Sürgöny, 1866. október (6. évfolyam, 224-249. szám)
1866-10-19 / 239. szám
239. sz. Hatodik évi folyam. Szerkesztőségi iroda: Pest, Kigyó-utcza 4. szám , II. emelet. Kiadóhivatal: Pesten, (barátok-tere 7-dik szám.) Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. SÜRGÖNY. IVEagán-hirdetések : egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Hamburg-Altenában Hausenstein és Vogler, Hamburgban Türkhelm Jakab, Lipcsében Engler M. és Fort Ernő urak. Pest. Péntek, October 19, 1866. Előfizetési árak. Naponta! postai szétküldéssel. Egész évre..........................20 frt. Félévre ...... 10 „ Negyedévre............................5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre . . . . 8 frt. — kr. Félévre......................9 „ — „ Negyedévre .1 rTM . HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apostoli Felsége következő legfelsőbb kéziratot méltóztatott a magyar kir. udvari kanczellárhoz kibocsátói : Kedves Majláth udvari kanczellár! Azon áldozatok közt, melyeket a legújabban lefolyt végzetteljes háború-időszak szabott Rám, a magyar országgyűlés elnapolása a legsúlyosbak egyike volt, mivel magyar királyságom alkotmányszerű állapotának végleges szabályzása, s ezáltal az összbirodalmambani alkotmányszerű tevékenység újrafelélesztése is határozatlan időre halasztatott el. Annál élénkebb örömmel látom a békekötés által azon lehetőséget nyújtva, hogy a f. évi jan. 24-ről kelt határozatom által, a háború bevégzéséig elnapolt magyar országgyűlést ismét összehívhassam. Azon sajnos kiterjedésnél fogva, melyet az uralkodó ragály legnagyobb fájdalmamra szeretett magyar királyságom nagy részében, különösen pedig annak fővárosában vett, tartózkodnom kell ugyan az összehívás határidejét már most meghatározni, azonban mégis megbízom önt, az arra megkívántató előintézkedések haladéktalan előkészítésével, hogy az országgyűlés az egésségi viszonyok kedvezőbb fordulata esetében nagyfontosságú tevékenységét a legrövidebb idő alatt megkezdhesse. Továbbá megbízom önt, hogy magyar királyságom mindazon lakosainak, kik a létezésében fenyegetett birodalom védelmére önként fegyvert fogtak, legőszintébb köszönetemet nyilvánítsa, s legmelegebb elismerésemnek kifejezést kölcsönözzön azon áldozatkész részvét számtalan bizonyitványaiért, mely vitéz hadseregem s derék szövetséges-társaim sebesült harczosai irányában egyenlően szeretetteljes ápolásban tanúsíttatott. Az illetők bizonyosnak tarthatják, hogy míg ők ezáltal a felebaráti szeretetnek egyik legnemesb kötelességét teljesiték, egyszersmind atyai szivemnek legmélyebb megszomorodásában valódi vigaszt nyújtottak. Bécs, oct. 17. 1866. Ferenci József, s. k. , cs. kir. Apostoli Felsége f. évi oct. 12 röl kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott, hogy a különös tevékenység s buzgó fáradozások elismeréséül, a magyar önkéntes-lovas test első osztályának fölállításánál, az e mellett bizottmánytagokul működött gróf Bombertes Lajos ezredesnek a hadseregben, s eörményesi s káránsebesi báró Fiáth Lajos nyugalmazott ezredesnek a legmagasb megelégedés kifejezése tudtukra adassék. nemes Kille Ferencz vezérőrnagy, országos tüzérségi igazgató Pesten, saját kérelmére; Klapka Ferdinánd vezérőrnagy, donnersbergi Hofmann Sándor, ezredes a hadmérnöki törzsből, a lembergi országoshadiparancsnokság 6. osztályának főnöke; ezen czimzetes