Szabad Föld, 1953. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1953-07-05 / 27. szám

^ ^ ______ ^AMAG^^oTGOZOPARASMA^HEmAPJ^M Lelkiismeretesebb gondoskodást a dolgozókról! Alkotmányunk jogot biztosít nép­­köztársaságunk polgárainak a mun­kához, a végzett munka szerinti dí­jazáshoz, a pihenéshez és üdülés­hez, a fizetett szabadsághoz, orvosi ellátáshoz és a művelődéshez. Mindezek a jogok híven kifejezik, hogy pártunk politikáját a dolgozók­ról való állandó gondoskodás jel­lemzi. Ezt a gondoskodást a mező­­gazdaság dolgozói is érzik. A mun­kanélküliséget ma már csak hírből ismerjük, s emellett kormányzatunk évről-évre hatalmas összeget fordít különféle szociális juttatásokra. A mezőgazdaságban egyre több gép teszi könnyebbé a munkát. Pár­tunk s kormányzatunk emellett arra is gondol, hogy a gépekkel dol­gozó munkások biztonságosan vé­gezhessék munkájukat. Több rendel­kezés írja elő a balesetelhárítás megszervezését, a balesetelhárító be­rendezések használatát, gépállomá­sainkon, állanyi gazdaságainkban pontosan tartsák be ezeket a rendel­kezéseket! Itt az aratás, cséplés nagy munkája. A MEDOSZ-nak, illetve az üzemi bizottságnak egyik legfőbb kötelessége: ügyeljen arra, hogy a kombájnokat, cséplőgépeket és más gépeket is megfelelő védőberende­zésekkel lássák el. Sajnos, még mindig akadnak egyes gépállomási, állami gazdasági vezetők, akik nem tartják szem előtt azt, hogy „legfőbb érték az ember", s nem tartják be a törvényes rendel­kezéseket. A törökszentmiklósi gép­állomás igazgatója, Püski elvtárs úgy nyilatkozott, hogy tavaly is vé­dőberendezések nélkül csépeltek és most az idén is ugyanúgy végzik a cséplést... Mi más ez, mint lélek­telen bürokratizmus, sőt a merény­let a dolgozók testi épsége ellen? „Az az igazgató, aki az ÜB és gyakran a pártszervezet hallgatóla­gos jóváhagyásával elsősorban a munkások biztonságát szolgáló ki­adásokon takarékoskodik, az paza­rol a dolgozók életével és egészsé­gével és nem méltó arra, hogy a proletárdiktatúra idején igazgató legyen. Az ilyen eljárás nemcsak bűnös, hanem ostoba is. Miféle „ta­karékosság’’ az, ha az állam sok esetben táppénzt kénytelen fizetni munkabér helyett?” — állapította meg nagyon határozottan és vilá­gosan pártunk központi vezetősége tavaly június 27-i ülésén. De nem takarékoskodás az sem, ha a gépállomás vagy állami gaz­daság igazgatója a dolgozók élel­mezésére vagy a szállások berende­zésére előirányzott összeget nem használja fel. Az üzemi bizottságok szigorúan ügyeljenek arra is, hogy — különösen most az aratás, csép­lés ideje alatt — jól elkészített, íz­letes ételek várják a nehéz munkát végző dolgozókat, s a napi munka után egészséges, jól berendezett, tisztántartott szállásokon pihenjék ki fáradalmaikat. Ahol mindezek megvannak, ott jó kedvvel, szívesen végzik munkájukat a dolgozók. Az ilyen helyeken nem küszködnek állandó munkáshiánnyal, sőt egyáltalán nem is okoz gondot a munkásszerződtetés. A dénesfai ál­lami gazdaság magyarkeresztúri üzemegységében az idén nem volt baj a munkások szerződtetésével. A tavalyi munkások minden hívás nél­kül idejében leszerződtek, mert azt tapasztalták, hogy a gazdaságban lelkiismeretes gondoskodás várja őket. A munkások igen jól dolgoz­nak, látszik, hogy magukénak érzik a gazdaságot. Maguk is elmondják: rájuk a gazdaság vezetősége a leg­nehezebb körülmények között is számíthat... Ez a gazdaság nem is maradt el a munkákkal tavaly sem, az idén sem. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy azokon a helyeken, ahol elhanyagol­ják a dolgozókról való gondosko­dást, rosszul megy a munka, elma­radnak a terv teljesítésével. Az ás­ványrárói gépállomás tavalyi tervét mindössze 52 százalékra teljesítette, az idei növényápolási tervének tel­jesítésében pedig csak 40 százalék­nál tart. Semmi lendület, semmi lel­kesedés nincs a gépállomás dolgo­zóiban. Nem is csoda. A szállás­helyek egészségtelenek; az ágyakon már vagy két hónap óta nem cserél­ték a lepedőket; a konyha is piszkos és a gépállomás dolgozói utálkozva eszik meg a rosszul elkészített, majdnem mindig egyforma ételeket. Tavasz óta jóformán rántottleves és krumplistészta járja. Pedig az ásványrárói gépállomá­son is változatosabbá lehetne tenni a táplálkozást, hiszen azon a kör­nyéken is rengeteg zöldség, gyü­mölcs termett és terem az idei esz­tendőben. Legjellemzőbb az igazga­tó fösvénységére, zsugoriságára az, hogy a villanyt már este nyolc óra­kor kikapcsoltatja, megfosztja a gépállomás dolgozóit attól a lehető­ségtől, hogy munka után tanuljanak, művelődjenek... Az ilyen vezető csak az orráig jár, nem csoda, ha eredménytelen a mun­kája. Súlyos felelősség terheli az ilyenekért az­ ü­zemi bizottságot is, amiért nem figyelmezteti az igaz­gatót gondatlanságára. A szakszer­vezetnek komoly szerepe van abban, hogy pártunk politikája e téren is, minden gépállomáson, minden álla­mi gazdaságban érvényesüljön. Az üzemi bizottság vagy a szakszerve­zeti megbízott harcoljon azoknak a szociális juttatásoknak a megvaló­sításáért, amelyeket a kollektív szer­ződés, vagy más rendelkezések elő­írnak. Amikor ezt teszik, éppen a jobb munka, a terv teljesítésének, a munkaverseny fellendítésének egyik fontos feltételét teremtik meg! Pártunk politikájának kell érvé­nyesülnie tanácsaink és többi tömeg­szervezeteink — a DISZ, a föld­művesszövetkezet, az MNDSZ — munkájában is. A dolgozókról való állandó és szakadatlan gondoskodás jellemezze munkájukat! Tanácsaink rövid pár év alatt megerősödtek, s egyre jobban végzik munkájukat. De azért tanácsainknál még mindig ta­pasztalható nem egy helyen a rideg, lélektelen ügyintézés, a dolgozók kívánságainak, panaszainak semmi­bevevése. A tavalyi rendkívül aszályos idő­járás és rossz termés miatt életszín­vonalunk nem emelkedett olyan mér­tékben, mint rendes körülmények kö­zött az várható volt. Ezt minden dolgozó meg is érti. De nem érti és nem is értheti meg az olyan eseteket, amilyenek Bágyogszováton, Ke­­menesszentpéteren és még több köz­ségben előfordultak, ahol több hétig nem lehetett olyan árucikkeket kapni, amelyekből pedig bőven el vagyunk látva. E községekből a föld­művesszövetkezet hanyagsága miatt a lakosoknak át kellett járniuk a szomszéd községekbe sóért, ecetért, cukorért és más szükségleti cikke­kért. De persze felelős a község za­vartalan ellátásáért a pártszervezet és a tanács is. Pártszervezeteink valóban legye­nek gazdái községüknek. Figyelje­nek a dolgozók hangjára, kívánsá­gaikra. Segítsenek abban, hogy