Szabad Föld, 1946. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1946-01-06 / 1. szám
f■ / f i. f t fö l rani, I, i\»*n f>00 pong« Va^nninn, 1946 jnjB.ll ja ti ria r 6 -mugs Bemes, van a gátasainak... tegnap Budapesten, az Erzsébetkörúton nagy embergyűrű állt. Egy ember összeesett. Éhségtől. A tiszti főorvosi jelentésében egyre többször üti meg szemünket, a halál oka: éhség. Az építőmunkások pénteken felvonultak Budapest utcáin és emberi megélhetést követeltek. A pékek előtt hosszú sorokban állnak az asszonyok: várnak a néhány deka kenyérre. Dolgozó emberek járnak rongyosan és panaszolják: nincs mit főzni, és nincs mivel főzni. És ebben a feszült, ideges városi légkörben utcán, villamoson egyre gyakrabban hallja az ember: bezzeg van a parasztnak. A gazdag kereskedőnő ezt mondja a koldusnak, a gyáros a munkásnak, a háziúr a lakónak. És egyre több szegényember, munkás, tisztviselő veszi át a hamis szólamot: bizony, a parasztnak van. Ugyanakkor nem veszik észre, hogy hétköznap is jólöltözött síelők járnak a budai hegyekbe. A gazdasági rendőrség elfog embereket, akiknek milliók vannak a zsebében. Teherautószám hordják a bőrt, a ruhaneműt, az élelmiszert egyes raktárakba. Mulatók és zúgmulatók virulnak, ahol mindent kaphat az, aki meg tudja fizetni. Ugyanakkor nem tudják, hogy falun is nyomorúság van, nem tudják, hogy a sokféle beszolgáltatás, az adó, a vám, a gazdag feketézők hada mind szívja el a terményt a dolgozó parasztoktól. Hogy falun ma nincs jólét, ott is széles tömegek vannak, akiknek a mindennapi kenyér is gond, akik zsír nélkül főznek és hónapokig nem látnak húst. A falusi dolgozók ma szegénységben élnek. Köztük is terjed a hír, hogy a város visz el mindent, a városban minden van. Mis itt is azok mondják ezt, akik a maguk jólétéről akarják elterelni a figyelmet: nagy gazdák, kereskedők, a malmosok, gazdagok. ■lózanul gondolkozó ember azonnal láthatja, mi áll emögött a gyalázatos hírterjesztés mögött, mely a faint, a város, a parasztot a munkás ellen akarja kijátszani. Van a parasztnak? Nem, jó urak, nem a parasztnak van fölhalmozott gabonája, húsa, zsírja, hanem azoknak a falusi uzsorásoknak, akik mindent terményért cserélnek, vagy készítenek és jól tudnak számolni. Azoknak a nagygazdáknak, akik cselédet tartanak, zsugornak és ,,összeköttetéseikkel a beszolgáltatásokat is olcsón meg tudják úszni. A városban minden van? Nem, jó urak. A városban, a munkások, dolgozó értelmiségek számára nyomorúságos élet van. Azoknak a számára van csak minden, akik üzletelnek, spekulálnak más munkájának eredményén bíznak. Régi dolog ez nagyon, a dolgozókat uszítani, hogy egymást okolják a nyomorúságért és egymást marják, öntudatos parasztokat és öntudatos munkásokat azonban ma már nem lehet megtéveszteni, öntudatos ember akár falun, akár városban tudja, hogy hol van a kutya elásta. Vagy talán helyesebb, ha ezt a közmondást ma így mondjuk: hídja, hogy hol van a gabona, a zsír, az élelem és »*. iparcikk fölhalmozva és elásva.. Az elmúlt év eseményekben gazdag története a legszebb csattanóval zárult: a három nagyhatalom együttműködésének újabb bizonyítékával, a moszkvai megegyezéssel. Több mint tíznapos tárgyalás után, amelyen Sztálin vezértábornagy is részt vett, december 27-én, Moszkvában Molotov külügyi népbiztos, Byrnes amerikai és Bevin angol külügyminiszterek egyezményt írtak alá, amely számos függő kérdést juttat, nyugvópontra. A közvetlen feladatok megoldásán kívülazonban a moszkvai találkozó azért is nagyjelentőségű, mert az általa teremtett nemzetközi légkör reményt nyújt még tisztázatlan kérdések megoldására és a népek által kívánt tartós béke megvalósítására. A három nagyhatalom együttműködésének erre az újabb