Sürgöny, 1866. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)
1866-08-02 / 175. szám
176. sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. Szerkesztőségi iroda: Pest, Kigyó-utcza 4. szám, II. emelet. Kiadó-hivatal: Pesten, (barátok-tere 7-dik Szám.) Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rondos levelezőinktől fogadtatnak el. Magyív-hirrdetéssel : egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majn ai Frankfurtban és Hamburg-Altenában Hausenstein és Vogler; Hamburgban Türkheim , Jaltai); Lipcsében Engler M. és Fort Ernő urak. Pest. Csütörtök, augustus 2. 1866. Előfizetési árak. Napontai postai szétküldéssel. Egész évre..........................20 frt. Félévre ...... 10 „ Negyedévre............................5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre .... 18 frt. — kr. Félévre . . . . . 9 „ — „ Negyedévre . . . 1„ „CO _ HIVATALOS RÉSZ. . . cs. k. Apostoli Felsége vécsei és bőröllyei ságfái Vécsey József táborkari ezredest kamarási méltósággal legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. A budai cs. k. orsz. pénzügyigazgatóság Cherny István rendelkezés alatti fogyasztási vámhivatali pénzszedőt II. osztályú adóhivatali ellenőrré nevezte ki. Hirdetmény A f. hó 1- én beállított buda kanizsai 223. számú és n. kanizsa-budai 224. számú vasutvonatok e hó 31-kétől ugyanazon rendben, mint julius 31-dike előtt, közlekedni és levélnyalábok szállitására használtatni fognak. Kelt Pesten, 1866. julius 30 án. A cs. k. posta-igazgatóságtól. NEM HIVATALOS KÉSZ. Bécs, jul. 31. Ő cs. kir. Apostoli Felsége júl. 3- án méltóztatott fogadni a prágai városi képviselőség küldötteit, Bieher, dr. Brauner és dr. Ricger urakat. A „Vaterl.“ e kihallgatásról következő részleteket közöl: Dr. Brauner kijelente, miszerint ki van küldetve Prága város képviselősége által, hogy a legmagasabb trón lépcsői előtt hű képét adja azon város szenvedéseinek, mely mindig, szerencsében és balsorsban hiven megállott a legmagasabb uralkodóház oldala mellett. A város segédforrásai kiapadtak és a község kénytelenitve jön a hitelhez folyamodni, hogy az ellenség követeléseinek eleget tehessen, melyek az utóbbi napokban egy Theresienstadtnál előfordult végzetes esemény következtében még magasabbra fokozódtak. A legalázatosabb és hű város tehát azon kéréssel közeledik a legmagasabb trónhoz, méltóztatnék Ő Felsége annak tekintetbe vételével, amit a község erején felül elviselni kénytelen, a szorongatott városnak gyors és megfelelő segélyt nyújtani, annyival is inkább, mert a város az ellenség elvonulása után sem fogja a megkezdett építkezéseket megszüntethetni, miután ezek számos elszegényedett lakos életfenntartására szolgálnak. Oly súlyosan nyomják a jelen viszonyok a lakosság valamennyi osztályait, hogy sok iparos, ki egyébkor tetemes adót fizetett, most mint városi őr áll a község szolgálatában. Ez alkalommal dr. Rieger kifejezést adott azon fájdalmas érzetnek, melyet bizonyos bécsi lapok gyanúsításai Csehországban és Prágában szükségként előidéznek. Ő Felsége a küldöttséget a legkegyelmesebben méltóztatott fogadni és körülbelül a következőket válaszolta : „Vérző szivet emlékezik azon szenvedésekre, melyek szeretett Csehországára és a bü Prágára nehezültek, és kiváló gondoskodásának tárgya leend, hogy a súlyosan megviselt országnak a legbővebb segítség nyujtassék. — Csehország bü lakosságának gyanusítását Ő Felsége soha sem vette figyelembe, sőt ellenkezőleg bámulja az összes ország és Prága városának méltó, lejális és önmegtagadó magatartását.