dol­gozó parasztságunk az aratás, csép­lés nagy munkáját, az idei bő ter­més betakarítását minél könnyebben és gyorsabban végezhesse el. Segít­sék például a termelőszövetkezetet abban, hogy napköziotthont, üzemi konyhát állíthasson fel, segítsék ab­ban, hogy — ha beadási kötelezettsé­gét pontosan teljesítette — vágási engedélyt kapjon egy-két sertésre, hogy friss hús, jobb étel várja a betakarítás munkáját végző termelő­szövetkezeti tagokat. A lökösházi dolgozó parasztok aratóbrigádban vágják a gabonát Azzal kezdődött a­z egész, hogy a bánhidi dűlő gazdái­­két héttel ezelőtt megszemlélték egymás vetését. Még zöld volt a gabona, de a duzzadt, kö­vér szemek már gazdag aratást ígér­tek. Különösen a Kovács Mátyás ga­bonatáblájánál időztek sokat. — Nagyon szép! Ez már igen! Fo­gadok, hogy megad 14 mázsát hordja! — mondogatták elismerő hangon. Ko­vács Mátyásnak dagadozott a melle a büszkeségtől, hisz­ — a kedvező időjá­rás mellett — az ő jó munkájának az eredménye,ez a dús kalásztól roska­dozó gabona. Ám az ő esze már a gyors, szemveszteség nélküli betakarítá­son járt. Ezért ezt­ mondta: — Szépnek szép, az igaz, de még mindig elfuserálhatjuk... — Hogy-hogy? — kapták fel a fejü­ket többen is. — Hát például, ha nem idejében vá­gom, és elpereg a szem. Tavaly is so­kan így jártak. Egyedül, vagy az asz­­szonnyal kínlódtak, közben a gabona­szem pergett, a szomszédok meg tétle­nül várták, hogy az övéké is beérjen. Nem jól van ez így. Miért ne vághat­nánk mindannyian összefogva azét, akié érett? Hamarább is kész lennénk, meg nem is peregne ki a gabonaszem. Ekkor merült fel először Lökösházán a közös aratás gondolata. Mindenki helyeselt Kovács Mátyásnak, s a dülő 17 dolgozó parasztja azon nyomban aratóbrigádot alakított. Lesz 8 kaszás — tervezték — a­többi majd szedi a ma­rkot és kötöz­né kévéket... Igi- aztán, tikt­va a habár-kerülő , je­lentette, hogy a bánhidi dűlő parto­sabb részén lehet vágni az őszi árpát­­az egyéni gazdákból alakult aratóbri­gád megindult... Hajnal volt. Még alig látták egymást,­de mire beálltak a gabonatábla végébe, kezdett pitymal­­lani. Elől Kardel József haladt. Utána Borgye József, Tudor János, Bia Ist­ván következtek. Miközben a kaszát tempós mozdulatokkal járatták, vi­gyáztak arra is, hogy m­agas törzs ne maradjon, vagy a kasza el ne suhan­jon a lehajló árpaszálaik fölött, mert egyetlen szem gabona sem veszhet kárba. Napfeljötte után — mire a szomszé­dos dűlők gazdái is a mezőre tartottak — takaros tarló és még takarosabb­ ké­vetenger állott a 8 kaszás mögött. .. Estére 8 hold ősziárpa learatva és ké­résztekbe rakva sorakozott a bánhidi dűlőben! No, több sem kellett a botásiaknak, meg a magaiaknak. — Mi sem vagyunk alábbvalóak a bánhidi dűlöbelieknél! — jelentette ki szomszédai előtt Móga Mihály, s m­ás­nap már Grósz Mihállyal és Emeneszi Józseffel együtt húzta a kaszát. Csak hamar követték a példájukat Borgyek Péterék és Boros Péterék is. — Ami Mógáéknak jó, az nekünk is csak hasznunkra válhat —mondta idős Borgyek Péter, s ő maga szervezet­t családjából és szomszédaiból egy aratóbrigádot, így Lökösházán len is óvják gabonájuka­t. A közös szé­rűre való hordás nem új dolog Lö­­kösházán, hisz a dolgozó parasztok nagy többsége hosszú évek óta