megnyilvánulására igen nagy szükség volt. A háború alatt a német és japán fasiszta politika arra irányult, hogya világ demokratikus hatalmait egymással szembeállítsa. A háború után a fasizmus ittmaradt erői, a hatalmas ipari üzemek urai, a gyarmatok kizsákmányolásának harácsolói, Francóék, a görög királypártiak, stb., folytatni akarták ezt a náci politikát, azon mesterkedtek, hogy ellentéteket szítsanak az angolszászok és a Szovjetunió között. Olyan mederbe szerették volna terelni az Egyesült Államok és Nagybritannia külpolitikáját, amely az atombomba által nyújtott kétes hatalomra támaszkodva, a Szovjetunió kizárásával, az ő érdekeiknek megfelelően alakította volna a világ jövőjét. Nos, ezeknek a köröknek, a moszkvai tárgyalások világias választ adtak: nem az ellentétek, hanem a nagyhatalmak együttműködésének politikája győzött. Ennek azonban nemcsak elvi oka van. Az angolszász hatalmak belső gazdasági és politikai helyzete is azt parancsolja, hogy a Szovjetunióval való szoros együttműködéssel megszilárdítsák a nemzetközi helyzetet és biztosítsák a tartós békét. Csak ilyen légkörben remélheti az Egyesült Államok kivitelének fokozását, amelytől munkanélküliségének és egyre növekedő sztrájkjainak megszűnését és az ipari túltermelés veszélyének elhárítását várja. A nagyhatalmak közötti ellentétekre építő politika menthetetlenül fegyverkezési versenyt zúdított volna Angliára amelynek háborúsújtotta ipara csak még jobban lemaradt volna az amerikai versenytárssal szemben. E szempontok mellett nem lebecsülhető súllyal esik latba az angol és amerikai munkásság szava, amelyik csak olyankülpolitikát hajlandó támogatni, amely a békét, a Szovjetunióval való együttműködést szolgálja. A moszkvai megegyezés a demokrácia diadala és bizonyos, hogy ez a győzelem döntő kihatással lesz az egyes népek reakció elleni küzdelmeire és ez természetesen Magyarországra is. Számunkra azonban a. .moszkvai egyezmény ezenfelül különleges jelentőséggel is bír. Amegegyezés egyik pontja a Magyarországgal, Romániával, Olaszországgal, Bulgáriával és Finnországgal kötendő béke előkészítéséről szól. Eszerint a Szovjetunió, Nagybritannia és az Egyesült Államok külügyminiszterei dolgozzák ki a hazánkkal kötendő béke tervezetét és azt egy szélesebb bizottság elé terjesztik, amelynek legkésőbb május 1-ig kell összeülni. Az értekezlet véleményét nyilvánítja, majd a békeszerződés végleges szövegét azoknak az országoknak megbízottai készítik elő, amelyek az értekezleten résztvettek és Magyarországgal hadiállapotban álltak. Az így létrejött szerződést valamennyi Magyarországgal hadiállapotban levő ország aláírja és Magyarország is törvénybe iktatja. Mint látható, a tárgyalásokon hivatalos minőségben nem hallathatjuk szavunkat. Nem lesz képviselőnk, aki szavaival védhetne bennünket. Ez azonban korántsem jelenti, hogy nem veszik tekintetbe Mayarország valamennyi körülményét, csupán azt: kizárólag tetteink kerülnek a mérleg serpenyőjébe. Mi tehát a szerepünk? Miben befolyásolhatjuk a nagyhatalmak döntését? A múlt végzetes hibáin változtatni nem tudunk, a németek mellett az utolsó pillanatig viselt háborút meg nem történtté nem tehetjük. De bebizonyíthatjuk: Az a Magyarország, amely részt vett Németország oldalán a rablásban, a szabadság elleni harcban, nem azonos a magyar néppel, nem azonos a mai Magyarországgal. Ez a bizonyítás a felszabadulás óta eltelt majdnem egy év alatt részben sikerült is. Amikor megvalósítottuk a magyar nép évszázados álmát, a földreformot, kihúztuk a magyar feudalizmus alól a talajt. A magyar munkásoknak szerepet juttatunk a gyárak vezetésében, államosítottuk a bányákat, demokratikus választótörvényt hoztunk, amelynek alapján valóban