ezredesek a hadi létszámból: Gerhauser András, a déli hadseregnél a húsköltségek igazgatója, és Frubin János, a tábori kórházak igazgatója; Maglich János, téralezredes Veronában, ezredesi ranggal ad honores; südwaldeni nemes Fabrici Ferencz, a 4. sz. Hoch és Deutschmeister-gyalogezred alezredese ; Skal1itzky Vincze, a 47. sz. Hartung-gyalogezred alezredese; a következő térőrnagyok: Kainz János Veronában, jacomini és sigisbergi Bruma 11 i Antal Legnanoban, és danneburgi Arnholt Károly Mantuában, — mindhárman alezredesi ranggal ad honores; gróf Göess Albert térőrnagy Mantuában; Brazer József őrnagy, kórház-parancsnok Velenczében; Gogia Ferdinánd, őrnagy a hadilétszámból, a velenczei katonai élelmezési raktár ellenőre; és siccardsburgi Liccard Móricz, őrnagy a hadilétszámból, vonatparancsnok a 9. hadtestnél, — ez utóbbi valamely helyi alkalmaztatásra előjegyeztetésének fentartásával. Változások a cs. k. hadseregben. Áthelyeztettek: Báró Baltin Károly altábornagy, várparancsnok Peschierában, és Nobile Henrik téralezredes Peschierában, a rendelkezési állapotban a következő őrnagyok: Schmigtt Gusztáv, az első bécsi önkénteszászlóalj parancsnoka, a 9. tábori vadászzászlóaljhoz; Jenny Cäsar, a 2. bécsi önkéntes-zászlóalj parancsnoka, a 33. sz. gr. Gyulai gyalogezredhez; Schmidt Boldizsár, a 3. bécsi önkéntes-zászlóalj parancsnoka, a 28. sz. lovag Benedek gyalogezredhez ; Weigert Ferencz, a 4. bécsi önkéntes-zászlóalj parancsnoka, a 71. sz. II. Lipót toskánai nagyherczeg gyalogezredhez; Pásel János, a krakusi Önkéntes-ezredből, az 55. sz. gr. Gondrecourt gyalogezredhez; és Raab József, a 6. sz. gr. Coronini gyalogezredből, a 29. sz. gr. Thun-Hohenstein gyalogezredhez. Felruháztattak: Wc Bogolyai lovag Podlewski Vincze, nyugalmazott alezredes, ezredesi ranggal ad honores; Neuwirth József és Pollaczek Vincze, nyugalmazott I. oszt. századosok, őrnagyi ranggal ad honores. Nyugdijaztattak: Báró Sztankovits Lajos altábornagy, várparancsnok Mantuában, táborszernagyi ranggal ad honores; arnd b. Schneider Károly altábornagy, a velenczei megszálló csapat osztálynoka; conte Corti Ferencz vezérőrnagy, várparancsnok Pálmaunorában; báró Gaál Lajos, és báró Verér Károly, vezérőrnagyok és megszálló-csapat-dandárnokok, — mindhárman altábornagyi ranggal ad honores; továbbá nemhivatalos rész. Szemle. A magyar országgyűlés közeli egybehivását biztos kilátásba helyező kegyelmes királyi levéllel egyidejűleg kibocsátás Felsége azon rendeletet, mely szerint a cseh, galicziai és lodomeriai, dalmatiai, alsó és felsőaustriai, salzburgi, stájerországi, karinthiai, kraini, bukovinai, morvaországi, sléziai, tiroli, Vorarlberg, isztriai, görzi és gradiskai, továbbá a trieszti országgyűlések i. é. november 19-ikére egybehivatnak törvényes gyülhelyeikre. Sem a szász-porosz békekötés ügye,sem a krétás kérdés nem lépett újabb stádiumba. Az előbbit illetőleg hoz ugyan egy újabb versiot a „Neue Preusz. Zg.“, de maga e lap sem tulajdonit teljes hitelt annak s csak puszta hirként említi meg. E szerint Poroszország az Elbe jobb partját zálogul megtartaná mindaddig, mig az észak-német parlament Szászországnak Poroszországhozi viszonyát rendezendi. Ezenközben az úgynevezett szabadelvű nemzeti párt nem nyugszik, s Lipcsében ismét egy gyülekezetet tartott, melyen mintegy 200 személy volt jelen. Ez urak magukra ruházva a közvélemény képviselését, ennek nevében határozatot is hoztak. E határozatban ismételve követelik a szász csapatoknak hazabocsáttatását. A „Dresd. Journ.