Szabad Föld, 1950. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1950-06-11 / 24. szám

WSO június 11. Szabad Föld 5 HARC A KLERIKÁLIS REAKCIÓ ELLEN R­évai József hosztkmálója az 3M11S9 Központi Vezetőségének ülésén Révai József a Központi Vezetőség ülésén beszámolójában a többi között ezeket mondotta: A klerikális reakció elleni harc kér­dése nem új kérdés Pártunk és a ma­gyar népi demokrácia fejlődésében és küzdelmeiben a fel­szabadulás óta. Min­denki tudja, hogy milyen ádáz dühvel támadott ránk a Mindszenty által ve­zetett klerikális reakció 1945 óta a ma­gyar demokratikus fejlődés döntő kér­déseiben. Hogyan állt a földreformmal kapcsolatban a nagybirto­kosok olda­lára, a köztársaság kiváltásával kap­csolatban a Habsburgok oldalára, ho­gyan védte minden egyes esetben azo­kat a kizsákmányoló osztályokat, ame­lyeket sorra-rendre szorítottunk ki és szorítunk ki a hatalomból és gazda­sági pozíciókból. A klerikai fő reakció az imperialisták ügynöke A klerikális reakció 1945-től kezdve a nagybirtokos és nagytőkés osztályok, a régi rendszer restaurációjának elő­­harcosa volt és az ma is — éppen ezért támogatja életre­­halálra a kulákság ellenállását a mezőgazdaság szocialista átalakítá­sával, a termelőszövetkezeti moz­galommal szemben. A klerikális reakció aknamunkájának fokozódása összefügg a nemzetközi helyzet kiéleződésével. A klerikális re­akció növekvő agresszivitása a ma­gyar népi demokrácia ellen egyenes következménye és tükröződése az ame­rikai imperialisták fokozódó agresszi­vitásának, háborús uszításának. Az im­perialista ügynökségek között az egyik legfontosabb szerepet kezdettől fogva a klerikális reakció játssza. A klerikális reakció ma nálunk az imperialisták ötödik hadoszlopának leg­fontosabb támasz­a. Ez következik ab­ból is, hogy a klerikális reakció élén járó kato­likus püspöki kar a Vatikántól kapja és fogadja el az utasításokat politikai magatartásra nézve, már­pedig közismert, hogy a Vatikán az amerikai imperialisták csatlósa és kiszolgálója. A püspöki kar a békemozgalom ellen fordult az, hogy vannak az országban im­perialista ügynökök és kémek, hogy van uszító és aknamunkát folytató klerikális reakció, növeli a háborús veszélyt. És hogy mi most, erélyeseb­ben és határozottabban vetjük fel a klerikális reakció elleni önvédelmi harc kérdéseit, az elsősorban abból a köte­lességünkből ered, hogy fokozzuk erő­feszítéseinket a béke védelmében! A klerikális reakció békeellenes és hábo­rús uszítókat szolgáló aknamunkája élesen kifejezésre jutott a magyar püspöki kar legutóbbi nyilatkozatában, amellyel a békemozgalom, a békeivek aláírása ellen fordult. A magyar kato­likus püspökök általában a béke mel­lett nyilatkoztak, de az ilyen általá­nos békenyilatkozatok fabatkát sem ér­nek. A magyar püspöki kar magatar­tása a békemozgalommal kapcsolatban azt jelentette, hogy a püspöki kar szembefordult a ma­gyar dolgozó nép millióinak béke­akaratával, szembefordult a Magyar Népköztársaság kormányának bé­kepolitikájával, kirekesztette magát a békéért küzdő magyar dolgozók nagy és egységes közösségéből és szócsövévé vált mindazoknak a volt nagybirtokosoknak, tőkéseknek, ku­­lákoknak —, akiknek egyetlen remény­sége a harmadik világháború, a nyu­gati imperialisták fegyveres segítsége, az atombomba. Nem véletlen az, ami­ről Borsod megyéből kaptunk hírt, hogy ott három volt