“ Ezután Ő Felsége a küldöttség egyes tagjaihoz még különböző kérdéseket intézett Csehország és Prága viszonyait illetőleg, és ezzel a küldöttséget legkényelmesebben elbocsátotta. Lapszemle. A visszatekintések czikk czikksorozat írója a „Magyar Világban elmélkedései folytán a harmadik czikkben már azon pontig jutott, hogy már a bizonyosnak mondható békekötés utáni berendezkedésre nézve is ejthet egypár tájékozó szót, retrospectivája fonalán így adva elő nézeteit: „Ha az országgyűlés által megoldandó föladat nem egyszersmind életkérdés a birodalom többi tartományaira nézve is; ha az országgyűlés működésének eredményéről nem föltételeztetik vala a lajtántúli népeknek alkotmányuk mily alakbani fejlődése ; szóval, ha a magyar alkotmánykérdés egyoldalúlag megoldható volna, cseppet sem kételkedhetni azon, hogy már az első feliratra azonnal határozó leirat következett, vagy egyátalában a tárgyalásoknak minden bizonynyal gyorsabb menetét tapasztalhattuk volna . De, mint említek, a megkezdett munka, — mely Austria regeneratióját czélozza, melynek sikeres bevégeztétöl függ Austria népeinek jövő boldogsága, valamint a birodalomnak oly szilárd alapra való helyezése, melyről kifelé nagyhatalmi állásának tekintélyét, benn pedig népeinek bizalmát öregbíthesse, — oly nagyszerű, hogy annak elhamarkodása, bármiféle tekintetek vagy pressio miatt, helyrehozhatatlan és nagyobb hiba lett volna, mint elhalasztása. Minélfogva csak iskolás gyermekhez illő zúgolódás — most, midőn a külbonyodalmak úgy a magyar országgyűlésnek hathatós működését, mint a lajtántúliak munkálatainak újonnani fölvételét gátolják, azon kormányt, melynek érdemei elvitázhatlanok, méltatlan vádaknak kitenni. Tagadhatatlan az, hogy az országgyűlés elnapolása minden igaz hazafi keblében fájdalmas érzést gerjesztett. De a higgadt gondolkozásúnknak nem az elnapolás fájt, hanem az , hogy el kell e napolni. Egyébiránt tanga az országgyűlés az elnapolás által nagy zavarokból lett kisegítve , mert bizony nehéz volna kitalálni, hogy mily alapon tudott volna akkori helyzetében, legjobb akarat mellett is, a külbonyodalmaknak legyőzésére hathatós támaszt nyújtani, ha mindjárt jelentéktelennek tartjuk is azon pártot, mely inkább hagyta volna saját vérét ehhel halni, mint hogy az opportunitásnak elvéből csak legkisebbet is feláldozzon , mint ezt az inségi ügy feletti vitánál alkalmunk volt tapasztalni. Egyébiránt a dolgok ma már oly fordulatot vettek, mely szerint a békekötés bizonyosnak mondható. Sokat ugyan a békeföltételekről nem tudhatni, de azt el lehet képzelni, hogy bár különböző érdekekből, de mindenik hadakozó félnek szorosan érdekében áll, seregeit hazavinni, s népeit a békével megörvendeztetni; annálfogva föl lehet tenni azt is, hogy a négyheti fegyvernyugvás még le sem telik, s már a véglegesen megállapított szerződések alá lesznek írva.Nem időszerű most arról szólani, vájjon mennyire lesz reánk nézve előnyösen a béke megkötve; annyi azonban bizonyos, miszerint bármily áldozatokat kellessék is most a békekötés végett hozni, a kár valószínűleg százszorozott reend volt egy hosszabb háború folytatása által. Amilyen természetesnek, és oly bizonyosnak vélhetjük, hogy a békekötést nyomban követi a berendezkedés elejtett fonalának azonnali fölvétele, s a birodalomnak oly szilárd alapra leendő forma szerinti átalakítása, hogy bármily viszály érje is ezentúlra külellenségek támadásai miatt, benn bizalomra, kifelé pedig rendíthetlen bátorságra és ellentállásra bizton számíthasson. Hogy ezen munkálathoz