“ e lipcsei gyülekezet követelését azon megjegyzéssel utasítja el, hogy a szász csapatok hazabocsátása a béke megkötése előtt lehetetlen; a béke megkötése után pedig nagyon természetes, hogy be fog következni e lipcsei határozat nélkül is, habár nem „elbocsátás“ alakjában. A Porosz- és Oroszország közt kereskedelmi szerződés kötése végett kezdett alkudozások sem látszanak sikerülni. Berlinből azt írják, hogy a porosz kormány hiába alkudozott Oroszországgal a fölött, hogy szüntesse meg ez a vámhivatali rendszernek általa elrendelt egyoldalú megváltoztatását. A főfigyelmet azonban Berlinben jelenleg a katonai intézkedések veszik igénybe, melyekről tegnapi számunkban már említést tettünk. A „Nordd. Alig. Ztg.“ ma három új hadtest fölállításáról szól : egy Hannoverban, másik Kurbessen, Nassau és Frankfurtban s a harmadik az Elbe herczegségekben. Hozzáteszi, hogy az új intézkedések természetesen azon elvből fognak kiindulni, hogy az új tartományok minden fegyverfogható lakosa köteles szolgálni, hanem a mellett lehetőleg tekintet fog fordittatni az uj országrészek különböző viszonyaira s az átmeneti stádium által parancsolt kimélettel fognak eljárni. Kurbessen és Nassauban már az uj zászlóeskü is el van rendelve; Hannoverban még nincs. Hanem a papságnak már ez utóbbi országban is meghagyatott, hogy az egyházi imákból törüljék ki V. György ő felsége nevét. További rendelkezésig azonban tetszésükre bizatik, e helyett vagy „Vilmos király ő felsége“ nevét használni, vagy csak egyszerűen „a felsőbb elöljáróságért“ tartani könyörgést. Ezekben foglalhatók össze a Németországból érkezett hírek. A krétai fölkelés néhány nap óta sem előre, sem hátra nem halad. Feleslegesnek tartjuk már az egymásnak ellenmondó táviratokat figyelemben részesítni. Az angollapok közül a „Herald“ síkra száll a török kormány mellett s a fölkelők ellen. A „Herald“ szerint a keleti kérdés megoldása, hála a nagyhatalmak törekvésének, még a távol jövőben fog csak bekövetkezhetni; de hogy a megoldás nem állhat másban mint az ottomán birodalom feloszlásában, ő is belátja, míg a hellenek örökségi igényeivel megvetőleg bánik el. Egészben véve a bizonytalanság állapotában van a kérdés, és a közönséget óvni kell, hogy a kabineti tervek és összeesküvésekről szóló görög és brüsseli eredetű híreknek ne adjon nagy hitelt, s nem hiszi, hogy a krétai zavarok és a Törökország szárazföldi tartományaiban rejlő forrongás Sz. Pétervárról vagy Páriából szítatnék. Az izgatás bölcsője csak Görögország. — Azt mondja: Kandia szigetét a törökök rendkívül nagyra becsülik és a görögök ép oly természetes módon sóvárognak utána. Helyzeténél fogva onnan az egész Levantet és nevezetesen a Dardanellák bejáratát őrszemmel lehet tartani. Kétségenkivül sülyedt e sziget; megerősített pontjai, kikötői és utai nagy elhagyatottság állapotában vannak, de gazdag talajjal bir, mely talán felér a róniai szigetcsoport értékével, és mégis a török birodalomra nézve mindig költséges teher volt. Hogy mégis miért vívnak a törökök érte, annak hadászati és politikai oka van. Ha Kandia elnyeri függetlenségét vagy a görög királyságba kebleztetik, európai birtokuk fölötti hatalmukat lazítják meg és egyszersmind természetes ellenségüknek