Szabad Föld, 1967. július-december (23. évfolyam, 27-53. szám)
1967-07-02 / 27. szám
2 Kenyér, szerelem, fantázia Másfél óráig úgy éreztem magamat, mintha a világot bejárt és nálunk is sikert aratott film („Kenyér, szerelem, fantázia”) színhelyén jártam-keltem volna. Nem azért mert a táj, vagy a falu, hanem inkább, mert annak a délelőttnek a hangulata egy kicsit hasonlított az említett olasz falu hangulatához. Szikrázó kék volt az ég, a falu szinte kiürült, mindenki a határban dolgozott. Bent csak a boltos, csak az iroda adminisztrátora, csak az ebédfőző asszonyok tartózkodtak. Mégis, gépkocsink alig fordult egyet a faluban, alig kérdeztünk meg két kapu előtt ácsorgó asszonyt, s már mindenki tudta: keresik a Tóthék Zsuzsiját. Kicsi falu Rinyakovácsi a somogyi lankák közt, a határa se nagy. Eseményszámba megy hát, amikor egy gépkocsi port ver a dűlőutakon, megáll a szénagyűjtők mellett, visszafordul és elporzik a répaföldek felé, időz valamennyit a kapások között, s ismét tovább megy. Nem könnyű ilyenkor a mezőn dolgozni, (csak a filmeken énekelnek munka közben), az izzadt testre rátapad a por, az ember folyton vizet inna, de attól megint csak izzad. Jól esik a derekat kiegyenesíteni kissé, csak addig, amíg utána gondol: hol is látta ma a Tóth család tagjait? Szénát gyűjtenek alighanem. De a széna már boglyában áll. Persze, a vontatón látták Zsuzsát, a takarmányos vontatón. De az nem a fiatalasszonyka volt, hanem az anyja. Zsuzsa itt kapál valahol a közelben az öccsével. A fél falu közreműködött már, mire rájuk találtam. Úgyis ebédidő közelgett, gyerünk a faluba! Hogyne lett volna hát esemény a mezőn, amikor gépkocsival utazott haza a kapu! II. A szerelem már az iskolapadban kezdődött. Játék csak a gyerekszerelem, pajtáskodás, nem szabad komolyan venni. Előfordul azonban, hogy komollyá válik. Ritkán, de előfordul. Akkor viszont nem szabad többé gyerekes dolognak vélni. A házasságkötés, persze, kicsit még korai volt. Hiszen Zsulesz tizenhat éves és Lajos se töltötte be még a húszat. Az esküvővel hát várhattak volna. Szülői és gyámhatósági engedély kellett hozzá. Az engedélyt megkapták a fiatalok, de a jóváhagyást nem. Elhamarkodottnak tartja a közvélemény az ilyen korai házasságot, s legtöbb esetben az is. Nem csoda, ha a szülök kézzel-lábbal kapálóznak ellene. Igaz, hogy a lányok ebben a korban testileg már érettek, igaz, hogy Lajosnak már a gondolkodása is komoly, rendes és szorgalmas. Mégis ... Vajon egy egész élet küzdelmei, gondjai közepettte futja-e majd a szerelemből mindvégig? Ahogy elnéztem az esküvői képet, s ahogy elhallgattam a fiatalasszonyka bizakodó beszédét, úgy éreztem, mi se tagadhatjuk meg tőlük a bizalmat. Csakhogy a gondok is túl korán jelentkeztek: az asszonyka máris gyereket vár. S bizony, itt fészekrakásra még nem volt idő, a fiatalok a szülői házban húzták meg magukat. Dolgoznak ugyan, s igyekvőek is mind a ketten. A leendő apa traktoros a tsz-ben és Zsuzsa rendszeresen dolgozik ugyanott. Hátuk mögött állnak a szülők, sőt, hátuk mögött áll a társadalom, hiszen épp a legújabb rendelkezések már messzemenő támogatást biztosítanak a termelőszövetkezetben dolgozó anyák részére is. Hanem, épp itt válik jogossá az aggodalom: a leendő anya még nem tagja a tsz-nek. III. Lám, így kerül egymás mellé a kenyér és a szerelem problémája. Ám hol kapcsolódhat hozzá a fantázia? A leleményességet, vagyis a probléma megoldásának módját ezúttal a tsz tagságának kell megtalálnia. Az országban sehol, de Rinyakovácsiban sem bővelkednek annyira otthon dolgozó fiatalokban, hogy ne kellene gondoskodásukkal megtartani legalább azokat, akik a tszben szándékoznak dolgozni. Méltányos tehát, hogy a fiatalasszonyka minél előbb a tsz tagjai között tudhassa magát. Annál is inkább