közös szérűn csépeli gabonáját. _ A sportpályán és a bánhidi részen lévő közös szérűn már messzire sár­gállanak az ősziárpa osztagok. A bánhidiak szérűjén már korai hajnali­tól késő estig dohog a cséplőgép. Most éppen a Kovács Mihály árpa­csomóját gépelik. Maga Kovács Mi­hály elégedetten vesz tenyerébe egy marék árpát. — 12 mázsát adott holdja. Az első eresztésből beadási kötelezettségemet teljesítem! — majd dolgozó társaihoz fordul s így folytatja: No, emberek, ugye hogy nem hiába kezdtük elsőnek az aratást? Most elsőnek fejezzük be a cséplést is! Kovács Mihálynak igaza lett: a báné­hidi dűlő aratóbrigádjának a neve ele­sőnek került ki a tanácsháza előtti vere­senytáblára! (A. K.) Idejében megkezdték az aratásit: nem­ lesz szemveszteség a lökösházi határban Közös szériás, közös erővel, gyorsan halad a cséplés 250 egyénileg gazdálkodó család végzi­ önkéntes aratóbrigádokban a be­takarítás munkáját. • Ettől kezdve akaratlanul is nemes versengés alakult ki az egyes dűlők gazdái között. Melyik áll be a gabona­táblába korábban, melyik arat le ha­marabb, melyiknél szebb, tisztább a tarló és kevesebb a szemveszteség. — ehhez hasonló versenycél­ok alakultak ki. Botásék az egyik reggel észrevet­ték, hogy Mógáék már ugyancsak vág­ják. — Ha a kutya mindenit, gyerünk! — verte fel Botás Péter az aratóbrigád tagjait — gyerünk, mert lemaradunk! Az aratóbrigádokba tömörült gazdák nemcsak az aratást, hanem a behor­­dást is közösen, egymást kisegítve vég­zik, hogy ezzel is meggyorsítsák a cséplés munkáját. No, meg a­ gyors behord­ással az idő viszontagságai el­ Kik kaphatnak gyorsbeadási jutalmat? A begyűjtési miniszter és a­ földmű­velésügyi miniszter közös felhívással fordult a mezőgazdaság dolgozóihoz, hogy az aratás, a behordás, a cséplés és a gabonabegyűjtés tervének gyors teljesítéséért indítsanak békeversenyt. A felhívásban többek között a kö­vetkezőket olvashatjuk: az aratás, cséplés gyors elvégzése és a begyűjtési terv gyors teljesítése érdeke minden termelőnek. Kormányunk gyorsbeadási jutalmat ad azoknak, akik július 20-ig (az északi megyékben július 25-ig) tel­­­jesítik gabonabeadásukat. Ezenkívül előbb vihetik a szabadpiacra gaboná­jukat. A budapesti EMAG-gyár munkásai betakarítási és begyűjtési békeverseny­re hívták ki Túrkeve termelőszövetke­zeteit és a mezőtúri gépállomás dol­gozóit. A mezőgazdaság minden dol­gozója csatlakozzék ehhez a nemes kezdeményezéshez. A versenyben győz­tes megye elnyeri a minisztertanács vándorzászlaját és a 100.000 forintos jutalmat. A földművelésügyi miniszté­rium és a begyűjtési minisztérium há­rommillió forintot fordít azok jutalma­zására, akik a betakarítási és a begyűj­tési békeversenyben a legjobb ered­ményeket érik el. ” ­ A dolgozók mindennapi életére való törődés nem jelentéktelen rész­letkérdés. A pártszervezet, a tanács és minden vezető cselekedjék pár­tünk Központi Vezetősége tavaly jú­niusi ülésén elhangzottak szellemé­ben. Foglalkozzék türelemmel, sze­rettel a dolgozók ügyes-bajos dol­gaival: hallgasson meg minden kí­vánságot, panaszt, érezzen, éljen együtt a dolgozó tömegekkel. Min­den egyes dolgozó gondja, baja nemcsak magánügy, hanem­­ a ter­melés ügye, az ország ügye, a szo­cializmus építésének ügye is!

Next