csendőrtisztet szenteltek pappá, mégpedig úgy, hogy kedvezményes idő alatt tették lehetővé számukra a papi tanulmányok elvég­zését A Párt támogatja az egyház néphez hű elemeit Mi a püspöki kartól és a papságnak attól a részétől, amely az ő utasítá­sait követve, a békemozgalom ellen fordult, megkülönböztetjük a papság­nak, elsősorban a lelkészkedő alsópap­­ságnak azt a részét, amely őszintén és meggyőződésből csatlakozott a magyar dolgozó nép nagy békemozgalmához. Az a tény, hogy papok százai írták alá a békeíveket, mutatja, hogy a katolikus egyház soraiban növe­kednek azok az erők, melyek a dolgozó magyar nép és a béke el­len forduló klerikális reakcióval szemben készek együtt haladni a népi demokráciával és támogatni annak szocializmust építő, békét vé­delmező munkáját. A Pártnak, a munkásosztálynak, a dol­­gozó népnek éles harcot kell folytatnia a klerikális reakció ellen, de ugyanak­kor segítenie és támogatnia kell az egyháznak a népköztársasághoz őszin­­tén közeledő és a dolgozó néppel be­csületesen együttműködni kész elemeit. A magyar püspöki kar összetételé­ben és politikájában a Horthy-rendszer maradványa. A Magyar Népköztársa­ság kormánya nem nyugodhat bele abba a helyzetbe, hogy a püspöki kart Horthytól kapta örökségbe és még ke­­vésbé nyugodhat bele abba a helyzet­be, hogy míg a püspöki kinevezések­hez a régi rendszerben szükséges volt a Horthy-kormányzat hozzájárulása, addig a demokratikus Magyarországon a Vatikán a népköztársaság kormányá­nak megkérdezése és hozzájárulása nélkül nevez ki püspököket. Az állam véleményező és hozzájárulási jogát a püspöki kinevezéseknél érvényesíteni fogjuk. A klerikális reakció kiomlasztó, kártevő törekvései A klerikális reakció bomlasztó és kártevő munkája arra irányul, hogy aláássa dolgozó népünk egységét, mun­kakedvét, fegyelmét, hogy megrendítse népköztársaságunk kormánya, Pártunk iránti bizalmát és ily módon segítse az imperialista háborús uszítók terveit. A klerikális reakció a népi demo­krácia, a dolgozó nép nagy ünnepei­nek megzavarására törekszik és úgy szervezi az egyházi ünnepeket és szertartásokat, hogy azok alkal­masak legyenek a termelés és a tanulás, a munkafegyelem és az is­kolai fegyelem bomlasztására. A klerikális reakció arra­­törekszik, hogy aláaknázza a népi demokrácia is­kolapolitikáját. Arra igyekszik rávenni az ifjúságot, hogy ne tanuljon, tudato­san előmozdítja a munkás és dolgozó paraszttanulók lemorzsolódását az is­kolákban. Országos jelenség, hogy re­akciós papok kiadják a jelszót a „ta­nulj jobban“-mozgalom ellen: „Nem érdemes tanulni, mert megváltozik a rendszer". Egyes reakciós plébánosok azt hirdetik, hogy „bocsánatos bűn", ha a gyermekek nem tanulnak. A csoda-propaganda alattomos propaganda A népi demokrácia tudást és művelt­séget terjeszt, a klerikális reakció a tudatlanságra és a maradiságra épít. A klerikális reakció országszerte moz­gósított a természettudományos isme­retek terjesztésével szemben.’ Mi azt hirdetjük a dolgozó parasztságnak: nemcsak az időjáráson, hanem elsősor­ban rajtad, jó munkádon áll, hogy a föld milyen termést hoz, mi arra ta­nítjuk a népet, hogy az ember meg tudja változtatni a természetet. A kle­rikális reakció szembefordul ezzel a jobb jövőt "biztosító neveléssel és azt hirdeti: „a természet az úr, ne kapá­­lódzunk elene", „ami jó volt az apánk­nak, jó nekünk is’’. A természettudo­mányos ismeretterjesztéssel szemben a klerikális reakció a „csodákban" való hitet hirdeti. A Szívújság hétről-hétre tele van állítólagos „csodákkal". Ez a csoda-propaganda alattomos és céltu­datos politikai propaganda. Zala me­gyében például nemrégiben elterjesz­tették, hogy 1950-ben jön a „világ­vége“ (a világvége alatt természetesen a világháború értendő), háromnapos sötétség lesz és aki párttag, vagy tö­megszervezeti tag, az nem ébred fel többé. A klerikális reakció a vallás tanítá­sait a felebaráti szeretetről úgy ma­gyarázza és terjeszti, hogy a kizsák­mányoló elemek iránt részvétet ébresz­­szen és védelmezhesse a kulákokat. A reakciós papok és szerzetesek szerte az országban azt hirdetik, hogy „sze­gény és gazdag mindig volt és mindig lesz”, hogy a kulákoknak azért van többjük, mert „az isten segített nekik“ és ezért őket is „szeretni kell”. A klerikális reakció e bomlasztó, a népi demokrácia aláaknázására törő munkája érdekében szívós tömegpro­pagandát, aprómunkát folytat, alkal­mazza a legkülönbözőbb legális, és il­legális módszereket. A legkülönfélébb vallási mezben fellépő szervezeteket teremtik meg, felnőttek és gyermekek számára: bibliaköröket, ministránskö­­röket, rózsafüzértársaságokat, Szt An­­tal-láncokat, temetkezési egyesületeket. Ugyanakkor a szórakoztatás, a tested­zés eszközeivel is csábítani próbálják a fiatalokat. Nem felejthetjük el, hogy az Actio Catholica kémeket rejtege­tett és pénzelt. Ennélfogva teljesen jogos az a követelés, hogy meg kel akadályozni, hogy gomba­módra szaporodjanak a klerikális reakció különféle „fedőszerveze­tei ” A családi béke megbontó! A klerikális­ reakció elterjedt mód­szere: a gyermekeknek a szülők, a szü­lőknek a gyermekek ellen hangolása, férj és feleség kijátszása egymás el­len. Tömeges jelenség, hogy a reak­ciós papok a szülőket mozgósítják a kollégiumok ellen, rábeszélve őket, hogy az „istentelenségre nevelő” kol­légiumokból hívják haza a gyermekei­ket. A klerikális reakció, amely szavak­ban a család szentségét hirdeti, a valóságban íme, nem riad vissza a család békéjének és egységének megbontásától, ha sötét politikai céljainak előmozdí­tásáról van szó. A klerikális reakció tömegagitáció­­jának legfontosabb szervezetei a kü­lönféle férfi és női szerzetesrendek. Magyarországon 23 férfi szerzetesrend van 2582 taggal és 40 apácarend 8956 taggal, összesen tehát 63 rend 11.538 taggal. Ezek a szerzetesrendek a régi rendszerben hatalmas földbirtokokkal rendelkeztek, a feudális nagybirtokos osztályhoz tartoztak. Földbirtokaikat a népi demokrácia a dolgozó parasztság között osztotta fel, de rendházaikat, zárdáikat, kolostoraikat meghagyta. A 63 szerzetesrendnek 636 kisebb-na­­gyobb rendháza volt, egy rendházra tehát mindössze 18 lakó jutott. Felmerül a kérdés, fenntartható-e ez a helyzet a népi demokráciában? Sz frzfífsik és apáink mint az imperialisták agitátorai Ez a helyzet annál kevésbbé tart­ható fenn, mert a férfi és a női szer­zetesrendek vagy maguk mondtak le azokról a feladatokról, melyeknek tel­jesítése állítólagos hivatásuk (ez vo­natkozik a tanítórendekre), vagy régi szerepük vált feleslegessé, (ez vonat­kozik azokra a rendekre, amelyeknek a szegénygondozás és betegápolás volt a feladatuk), vagy reakciós poli­tikai célokra csalárdul visszaélnek szerzetesi tevékenységükkel (ez vonat­kozik a kolduló és missziózó