Symposion, 4 (Novi Sad, 1995)
Handke Peter Handkefi folyékonyság ürességének álma A bizonytalanság a kezdet, amelyik az utcán jár. Oly nagy szemekre emeli a kezét. A lába más. Mint a hó, amikor megyek. Minden lábnyomhoz tartozik valaki, aki ezzel ezt komolyan gondolja. Az eső egy vessző és még egy vessző és valami a meleg papíron. A szó Én! A lelke fehreségéig tudok tekinteni. Ott ahol ég, áll egy Trabant. Hangosan üti össze a karját felettem. A hidegséghez valaki másnak kellene jönni. Nincs szalmaszál mindenütt. Már megint ez a csobogás a házban. Menj már te szerencsétlen. Ez minden esetben az a limonádé, amit gondolok. A fél élet a tűz egy átalakítása. A fennsík és egy teljesen üres asztal. Milyen sokan halnak meg értelmetlenségben? Egy viszhangzással már nem olyan bősz ott, mint kezdetben. 2. Hamarosan? Az Én egy szabad ember vag dolog egy tömeggel bárhol. Senki sem megy balra vagy jobbra. Már nem közlekednek ilyen kifejezően? Igen ez forró és hideg mint amikor nem jutunk tovább és sokadszor is megfontoljuk. Nem látok semmit ami enyém kívülről szürke. Emlékezetből állva áthidalok némi időt. Mennyiben lehetne ezt a szerencsétlent például egy sziklának nevezni vagy fordítva. Parafadugóvá kell újra fújnia az arcát? Víz víz felett! így a nyugalom egyik dolga ez Tipikus! Semmi sem állhat rosszul amikor az orromat szabályszerűen bezárom és minden lerogy. Ez a fal nem kijelentés. A betűk oly fáradtak ahogy nekünk megjövendölték. Ez egy szívás vagy rángatás amely akár a halálhoz is vezet. 3. Élőben sárga vágy nem. Csak ne legyen szelíd! Befogni! Megint ez az Én a vonaton. Belefulladni ilyen vízszintesen ahogy lehetőleg ezzel minden kijön. Semmit nem szabad bekapni. Az utca igen amikor ő a part fölé lép. Hol áll meg a kiálltás? A levegő üres amikor arra hajlítom az orrom. Ez a kurjongatás a legfelső üres emeleten! Az aggokról mégis azt mondják hogy számukra már minden rendkívüli halált nélkülöző akadály az élet. Annál kevésbé egy éles fordulat. A bambuszmadár amelyik a sötét utca fölé suhan és soha többé vissza nem tér. Most egy béka vagy egy kétéltű jármű tudna tejből vajat és vízből sót csinálni. Én személyesen feltartott arccal megyek a borzongató éjszakában. A levegő pirosan áll mint egykor augusztusban a naptárban. Ez a szalmaszál-gerendák ideje volt. Most ez nekem a víz mikor a holdra megyek nézelődni. Torkig vagyok a rejtettséggel. Megragadni! 1966. Hoffmann Andréd fordítása Dissp Denis: Sruton Foucaultról