Szabad Föld, 1962. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1962-03-18 / 11. szám
4 SZABADFÖLD J Mtór* wwvmímmha wm€M€Í€Mmh Még itt vannak a bóbitás, hajánkon átvonuló csonttollú madarak, még itt csipegetik a téli bogyókat városi parkjainkban, de már jönnek a mieink, a mi madaraink is haza. Február közepe óta itt van már a mezei pacsirta, megjött az örvösgalamb és a bíbic is. Megérkezett a nyári lúd egy kis csapata a Velencei tóra. Továbbá a danka sirály, a tőkésréce, a csörgőréce és a kanalas réce. De újra zordult az idő. A hazatérő madarak vonulása egy kicsit megszakadt. De nem törött meg. A kis madárszívek nem bírták már az idegent. Ha lassabban is, de indultak haza. Ismét felszakadt a Balaton jege, s a vízfelületen megjelentek az átvonuló bukórécék, a Balaton környéke pedig megtelt seregéllyel. A partokat fenyőrigók és fenyőpintyek szállták meg. A Fehhér-tó is ritka vendéget kapott. Megérkeztek a cankók, a szalonkaféle különös madarak. A vizimadarak A madárvonulás egyébként március végén indul meg teljes erővel. A vízimadarak közül ekkor jönnek a récék, a ludak, a szárcsák. A póling, a nemeskócsagok, hada. A sárszalonkák, cannok, búbos vöcskök, bölömbikák, szürkegémek. Az erdeiek közül pedig az énekes rigók és a szalonkák. A fecskék csak áprilisban érkeznek meg Közép- és Dél- Afrikából. De ugyanekkor érkezik a gólya, köztük a legnagyobb távolságból hazatérő fehér gólya Afrikából. Sok madár nincs még itthon, de máris úgynevezett régi staféták szelik át az eget. Az átvonuló téli ludak, récék, téli sirályok nemsokára megindulnak teljes számban és helyükbe megjönnek a mi ludaink, récéink, sirályaink. Mintha a paradicsomban lennénk, dalt, madárdalt hallunk. A Madártani Intézet befogott madarai: a hajnalpírhasú süvöltők, pintyek, pacsirták énekelnek. A ritka balkáni kalandra pacsirta viszi köztük a prímet. Ez a világ legszebb hangú pacsirtája. De egy kicsikét tolvaj. Ellopja a többi rab madár dalát, énekét is. Öszevegyít minden nótát, minden madárdalt, ezért itt az intézetben halandzsa-pacsirtának hívják. Magnóra is felveszik itt a madarak hangját. Dr. Vertse Albert, az intézet vezetője szerint nagyon érdeklődnek a magnetofonra felvett madárlemezek után. A film keresi, veszi szívesen a madárhangokról felvett lemezeket. A pedagógia is erősen érdeklődik. Tranzisztoros magnetofonokkal veszik fel majd a madarak hangját. Hanglemezboltok árusítják majd tömegével a lemezeket. Téli estéken így majd, ha kedvünk telik benne, a madárhangokkal a tavaszt is bevarázsolhatjuk szobánkba. Meddig élnek a madarak ? Mielőtt hasznukat tudnák, a madarak életkorára kapunk némi magyarázatot. Nem bebizonyított tény, amit egyesek széltébenhosszában terjesztenek, amiről előadásokban is tévesen számolnak be, hogy az egyes madarak oly sokáig elélnek. Úgy tűnik még, hogy a „száz esztendős holló’ is legenda. Jelenleg a liba korát 20—30 évre becsülik. Elfogtak egy gyűrűs gémet, ennek a kora mindössze 17 év volt. Egyébként a jövő tisztázza majd a madarak korát. Ötven évvel ezelőtt indult meg a gyűrűzés hazánkban, majd ennek alapján tudják értékelni később madaraink életkorát. Hasznukhoz azonban nem fér semmi kétség. Amerre a nagy fácán és fogoly vonulatok húznak, ott alig-alig van rovarkár. A szarvasi Arborétumban így például a rovarkárt nem is ismerik. Hasznos énekes madaraink lesznek arról, hogy a rovarok ne pusztítsák az élőfát. Különösen a cinkefélék végeznek nagy pusztítást a rovarokban. Egy-egy cinkecsalád szaporulatával együtt évenként 60—80 kiló rovart pusz- j tít el. Ezért a biológiai növényvédelemben igen nagy jelentősége van a madaraknak. Védik és sza-j porítják őket. Mesterséges telepítéseket, valóságos „madárgyárakat” létesí- tenek a magánkertekben, a par- jkokban és az erdőkben. A madár- i telepítések ideje a március. Ez a telepítés úgynevezett fászekoduk- kal történik. „Madárgyárak“ a kertekben ! Van az intézetnek egy talál- mányszerű újítása. Az eternit odú. Eziránt Németországban is? Igen nagy az érdeklődés. Roppantos, egyszerű szerkezet. Eternitből kéjt