rendek tagjainak túlnyomó­­többségére). A szerzetesek és apácák százai és ezrei járják az országot és mint az imperialisták agitátorai, mint reakciós hírvészók lépnek fel. Egy zalai községben gépállomást léte­sítettünk, erre azonnal ferenceseket vezényeltek oda. Egyes pestmegyei községeket végigjárták az Unum-nővé­­rek és úgynevezett „családlátogatá­saik“ nyomán azt kezelték követelni egyes félrevezetett asszonyok, hogy a gyerekek újra kötelezően és együtte­sen az osztállyal és a tanító vezeté­sével járjanak templomba. Országos jelenség, hogy kolduló apácák és szerzetesek megjelenése után háborús rémhírek terjednek el. A klerikális reakció visszaélt a kormány türelmes magatartásával A népi demokrácia az 1949/50-es tanévben bevezette az államosított is­kolákban a szabad vallásoktatást, azt a rendet, amely, teljesen megfelel a vallás- és véleményszabadságnak és amely lehetővé teszi, hogy a szülők szabad választásuk szerint járassák vagy ne járassák gyerme­küket hittanoktatásra. A klerikális reakció azonban visszaélt a kormány és a Párt lojális és türel­mes magatartásával, féktelen agitációt fejtett ki a hittanoktatás érdekében, megrágalmazta a fakultatív vallások­tatás demokratikus elvét, a népet a vallástanítás új rendje ellen uszította. A hittanórák az esetek igen nagy ré­szében nem a vallásoktatást, hanem a reakciós uszítást szolgálják. Ezt a támadást vissza kell vernünk. A hit­tanórákon folyó reakciós uszítással szemben keményen és határozottan vé­dekeznünk kell. Dolgozó népünk egy része azt hiszi, hogy a gyerekek hittanra küldése ma­gánügy, amelynek nincs köze a szülők politikai meggyőződéséhez. Tévednek. A reakciós paphoz küldeni hittanra a gyerekeket akarva-akaratlanul is poli­tikai hitvallás a népi demokrácia el­len és a klerikális reakció az ilyen szülők magatartását, mint politikai megnyilatkozást használja fel. Örömmel kell megállapítanunk, hogy pedagógusaink zöme becsülettel telje­síti hivatását, a népköztársaság, a dol­gozó nép hazájának szeretetére ne­veli a gyermekeket és szembeszáll a vallástanítás ürüg­yén folytatott reak­ciós lélekmérgezéssel. De ugyanakkor azt is meg kell állapítanunk, hogy még sok olyan pedagógus van, aki a klerikális reakció „bizalmijának­’ sze­repét játssza az iskolákban. A jövőben nem fordulhatnak elő olyan esetek, mint egy dunántúli győrmegyei köz­ségben, ahol a tan­tónő büntetési fel­adatként 150-szer íratta le a helyi pártszervezet titkárának gyermekével, hogy hittanra el kell menni. A protestáns egyházakkal kötött megegyezés változatlanul érvényes és jól funkcionál. Ez a megegyezés bizonyítja, hogy a népköztársaság teljes mértékben biztosítja a vallásszabadságot és hogy az egyházak, ha nem szegőd­tek el szőröstül-bőröstül a külföldi és a belföldi reakció segítőtársául, békében tudnak élni és teljesíteni tudják feladataikat a népi demo­kráciában. A klerikális frakm­ó elleni lam­e­r politikai karc A klerikális reakció, fokozódó táma­dásai elleni erélyes védekezés szüksé­gessége még élesebben veti fel, mint eddig a klerikális reakció befolyása felszámolásának kérdését magában a Pártban. Meglehetősen általános jelen­ség, hogy pártszervezeteink, elsősor­ban a vidéken, a klerikális reakció tá­madásával szemben legfeljebb passzí­van védekeznek, hogy népnevelőink félnek hozzányúlni ehhez a kérdéshez, attól tartva, hogy a klerikális reakció