a magyar országgyűlés hathatósan járulni lesz hivatva, mihelyt ideje eljövend; ezen ugyan egy pillanatig sem kételkedik senki; s ha az összehivatott, csak ott foghatja fel teendői fonalát, ahol elhagyta, — tudniillik a 15 ös bizottmánynak a közös ügyekre vonatkozó munkálata tárgyalásánál. A béke azonban lényegesen átalakíthatja a viszonyokat. Kormánynak és országgyűlésnek előbb tisztán kell látni, s azután kettőztetett bizalommal — eltiporva a kétkedésnek legparányibb csíráját is — ítéli a munkához fogni. Az országgyűlés többsége, ha módosítaná is a 15 ös bizottmány munkálatán, azt bizonyára az adandó, a fejlődő körülmények szerint fogja tenni, azon meggyőződésből indulva ki, hogy nem egyoldalú concessiók azok, miket hozunk, hanem , hogy a monarchia többi országai közti kötélés alkotmányos rendezése egyszersmind a mi alkotmányos jólétünk, fejlődésünk, s a belbéke garantiája leend. És amit szem elöl téveszteni nem szabad, az nem egyéb , mint hogy úgy a kormánynak, mint az országgyűlésnek egyaránt a leggyorsabban kell folytatni a fölveendő munkálatokat, mert nincs mit tagadni, hogy az utolsó idők eseményei oly rendkívüli nyomort hagynak maguk után, melyek a birodalom népeit, — ha gyors és hathatós intézkedések nem történnek, — képtelenné teendik az állam fönntartására ; ezen hathatós intézkedések pedig kizárólagosan az alkotmányos szervezésben központosának.“ Közvetlenül a fegyverszünet megkötése után, a békekötés alkalmával lefizetendő hadiadó beszerzése végett a legelőkelőbb bankházak főnökeivel tárgyalások indíttattak meg. E tárgyalások — mint ezt a pénzvilágban jártas és üzletben szakavatott itteni lap egyik bécsi levelezője írja — szerencsés eredményhez is vezettek. Egy júl. 30 án a pénzügyministériumnál tartott értekezletben, melyben a többek között Pp 117 báró bankkormányzó, Rothschild, Sina, Wodianer, Marmann, Löwenthal, Lämel, Ladenburg, Mitter J. M., Königswarter, Epstein, Schey Frigyes, Schnapper, továbbá a hitelintézet, az anglo austriai bank, ma földhitelintézet és az escompte bank elnökségei részt vettek, s az illetők elhatározták, hogy az államnak e bajos helyzetben rendelkezésére állanak. A segítség abban áll, hogy a bankárok, valamint a nagy hitelintézetek, a hadikárpótlásnak megfelelő 20 millió tallérnyi összeget acceptálják, mire a bank e fizetésképes házak és intézetek ezüstre szóló váltóit ugyancsak ezüstben beváltja. E váltók lerovása 1 évre van előlegesen meghatározva, de valószínűleg még előbb fog megtörténni, mert az olaszországi hadikárpótlás, az államjavak bevételei és a vámok jövedékei e czélra fognak fordíttatni. Tényleg a bank kölcsönözi ugyan ezen ezüstöt, de mégis különbség van benne, mert nem kölcsönzi egyenesen az államnak, miután egyszersmind Rothschild, Wodianer és Sina kezességét bírja. Az „Ostens Ztg.“ elismerő szavakkal dicséri az értekezletnél jelenvolt nagy bankházak főnökeinek hazafias készségét, mert a kérdéses összeg gyors lefizetését az ellenség által megszállott területek felszabadítása fogja követni, miáltal a súlyos terhek, melyek nagy és fontos tartományokra nehezednek, gyorsan megszüntetnek, és a sebek, melyeket a bábom a nemzeti jóléten ejtett, hamarább fognak orvosoltathatni. Az értekezlet e kedvező eredménye a börzén már ismeretes volt, és az Üzletvilág ez eredmény fontosságát kellőleg méltányolván, a hitelpapírokat növekedő árfolyammal vásárolta, mi ellen idegen váltók és nemes érczek tetemesen olcsóbb áron kínáltattak. Habár még ez órában a Nikolsburgban megállapított és máris megerősített