jövő támadó hadműveletekre alapot szolgáltatnak. A görögök pedig oly játékot űznek, melyben csak nyerhetnek, mindegy, várjon az egész betéteit vagy csak egy részét teszik zsebre. Rájuk nézve minden vereség vagy diadal fensőbb jelentőségű. Ők gyűlölik a törököket, és pedig mélyebben, mint az olaszok gyűlölték az osztrákokat. Az olaszokként hasonlóul nem voltak elég erősek arra, hogy ellenségüket fegyver erejével elűzhessék, és emberemlékezet óta híják a világot zajjal segélyükre. Megengedjük, hogy a világ nagy része rokonszenvez velük. A török kormány — legjobb pillanataiban is rész ; a nyugat érzelmei és szokásaihoz sohasem tudott alkalmazkodni; e gazdag keresztény tartományokat, úgyszintén egyiptomi tartományokat is felemésztett súlyos adóival; — de mi történjék a törökök elűzetése után?... . S várjon jobb-e a görög kormány a töröknél? ... A törökök elűzetése után Krétából valószínűleg Epirus, Thessalia, Thracia és Macedonia felkelése, más szóval az anarchia következnék be ... A dolgok mostani állása megérdemli a fentartást, már azért is, mert egy politikai ér keletkezését megakadályozza vagy legalább kitölti. Ezen nézet ellen minden alkalommal azon nyilatkozattal állnak elő a „Star“, a „Spectator“ és legújabban az „Economist“ is, hogy a görög többet ér a töröknél , sőt a sokat ócsárolt görög kormányzás is jobb a töröknél. Amiért a huszas években a helléneket Perikies geniális és romlatlan utódainak tekintették, nem kell most az ellentétes véglethez átugorni és őket barbároknak kikiáltani. Függetlenségi harczuk alatt valóban oly szellemet fejtettek ki, mely a legnagyobb várakozásra jogosított fel. A béke idejében hanyatlottak, mert egy nép sem maradhat mindig azon paleton, melyre magát a lelkesedés pillanataiban felküzdötte. Végre elfelejtik, mi mindent tett a keresztény diplomatia, hogy e kis államnak életét megnehezítse. Az olaszországi viszonyok átalakulásával a római kérdést is újra pengetni kezdik a lapok. A „La Pressernek Rómából azt írják, hogy ő szentsége IX. Pius pápa fölhagyott végkép azon gondolattal, hogy Rómát elhagyja. „Mindig sajnálta, hogy a forradalmiaknak egyszer átengedte a tért; másodszor nem akarja elhagyni helyét.“ A „La Presse“ azt hiszi, hogy a szentszéknek nincs oka félni az olaszoktól a francziák eltávozása után, s hogy az olasz kormány segélye nélkül a forradalmi párt tehetetlen. A „La Presse“ azt hiszi, hogy a római kabinet szabadelvű része, melynek élén Antonelli s az oly méltatlanul rágalmazott Merode áll, reá fogja bírni a szent atyát, hogy a Vegezzivel megkezdett alkudozások újra elővétessenek. A „La Presse“ azon meggyőződését fejezi ki, hogy „a párisi, bécsi és madridi udvarok közt egyetértés jöhetne létre, mely szerint a pápai állam olyanforma viszonyba lépne Olaszországhoz, mint amilyenben áll az észak-német szövetség Poroszországhoz, mihez még hozzájárulna a katholikus hatalmak garantiája.“ ____ Azon német követek, kik Skene úr termeiben nemrég értekezletet tartottak, ismét összejöttek Bécsben. A Herbst vezérlete alatt álló csehországi németek most is visszatartózkodó állást foglaltak el e bécsi párttöredékkel szemben, s most sem jelentek meg ez értekezleten. A múltkor megjelenteken kívül most Tinti báró, Kuranda és Eichhoff is részt vettek e conferentián. Dr. Hasner egy programmot olvasott föl, mely oly „kimerítő tárgyalás alá vétetett“, mint a „Fremdbl.