elleni harc erélyes folytatása átcsap a vallásos meggyőződés elleni harcba és elidegeníti tőlünk a hívő tömegeket. És miután félnek ettől az ellenkező véglettől, inkább nem csinálnak sem­mit. A klerikális reakció elleni harcunk fokozásánál abból kell kiindulni, hogy ez a harc politikai harc, amely az imperialisták ötödik hadoszlopának egyik legfontosabb osztaga ellen irányul, nem pedig a vallás ellen, a hit ellen, sőt nem is az egyház ellen általában. Ezután is tiszteletlen­­ártjuk a vallásos meggyőződést Nekünk semmi bajunk nincs a kato­likus dolgozó tömegekkel, amelyek épp oly odaadó és lelkes támaszai a szo­cializmust építő népi demokráciánknak, mint a más felekezetű vagy meggyő­ződésű dolgozók. Bajunk a klerikális reakcióval van és a feladat éppen ab­ban áll, hogy a klerikális reakciót el­szigeteljük a dolgozó tömegektől. Mi ezután is, úgy, mint eddig, tiszteletben tartjuk a vallásos meg­győződést, valljuk és megvalósítjuk a teljes vallásszabadságot az állami életben, kiindulva abból az elvből, hogy a vallás állami vonatkozásban ma­gánügy. Ugyanakkor természetesen fokozot­tan kell érvényesítenünk a marxizmus­­leninizmusnak azt a tanítását, hogy a vallás a Párton belül nem magánügy. Ennek az elvnek az érvényesítésénél­ különbséget kell tennünk egyszerű párttagok és pártfunkcionáriusok kö­zött és a Párthoz való tartozást sem­miképpen sem szabad függővé tenni attól, vallásosak-e párttagjaink? Pártfunkcionáriusainknál persze ma­gasabb követelményeket kell támasz­tanunk. Elsősorban függetlenített funkcionáriusainktól, vezető és közép­­kádereinktől el kell várnunk, hogy gye­reküket ne járassák hittanra, ne ve­gyen részt egyházi szertartásokon és — nem utolsó sorban — feleségüket is a kommunista világnézet szellemé­ben neveljék. Ugyanakkor párttagsá­gunk között türelmes felvilágosító munkát kell folytatnunk, neveléssel és propagandával kell elérnünk, hogy fel­ismerjék: templomba járással, körme­neteken való részvétellel, gyerme­keik hittanra való küldésével ön­tudatlanul is a klerikális reakció törekvéseit segítik elő. A kleriká­lis reakció ma bizonyos fokig tak­tikát változtatott. Egyenesen csábítja a kommunistákat gyónásra, áldozásra, körmenetekre azért, hogy éket verjen sorainkba, hogy az egyházi szertartá­sokon és ünnepségeken résztvevő kom­munistákat úgy tüntethesse fel, mint a klerikális reakció híveit, akik csak lát­szólag kommunisták, valójában maguk is ellenségei a szocializmusnak. A helyes választ az ilyen klerikális csábításokra a nógrádii­egyei Benczúr­falvá községi bírája, elvtársunk adta meg, amikor egy körmenetnél a pap vele akarta vitetni a sátrat. A bíró elvtárs azt felelte a papnak: „A múlt­ban mindig a gazdagok vitték a sát­rat, vigyék hát most is csak ők”. Ugyanakkor óvakodnunk kell a bal­oldali túlzásoktól. A klerikális reakció képviselőinek elszigetelése a dolgozó néptől, nem rendőri rendszabá­sokon, hanem döntően a népnevelői, a felvi­lágosító munkán múlik. Meg fogjuk magyarázni párttagsá­gunknak, dolgozó népünknek, hogy a gyerekek hittanra küldése miért jelenti a klerikális reakció támogatását. De már most óvok attól a túlzástól, hogy minden dolgozó embert, aki a mi fel­­világosító munkánk ellenére hittanra fogja küldeni gyermekét, egyszerűen reakciósnak bélyegezzünk és így ta­szítsunk el magunktól. Különösen tart­suk szem előtt, hogy a balodali túlzások