békeelőzményekről hiteles és hivatalos tudósítások hiányoznak, mindamellett számosabb adatok hatottak már át a nyilvánosságba, melyek némi világot vetnek az Austria és Poroszország között létrejött egyezkedésekre. E tekintetben azt írják a „Debatte“nak, hogy azon hír, mely szerint a florenczi kabinet békefeltételei között a déltiroli vagy istriai terület követelése is bennfoglaltatnék, merőben alaptalan. Olasz oldalról e követelés nem vezetett a békefeltételek közé, amit Austria nemcsak hogy nem is tűrt volna, de ezen esetben el lett volna határozva az Olaszország elleni háborút minden erejének megfeszítésével tovább folytatni. Bajorország és a többi délnémet hadviselők kizárlása az Austria és Poroszország közti nikolsburgi béke , tárgyalásokból, — mint szintén a „Debatte“ értesül — , természetes következménye volt azon programainak, melyet v. d. Pforden , Darwigk és Varni Uber urak maguk között megállapítottak, és melyben a nevezett államok különállása a béketárgyalásokat illetőleg elhatároztatott. Egy bécsi lap azon állítását, hogy az Austria által Poroszországnak fizetendő hadi kárpótlás összege nem busz , hanem hatvan millió tallért tesz, a „Debatte“ határozottan megcáfolja. Austria azon 15 millió talléron kívül, mely ötöt még a Schleswig bolsteini bábomból illeti, nem fizet több , be 20 millió tallérnál. Poroszország eleinte ugyan egy nagyobb összeget követelt, de miután a nikolsburgi tárgyalásoknál jelen volt franczia Benedetti úr kijelentette, miszerint a francziák császára azon óhajtását nyilvánító, hogy Poroszország hadi-kárpótlási követeléseit 20 millió tallérra szállítsa le, erre a jelenvolt porosz király azt felelte: „Szívesen engedek a császár kívánságának.“ Az olasz lapoknak kevesebb szabadság adatik hadvezéreik tettei felett ítélni mint a bécsi lapok egy részénél valóban nem egészen ildomos modorban tapasztalták. Erről egy florenczi levél győz meg bennünket. A hírlapok polémiája a lissai csatáról — mondja a hivatalos olasz „Gazetta“, nagyobbrészt hibás híreken és a törvény hamis felfogásán alapszik, mely nem engedi meg, valakit kárhoztatni, akire még ítélet nem mondatott. A kormány ismeri kötelességét, nem szükséges a sajtó nyilatkozatait bevárnia , hogy azokat teljesítse. A fennálló törvények és szabályok eszközt nyújtanak neki, hogy a parancsnokok viseletét elérje, ha hibásak, azonban a kormány kötelessége egyszersmind az országtól megkívánni, hogy egy csata iránt minden elhirtelenkedett ítélettől tartózkodjék és minden kárhoztatást mellőzzön oly férfiak felett, akik cselekedetükről mlég jelentést nem tettek és védelmüket elő nem adták. Ismétli, hogy a kormány ismeri kötelességét. Hadi mozgalmak. A „Kamerad“ részletes leírását közli a jul. 22 én Blumenau mellett vívott csatának. Az idézett forrás szerint az osztrák haderő ezen ütközetben Mendel ezredes-dandárnok vezénylete alatt, a 12 ik vadászzászlóaljból, a Panna és Maruchelli gyalogezredekből, a 2 ik számi hg. Schwarzenberg, és a 6-ik sz. Ferencz József császár dzsidás ezredekből, továbbá a 9. sz. Mensdorff dzsidás ezred 3 dik századából, az I./III. számú dandár ütegből, s 16 db nyolcz fontos ütegből állott. Ezen dandár jul. 18 án foglalta el a kissé terjedőkény, de kedvező állomásokat nyújtó blumenaui vonalt, melyet távirati úton vett fővezéri parancsnál fogva egész a szélsőig védelmeznie kellett. A csapatok a csatavonalban előnyösen, s a hadászat szabályainak szemmel tartásával voltak elhelyezve,s ezenkívül gondoskodva volt fedezetről is ; a jobb szárnyat fedezte a