méltányos, mert hiszen egy szorgalmas tagot nyer vele a tsz, aki már iskolás korában rendszeres bedolgozója volt a gazdaságnak. Ez esetben azonban még ez is kevés. A rendelkezések, amelyek az anyák támogatását a termelőszövetkezetben biztosítják, bizonyos számú munkaegység teljesítését teszik szükségessé. Zsuzsa pedig, mint iskolás lány, csak az anyja nevén dolgozhatott. Tavaly ősz óta ugyan saját nevén szerepelnek a munkaegységek, ám előfordul, hogy megszokásból a fiatalaszszonyka munkáját még mindig az anyjának írják jóvá. A leendő fiatal anyának most a brigádvezetők figyelmességére is szüksége van, hogy megfelelhessen mindama követelményeknek, amelyek lehetővé teszik a szülési, a gyerekgondozási segélyben való részesedését. Határesetről van szó, mert alig egy-két héten, hónapon múlhat, hogy a fiatalasszonyka a fiatal anyák gondját enyhítő állami támogatást élvezhesse. A leendő anyák érdekében alkottuk a rendelkezéseket. Az ő érdekében is. Szüts László Négyezer új mezőgazdasági szakmunkás Az 1958 óta működő mezőgazdasági szakmunkásképző iskolák eddig 11 532 végzett tanulónak adtak bizonyítványt, tizenöt különböző szakmában. Az idei végzősök száma csaknem négyezer. Ezekben a napokban tettek vizsgát, majd a termelőszövetkezetekben, az egyes szakágazatok speciális munkaköreiben kamatoztatják a kétéves elméleti és gyakorlati tanulás során szerzett ismereteiket. A mezőgazdasági szakmunkásképző iskolák az idén hatezer általános iskolát végzett fiatalt vesznek föl. A falusi tanulók érdeklődése, a tapasztalatok szerint, mindinkább a mezőgazdasági szakmák felé fordul. Jellemző például, hogy míg 1965-ben a tervezett létszámhoz képest csupán 72 százalékot tett ki az eredetileg is mezőgazdasági szakmát választó fiatalok száma, 1966-ban elérték a 84, az idén pedig a 95,8 százalékot. Egyes szakmákban már túljelentkezés mutatkozik, vannak azonban szép számmal „mostoha” szakmák is, amelyeket a kívánatosnál sokkal kevesebben akarnak tanulni. Az első jelentkezések adatai szerint leggyengébb az érdeklődés a sertéstenyésztői szakma iránt, ahol az üzemi igényeknek csupán 18 százalékát tudják fedezni az iskolák. Ezekken az arányokon a második jelentkezési „hullám” még sokat módosít, de az adatok a fiatalok érdeklődési irányáról s egyben a még szabad lehetőségekről így is tanulságos képet nyújtanak. zsa még csak szeptemberbenA méhesben írta: Bertalan Ágnes — A méz olyan régi, mint amilyen régi az emberi táplálkozás. Nemcsak cukor a méz, vitamin is, orvosság is, ízek és zamatok, illatok halmaza... Az egyre felfelé törő technika világában, az emberi táplálkozás tudományos feldolgozásában is királynő-helyet foglal el a méz... Az ember tud csinálni műmézet, tudja serkenteni cukoretetéssel a méztermelés többletét, de az igazi méz a virágméz! Az akácméz! Tudja ezt minden igazi méhész, és azért hurcolja a gazdagabb mézlelőhelyekre a családjait. A Tiszántúl méhészei kivétel nélkül más foglalkozásúak is, téesz-parasztok, nyugdíjasok, vagy éppen értelmiségiek, összeállnak ketten-hárman, s teherautót fogadnak, egyik helyről mennek a másikra ... mikor hol nyílik akác!... A Nyírségben sok az akácerdő, de járnak fel Biharból Hajdúból évek óta... Igaz ugyan hogy még most is van a Sárrétnek olyan maradványa, ahol özön a réti virág, s tavasztól őszig ugyanazon helyben állandóan van hordás ... De az akácméz, az ... Mindezt egy szuszra és eléggé gyorsan mondta el Oromos Lajos méhész. Tudtam, hogy ez valaminek a bevezetője. Mert különben is gyorsan beszél, de ha mérges! Sebesebben folyik a szó belőle, mint egy gyorssodrú folyó! S hirtelenben mindent elmond, amit éppen tud erről, vagy arról a dologról, jelen esetben a méhről és mézről. Hogy 30 mázsára szerződött, és hiába feletermés van az idén, mégis eleget tud tenni. Meg