“ mondja, hogy első pontja fölött „hat óráig tartó“ vita keletkezett. A határozat az jön, hogy a gyülekezet ragaszkodik a közös ügyek parlamentáris kezeléséhez s egy közös birodalmi képviselethez; egyébként engedményekre hajlandó, kivéve a foederalistikus irányt. A vízvezetékről. Rövid néhány nap múlva itt lesz azon idő, midőn ki fog tűnni, hogy képes e Pest városa lakosságának nagy tömege a közszellem azon fokára emelkedni, mely közérdekű hasznos munkák végrehajtására kívántatik; oly munkák végrehajtására, melyek bár anyagi veszteséggel nem járnak, mégis inkább a közjó előmozdítását, mintsem az egyes résztvevő gazdagítását tűzik ki feladatukká. Hogy az ily természetű vállalatok közül a pesti vízvezeték fontosságánál fogva elsőhelyre teendő, azon mélyebben gondolkozó emberek előbb sem kételkedtek; remélhető, hogy a sajtónak a legnagyobb elismerést érdemlő buzgósággal ismételt intései, különösen pedig a még most is fenyegető járvány már azokat is megtérítették, kiknek vízvezeték azért nem kellett, mert ők csak bort vagy sört isznak. Érett tehát már most a nagy közönség a vízvezeték használatára, érett lesz nemsokára az ügy belső fejlődése is arra, hogy a választmány a közönség elé lépjen azon kérdéssel, akar-e oly mértékben részt venni a részvény aláírásban, mint kivántatik arra, hogy hazai tőkével létesíttethessék ezen vállalat, vagy sem ? Újra felhasználjuk az alkalmat annak sürgetésére, hogy hazai tőkével létesíttessék, mit elejétől fogva mindig ajánlottunk. Ajánlottuk pedig azért, mert legtisztább meggyőződésünk szerint ezen vállalat, ha nem is az első évben, de 3—4 év múlva a legjobban jövedelmezők közé fog tartozni, s minthogy hazánknak köztudomású szegénységénél fogva igen nagyon érezhető veszteségnek tartjuk azt, ha akármiféle oly vállalatnak, melyet saját erőnkből létesíthetünk, ha ennek kamatjával a külföldnek adózunk. Ajánlottuk azért, mert azon esetben, ha nem lenne jól jövedelmező vállalat, szégyennek tartanánk, ha nem találtatnék nálunk azon közszellem, mely ilyféle elkerülhetlenül szükséges mű létesítésére kivántatik. Nem is kételkedtem soha, hogy a vízvezeték létesítésére szükséges tőkének előteremtése nálunk is lehetséges ; de vannak sokan, kik nemcsak kételkednek, hanem annyira kislelkűek, hogy a lehetőséget egyenesen tagadják; ezért is hasznos dolognak tekintem annak fejtegetését, hogy mit várhat a vízvezetéktől anyagilag és közvetlenül azon közönség, melynek részvéte a létesítésre elkerülhetlenül szükséges; hogy mit várhat a háztulajdonos, ki azt házába vezettetni kívánja, mit a fogyasztók és mit a részvényes? Vessen azután mindenki számot magával, és gondolja meg, mennyit fordíthat egy ilyféle vállalat létesítésére, hogy majd azután, midőn itt lesz az elhatározás napja, habozás nélkül mondhassa ki a tőle várható összeget. Azon kérdésre, hogy „mit várhat a vízvezetéktől a háztulajdonos,“ eddig sokan azzal fognak felelni, hogy sok áldozatot és fizetést. Mi ezt határozottan tagadjuk, és ezennel be is bizonyítandjuk, hogy a háztulajdonos a víznek házába való bevezetéséért egy krajczárt sem fizetend. Kerül ugyanis egy három emeletes háznak fölszerelése (a vizet nem minden lakásba vezetve, hanem úgy, hogy minden emeleten csak egy csap legyen és egy csurgó 300—400 forintba; ha ezen összeget a háztulajdonos 10 százalékos kamatozás és 10 év alatti