Szabad Föld, 1956. július-december (12. évfolyam, 27-48. szám)

1956-08-05 / 32. szám

A nagyüzem előnyeiről tanúskodik a csépi­­garatból kifolyó búza is CSÉPLŐGÉPEK ZÚGNAK az asz­­tagok között, a szérát friss szalmá­val, a zsákokat aranyszínű gaboná­val töltik meg. Hol sok zsákot kell a garat alá tartani, hol pedig csak alig folyik a szem. Az emberek számok­ban mérik le a jó, vagy rossz mun­kát, s az időjárás rendkívüliségé­nek csapásait. Az idén nem az aszály kínozta meg a szemeket, hanem az aranyat érő májusi és júniusi eső mértéktelensége okozott kárt sok he­lyen a termésben. Mégis öröm születik több, hisz az eddigi eredmények kielégítik a várakozást — általában a tavalyihoz hasonló jó termést adott a föld. De a cséplési eredménylapok szürke számai még többet is mondanak. Le­mérhető eredmények igazolják: a nagyüzem ismét nagyobb termésát­lagokkal bizonyította be fölényét. A legtöbb helyen az olyan egyéni gaz­dák is, akik mesterei a földnek, akik minden gondolatukat, erejüket, be­leölték, ismét láthatják, milyen szűk határai vannak nemcsak kis parcel­lájuknak, hanem lehetőségeiknek is. A solti jó búzatermő földeken sok kárt okozott az árvíz és a belvíz. Nemrég kezdték el a cséplést az egyéni gazdák. Az 5—6 mázsás átlag­termések mellett alig lehet olyan jobb búzatermést találni, mint Kor­sós Bálint 3 holdas gazda 7,3 mázsás, vagy Szabó István 6 holdas dolgozó paraszt 8 mázsás átlagát. A legna­gyobb vízkárt a Duna partján fekvő Petőfi Tsz szenvedte. Vetésterületé­nek nagy részét ki kellett szántani és a megmaradt 49 hold búzában is 30 százalékos volt a kár. Mégis 11,2 mázsás átlaggal fizette meg a búza a jobb gépi munkát, a vetésforgót és a trágyázást. Amit nagyon meg­­érzett volna egy család, azt sokkal könnyebben kibírta az összefogott erő. Amíg Molnár József 7 holdas parasztnak alig csak a fejadagja ma­radt meg, addig például Molnár Fe­renc, a tsz fogatosa 254 munkaegy­ségre csupán előlegként 10 mázsa búzát kapott. Nem is beszélve Si­mon András tehéngondozóról, aki 14­ és fél mázsát vitt haza családjának. Ebből már se beadás, se vetőmag gondja nincs, hisz mindezeket a tsz kifizette, illetve félretette. A TAVALYINÁL sokkal jobb ter­més mutatkozik Előszálláson, ahol az időjárás is megkímélte a gabonát és szorgalmas, hozzáértő parasztok mű­velik a földet. Bugyikka Mihályné­­nak egy hold és 1400 négyszögölön 20,5 mázsa búzája, Bokor Jánosnak 10 és fél mázsás, Fülöp Mihálynak 11 mázsás átlag búzatermése lett. Ezek eddig a legjobb eredmények, de az átlagos szint sem nagyon ma­rad alatta. Pedig az elmúlt kedve­zőtlen ősz miatt itt is rosszul indul­tak el a vetések. Csak november ele­jén és egy szántásba került a mag a földbe. Hogyne lenne még ennél is jobb termés, ahol korábban és jó magágyba sikerült a magot elvetni, mint például a Szabadság Tsz-ben?! Csak a nagyüzem ad lehetőséget arra, amit a Szabadság Termelőszö­vetkezet elvégzett. Amíg a tagok a kukoricát törték, addig a gép búzát vetett a lucernatörésbe. Minden tar­lóba kerülő gabona istállótrágyát, s az egész terület alapműtrágyát