alkalmas talajt teremtenek egyenes provo­kációra a reakció részéről. Az ellenség arra használja fel a bal­oldali túlzások teremtette hangula­tot, hogy maga döntsön le éjszaka ké­reszteket, rongáljon meg kálvária­­állomásokat, hogy aztán elterjeszt­hesse: mindezt a kommunisták tették. Amikor mi felvesszük a klerikális reakció által felénk dobott kesztyűt, akkor mi a jogos önvédelem politiká­ját folytatjuk. Békénket védjük, ha­zánkat védjük, épülő szocializmusun­kat védjük. Küzdünk azok ellen­, akik nemcsak most támogatják­ az idegen imperialistákat, hanem a múltban is mindig az idegen uralom eszközeként, a magyar függetlenség ellenségeként léptek fel. De ugyanakkor, amikor az egyházi reakció, a püspöki kar katasztrófapoli­­tikája ellen erélyesen fellépünk, teljes rokonszenvünkről és támoga­tásunkról biztosítjuk azokat, akik magában az egyházban lépnek fel — akár papok legyenek, akár vi­lágiak — ez ellen a katasztrófa­politika ellen, népköztársaságunk és a katolikus egy­ház közötti béke és megegyezés mel­lett A béke és a»ég«*gye*és politikája a néphez hű lelkészek iránt Hogy egy ilyen megegyezés elvben lehetséges, azt a lengyel példa is mu­tatja. A lengyel püspöki kar — idézem a megegyezés szövegét: ,,felhívja a lelkészi kart, hogy lelkipásztori munkájában a híveket az ország újjáépítése és a nemzet jóléteinek emelése érdekében minél buzgóbb munkálkodásra buz­dítsa". A mi püspöki karunk ennek el­lenkezőjére buzdítja a lelkipásztoro­kat. A lengyel püspöki kar kijelentette, hogy: „felvilágosítja a lelkészi kart arról, hogy nem szabad ellene sze­gülnie a falusi szövetkezeti mozgalom kiépítésének“. A magyar püspöki kar ennek ellenkezőjét teszi: arra buzdítja a papságot, hogy védje a kulákokat és támadja a szövetkezeteket. A lengyel püspöki kijelentette, hogy: „elítél minden államellenes fellépést és különösen küzdeni fog az ellen, hogy a vallásos érzülettel államelle­nes célokra visszaéljenek“. A magyar püspöki kar ennek ellenkezőjét teszi: a vallásos érzülettel államellenes cé­lokra él vissza. Ezzel a püspöki karral szemben le­hetetlen a béke és a megegyezés poli­tikáját folytatni. De a béke és a megegyezés politiká­ját akarjuk és fogjuk folytatni a néppel együttműködő, a népköztár­sasághoz hű lelkészkedő papság iránt. A klerikális reakciónak nem adha­tunk anyagi támogatást, de a dolgozó nép hazájához hű, lelkészkedő papság­­ságnak adunk, készek vagyunk bizto­sítani megfelelő létminimumot. Felrladatn­nk Hadd foglaljam össze a főfeladato­­kat. Négy főkérdésről, négy főfeladat­­ról van szó: 1. Leleplezni a klerikális reakciót, a katolikus püspöki kart, mint a béke el­lenségét. 2. Támogatni és segíteni azokat a néphez hű papokat, akik a püspökökkel szemben támogatják a békét és a népi demokráciát. 3. Politikai felvilágosító munkával együtt megfelelő állami önvédelmi rendszabályt is kell foganatosítani a klerikális reakció ellen. 4. El kell érni, hogy funkcionáriu­saink, de tagságunk zöme se járassa hittanra gyermekeit, fokoznunk kell a klerikális reakció elleni propagandán­kat a nép közt, fokoznunk kell az egy­házi ideológia elleni felvilágosító mun­kánkat a Pártban. El vagyunk szánva arra, hogy ha­zánk és békénk védelmében, népünk egységének védelmében, szocialista építőmunkánk biztosítására az imperia­listáknak ezt az ötödik hadoszlopát, a klerikális reakciót is felszámoljuk.

Next