Szabad Föld, 1946. július-december (2. évfolyam, 27-51. szám)

1946-07-07 / 27. szám

HALLGATTASSUK EL a jó pénz ellenségeit Az ország dolgozó népe a mindennapi morzsákért küzködve, türelmetlenül lesi­várja azt a pillanatot, mikor tenye­rébe veheti végre jobb jövőnk kibon­takozásának első látható jelét: a fo­rintot. Paraszt, munkás, vagy értel­miségi dolgozó, egytől-egyig a jó pénz megszületésétől várja sorsának jobbra­­fordulását s csakis úgy tudja elviselni az utolsó hetek irtózatos megpróbálta­tását, hogy rendületlenül bízik kormá­nyunk ígéretében: ha törik-szakad, leg­később augusztus elsejére itt a jó pénz. És ez a hit nem hiábavaló! Mikor an­nak idején, emlékezetes szombat esti rá­dió-előadása alkalmával Rákosi Mátyás első ízben beszélt a forintról, nem árult zsákbamacskát, állítását az utolsó szóig mindenki számára érthetően megindo­kolta. Azóta számtalan újságcikk, nép­gyűlésen elhangzott beszéd, kormány­­nyilatkozat hivatkozott arra, hogy a jó pénz kibocsátásának gazdasági elő­feltételei igenis megvannak, joggal kö­vetelhetjük a jó pénzt, mert annak meg­teremtése elsősorban a dolgozók verej­­tékes munkájának köszönhető. (Az ipari munkásság az elmúlt ket­­demes esztendő alatt a gyárak és üze­mek termelését jóformán a semmiből csaknem a békebelinek 70%-ra fokozta, a parasztság pedig legyűrve a súlyos igaerő- és vetőmaghiányt, lehetővé tette, hogy gabénianeműek tekintetében tűr­hető, közepes termésre számíthassunk. Ehhez járult még a Nagy Ferenc ve­zette kormányküldöttség sikeres nyu­gati útja, melynek eredményeképpen be­látható időn belül visszakapjuk a Nem­zeti Bőink Németországba hurcolt arany­­készletét, mely vastagon számítva csak­nem három tonnára rúg.) Az elmondottak után nem kell világ­híres pénzügyi szakértőnek lennünk ah­hoz, hogy színes­ lélekkel higyjünk a jó forintban, pláne, ha megteremtéséhez az utolsó hetek megfeszített munkájá­val jóma­gunk is hozzájárulunk. És mégis, bármennyire hihetetlennek hangzik is, de szép számmal akadnak az országban olyanok, akik a valóságot meghazudtolva, vasárnapról-vasárnapra a jó pénz ellen uszítanak és ha már a megteremtését nem tudják, megakadá­lyozni, legalább a parasztságot igyekez­nek a forinttól jóelőre eltántorítani. Budapesten, vagy a nagyobb vidéki városokban nem merik megtenni, mert jól tudják, hogy a városi munkásság rögtön beléjük fojtaná a szót, így hát a falvakban ütik föl sátorfájukat abban a hiszemben, hogy a parasztság nem tud a világ folyásáról semmit.­­ „Aki hisz abban, hogy nagy ame­rikai kölcsön nélkül jó pénzünk lesz, az agyalágyult.“ „Hiába ígérte Rákosi a jó pénzt, nincs annak semmi alapja.' „Lesz ugyan augusztus elsején forin­tunk, de másodikén már a felét sem éri.“ Ilyen és ehhez hasonló, szemenszedett hazugsággal traktálják jó pénzben biza­kodó falusi népünket . Idába a szép szó, hiába a figyelmeztetés: nem térnek ész­hez, nem akarják az uszítást abba­hagyni. Kik ezek a nép hitét és bizakodását gyilkoló hazaárulók? Még kimondani is szégyenletes: a Belső Gyulák, Vido­­vitsok, Peer Viktorok, Dinnyések,­­ egytől-egyig kisgazdapárti képviselők! Most látszik meg, mennyire igazuk van a baloldali pártoknak, mikor nem ha­jla­ndók elismerni, hogy velük szemben igazán többséget képvisel