hogy... mindenképpen eleget kell tenni az embernek, ha valamit vállal!... De mi is történt hát Oromos Lajossal, ami ennyire kihozta a sodrából? Egy karcagi méhész a szomszédja évek óta. Együtt voltak hát most is fent Nyíradony mellett, a guti erdőben, akácon. Ez a szomszédság nem azt jelenti, mint a faluban, hogy minden mozgást, minden szót lát, hall az ember, ami a pár lépésnyi udvar végében történik. A méhész-szomszédság jó távolságot, sok csendet, szétszórt kis tisztásokat jelent. Levelet kapott a szomszéd, hogy árvízveszély van otthon, menjen haza. Nem baj, itt marad a felesége. Egyik reggel sírva megy a Lajos tanyájára az asszony, hogy meglopták ... Három keretet emeltek el az éjszaka ... — Tudod mennyi az a három keret, ha tele van? — szegezi nekem most a kérdést. És mondja, sorolja megint a méhek természetrajzát. Hogy éjjel, vagy hűvösben úgy nyúlhat be akárki a kaptárba, mintha szelíd nyulak, vagy galambok között matatna az ember. Úgy mondja, hogy még a kis testük melegét is érzem, a kemény szárnyak rebbenését, ó, aki ismeri a méhek természetét, ismeri a szelíd, pihenő óráikat is, az utolsó csepp mézet is elszedheti tőlük ilyenkor az ember... — Elvittem a kutyámat! — mondja tovább más hangon Lajos — Megkötöttem a kantárok mögött... Csak otthonunk az a tanya, míg ott vagyunk... ... Igen, a tanya ... Bogrács, lebbencstészta, szalonna, pergetőkészség, s pergetéskor földbe süllyesztett nagy hordók, tele mézzel... szerszámok, méhsapkák, füstölők s jó szomszédi viszony és a tanyaőrző az itthoni kutya, amelyik elvakkantja magát, még ha a másik tisztáson roppan is meg valami ág. Szabály, hogy nem szabad erdőbe kutyát vinni? Törvény az, hogy méhész sem vihet őrzőt, segítő társat? Oromos Lajos tud mindent, hogyne tudna ... sorolja, mondja a vándoroltatás nehézségeit, bosszúságát, eredményét ... ha minden ember ember lenne, a törvény se lenne olyan merev ... — Mert. .. pakolunk aztán az utolsó este az autóra. Jó későn, el is telik az idő, de meg... nem lehet azt korán, na ... Míg beszél, érzem a nyírségi este hűsét, a mozdulatlan akácerdő suttogó csendjét, kutyája örömvakkantását, hogy pakolnak, igen, az is érzi, hogy vége a feszült vigyázásnak, az idegen este idegen neszezéseinek... Hangos szó, ezt ide tenni, azt oda illeszteni; bántódása ne esne már sem kaptárnak, sem az apró holmiknak... A motor jár, a teherautó remeg, a kutya nyűglődve vár, igen most már eloldani a láncát, feltenni az autóra, talán ide, a lábunkhoz... De egyszercsak lövés pukkan, felakad a készülődés láza, a gépkocsivezető a fejét kapkodja... — Ügyes! — üvölti Lajos, mert az Ügyes helyén mintha lyukas lenne az este. De semmi. Csak egy ember lép ki az autó felvillanó fényébe, vállára billenti a puskáját. Nem köszön, csak szétvetett lábbal megáll. Mint valami istenség, úgy nyúlik bele az égbe, estébe... — Mi az istent csinált maga? — ordítaná Oromos Lajos, de annyira mérges, hogy csak mekeg. És hiába keresi az ügyes hangját a remegő estében, okos két szemét. Ügyes nincs. Még csak rúgni sem rúgott egyet sem, csak elnyúlt. — Tudja maga, hogy kutyát nem szabad az erdőbe hozni? — zengi a puskás ember. — És lőni? Csak úgy... itt vagyunk hárman két méterre... És lopni? Az magának nem kötelessége, ugye, hogy a mi mézünkre vigyázzon? — zengi Lajos s a visszaemlékezéstől most is éppen olyan vádolón, számonkérőn. Még azt mondta, hallod, hogy ő Gilányi, a főerdész! Azt mondtam neki: én meg egy ember vagyok, nincsen se puskám, se rangom... A törvény meg azért van, aki ember ... De az ő kezében nem jó helyen van! — Lehet csinálni mézet, lehet csinálni törvényeket, de emberséget beadagolni valakinek? Azt nem lehet. — Mondja bölcsességbe hajló nyugalommal és csendesen Oromos Lajos. Mást tehetne vajon? Vagy csak enynyit, hogy