visszafizetési föltétel alatt fölveszi, mire bizonyosan a vízvezetéki társulat maga fog módot nyújtani, úgy fizetend évenkint 45—60 forintot. Ezen évi járulékot a háztulajdonos, ahol a viszonyok engedik, egészen kevésbé kedvező viszonyok között pedig csak a kamatokat veti ki a lakókra, s miután háromemeletes házban Pesten legalább is 9 családot tehetünk föl, úgy a legszorosabb esetben esik egyre 5 frt—6 frt 66 kr. A háztulajdonos tehát nem fizetend semmit, nem vállal magára más terhet, mint azt, hogy ő ezen évi járulékokat a lakóktól beszedje, és azokat a kölcsönadónak kifizesse. Azt fogja erre a tisztelt olvasó mondani, hogy e szerint tehát az egész fizetés a lakót sújtja, mi arra nézve nagyon terhes lesz, mi azonban ezt is megczáfoljuk. Igaz ugyan, hogy a teher a lakóra esik, sőt az még többet is fizetend, t. i. vízszükségletéhez és lakásbéréhez képest 3—30 forintot, mi a fentebbi összeghez adva, 8—36 forintot, némely esetekben még talán többet tesz; szegény lakóknál azonban, földszintes s pinczelakásokban, csak 3—4 forintot tesz; de a mint egyrészről az igazság megkívánja, hogy az áruczikket az fizesse meg, a ki elhasználja, úgy másrészről határozottan állíthatjuk, hogy a 3—36 ft nemcsak hogy nem több, hanem kevesebb, mint a mit vízért jelenleg is kiadunk. Aki ezt nem tudná, és meg akar győződni, az ne sajnálja a fáradságot, hanem számítsa ki, hogy mennyit fizet most dunavízért, mennyit a kútviznek emeletekre való felhordásáért és tegye ugyanezt ismerőseinél úgy, mint én csakugyan megtettem, s ekkor azt fogja tapasztalni, hogy bár nagyon különbözők egyes családok igényeik és kiadásaik, úgy mégis a következő általános viszony fennáll: 80 forintos lakást tartó családok vizre való évi kiadásuk legalább 2 ft. 150 forintos lakást tartó családok vizre való évi kiadásuk legalább 3 ft. 200 ftos lakást tartó családok vizre való évi kiadásuk legalább 6 ft. 300 ftos lakást tartó családok vizre való évi kiadásuk legalább 12 ft. 400 ftos lakást tartó családok vizre való évi kiadásuk legalább 16 ft. 500 ftos lakást tartó családok vizre való évi kiadásuk legalább 20 ft. 1000 forintos lakást tartó családok vízre való évi kiadásuk legalább 40 ft. A lakók tehát a mellett, hogy a vízvezeték létesítése után szépen öntözött utczákon fognak járhatni, hogy a tűzbiztosság és házi kényelmük nagyobb lesz, hogy nemcsak a közönséges mosásra elegendő vízmennyiségről fognak rendelkezhetni, hanem hogy otthon még fürdőket is fognak használhatni, mi rendkívül jótékony befolyással van az egészségi állapotra; hogy végre minden háztartási műtétre, mely vizet igényel, minden perezben határtalan mennyiségű lágy, tiszta, friss és hűvös dunavizet használhatnak, minek fontosságát a háziasszonyok fogják legjobban méltányolhatni, mind e mellett még kevesebbet fognak fizetni, mint eddig. Lehet-e tehát ily körülmények között arra számítani, hogy a város lakossága nagyban részt veene a vízvezeték nyújtotta előnyökben ? Ezen kérdésre, úgy hiszem, bizton igennel felelhetünk. Hátra van még kérdésünk harmadik részére a felelet. Hogy ennek kellő méltánylásába bocsátkozhassunk, kérdezzük mindenekelőtt, hogy hát milyen nagy azon összeg, mely a vízvezeték létesítésére kívántatik, melytől sokan annyira elijednek, hogy előteremtésének megkísértését a legkalandosabb merények közé sorozzák ? Felelet: 400,000 ft mint minimum, 500,000 forint