ka­pott. A magágyat egy tarlótárcsázás után két szántással készítették elő. A nagyüzemi vetésforgó már a búza nagy részének jó előveteményt biz­tosított. Az eddig elcsépelt 110 hold búza átlaga 13 mázsa, ami a hátra­levő gabona elcséplése után még emelkedni is fog. NAGY AZ ÖRÖM a családoknál is. Munkaegységként négy kiló bú­zát osztott előlegként a csoport. Fe­kete János takarmányos pár kiló híján 15 mázsát, Volek István fejő­gulyás 12,8 mázsát kapott, özv. Mé­száros Józsefné és fia 348 munka­egységre kiosztott 14 mázsa búzá­ból 10 mázsát már állami felvásárló helyen értékesített is és a pénzből konyhabútort vesznek. Bokor János szorgalmas, hozzá­értő egyéni gazda. Csak a munkát is­meri és a rossz földből is zöldtrágya segítségével gazdag termést csikart ki. Három és egynegyed holdján 33 és fél mázsa búzája termett. Szép eredmény. Ha a cséplőrészt, beadást, vetőmagot leszámítjuk, 18 mázsa maradt rendelkezésére. Szépen gya­rapodik kis gazdaságuk is. Igaz, hogy ezért és az elért eredménye­kért hárman dolgoztak majdnem szakadásig. Már rádiót is vettek, de hallgatni alig van idejük. A termelőszövetkezetben Mészá­ros Mihály is harmadmagával dolgo­zik. Nekik már csak azt kell meg­csinálni, amit a gép nem tud elvé­gezni. A gabona esetében ez pedig nem sok, hisz a gép szánt, vet, arat. Mégis most előlegként a család több, mint 25 mázsa búzát kapott és a terv szerint végelszámoláskor még körül­belül 20 mázsára számíthatnak. Több az ideje pihenésre, szórakozásra, job­ban is élnek, mint Bokor Jánosék. AZ EREDMÉNYEK szürke szám­oszlopai mondták el mindezt. A cséplőgaratból folyó gabona is arra tanít, hogy az összefogásban több a siker, mint az egyéni erőfeszítések­ben. Szegő Lajos /1/1 Olcsóbb lett a zsír, a szakma és a bor - Felemelték a rum árát­­ Hegedűs András elvtárs ország­­gyűlési beszámolójában bejelentette, hogy tekintettel a rum és általában az égetett szeszesitalok mértéktelen fogyasztása miatt bekövetkezett ká­rokra, a kormány ezeknek az italok­nak árát felemeli. A rum ára 1956. augusztus 1-től 50 százalékkal, a többi égetett szeszesital ára 20—30 százalékkal magasabb lett. Kor­mányzatunk ezzel a rendelettel egy­­időben a zsír árát kilogrammonként 2 forinttal, a szalonna és tepertő árát 10 százalékkal csökkentette és az emberi szervezetre kevésbé ártal­mas bor árát , az átlagos minőségű kimért borokét 20 százalékkal, az át­lagos minőségű palackozott borok árát pedig 10 százalékkal leszállítot­ta. Ezzel az intézkedéssel egyidejű­leg a kormány több mint 30 száza­lékkal csökkentette a földművesszö­vetkezetek által forgalomba hozott borok adóját, hogy az árleszállítást itt is végre tudják hajtani. ★ Az utóbbi hónapokban sokat fog­lalkoztak lapjaink — köztük a Sza­bad Föld is — a részegséggel, a je­lenle­g legnagyobb családi és társa­dalmi károkat okozó szenvedéllyel. Egyöntetű volt a megállapítás a saj­tó és a lakosság részéről, hogy az égetett szeszesitalok — elsősorban a rum — fogyasztása sok családi baj kútforrása volt. Dolgozóink ország­szerte erélyes hangon követelték, hogy