Szabad Föld, 1966. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-02 / 1. szám
2 Szakmai olvasmányairól vall 259 tsz-elnök, agronómus, tanácsi vezető Nagyon tanulságos az az elemzés, amely a mezőgazdasági termelést irányító szakemberek szakkönyv igényeit, szakmai tájékozottságát deríti fel. Somogy és Pest megyében a szakemberek részére rendezett téli tanfolyamok keretében 259 személyről készült felmérés. A megkérdezettek foglalkozási megoszlása, munkahelyi beosztása rendkívül szerteágazó: 64 agronómus, 54 tsz-elnök, 47 tanácsi és állami gazdasági vezető, 27 brigádvezető, mérnök, műszaki vezető, gazdasági funkcionárius, állattenyésztő, kertész, erdész, tudományos munkatárs, stb. Ez a sokszínű összetétel és a minta nagysága bizonyos általánosításra, becslésre ad módot. Saját könyvtárak Az egyik legérdekesebb és a közhiedelemtől eltérő eredmény: a szakemberek mintegy 62 százaléka 40 éven aluli, 60 év feletti mindössze 4 volt. A mezőgazdasági termelést irányító dolgozók tehát nem tükrözik a falu elöregedésének képét, hanem éppen ellenkezőleg, a friss erő, az aktivitás megszemélyesítői. Az idegen nyelvismeret tekintetében nem kielégítő a helyzet. A 259 szakember közül csak 66 rendelkezik nyelvismerettel, tehát a megkérdezettek 1/4-e, így az idegen nyelvű szakirodalmat, a legfrissebb nemzetközi irodalmat csak a kisebb rész tanulmányozhatja közvetlenül. A 259 szakember túlnyomó része könyvet, folyóiratot egyaránt olvas, csupán 5 jelentette ki, hogy idejéből nem futja az olvasásra. Saját könyvtárral 225 személy rendelkezik. Figyelemre méltó, a könyvtárak nagyságrendje, az állományok átlag kötetszáma. Míg a tsz mezőgazdasági szakemberek általában 100, a tanácsi apparátusban dolgozók 195 kötetnyi könyvtárról adnak számot, addig az állami gazdaságokban legjobb az arány, ahol 1 dolgozóra 246 saját könyv jut. Több korszerű művet! A munkahelyi szakkönyvtárukat a legtöbben nem tartják kielégítőnek. Kevés bennük a szakirodalom, sok az elavult mű. Általános panasz, hogy a könyvek túl általánosak, a felmerülő sajátos kérdésekre többnyire nem adnak választ. Jó néhány helyen rendezetlen az anyag, nem folyamatos az állománybeszerzés. Mindemellett a munkahelyi könyvtárakat a szakemberek fele gyakran használja. A tanácsi közművelődési könyvtárak mezőgazdasági állományának fejlesztését, választékának bővítését is feltétlenül szükségesnek tartják. Arra a kérdésre, hogy miként tudták munkájukban kézzelfoghatóan hasznosítani a közművelődési könyvtárak szolgáltatásait, 42- en pontosan megjelölték az érintett témakört. Bármennyire is unalmasnak tűnik a statisztikai felsorolás, ebben az esetben érdemes a válaszokat egyszerű táblázatba foglalni. Többet a problémákról A témakörök felsorolása bizonyítja, hogy a korszerű mezőgazdaság kialakításának, az új termelési módszerek alkalmazásának egyik alapvető feltétele a szakirodalom tanulmányozása, hasznosítása. A megkérdezettek fele ismeri az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ szolgáltatásait, amelyek sokuk munkájához nyújtanak segítséget. A szakemberek, a mezőgazdasági szakirodalmi ellátás és propaganda érdekében számos észrevételt tettek. Érdemes ezekre felfigyelni. Sokan bírálták a mezőgazdasági könyvkiadást, mivel szerintük a könyvek