viselje el bölcsen az embertelen bánást? Magyar Pamutipar Bpest, IV., Erkel u. 30. felvesz 16 évet betöltött lányokat Déven betanított dolgozóknak. Felvétel azonnal. Szabad folp x 1967. JLIUS 2. Milyen a búza ? Márton bácsi utcaseprő Budán. Jó hatvanas már, töpörödésnek indult a sok görnyedéstől, de még legényesen podri dús, fehér bajuszát, ha megáll egy kis pihenőre. Munkába menet naponta találkozom vele. Vagy két esztendeje köszönő viszonyban vagyunk Egyszer nem volt nálam gyufa és az öreg adott tüzet, tenyérnyi kerekes gyújtójából. A napokban megállított: — Ha meg nem sérteném az urát... — kezdte —, kérdeznék valamit... — Tessék, Márton bácsi. — Az úr ugye szokott faluhelyen is járni? — Szoktam. De miért kérdezi? — Csak azt szeretném megtudakolni, kérem, hogy milyen az idén a gabona?.. Mert ugye, ha volt is egy-két hidegebb nap, nagyon szépnek találom rá az időt... A múlt hónapban is ugye, milyen jó kiadós esők jártak ... — A gabona? Nem mindegy Márton bácsinak, hogy milyen a gabona? Hiszen városi alkalmazott, fixet kap!... Nem kell , magának az eget lesni... — Már megbocsát az úr, de falusi ember vagyok én, csak azért kérdem... — Falusi? Milyen falusi? — Én kérem szabolcsi vagyok, naanényi születés. Kocsis Márton, Vásárosnamény!.. — No hiszen, akkor földik vagyunk, Márton bácsi, mert én meg kállói vagyok ... — No, ez derék!... Lám, nemhiába mondják, hogy kicsi a világ... Volt egy sógorom Kállóban, a Szekeres Berci. Favágó volt. Nem tetszik ismerni? — Nem ismerem én, Márton bácsi!... Alig ismerek én már ott valakit, húsz éve nem voltam otthon... — Húsz? Bizony, az nagy idő. Sokan halnak... Én meg, tán vagy negyven esztendeje nem voltam Naményben ... — Nem is falusi akkor maga, miért mondja? — Hát ugye kérem, az ember szíve mégiscsak az otthoniakkal érez . .. Meg szerettem is volna mindig hazamenni, de ugye annyi minden történik... Meg aztán én nem is számítottam pesti lakos lenni, csak dolgozni jöttem fel huszonhatban, építkezésre ... Mert tetszik tudni, az rossz esztendő volt minálunk, nem jutott aratnivaló ... Aztán feljöttünk néhányon legények ... — Aztán itt ragadt egy leány miatt, ugye? — Úgy, ahogy tetszik mondani! ... Pontosan úgy!... A feleségem, a Mariska, Isten nyugosztalja szegényt, a Hűvösvölgyben szolgált a Kübler tanácsos úréknál... Aztán, hogy megesküdtünk, a méltóságos asszony nem engedte el a feleségemet, mert dolgos, tiszta aszszony volt az én Mariskám. A tanácsos úr pedig engem beszerzett harminckettőben a Köztisztaságihoz, fix állásba!... Nagy dolog volt ez akkor, kérem! ... — Gyerekek? — Két gyerek, meg két leány. Nagy család. Már szétszóródtak. Már csak a legkisebbel, Boriskával vagyunk ... Mert ugye, ő leány maradt... Én meg kérem szépen, ősszel nyugdíjba megyek, mert megvan a korom is, meg a szolgálatom is... — No, akkor pipázhat majd naphosszat a Duna-parton ... — Nem-nem!... — ingatta a fejét az öreg. — Megyek én haza, Naményba, kérem!... A komám írta tavaly, hogy megüresedett a fél ház, mert a Jóska fia, aki az én házrészemben lakott, elment Palkonyára, a gyárba ... így aztán a magaméba megyek, nem bérelt lakásba __ — Hát ezért tudakolnám kérem a gabonát... Aztán meg úgy van, hogy a komám beszerez engem otthon a téeszbe éjjeliőrnek, és így megvolna a kenyérnekvaló... — Értem ... Hát Márton bácsi, akkor kezdheti a csomagolást, mert szép a gabona!... Van, ahol mellig ér a búza, a kalász meg akkora, hogy tele vele az ember marka, olyan kövér ... Hacsak nem jön rá valami nagy idő a héten, kevés lesz a zsák, csépléskor még a kalapot is tarthatjuk a gép alá!... — Na ugye?!... — sodorintott egyet bajuszán az öreg. — Mondtam én a Boriskámnak!... Mert ugye jónak kell a gabonának lennie, hogy ilyen szép idő volt rá az egész tavaszon!... Tenkely Miklós