a Kisgazda­párt. Hogyan is képviselhetne, mikor szép számmal vannak benne olyanok, akiket mindennek lehet nevezni, csak demokratáknak nem! Vagy talán demokrata az olyan, aki­nek nem fáj a dolgozók kétségbeejtő nyomorúsága, aki nem arra törekszik, hogy a parasztság megtalálja a számí­tását és terményeiért végre valahára jó pénzhez jusson?! Ha így áll a dolog, kinek a képviselői hát ezek az urak? Kinek fogadtak hű­séget: a parasztságnak-e, vagy az in­flációból hasznot húzó nagytőkének? Mert ha azt hiszik, nem tudjuk mire megy ki a játék, ugyancsak tévednek! A nagytőkének sehogy sincs ínyére a jó pénz, mert ebben az esetben nyomban elesik az inflációból húzott busás jöve­delmektől, így hát azt akarja, hogy a forint ne legyen értékálló s rövidesen a a pengő siralmas sorsára jusson. Erre való a forintban vetett hit megingatása, ezért szegődtette zsoldjába a nagytőke a pénz ellen uszító kisgazda-képviselő­ket! Itt az ideje hát, hogy ne csak a Bal­oldali Blokk pártjai vegyék föl a har­cot a jó pénz ellenségeivel, hanem fojtsa beléjük a szót a Független Kisgazda­­párt demokratikus parasztsága is. Nem elég áldozatos munkával meg­teremteni, meg is kell őrizni a jó pénzt! Eszméljenek hát végre föl az igazi kis­gazdák! Kiáltsák oda ők is: elég volt! Fogjunk össze s közös erővel rúgjuk ki a hordót a jó pénz kisgazda köntösben uszító ellenségei alól! URBAN ERNŐ ^ ^ / y. n. évfolyam, 27. szám Ára 5000 M1110 pCllgft ' /jf ^^V^rnap, 1946 július 7 & á[* r Szabad told Merre tartunk? Irta: ifj. Veres Péter Azután a másfél év után, mely mögöt­tünk áll, nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar parasztság megtette, amit ebben az irtózatos nyomorúságban megtehetett. De a városok ipari munkásságai is nagy dolgo­kat végzett el. A romból, a semmiből, a halál torkából visszatántorgó országban megte­remtették az alapját az újjáépítésnek. Ipari termelésünk emelkedése, az újjáéledt gyárak füstölgő kéményei, az újjáépített hidak, ál­lomások, vasúti kocsik és mozdonyok a ma­gyar eltakarás jelét mutatják. Most, az új aratás előtt, az áprilisi és májusi katasztrofális szárazságok után meg­javult terméskilátások — különösen ami a­ kapásokat illeti — bizalommal tölt el min­den felelősen gondolkodó magyart, hogy a nehézségek legnehezebbjén talán már túl vagyunk. Hogy mennyire fog javulni az éle­tünk, azt ma még csak latolgatni tudjuk, pontosan megmondani még nem. Ha kint, gyűléseiken, pártnapokon paraszttestvéreink előtt beszélünk a jó pénzről, a kötött gaz­dálkodásról, sokan a sokat próbált, sokat szenvedett emberek­ kiábrándultságával azt szokták mondani: majd elválik, s is azt kell mondanunk, hogy ezeknek igazuk van. Ele­get szenvedett a magyar parasztság ahhoz, hogy csak a tetteknek higgjen ezután. De az is igaz, hogy az ország fetelős vezetőinek az erőfeszítései csak­ úgy vezethetnek ered­ményre, ha minden becsületes magyar, pa­raszt, munkás és értelmiségi dolgozó a saját ügyének és nemcsak a kormány ügyének tartja az ország problémáit. A magyar falu életében a felszabadulás óta óriási változások mentek végbe. Nem­­csak az, hogy a nagybirtok felosztásával a falu szegénysége felszabadult és nagy lépő­­lépésekkel halad az önálló, magának dol­gozó kisparaszti élet felé, hanem