túlságosan elméleti jellegűek, az eszményi tiszta állapotok leírásával foglalkoznak, és legtöbbször nem vesznek tudomást a gyakorlatban felmerülő váratlan és bonyolult nehézségekről. Az igények főleg a talajművelés, műtrágyázás, növénytermesztés, állattenyésztés, gépesítés, valamint az üzemszervezés kérdéseire irányulnak. Főleg az állami gazdaságok vezetői kifogásolták, hogy a kísérletek s az új módszerek propagandája nagyon gyenge, így nem sokat tudnak belőle felhasználni. Sokan javasolják, hogy a téli tanfolyamokon és az ismeretterjesztő előadásokon az előadók fokozottabban hivatkozzanak az odavágó szakirodalomra. Erőteljesebben szükséges fejleszteni a munkahelyi szak-, illetőleg kézikönyvtárakat, amelyek közvetlen és gyors tájékoztatást nyújtanak a napi problémák megoldásához. Az üzemi gazdasági vezetők és a szakszervezeti bizottságok kísérjék figyelemmel és támogassák a könyvtárak működését A helyzetkép gondot, eredményt egyaránt tükröz. Verseghi György Vegyszeres gyomirtás 5 Új növényfajták bevezetése 5 Műtrágyázás 3 Gépesítés 2 Tanulás, oktatás 14 Állattenyésztés 9 Üzemszervezés 4 esetben. Késői ajándék írta: Cséry Dezső A hatalmas luxusautó megállt a puha hóban. Utasa kiszállt, körülnézett a falu főterén, amelyen azelőtt alacsony rozoga házak sorakoztak. A mostani új házakra nem ismert rá. — Egy óra múlva éjfél — nézte meg az óráját az elegáns idegen. Egy kicsit már késő van, de nem baj — gondolta — ilyenkor sokáig fent vannak az emberek. Aztán megindult az egyik utcán a házak felé... A legközelebbi ház ablaka alá osont. Meghajolt és csínytevő gyermek módjára bekukucskált a sárga redőny repedésén, ahonnét élesen suhant ki a fény. Aztán továbbment ... a második... a harmadik, a tizedik, a huszadik ház ablaka alá. Ment és kukucskált, szíve izgatottan és hevesen belevert az utca csendjébe. A megszokott lámpalázat érezte, csak valahogy erősebben, s boldogabban, mint máskor. Kukucskált, ahol lehetett. Ahová be lehetett látni. Ahol az udvarra hullt a fény, ahová az utcáról nem lehetett belátni, oda bekopogott. Halkan köszönt, gyorsan körülnézett a szobában, elnézést kért s megkérdezte, hogy hívják azt a falut, mert ő valahogyan eltévedett ezen az éjszakán. Nézte a szobák meleg örömét, amely sugárzott a kivilágított ablakon át. Sokáig kémlelte a szíveknek e csipogó boldogságát, ritmusát, hallani vélte a harmonikus élet szép zenéjét. Hosszú, finom ujjaival le is játszotta, lezongorázta elegáns, mélyszürke bundáján a megduzzadt örömöknek ezt a nagy szimfóniáját. Mintegy másfél órája járta a falut. Lassan belefáradt. Majd arra gondolt, hogy tulajdonképpen nem másfél órája, hanem harmincöt esztendeje járja már. Harmincöt esztendővel ezelőtt indult el ebből a Vas megyei kis faluból a világba. Azóta mindig járja ennek a falunak utcáit ... sugaras nappalait és mélysötét éjszakáit. De csak most tudott ideérni. A csendes éjszakában felrémlik előtte az az idő. Nagyon kicsike ember volt akkor, mint kisgyermek elindult az égigtörő rezgőnyárfák alatt messzefutó nyílegyenes úton ... szegényen ... egy kis fehér vászontarisznyával a vállán és egy jelentéktelen ajánlólevéllel, amelyben öreg tanítójának hite, reménysége izzatt ... Elindult... s közben magasabbra nőtt, mint azok a selymes