Henriquez dandárhoz tartozó, s előfogaton ide szállított 9 ik vadászzászlóalj, mely a vasuthajlásnál foglalt állást; ezen zászlóalj 21 én érkezett meg, s hozá a biztos hirt, hogy 22-én délelőtt az egész dandár meg fog érkezni. E mellett a Pozsony városi katonai parancsnokság a dandár biztosítására 8 jobb szárny fedezetét még a 9 ik számú dzsidás ezreddel is megerősíté ; ezen tartalék a dandárral — számos lovas és vadászőrjáratok által létetett folytonos összeköttetésbe. Az ellenség a közelebbi napokban Landshut, Hohenau, Dürnkrut, Gairing s végre Marchegg helységeken áthatolva, Malaczka és Storufa mellett erejét összpontositá. 21.-én megszállta még Beszterczét és Mária völgyét két gyalogsági dandárral, 7 lovas századdal és egy üteggel, s csapatokat kezdett előtolni a hegyekbe, az osztrák jobb szárny fenyegetésére. A 6 dik számú dsidás ezred második osztálya, a Mazuckelli gyalogság s a tartalék üteg támogaása mellett Dorner alezredes vezénylete alatt támadást intézett három ellenséges lovas századra, s két huszárt és 4 zsákmány lovat hozva magával, reggeli 0% órakor állomására visszatért. Már ezen csatározás alatt tárata fel Mendel ezredes a dandárüteget, s a tüzelést az akkorbei, szintén fellépett ellenséges ütegek és lovasság ellen megkezdett 0% órakor a dandárüteg balszárnyának kinyújtásával mind a 16 nyolczfontos ágyú szintén felállíttatott oly módon, hogy a kereszttüzelés igen alkalmas lett. Az ellenség a Beszterczétől délre eső halmon kezdetben csak hat, majd 9, végre 10 óra tájban 40 ágyút léptetett a csatavonalba, melyek először 4500— 5000, majd 2000 lépés távolságból tüzeltek. Az ágyutüzelés, melylyel Mendel ezredes takarékosan bánt, nehogy lőszerkészletéből kifogyjon, mind hevesebb és hevesebbön , s végre 9 óra tájban a 7/II. lovasüteg is a csatavonalban foglalt helyet, s ezzel osztrák részről 32 ágyú vett részt az ütközetben Délelőtti 11 órakor Reisinger tüzérőrnagy jelenti, hogy a parancsai alatt álló 16 nyolcz fontos ágyutelepnek lőszere e fogyott, s hogy ilyen töltényeket nem is szerezhet; a 16 ágyú tehát visszarendeltetett a tartalékhoz Pozsonba; helyét a 8/II. számú lovasüteg foglalta el, s ezzel a tüzelő osztrák ágyuk száma 24 lett. Reggeli 10 ha órakor az ellenség szándéka teljesen belátható volt: lovasság és tüzérséggel akarta a császáriakat a honflokon elfoglalni, s az állomást a környező magaslatoknak birtokba kerítésével tenni tarthatlanná. — Több összehangzó jelentésből tűnik ki, hogy kezdetben 2, majd 4, sőt 6 ellenséges zászlóalj létetett mozgásba az osztrák bal és jobb szárny ellen; a vezénylő dandárnak a jobb szárnyat nem féltve, az inkább fenyegetett balszárny erősítésére az épen megérkezett Hessen gyalogság két zászlóalját rendelte ki. Az ellenséges had balszárnyának pillanatnyi irányváltozása, s a tüzelés megszüntetése oldaltámadást sejtetett, melyet a würtembergi herczeg dandára volt az ellenség ellen intézendő. 11 órakor az ellenség törekvése a balról lévő magaslatokat komolyan fenyegető; itt a Maruckelli gyalogság a nehéz tüzet alig tartható; tett intézkedések egyébiránt ezen pontokat előnyösen igyekeztek biztosítani. A jobb szárny támogatása tekintetéből a vezénylet a gyalog csapatokat mind a magaslatok megszállására rendeli, kivéve egy Parma és egy Hessen zászlóaljat, melyek Blumenau és Hidegkutnál foglaltak állást. Ezen intézkedés teljesen megnyugtató volt, mert a centrum jól elhelyezett 24 ágyúval és lovas dandárral rendelkezvén, minden egyenes támadást aggodalom nélkül vehető fel. A csapatok minden oldalon nagy