csökkentsék ezeknek az italok­nak mennyiségét, vagy lényeges ár­emeléssel kényszerítsék a részeges­­kedőket kevesebb fogyasztásra. Kor­mányzatunk figyelembe vette a la­kosság jogos kívánságait és meghoz­ta a kívánt intézkedéseket. Azáltal, hogy az égetett szeszes­italok ára megnövekedett, nem szen­ved kárt senki sem, hiszen ehelyett olcsóbb lett a bor ára. S emellett — ami még fontosabb — két olyan fontos közszük­ségleti cikk, mint a zsír és a szalonna, szintén olcsóbb lesz ezentúl. Akiket károsodás ért, azok az alkohol rabjai, s ők méltán megérdemlik, hogy ilyen eszközök­höz folyamodjon kormányzatunk. A fenti intézkedéseket a lakosság túl­nyomó többsége már régen várta és örömmel, helyesléssel fogadta. Azzal A JÓ ÉRZÉSSEL, amiről beszélni akarok, csütörtökön reggel találkoztam először. Mama hajnalban az állomáson takarí­tott és kapott egy fényes, új húszfillérest. For­gattam, nézegettem, tapogattam, nem bírtam betelni vele. Szinte hihetetlen volt, hogy olyan pénz van nálam, ami egy óra múlva is ugyan­annyit ér, sőt holnap, holnapután is megvehet­­ném rajta ugyanazt, amit ma. Amióta kerestem, én csak milliókat és billiókat kerestem. Fize­téskor futva szaladtam a piacig, ott, a templom sarkánál várt a mama, és tüstént elvásároltuk a pénzt, mert fizetési napon különösen gyorsan szöktek felfelé az árak. Ahogy nézegettem a fényes húszfillérest, azt mondta a mama csendesen: „Tedd el, fiam, le­gyen nálad valami, nem tudom, adnak-e érte egy cigarettát?” Délutános voltam aznap, de nem bírtam ott­hon maradni, kiszaladtam a futballpályára. Amolyan koca futballista voltam én, ritkán szántam rá magam a gurigázásra. Hátvédet játszottam legszívesebben, mentem a csatárokra, mint egy tank, persze tudni kell, milyen nehe­zen fordul a tank. A cingár Esztike — Szilveszter — alig drib­­lizett egyet-kettőt, leragadt a labda a fűre, majd felbukott benne. Felvettük, nyomkodtuk. „Mert nincs tisztességes gumiragasztó” — mondta a kapus, egy kopaszra nyírt, hosszú fiú a csavarműhelyből. Míg ő kibelezte a lab­dát, félrehúzódtunk a tribün árnyékába, Esztike félbetört cigarettát osztogatott, nagy szó volt ez akkori Valamelyik egy rózsaszínű újságot nézegetett (olyan papírra nyomták akkoriban az újságot, amilyen volt). — Halljátok, srácok! Azt mondja: Hízott ka­csáért rekamiét vennék. — Ez a demokrácia — dünnyögte a kapus. Nem lehetett tudni, a kacsára mondja-e vagy a toldott-foldott belsőre, mert azt nyálazgatta, ke­reste rajta a lyukat. Egy szurtosorrú inas a lába szárára csapott. „Van egy kövér legyem, szép kövér légy, ki ad érte motorbiciklit?” Ilyen volt a hangulat. Mutattam nekik a húszfillérest. Sokáig néze­gették, forgatták. — Meglássuk, mennyit ér a jövő héten — mondta Eszti. Szél kerekedett, felkavarta, közénk szórta a csu­pasz pályáról a port. Alig volt fű, ami volt, az is leperzselődött, elszáradt a nyári forróság­ban. Köpködtünk, politizáltunk. Hogy eddig a sok ért semmit, most majd a kevés ér semmit. Hogy a délelőtti turnusban két műhely leállt, mert az igazgatóság csak este akar fizetni, ak­kor is