levelű nyárfák, amelyek alatt akkor parányi pontként veszett bele a meszszeségbe. S most harmincöt év után hazatért oda, ahol a legszegényebb gyermek volt... csak egy pillanatra. Ma viszont világhírű művész, s hazajött, szíve hazahúzta, hogy megkeresse az olyan szegény gyerekeket, mint egykor ő volt, hogy megajándékozhassa őket azokkal, amire ő annyira vágyott ... A tanácsháza előtt állott. Ezt azért tudta, mert az utcai villanylámpa fénye ráesett a felírásra. Fény hullott ki az egyik ablakból, mert a redőnyt nem eresztették le. Belépett. Egy ember ült az íróasztalnál, ősz, mint ő. Annyi idős, mint ő. A tanácselnök. Ceruzát tartott kezében ... egy gépírásos papírlapot nézett és mosolygott. Minden arra vallott, hogy éppen csak bekukucskált az irodába. — Jó estét! — köszönt az idegen és elmondta, szegény gyerekek után kutat, akik nem kaptak semmi ajándékot az ünnep örömére. — Szegény gyerek ma is van, de olyan alig akad, aki ne kapott volna valamilyen ajándékot! Az idegen behányja szemét, hogy visszamenjen a messzi múltba. Két rongyos kölyköt lát ácsorogni a sötétben, a nagy-nagy cserepes ház ablaka alatt. Az egyik a falnak dőlve markolja össze két kezét... a másik belép és néz... néz. Aztán cserélnek ... a másik lép és néz... A könnyekig nézi ki mindkettő szemét. Egy fát látnak odabent... csodafát... alatta két kis lakkos csizmát, két falovat, amelynek sörénye is van és rajtuk hintázni is lehet. És szívük majdnem megreped ... nekik csak egy rongyos csizmájuk van, ki és beszaladgál benne a víz és a hólé ... Más semmijük. — Az egyik én voltam !— kiált fel és lép előre egyet. — A másik meg én! — ugrik eléje a másik, hogy átölelje ... Nyitja a kocsi ajtaját. Tudja már, nem jött hiába, tudja kit, kiket illet az ajándék ... a fa, a csizma és a hintaló. Egymás között szétosztják. Tudják, hogy mindez csak haszontalan ostobaság. De csillog, ragyog szemük. Amit megtagadott tőlük a szűkmarkú élet abban a régi világban, ami nélkül nem lehet az emberi élet egész, a gyermekkor örömét most kapták meg. A tanácselnök lakásán ették a kocsonyát, a porzsolt füle-farkát a disznónak, az opálszínű remegőt. Piros bort ittak rá. Közben nézték a céltalan kis csizmát és a sörényes falovat, amelyen hintózni is lehet. - SzabadFg£o . 1966. JANUÁR 2. MIRŐL VAN SZÓ! (Folytatás az 1. oldalról.) mezőgazdasági termelésibe, például gépek, egész munkafolyamatok gépesítése, vegyszerek, növényvédőszerek, feldolgozó apparátusok formájában. Nagyapáink idejében az aratáshoz kasza kellett, kaszakő és laci madzag ... Ma? A mezőgazdaság beruházási szükséglete — keleten, nyugaton egyaránt — egy egész sor iparágat megelőz! Más Bízóval: egy forint termelési érték létrehozására a modern mezőgazdaságban nagyobb tőkebefektetésre van szükség, mint például a könnyűipar legtöbb ágában. Erről van tehát szó! Nagyon egyszerűen és közérthetően kifejezve: a párt és a kormány legutóbbi intézkedései nagyon komoly és jelentős lépések abba az irányba, hogy a dolgokat a fejük tetejéről végre a talpukra állítsuk, ahogyan azt a józan ész és a dolgozó nép érdeke várja és kívánja! Az elkövetkező időszakban jelentős lépéseket teszünk abba az irányba, hogy ebben az országban minden dolognak az ára természetes összhangban legyen az értékével, vagyis