Symposion, 4 (Novi Sad, 1995)

Handke Peter Handke­fi folyékonyság ürességének álma A bizonytalanság a kezdet, amelyik az utcán jár. Oly nagy szemekre emeli a kezét. A lába más. Mint a hó, amikor megyek. Minden lábnyomhoz tartozik valaki, aki ezzel ezt komolyan gondolja. Az eső egy vessző és még egy vessző és valami a meleg papíron. A szó Én! A lelke fehreségéig tudok tekinteni. Ott ahol ég, áll egy Trabant. Hangosan üti össze a karját felettem. A hidegséghez valaki másnak kellene jönni. Nincs szalmaszál mindenütt. Már megint ez a csobogás a házban. Menj már te szerencsétlen. Ez minden esetben az a limonádé, amit gondolok. A fél élet a tűz egy átalakítása. A fennsík és egy teljesen üres asztal. Milyen sokan halnak meg értelmetlenségben? Egy viszhangzással már nem olyan bősz ott, mint kezdetben. 2. Hamarosan? Az Én egy szabad ember vag­­ dolog egy tömeggel bárhol. Senki sem megy balra vagy jobbra. Már nem közlekednek ilyen kifejezően? Igen ez forró és hideg mint amikor nem jutunk tovább és sokadszor is meg­fontoljuk. Nem látok semmit ami enyém kívülről szürke. Emlékezetből állva áthidalok némi időt. Mennyiben lehetne ezt a szerencsétlent például egy sziklának nevezni vagy fordítva. Parafadugóvá kell újra fújnia az arcát? Víz víz felett! így a nyugalom egyik dolga ez Tipikus! Semmi sem állhat rosszul amikor az orromat szabályszerűen bezárom és minden lerogy. Ez a fal nem kijelentés. A betűk oly fáradtak ahogy nekünk megjövendölték. Ez egy szívás vagy rángatás amely akár a halálhoz is vezet. 3. Élőben sárga vágy­ nem. Csak ne legyen szelíd! Befogni! Megint ez az Én a vonaton. Belefulladni ilyen vízszintesen ahogy lehetőleg ezzel minden kijön. Semmit nem szabad bekapni. Az utca igen amikor ő a part fölé lép. Hol áll meg a kiálltás? A levegő üres amikor arra hajlítom az orrom. Ez a kurjongatás a legfelső üres emeleten! Az aggokról mégis azt mondják hogy számukra már minden rendkívüli halált nélkülöző akadály az élet. Annál kevésbé egy éles fordulat. A bambuszmadár amelyik a sötét utca fölé suhan és soha többé vissza nem tér. Most egy béka vagy egy kétéltű jármű tudna tejből vajat és vízből sót csinálni. Én személyesen feltartott arccal megyek a borzongató éjsza­kában. A levegő pirosan áll mint egykor augusztusban a naptárban. Ez a szalmaszál-gerendák ideje volt. Most ez nekem a víz mikor a holdra megyek nézelődni. Torkig vagyok a rejtettséggel. Megragadni! 1966. Hoffmann Andréd­ fordítása Dissp Denis: Sruton Foucaultról

Next