semmit, tizenöt forintot. — Gyerekek, a háború miatt van a drága­ság — védtem én a húsz filléremet. — Sztrájk? Mire? Olyanok vagytok, mint a kismacska, mi­nél jobban harapdálja a farkát, annál jobban fáj neki. A hosszú kapus felfújta a labdát, jó kemény­re, s eligazította a csecset a bőr alatt. Mögém lopózott, s a fejemhez durrantotta: „Le vagy szavazva!" Felugráltak mindnyájan, szaladtak a labda után. Otthagytam őket. Volt még egy órám kezdésig, elsétáltam a főutcára, kirakatot nézni. A vad sztrájk különben nem rémhír volt, ha­nem valóság. Én jó félórával váltás előtt értem be a gyár­ba, mert egy hirtelen zápor behajtott. A ko­vácsműhelyt találat érte a háború alatt, a tete­jét már bedeszkáztuk, de a hasadékokon libegő fonalakban ömlött befelé a víz. Nekivetkőztem, alátartottam a csupasz hátamat. Igen jól esett a zuhany. Egyszerre kialudt a villany, elcsendesedett a szomszéd műhely, leálltak a motorok. Akkori­ban nem volt ritkaság nálunk eső után a rövid­zárlat, hát nem törődtem vele. Volt még egy kis időm, gondoltam, megkeresem a sakk-szak­osztály vezetőjét, mikor játszunk — a vasúttal vagy az Olajgyárral? — már nem emlékszem. A csavarműhelyben égett a villany, egyik em­ber jobban lógott, mint a másik, de ez sem tűnt fel. Ilyesmihez hozzászoktattak az idők. A mű­helyfőnököknek nem volt tekintélyük, a bizal­miak könnyen letorkolták őket, de a munkások is. Mitől tartottak volna? Hiszen aki otthagyta a gyárat, akár fuserált, akár csereberélt, egyet­len napon megkeresett annyit, mint a gyárban hetek alatt. A főnökök hát nem vitatkoztak, in­kább odaadták a sürgős munkát olyannak, aki­ről tudták, hogy nem a billiókért dolgozik, s jóformán ingyen, becsületből elvégzi, amit rá­bíznak. Sokan azt mondták az ilyenekre: szor­gos bolondok, de ők nem törődtek a csipkelő­déssel, és csak magukban számolgatták, hány nap van még a forintig. Egy kis, szürke, szemüveges ember bukkant elő valahonnan. — Elvtársak, elvtársak! Hát kinek jó ez? Az első marógép mellett csoportokban álltak. Egy kékoverállás szólt vissza. — Mindenütt többet adnak. Tizenöt forint, azt is estére? Mit kap érte holnap az asszony, három tojást? Akkor értettem meg, miről van szó. Jöttek mindenfelől, közelebb mentem én is, hallgattam a vitát. „Mindenütt állnak” — bizonygatták többen. A kékruhás az öklét mutatta: „A kutya maradt, csak a nyakszíja más.” Szerettem vol­na segíteni a kis öregembernek, megfogtam a karját. — Elvtárs, adjunk be egy kérvényt, hogy nem kell a forint, hozzák vissza a pengős vilá­got. Van, aki arra vágyik... Értetlenül néztek rám egy pillanatig. Az ove­­rállos mozdult először. Mellbelökött. — Te mit keresel itt, gyerek! Hívott ide va­laki? „Hagyjátok, kovács” — mondta az egyik, s így baj nélkül szabadultam. A kovácsműhelyben sokan voltunk kommu­nisták. Mikor visszaértem, már elkezdődött a műszak, sivított a gőz, remegett a föld a nagy­kalapács dobbanásától. Dolgoztunk, de szótla­nul, kedvetlenül. Nem mondhatnám, hogy na­gyon megörültünk este a tizenöt forintnak. Apám az olajgyárban huszonöt forint előleget