a demokrá­ciaadta jogok, a politikai szabadság, szabad szervezkedés, gyülekezés és szólásszabadság hozták ezt az eredményt. Te a bajok is vannak. A nyilas rablás, né- német kiürítés, a végigpusztító háború nyo­mait őrzi még ma is a magyar falu és bi­zony őrzi még egy ideig. A jelenlegi falusi bajok túlnyomórészt a háborúra vezethetők vissza. És, sajnos, meg kell mondani, hogy a parasztság jelentős része még ma is alig foglalkozik politikával. A németek és a nyi­­lagok a demokráciára egy feldúlt és lesze­gényedett országot hagytak örökségül. Nem,­csak jobbá kell tenni ezt az országot, alap­­jától kezdve újra kell építeni. S a paraszt­­ság egy jelentős része nem érzi magáénak a demokrácia irtózatos gondjait. Minden bajért, amelyet tapasztal, a demokráciát teszi fele­­lőssé , hogy máról,holnapra nem szűnnek meg ezek a bajok, a demokráciát érzi hi­­básnak. " A parasztság elégedetlensége a helyzettel nagyon is jogos. Az őszön és tavaszon dupla munkát kellett végeznie, majdnem kétszer kellett bevetnie a földet,, munkájáért senki sem szetett, legfeljebb a jó Istentől várha­­t­ott eredményeket. Ha elment a borbélyhoz, az egy hónappal előbb még öt tojást kért tőle egy hajvágásért, ha most elmegyen, már tizet kell fizetnie. Mindenki csak visz, igen kevesen hoznak. Senki sem fizeti meg, ha rossz, aszályos időben duplán kell rádol­­goznia a földre, sem azt, amikor nehéz és keserves munkával járó baromfi- és sertés, gondozás mellett egyszer csak­ jön a vész és az egész állatállomány elhull. A lovát patkoltatja, malacot kérnek, vagy kukoricát, ha csizmáját patkoltatja, malacot kérnek, vagy lisztet. Mindezt magának kell megéhez­­nie, megrongyoskodnia, hogy a legszüksége­­sebbeket előteremtse. Keserűsége a sok hiábavaló munkával csak nő. Az elkeseredés jogos, a felháborodás ezért­­ a helyzetért in­­dokolt. De ki felelős ezért a helyzetért? Ha jól meggondolja, tudja, hogy persze a nyilasok, a németek, de a nyilasok, a németek már messze vannak, valakit szidni kell, valakit felelőssé kell tenni. Szidja tehát a rendszert, a pártokat, a helyi képviselőit az államnak, a bírót, jegyzőt, termelési bizottságok, stb., akkor ide, h­a 'tényleg'frakciós''^'Jegyző,‘ter­­e­melési bizottság, akkor is, ha valójában nem tud többet tenni, amit tesz. A parasztság egy része, az öntudatlanabb, amelyik még nem tud pontosan eliga­­zodtii a politikában, sajnos, mindenkit szid és mindenért a demokráciát teszi felelőssé. Azért is, amiért éppen nem a demokrácia a felelős, hanem Horthyék, a németek, meg a nyilasok, akik annak idején tűzzel,vassal irtot­ták azokat a demokratákat, k­ik most igye­keznek megbirkózni a lerongyolódott ország gondjaival. De a parasztságnak ez a kiábrándult, poli­­tikailag tájékozatlan részének a véleménye meg fog változni azonnal, mihelyt látni fogja, hogy a demokrácia kézzelfoghatóan javít gazdasági helyzetén, mikor kétségtelenné válik előtte is, hogy felfelé visz az utunk. Sokkal nagyobb bajok vannak a paraszt­ságunk egy másik részével, a módos parasztokkal. Azt kell tapasztalnunk, hogy a módos parasztságot szinte elemi erejű erő sodorja mindjobban a reakciósok tábora felé. Ennek az okait részletesen tárgyalni nincs hely ebben a cikkben, csupán a tényt álla­­píthat­juk meg