elszántsággal küzdtek kedvező állomásaik megtartásáért, sőt a jobb szárnyon az ellenség vissza is nyomatott. Így állott az ütközet, midőn 1144 órakor megérkezik Schaffer százados, a II. hadtest törzskarától, s közli a távsürgönyt, mely szerint ötnapos fegyverszünet köttetett, s az ellenségeskedések déli 12 től fogva megszüntetendők. Habár a dandárüteg sokat szenvedett, s e pillanatban már tölténye sem volt, s a két lovasüteg is aránylag csak csekély mennyiségű lőszerrel rendelkezhetett, azért mégis az ellenséges ütegek ismételve elnémíttattak, s láthatólag sokat szenvedtek , valamint az ellenséges lovasság is, támogatva a gyalogság által, nem igen volt hajlandó a vasúttöltést védő Mazzuchellick és az osztrák lovasság ellen támadólag működni. Néhány perccel 12 óra után a tüzelés megszűnt a centrumban, egy fél óra múlva a szárnyakon is. „A csapatok — írja a „Kam.“ szembetűnőleg nagyobb erő ellen küzdöttek, állomásaikat megtárták, sőt a jobb szárnyon előnyt is vívtak ki. A dandár vesztesége : 1 tiszt, 19 az altiszttől lefelé, 9 ló sebesült és eltűnt : 6 tiszt, 131 közvitéz, és 26 ló. Az ütközet alatt észrevehető volt, hogy az ellenség ereje négy porosz hadtestből, az egész 7 ik hadosztályból, majd az egész 8-ik gyalogsági hadosztályból, s a Bismark vezérőrnagy lovassági dandárából állott.“ A fegyverszünet beállása óta a csatatéri hirek lassan kint elnémulnak. De úgy látszik, hogy az ellenségeskedések megszüntetésének hivatalos híre nem érkezett meg mindenhová a maga idejében. A „Pressernek ugyanis jelentik, hogy Theresienstadt várparancsnoka még szombaton, júl. 29 -én kirohanást tett. A kirohanás e szerint Krana felé történt, e mellett a vasúti híd felgyujtatott és számos porosz fogoly ejtetett. A „Wanderer“ szerint a prágai porosz katonai parancsnokság ezért visszatolásokat rendelt el: minden napra 10,000 mázsa zabot, 600 m. lisztet, 500 m. kávét, 150 m. rizst s több egyebeket követelvén. E hírek hiteles megerősítése egyébiránt még elvárandó. A nyugati harcrtéren is, miit látszik, félreértések és a tények nem ismerése következtében megtörtént, hogy daczára ájul. 27-ken Nikolsburgban Pfordten báró előtt kijelentett formaszerinti biztosításoknak, porosz csapatok Bajorországban mégis egész jul. 29-kéig egyre előrenyomultak,sőt ugyanaznap bajorok s poroszok között Weiden mellett ütközet is történt, melyben az elsők, mint hírlik, nehéz veszteségeket szenvedtek. A „N. Fr. Pr.“ azt hallja, hogy mindjárt az ellenséges occupatio megszűnése után egy hadikármentesítési bizottmány fog kineveztetni, melynek feladata lesz azon károkat kipuhatolni, melyeket a háború a birodalom egyes részeiben okozott. Az éjszaki hadsereg veszteségi kimutatásának folytatása. A jul. 3 - i königgrätzi csatában a 2. sz. sz. Wrangel vértesezredből megsebesült s elfogatott: Bassenheim Alfréd kapitány. A 49. gyalogezredből sebesültek: Lenk János kapit.; b. Rohn Emil főhadnagy (Bécsben van); elveszett:Markart Vilmos kapitány. Az 1. tüzérezredből sebesült: Kressner Ervin főhadnagy (Bécsben van.) A 8. gyalogezredből halott: Sinekal Gyula kapitány. A 15. gyalogezredből halott: Ritter Adolf főhadnagy. A 77. gyalogezredből halott: Roeszner Lajos főhadnagy. A 79. gyalogezredből sebesült: Trzeschuk Ferdinánd hadnagy; elveszett: Martin Antal hadnagy. A 74. gyalogezredből halott: Nierlich Károly főhadnagy. A 3. tüzérezredből halott: Koppe Ferdinánd főhadnagy; súlyosan sebesült: Pistauer Vincze hadnagy; könnyen sebesült: Kupeczek Antal hadnagy. A táborkari törzsből halott: Bauer János kapitány.