azzal, hogy mennyi és milyen minőségű munka testesül meg benne. Lehetetlen észre nem venni, hogy a párt és a kormány egy egész sor elavult dogmát és értelmetlenséget lép át, illetve dob sutba ezekkel az intézkedésekkel, és — ha szabad így mondani — megfelelő megbecsülésben részesíti az értéktörvényt, ezt a sokat emlegetett, de milliószor megsértett közgazdasági fogalmat. Természetesen az sem titok, hogy ezek a gondok és problémák nem speciálisan magyar ügyek. A legtöbb szocialista országban hasonlóképpen felmerülnek, sőt magában a Szovjetunióban is. Nagyon butásiak, szemellenzősnek — vagy Lenin szavaival „kémhazudozónak” (vagyis kommunista hazudozónak) •— kell lenni valakinek ahhoz, hogy ne lássa: sok vonatkozásban a szovjet mezőgazdaság is hasonló gondokkal küzd. Brezsnyev elvtáns márciusi beszámolója semmi kétséget nem hagy effelől. Ám azt is látjuk, hogy az SZKP és a szovjet kormány bölcs és kedvező intézkedések sorozatával szinte hétről hétre töri az utat a mezőgazdasági termelés felvirágoztatása irányába! Ezt azonban úgy teszi, hogy közben kíméletlenül és könyörtelenül szembe néz a valósággal. A témánál maradva, a Komszomolszkaja Pravda című lap ezt így fogalmazta meg: „A bürokratikus ellenőrzés és az önkényes parancsolgatás koncentrált kifejezése volt annak a nézetnek, hogy a paraszt másodrangú ember értelmében és szocialista mivoltában nem lehet bízni, s még nem érett meg arra, hogy vele való kapcsolatainkat gazdasági alapra építsük.” Én a szerény tollammal csak azt kívánom, legyen erőnk és bátorságunk — a mi viszonyainknak megfelelően — ilyen szellemben kimunkálni a jövő útját! S úgy hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy az új intézkedések erősen megközelítik ezt a szellemet ! Csodákat, persze, máról holnapra ne várjunk. A felvásárlási árak emelése most még csak kis mértékben növeli közvetlenül, a parasztság életszínvonalát, de — s ezt felelősségteljesen jelenthetjük ki — egy új gazdasági év leforgása után már igen komoly lehet az életszínvonal emelkedése. Lehet — ha most parasztságunk a kormány A- jára kimondja a B-t, és az alkalommal és a maga területén mindenki a legjobb képességei szerint támogatja az új intézkedéseket! Ki a rábízott kukoricaföldön, ki a 100- as tehénistállóban, ki egy szövetkezet élén, egy faluban vagy egy egész járásban! Ha a saját területén mindenki csak egy kicsivel dolgozik jobban, mint tegnap, holnap ennek az egész ország a hasznát látja! Nagyon sok múlik, persze, az intézkedések végrehajtásán is. Az emberi gyarlóság, a bürokrácia, a butaság, a dogmatikus szűkkeblűség, a felelőtlenség, a közömbösség, a szélhámosság, a közönséges gazemberség sok-sok ürömöt keverhet az örömbe. Ahogy Lenin elvtárs írta: egy kanál kátránnyal egy hordó mézet meg rátét rontani... látnunk kell, hogy nálunk még nagyon sok az ilyen „kátrányozó emberi”. De mindezeken túl, még sok más nehézséget is le kell küzdenünk, sok olyan akadályt, amelyet a mostani kedvező intézkedések sem oldhatnak meg egy szusszantásra— ám ezek boncolgatása már külön cikket igényel... Addig is: boldog új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak, az egész parasztságnak, és Dózsa György szavaival üzenjük: „Fel magyarok, egy jobb reménységre!” eni királyi útinót