kapott. Húszat odaadott a mamának, én tizen­négyet, s másnap korán reggel indultunk a piacra. Mama kosarat hozott, én egy üres zsá­kot, hogy veszünk tököt, zöldséget, dinnyét, be­vásárolunk, amit lehet. Az állomási út sarkán előttünk állt meg pihenni egy falusi menyecs­ke, jó köteg cirokseprő volt nála. — Bizony ezt is venni kéne — sóhajtott a mama, és megkérdezte: — hogy a seprű? — Tizenöt forint — mondta hirtelen a me­nyecske. Megszorult bennem a lélegzet, a halántékom is lüktetett az ijedségtől. Mama sietni kezdett: „Szerelmes jó isten, mi lesz itt! Hát kezdődik elölről?” A piactéren feketéllett a tömeg. De mi nem a tömeget néztük, hanem a standokat, s ember­magasságú zöldségcsomókat a földön. Kisisko­lás koromban láttam utol­jára olyan piacot, de azokban a pillanatokban úgy tűnt, hogy még sohasem láttam ilyet. Mama hirtelen megszorí­totta a karomat: „Nézd csak!” Idős parasztasz­­szony állt szélről, előtte nagy, fonott kosár, pú­pozva rakva tojással! A tojás tetején cédula: „20 f”. Lehetetlen, hogy ez húsz forint, mert ha húsz forint, én rögtön belelépek és széttaposom az egészet. Nem mertük megkérdezni, csak áll­tunk. Az asszony észrevett. — Györjenek lelkem közelebb, olcsó ám a tojás! Nem mozdultunk. Aztán a mama mégis köze­lebb lépett. — Olcsó? — Kell a pénz, jóasszony, adom, ahogy vi­szik. — Szép tojás. — Bizony szép. Meg friss. — Friss, ugye? — Friss tojás ez mind, ugye, nézze, hogy nem kofa szedte ezt össze, mindenféle zápor... Mennyi kéne? Mama tétovázott. — Hogy adja? Kilóra? — Ó, minek ezt kilóra adni, hiszen egyforma ez. Darabra! — Darabra. Úgy nem csalódik az ember. — Mennyi aztán? — szánt el magát a mama. — Ki van írva, néni, húsz fillér egy darab. A mama rám nézett: — Hallod? Húsz fillér. .. Nedves lett a szeme. Kibontotta a pénzes zseb­kendőt. „Vagy nézzünk szét előbb?" Akkor már tudtuk, hogy nem kell igyekeznünk a vásárlás­sal. Vettünk azért tíz darabot. — Süthetnénk rántottat — mondtam. Évek óta nem ettem rántottat és már az ízére sem emlékeztem biztosan, csak a szép, sárga gerez­dekre a tányéron, és a barnára pirult, ropogós tepertőre, a gerezdek tetején. Sodródtunk tovább a tömeggel. Két oldalt kupacokban a zöldség, káposzta, újkrumpli, pa­radicsom, karfiol, paprika, dinnye. Aztán a to­jásos kosarak, tejföles köcsögök, vaj, méz, túró, szalonna, házi lekvár... Sűrűn nyelhestem a nyálam, s egy addig ismeretlen, jó érzés támadt bennem: önálló, nagykorú ember lettem, azt ve­szek a pénzemért, amit akarok, s annyit ameny­­nyi kell. Úgy emlékszem, összesen harminc tojást vet­tünk, aztán túrót, tejfölt, szalonnát, jó húsos zöldpaprikát. Visszafelé találkoztunk a menyecs­kével, hangos szóval kínálgatta a piactér sarkán a seprűt: „Asszonyok, lányok, itt a finom, jó cirokseprő, csak két forint!” Egymásra moso­lyogtunk a mamával. Persze volt ebédre rántotta, barnára pirult tepertővel. De nem is az az emlék, hanem a jó érzés, a nyugalom, a biztonság. Az, hogy egyet­len nap alatt lettem nagykorú, akinek számít a munkája és szava. K­ÖZNAPI EMLÉK Éjjeli cséplés Nyáréjben a