szül. A fala nem reped meg. A különböző élősdiok ezért nem telepedhetnek meg benne. A külső felülete sima, a ragadozók ezért nem tudnak kárt tenni a tojásokban és a pelyhes fiókákban. Azonkívül olcsó. A madarak is nagyon szeretik. Szívesen raknak benne fészket, ösztönük érzi: bennük veszély nélkül kikölthetik fiókáikat. Az odúkat egy ifjúsági szövetkezet készíti Dégen, Fejér megyében. Ezekkel az újszerű odúkkal vélik, hogy megszaporodnak hasznos madaraink a kertekben, a parkokban és az erdőkben. Remélik, hogy az így létesített „madárgyárak” igen jó munkát végeznek a kártékony rovarok irtásában. Cséry Dezső Meghalt tíz öreg halász - de tovább él a mestersége Halászembert temettek Pakson, öreg dunai halászt, bizonyos Izsgun Ferencet. Élt 94 évet. Jó ideje nem járt már a Dunára, mesterségét fia folytatja. Az is túl van a hatvanon. De a Paksi Halászati Szövetkezetben sokan dolgoznak hozzá hasonló korú emberek, ősi halászdinasztiák mai leszármazottai. A fiatalok közül kevesen vállalják nagyapáik, ükapáik örökségét. Ám az a negyvenhat ember, aki az 1952-ben alakult paksi szövetkezetben dolgozik — az annál lelkesebben vállalja ezt az örökséget. Mikor az öreg dunai halász utolsó útjára indult, csípős télvégi, de már tavaszt ígérő, fényes szellők fújdogáltak a Dunán. Ki kellett használni az időt, vizen volt az egész szövetkezet. A holtak elmennek, az élőknek pedig itt marad az élet mindennapi tennivalója. Most van lehetőség a jó fogásra, mert aztán ahogy melegszik az idő, ívni kezdenek a halak , és egymásután következnek a halászati tilalmak: április végén a süllőre, május elején a pontyra, harcsára, kecsegére. Az öreg halászról akarok írni, s lám, át- meg átszövi gondolataimat az élők dolga. Az ország 24 halászati szövetkezetében 1200 ember űzi ezt a régi mesterséget. Még száz évvel ezelőtt csupán Szegeden 400 halászcsaládot tartottak számon. Azóta számuk, bizony, megrikult. Ma halszükségletünk nagyobb részét a mesterséges halastavak fedezik, haltermelésünknek legfeljebb 30 százalékát halásszuk természetes vizekből. A Paksi Halászati Szövetkezet évente 1700 mázsa halat termel, de annak is egy része halastavakból kerül ki, amiket ők szintén létesítettek Meghalt az öreg halász — vajon a mestersége is kiveszőben van? Gazdái ők a Dunának ... Évtizedek tapasztalata gyülemlett fel ebben a mesterségben. Itt a Dunán éppúgy, mint másutt. Ezeket a tapasztalatokat ma sem nélkülözhetjük. A paksiak öt bokorban halásznak (itt egy bokor hat emberből áll, mifelénk a Balatonon egy-egy bokorhoz ősidők óta általában tíz ember tartozott), s az ötből az egyik már elektromos brigád. De az elektromos gép csak a halászatot modernizálja, a víz, s a halak életének ismeretét nem pótolja. Szükség van hát az öreg halászok tudására. Hiába hajtja motor a ladikot, tudni kell, milyen vízálláskor merre járnak a halak, ismerni kell a Dunának, a „halak országútjának” minden pontját, a halak viselkedését, s az időjárás hatását viselkedésükre. Csak vízi ember rendelkezik ehhez megfelelő tapasztalattal , és a paksi halászok igazi vízi emberi , nemcsak tapasztalattal rendelkeznek. Gazdái ők a Dunának, nem rablói. A Paksi Halászati Szövetkezet 80—90 százalékban fehér húsú halat termel, kecsegét. Ezért hát gondoskodnak arról is, hogy meg ne csappanjon a Duna kecsegeállománya. Minden évben, ívás idején, ők maguk segítik elő a szaporodását. Az országban egyedül itt végeznek mesterséges kecsegeszaporítást. A szükséges tanácsadással dr. Jaczó Imre, a Kisállattenyésztő Kutató Intézet halászfejlesztési osztályának munkatársa látja őket, de a szaporítást ők maguk végzik, Bencze Ferenc, a szövetkezet elnökének vezetésével. Ez a gondoskodás egyik szép bizonyítéka annak, hogy a maiak méltó utódai a régi halász-ősöknek, s hogy hivatott képviselői mesterségüknek. S mégis: mikor ott jártam, az öreg halásszal együtt egy kicsit a maguk mesterségét is siratták. Azt mondják: azért állnak közéjük nehezen a fiatalok, mert olyan hírek kaptak lábra, hogy nem lesz szükség a halászokra, a természetes vizeket átadják a