számtalan tapasztalatunk­­alapján. A múlt minden emléke bizonyos von­zást gyakorol rájuk. A jelen keservei mel­­lett, melyek ezt a réteget is érik, eltörpül­nek azok, amelyek a múltban érték és a múltban is zúgolódott miattuk. Nem emlé­­keznek a gazdasági válságokra, a hátpengős búzaárra, a nagy jószágrészre, azokra a nyomorúságokra­, amelyek nekik, is kijutot­tak, ha sokkal kevesebb mértékben, is, mint a kisparasztságra és a nincstelenekre. Visz­­szagondolnak a régi falura, ahol nekik döntő és kizárólagos szavuk és tekintélyük volt. Nem, tudnak belenyúlod­ni, hogy az akko­­legjobban lenézett- nincstelenből most föld­­höz jutott és a falupolitikában Rangadó elem lett. . A múlt emlékei most megszépülnek a mó­­dós gazdák szemében És egyre nagyobb ♦számban kerülnek azok táborába, akik a múltat szeretnék visszahozni, Horthystól, csendőröstül, éhbélnapszámostól, bollettástól együtt. Minden jóakarat, minden becsületes törekvés az ö­konok visszautasításukkal ta­lálkozik. Az elmúlt 25 év lélekmérgezése, a beléjük nevelt kommunistaellenesség is nagy szerepet játszik. És nagy szerepet ját­­szik a módos paraszt gőgje a szegényebbel szemben. Nálunk például nem volt nemesi cím, nem volt rang, de voltak családok, me­lyekbe bejutni egy szegényebb lánynak ne­­hezebb volt mindennél. Hiába volt jó dol­gos, becsületes, ha úgy ismerték, mint sze­­gényebb családbelit, akkor már veszve volt. Hiába volt a szerelem is. Pedig sokszor egy ilyen gazdacsaládnak már csak névleg volt meg a gazdagsága, mert úgy szétörökölték a földet, hogy a falu előtt jól csengő nevük és egy-két ló, ami őrizte a régi rangot és módot. És ezek most rokonságukkal együtt jelenleg is megtagadnak mindent, ami most készül. Lehangoló és fájdalmas tény ez, de nagy baj lenne nem tudomásul venni. Itt, ezeknél talál talajára minden buta rémhírt vagy mese. Talán el sem hiszik­ őket, mégis mondják. Sajnos, vannak kisparasztok és szolgalelkű újbirtokosok, akik felfelé törek­­vésükben hozzájuk igyekeznek idomulni. A politikailag képzett, osztály­tudatos pa­­rasztság állja a harcot, pedig nagyon nehéz ez neki. És emellett az öntudatosodó, falujuk ha­­tárán és családi tradíciójukon túllátó parasz­tok, akár a Parasztpárthoz, akár a Kis­gazdapárthoz tartoznak, rájönnek arra, hogy az út itt már csak előre vezethet. Ezek rá­­jöttek arra, hogy nem a kommunistái­ ellen, hanem a kommunistákkal együtt tudják jobbra váltani a sorsukat. Megértik a bajo­kat, belelátnak az államapparátus hiányos­ságaiba, követelik jogaikat. De pontosan tud­­ják a határt, ameddig a demokrácia a ma­i körülmények között teljesítheti a követelésein­ket és melyek azok a követelések, amelyek csak fokozatosan, az orszá­g gazdasági meg­erősödésével együtt kerülhetnek megvalósí­tásra. Ezek az utóbbiak a mi szövetségeseink. Becsületes és ha szövetségeseink és becsüle­tes és hü szövetségeseik leszünk mi is nekik. Nem fogjuk becsapni egymást. Ezekkel együtt minden nehézség ellenére le fogjuk győzni a múlt­ ittmaradt árnyait, gazdasági bajokat és a politikai reakciót egyaránt. Velük Együtt egészséges levegőjű, haladó szellemű falusi közhangulatot fogunk teremteni. Bé­kés, nyugodt, gyarapodó, haladó paraszti éle­­tét. Meg vagyok róla győződve, hogy így ím!

Next