kertek alatt dolgozik a cséplőcsapat. Vastag, fátylas, sárga holdban lobognak vagy tizennyolcan. Sürögnek a porfellegben, amint az ott hajlik, lebben. A cséplőgép eldúdolja: országos nagy az ő dolga. Hangja porként, szálldogálva rárakódik szívre, fákra. S amíg a gép dúdol, szaval, égmagasra nő a kazal. Elmosódó nyárfák alatt teli zsákok toronylanak. S a friss búza szaga lágyan szétömlik az éjszakában. Káldi János í­­­t MI UISAG AZ ORSZÁGBAN ? imiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiMiiiHiiHiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiii Társulás géphasználatra. Vasárnap alakították meg Pakson az egyéni gazdák az ország első géphasználati szövetkezetét. Az elmúlt öt nap alatt más Tolna megyei községekben is az egyéni gazdák újabb csoportjai ke­resték fel a földművesszövetkezete­ket, valamint a gépállomásokat, hogy a paksi gazdákéhoz hasonló társulásokat alakítsanak. Pakson pénteken már 35 egyéni gazda vett részt a géphasználati szövetkezésben. Ezen a napon délig a dunaszentgyör­­gyi gépállomás két vontatójával több mint 2 ezer gabonakeresztet hordtak osztagba, egymást kisegítve, a paksi egyéni gazdák. A két vontatóval na­ponta átlagosan 15 lófogatú kocsi be­­hordási munkáját végzik el. Jelentkezzen! A budapesti, Szent István körút 3. sz. alatti OFOTÉRT üzlet dolgozói keresik azt a vevőt, aki július 16-án fényképezőgépet vásá­rolt az üzletünkben. Az 1296-os számú blokkra ugyanis véletlenül egy 6400 forintos „Eliotáros Practina” nevű fényképezőgép helyett, mintegy 1000 forinttal olcsóbb, „Tessar” márkájú gépet adtak ki. Az üzlet dolgozói végtelenül sajnálják tévedésüket, s kérik a vásárlót, ha a blokkot el is veszítette már, a gépet vigye vissza és kicserélik. Ha a gép megfelel, s nincs szándékában kicserélni, úgy visszafizetik az ezer forintok Veszedelmes bűnöző került kézre. Sza­bolcs, Borsod, Heves és Hajdú megye több községében és ■ városában az el­múlt időben betöréses lopások történ­tek. A rendőrség a büntetett előéletű Molnár Ilona személyében végülis el­fogta a gyakorlott tolvajt. Molnár Ilona több mint 50 betöréses lopást követett el úgy, hogy az előre kiszemelt laká­sokba az ott lakók eltávozása után ál­kulccsal behatolt. Ilyen módon, mint­egy 80 ezer forint értékű ruhaneműt, órát, ékszert és más tárgyakat lopott. Az eltulajdonított holmikat Molnár Ha­na a vele közös háztartásban élő s ugyancsak büntetett előéletű Bíró Gá­borral együtt értékesítette. Molnár Ilo­nát a­­Szabolcs megyei rendőrkapitány­ság előzetes letartóztatásba helyezte. Negyven mázsa búza előlegként. •Farkas Sándor az újszászi Szabad­ság Termelőszövetkezet sertésgondo­zójának egy esztendei szorgalmas munkája meghozta gyümölcsét. Ed­dig szerzett munkaegységeiért elő­legbe 40 mázsa búzát kapott. Nem­csak ő az egyedüli, aki ilyen jól ré­szesedett a közös vagyonból, hanem még igen sokan a szövetkezet tagjai közül. Szép búzatermése volt az új­szászi Szabadságnak. Az egyik 200 holdas tábláról például 40 kiló híján átlagosan 20 mázsa búzát takarítot­tak be. A tagságnak már kiosztották a