horgászoknak (amit erősíteni látszott az a tény, hogy a velencei tavat valóban megkapták a horgászok), s az ősi halásztudományt félre téve halastavakban tenyészthetik a halaikat. Ne kongassunk vészharangot Az öreg halász meghalt, de a mestersége nem kerül vele együtt sírba. A halastavak számát csakugyan növeljük, s azoknak haltermése évről évre szintén növekedni fog. De az ország halászszövetkezetei tsz-mozgalmunk speciális szövetkezetei közé tartoznak, s mint ilyeneket, inkább fejleszteni kell. Ha a tenyésztett halterméshez viszonyítva nem is, de önmagában a természetes vizek haltermése is kell, hogy növekedjék. Ezt mind a belföldi, mind a külföldi piac igényli. Felesleges tehát meghúzni a vészharangot. Meghalt az öreg halász , de tovább él a mestersége. Szüts László Jonathán, Goldendeliches alma, magyar kajszi és rózsabarack, első osztályú oltványok, futórózsa, piros, sárga színekben, gömbakác II. osztályú, beszerezhető a Nagyszénási Lenin TSz faiskolájában Nagyszénás 1932. MÁRCIUS 18. Megkezdődött a szőlőtelepítés Telepítésre készíti elő a szőlővesszőket Tandori Imre munkacsapata, a Csongrád megyei Álottólalmi Állami Gazdaságban. A gazdaság még az idén tavasszal 140 hold korszerű nagyüzemi szőlőtelepet létesít a homakon Életveszélyes műemlék Építkezni szeretnék, mert a ház, amelyben lakom, nemcsak régimódi zsúpfedeles, hanem igen rossz, életveszélyes épület. Ezért kértem bontási, és egyben építkezési engedélyt. Meg is kaptam mind a kettőt. Ám amikor hozzáfogtam volna a munkához, a Letenyei Járási Tanács ipari osztályának műszaki csoportja érvénytelenítette az engedélyeket. Közölték, hogy a zsúpfedeles házikót műemléknek nyilvánították. Érdekes, hogy minderről én semmit sem tudok. Szóval így odalett az építkezés, lakhatóm továbbra is az egyre életveszélyesebb műemlékben. Nem hagytam annyiban a dolgot, de ők sem. Követeltem a bontási engedélyt, hogy építhessek. A járásnál viszont azzal „nyugtattak meg”, hogy minderről szó sem lehet. Ellenben köteleznek arra, hogy fényképet és építészmérnök által készített műszaki rajzot csináltassak az épületről. Ugyanekkor hagsúlyozták, hogy nem ám csak egyet, hanem a fényképből és a rajzból is legalább kettőre van szükség. Egyiket az Építésügyi Minisztériumnak, a másikat az Országos Műemléki Felügyelőségnek küldtem meg. Azzal vigasztaltak, hogy nem „rázós” a dolog, mert 300 forintból mindezt megúszhatom. Furcsa história ez, annyi bizonyos. Építkezni nem lehet, de fizetnem kell. Méghozzá olyan fényképekért és rajzokért, amire nekem az égvilágon semmi szükségem nincs. Most aztán várhatom, mikor szakad nyakamba a műemlék. Tóth József: Puszta magyaród Megértés, szorgalom - ez a siker titka Mint termelőszövetkezeti tag, élénk figyelemmel kísérem a szomszédos mindszentkállai Új Élet Tsz működését is. Az Új Életben az 1960 év gyenge volt, mindössze 13 forint jutott egy munkaegységre. A vezetőség és a tagság elszomorodott ugyan, de nem csüggedt el. Erős elhatározással kezdték az 1961-es esztendőt. Nem is maradt el az eredmény, mert a mostani zárszámadáson már 34 forintot osztottak egy munkaegységre. Ezt jórészt a fejlett állattenyésztésnek köszönhetik. Érdeklődtem a szövetkezet elnökétől. Farkas bácsi, a tsz istállóőre a következőket mondotta: „Semmi rosszat nem mondhatok rá. Mindenki szereti, nagyon népszerű, és mindennel törődő ember." Egyébként itt is, mint nálunk, kevés a férfimunkaerő, mert jó részük a halimbai és a padragkúti bányába jár dolgozni. Szabad idejükben azonban segítenek a tsz-nek, főleg fűkaszálásban és aratásban. A nők viszont igen szorgalmasak. Egyébként az Új Élet Tsz arról közismert, hogy a szálastakarmányt mindig idejében és gyorsan betakarítják. Érthető, hogy a szép állatállomány jó jövedelmet hoz. A további beszélgetésből levontam a következtetést: Ahol a vezetőség és tagság között ilyen szép a megértés, mint itt, és megvan a kölcsönös megbecsülés, valamint a szorgalom, ott a munkaegység értéke is szép. Ez pedig újabb, még nagyobb összetartásra és szorgalomra serkent. Neuperger Ferenc, Szentbékkálla