tiszta, a nép akaratát híven visszatükröző szavazás után nemzetgyűlést és demokratikus kormányt alakítottunk. Olyan eredmények ezek, amelyekre a magyar nép joggal lehet büszke, és amelyeket a világ is tudomásul vett és méltányolt. Ezeknek köszönhetjük a Szovjetunió barátságát, egy jóindulatáról tanúskodó támogatását, kormlányunknak a Szovjetunió, Nagybritannia, az Egyesült Államok, Svédország és Svájc által történt elismerését. De az elért eredmények feletti öröm rm szabad, hogy elhomályosítsa tisztánlátásunkat. Az eddig megvalósított vívmányok főleg csak szervezetet, keretet adtak, amelynek tartalommal való megtöltése nagyrészt még az elkövetkező idők feladata. A magyar nép megrontóinak, nemzetünk sírásóinak új életünkből való kiközösítésére igazolóbizottságokat, népbíróságokat, létesítettünk. És mit látunk ! Gyakran , ma is ugyanazok a reakciós szellemet képviselő urak intézkednek az állami hivatalokban, a hadseregnél, a megyénél, a községekben és üzemekben, akiknek bűne miatt Magyarország ma vádlottként áll a nemzetek ítélőszéke előtt. Hogyan bízzék demokráciánk őszinteségében a világ, hogyan higgye, hogy őszintén megvetjük és megtagadjuk a magyar néptől idegen pogromlovagokat, Hitlerék bérenceit, Szálasi pribékjeit, ha nem számolunk le velük erélyes kézzel? De nemcsak a személyek megtagadásáról van szó. A közszellemet is meg kell változtatnunk és egészen másképpen kell önmagunkat és a világ többi nemzetét a jövőben megítélnünk. Ma a németek már nem uszíthatják egymás elejen a Dunamedence népeit, a svábok is eltűntek a politikai élet porondjáról és hamarosan orzságunk földjéről is eltakarodnak. A lehetőség tehát megnyílt a szomszéd demokráciákkal való jóbarátság és szoros együttműködés megteremtése felé. Ez pedig valóban életfontosságú: ezen áll, vagy bukik a magyar nép jobb, boldogabb jövője. De hogy az őszinte jóviszonyt megteremthessük, ki kell irtanunk a szellemet, amely a múltban Magyarország ellenségévé tette szomszédait és két világháborúba sodort bennünket: a nemzetrontó sovinizmust. Tudnunk kell: ugyanaz a szellem, amely külpolitikai vonalon sovinizmust hirdet, az ország belügyeiben mint a feketézők, árurejtegetők, árucsempészek, piócahadának mentője, a korrupció fertőjének eltűrője és terjesztője jelentkezik. Ahogy be kell számolnunk az utóbbiakkal, ugyanúgy végeznünk kell az újabb nemzeti szerencsétlenséget reánk zúdítani akaró soviniszta szellemmel is. A világ demokratikus hatalmai tartós békét akarnak a Duna medencéjében. Olyan békeszerződést fognak tehát megalkotni, amely ezt biztosítja, amely igazságos lesz. De ez az igazság csak akkor válik Magyarország hasznára, ha tettekkel sikerült — ha nem is kiegyenlíteni —, de némileg ellensúlyozni azokat a bűnöket, amelyeket a szomszéd népek ellen elkövettünk, ha Magyarország demokráciájának cselekedetekkel bebizonyított szilárdsága biztosíték arra, hogy méltó helyet érdemel a jövőben a többi demokratikus nemzet sorában. Amióta a Vörös Hadsereg az utolsó német katonát is kiűzte az országból, Magyarország népe hosszú évszázadok óta először, ismét kezébe vette sorsának irányítását. Ami 1945 április 5 óta itt történt: a magyar nép valódi képét mutatja. Az eddigi eredmények biztatók. De vigyázzunk, hogy a békekötésig még rendelkezésünkre álló néhány hónapot jól használjuk, fel. A demokratikus erők összefogásának erősítése, a reakció és a gazdasági nehézségek elleni harc b okása terén olyan eredményeket kell elérnünk, amelyek félreérthetetlenül tanúskodnak a magyar demokrácia erejéről és amelyeknek kiharcolása sorsdöntő időket élő nemzedékünket méltóvá PSZ- utokor hit isy k@PgPTP. Két 54 f heti mámunkban Hadifogoly üzenetek A MOSZKVAI MEGEGYEZÉS ÉS MAGYARORSZÁG