kenyérgabonaelőleget. Tűz Makón. Péntekre virradóra éjjel nagyarányú tűz ütött ki a ma­kói malomban. Az 1870-ben épült és túlnyomórészt faszerkezetű hatal­mas raktárépület eddig ismeretlen okokból kapott lángra. A tüzet a környék lakói vették észre és azon­nal értesítették a tűzoltóságot. A ma­kói, a hódmezővásárhelyi és a sze­gedi alosztály tűzoltói közül többen életük kockáztatásával akadályozták meg, hogy egy ledűlni készülő, égő fal tovább terjessze a tüzet. Sikerült elérniök, hogy a mintegy 6-700 ezer forintnyi értéket jelentő 5 vagon korpával és 2 vagon liszttel tele épü­let leégésén kívül nagyobb kár nem keletkezett. A tűz okának megállapí­tására vizsgálat indult. Kétszáz teherautó a tsz-eknek. A Minisztertanács utasítására a ter­melőszövetkezetek országszerte, so­­ronkívül 200, három és féltonnás Csepel gyártmányú tehergépkocsikat kapnak. A MESZÖV ezeket a teher­autókat még ebben a negyedévben át­adja a termelőszövetkezeteknek,­­hogy az őszi betakarítási munkáknál a gazdaságok már használatba ve­hessék a járműveket. Csütörtökig 50 teherautót vettek át a termelőszö­vetkezeti gazdaságok és pénteken további 15 átadására került sor. Hat grammos kesztyű. A Győri Kö­töttkesztyűgyárban újabban krepp-nylon fonálból kötnek mintás csipkekesztyű­­ket. Ezek érdekessége, hogy egy pár kesztyű súlya mindössze hat gramm. Igen rugalmas, jól alkalmazkodik a kéz formájához. Ebben az esztendőben ilyen kesztyűkből mintegy ezer párat kötnek, egyelőre csak fehér színben. Az első sorozatok a női ruhamintaboltokban rö­vid idő alatt elfogytak. Százötven ismeretlen népdal. Hor­váth Károly környéki pedagógus új népdalgyűjteményt állított össze, amelyben kereken 150, eddig isme­retlen göcseji népdalt közölt. A mun­ka csaknem egy évtizedes gyűjtés eredménye. A nagy érdeklődésre szá­­mottartó gyűjteményt a megyei ta­nács népművelési osztálya hamaro­san kiadja. Gyermekhalált okozott. Tóth Zol­tán balatonszabadi villanyszerelő, lakásának villany-fővezetékéből — az árammérő kiiktatásával — nagy­­mennyiségű áramot lopott. Ezzel vi­lágította az épület valamennyi he­lyiségét. Mindezt hozzátartozói előtt is eltitkolta. Felesége, aki tanítónő, egyik tanítványát megkérte, hogy lakásán végezzen különböző házi­munkát. A tanítvány, a 14 esztendős Kiss Zsuzsa a házban megfogta az egyik titkos vezetéket és áramütés következtében meghalt. Tóth Zoltánt, aki többezer forint értékű áramot lo­pott és bűnös tevékenységével egy gyermek­­halálát okozta, a rendőrség őrizetbe vette és átadta az ügyész­­ségnek. Megérett a csemegeszőlő Hevesben. Heves megyében a bőven termő bor­szőlő fajtákon kívül mintegy 2 ezer holdon termelik a híres Csaba­gyöngyét, a koránérő csemegeszőlőt. A zamatos, mézédes csemegeszőlő szépen fejlődik. Csütörtökön Gyön­gyösön és Hatvan környékén néhány egyéni termelő már megkezdte az első érett fürtök szedését. A ter­melőszövetkezetek — amelyek nagy területen termelik a híres Csaba­gyöngyét — a jövő hét végén szüre­telnek majd. Az idén, előrelátható­lag, egy holdról mintegy 20—30 má­zsa termést szednek.

Next