyságban, fény- és fenségben kell jelentkezniök, mely egy egész nemzet hatalma­ és méltóságának megfelel, s ha egyes családoknak alapos okuk van, büszkéknek lenniök őseik fénypalotáira s azok kincseire, kell, hogy az erre való okot egy egész nemzet annál nagyobb mérvben találja fel az ő főváro­sában, a mennyivel több az egész egyes tagjai és csa­ládjainál. Kétségkívül Róma lyrai költője, N­­o r­á o­z, csak a legtermészetesebb érzésnek adott kifejezést, mi­dőn ezen világváros százados ünnepélyére írt költe­ményében kérleli a napot, hogy Rómánál nagyobbat ne láthasson soha:„possis nihil urbe Roma visere május.“ — Ha tehát valahol a hazában, két­ségtelenül a fővárosban kell legláthatóbban feltűnnie azon igazságnak, hogy a nemzet anyagi előhaladása egyenlépést tart szellem-erkölcsi fejlődésével, s hogy a nemzet nem hanyagol el semmi nagyságot. Hogy őseink a nemzeti dicsőség ezen értékével, sőt öntudatával bírtak, tanúsítják többi közt az Árpá­dok korszakában országszerte bevégzett nagyszerű építkezések és alapítványok, melyek, a várakat és erő­­dítvényeket kivéve, többnyire templomok és zárdákból állottak ugyan; de épen azért az összes művészetre és kézműiparra is szükségképen kiterjeszkedtek. — Bi­zonyság rá Buda, mely a vegyes korszakban, főleg Mátyás király alatt, a szó teljes értelmében az or­szág fővárosává fejlődött ki, mely a nemzet akkori európai hatalmát és dicsőségét, mint ezen világrész leg­szebb, leggazdagabb, legbüszkébb városa — több egy­korú írók legalább Európa fényének és ékességének nevezik — méltón jelképezte. A renaissance szelleme egyszerre szólalt meg Budán és Olaszországban. — Ugyanazon mozgalmat, ugyanazon törekvéseket, me­lyek akkor ez utóbbiban, az i­j korszak felavatásában tevékenyek voltak, imád megtaláljuk Mátyás városá-

Next