Szabad Föld, 1970. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-02 / 31. szám
2 Viharos temetés Irta: Sásdi Sándor A falumbéli R. Jánost kiskoromban nagyon szerettem. Özbőrnadrágot viselt, olyat, amelyiken látszott a serték helye. Odaült közénk, gyerekek közé és mesélte, az Érczi-erdőn hogyan leste meg, hogyan lőtte agyon a nagyszarvút, mennyi pénzt kapott az uraságtól a combja húsáért, pedig éppen hogy annak az erdején került puskavégre. Úgy beszélt velünk, mint a felnőttekkel. Ha összeveszett a feleségével, az istállóküszbön kuporogva, nekünk mesélte: „Szünet nélkül jár a szája, mint a réce feneke ... Beszélj, beszélj, bolond — gondolom magamban —, de ha egyszer elunom, olyan szent, mint a mai nap, hogy megszorítom a torkát és nem is kicsit...” R. János bácsi temetésen együtt énekelte a kántorral a búcsúztatót, gyüdi búcsúra zarándokolva, e menet élén vitte a szűzmáriás kék lobogót és mindenkié közül kiösmerszett gyönyörűségesen rezgő hangja: „Égi Szűz virág, áldjon a világ ..Heti gyónó-áldozó létére, pontosan eljárt misére, litániára, Gundy plébános úr reá hivatkozott, mint jó példára, de a felszabadulás után — ezt még a magam tapasztalása szerint mondom — hirtelen hátat fordítsts az anyaszentegyháznak. Ugyan, hogyan sem, ő lett a földigénylő bizottság elnöke és — ezt is a saját szememmel láttam — sógorságot, komaságot nem tekintve, igyekezett igazságosan kijelölni a parcellákat. Ötvenhat után neki köszönhető, hogy a szétszéledt nyájat hetek alatt sikerült öszszeterelni, sűrűn hangoztatván kedvelt szavait: „Ésszel éljünk, emberek...” Két évvel ezelőtt láttam utoljára. Jól elhagyta a hetvenet, ő volt a komplexbrigád vezetője, ami nemcsak abból állt, hogy dirigálta a brigádbelieket, de a kaszával, kapával a kezében — ha nem is állt a sor elején, de nem dőlt ki előbb, mint a fiatalja. Egykori játszópajtásom, V. Péter, akivel ma is tartom a barátságot, időnkint levelet meneszt a címemre, abban megírja, kinek a koporsóját eresztették le az ecetfás temetőben, kinek a lánya fia tart lakodalmat, nem hallgatván el, hogy némi torzsalkodás adódik a téeszben, de a szárazság ellenére munkaegységenként húsz forintot fizetnek, és ha a kukoricában nem csalatkoznak, legalább 45 forint lesz egy munkaegység értéke. Éppen eme utolsó levelének végén, utóiratként szerepelt: „Továbbá tudatom veled, hogy R. János bácsi, akinek őzbőrnadrágját valamikor annyira megcsodáltuk, a végét járja, az orvos szerint: napjai megszámlálóitván .. — Én vagyok, életnagyságban én — roppan elém tegnap egykori játszópajtásom, szívből örvendezvén neki, habár az ő arcán látom saját öregedésemet. A legkisebb leányunokája a nyáron érettségizett, augusztus elsején murkába állt az egyik kispesti patikában, 800 forint kezdő fizetéssel, és két évig hetenként kétszer iskolába jár. Ki tiszteltet, ki küldi az üveg mézet, ki a Kálmán-körtet, majd részletezése olyan eseményeknek, amelyeket családombeliek értetlenül hallgatnak, de annál fontosabbak a számomra. Végül: — Amíg el nem felejtem, azt, ami — látásodon kívül — jövetelem fő célja. Anna-napkor temettük az őzbőrnadrágost. Az előzménye olyan, hogy újságbavaló történetet kerekíthetsz belőle ... Megpróbálom. Ágya körül a két lánya, az unokái. Az, akit fenyegetett, hogy a torkát megszorítja és nem is kicsit, megelőzte őt a halálban. Juli a nagyobbik fiát noszogatja: — Fuss el Jani bátyádhoz, valamelyik fogatos hozza el a papot. — Nem gyónok. Hangosan mondja a két szót a haldokló, a kisebbik lánya, Vilma, simogatja a kezét: — Meggyón, édesapám, amiatt még meggyógyulhat, az ősszel szedheti a brigádjában a kukoricát a margitmajori darabon... — Nem gyógyulok, meghalok, lányaim, de nem kell a pap, eligazítom én az Istennel a magam dolgát... A fehérre meszelt mennyezetet nézi, hirtelen felkapja a fejét, de vissza is ejti a szép, tiszta párnára: — Nem a papnak, néktek mondom, mert így ... így könynyebb ... így ... így valamelyest megkönnyebbedek ... Régen, legénykoromban, elloptam Buda Marci gyöngyháznyeles zsebkését... Biczóék padlásáról két zsák búzát... Vilma a legénysorba cseperedett unokákat biztatja: — Eredjetek dolgotokra, a holnapi piacra szánt paprikát szedik a brigádbéliek... — Maradjatok — pusmogja az öreg — hallják meg a többit is ... A bisztricei koldust berúgattam, kivettem zsebéből az ezüst ötkoronást... a vonaton, amikor láttam, olyan mélyen alszik, hogy fogdoshatom a kezét, az abaligeti alagút alá érve, lehúztam ujjáról a gyémántos gyűrűt... A pap kertjéből nyaranta én hordtam el a dinynyét... Amíg a pécsi boltos a portékát mérte, az üveg alól kivettem a csomag zsebkendőt... Anyátok rojtoskendőjét se pénzért vásároltam... Kár volt a cigányt bántani... a téesz magtára mögé, a csalánba, én dugtam el a három zsák napraforgómagot, hogy este hazavigyem ... Három éve a két zsák korpát... Azóta semmit... talán azért, mert megöregedtem... Vagy, ki tudná, miért... így valahogyan Bajusza eltakarta a száját, szeme becsukódott, vékony ujjú két keze mozgott a legtovább; furcsán, mintha különvált volna megmerevedő testétől. Temetése napján — így mondja gyerekkori játszópajtásom — olyan szél kerekedett, hogy a három koszorút lesodorta R. János aranybetűs koporsójáról. nff' Motorbicikli jön a falu felől. Berregés, puffogás — aztán hirtelen csend. De csak néhány másodpercig. Újra motorzajtól hangos a táj, a motorbicikli megfordul, indul visszafelé és belefúrja magát a Bakony csendjébe. Ennyi idő alatt egy automata se tölthette volna tele az üzemanyag-tartályt. Ez a kút pedig nem automata. Bokrok között a faluszéli ház, amelyben a kút kezelője lakik, onnan kell előhívni. Nem megy az ilyesmi gyorsan. Otthagyom megfigyelőhelyemet, felderítő útra indulok A kutat megközelítve látom rajta a táblát. Alenzin mini-s A ház udvarán mintha rám várna az asszony. Bemutatkozik. (— Müller Imréné vagyok. — A kút kezelője? — Igen!) Mondom neki: kérek ötliter keveréket. De látja rajtam, hogy jó szóval is megelégszem, hát beljebb tessékel. Közben már tájékoztat (— Másfél hete várom, a benzint, az uram tegnap is telefonált Pétre, azt válaszolták: a Balaton-part most előrébb való.) Pedig nem „búvóhely” már a Bakony mélye, nem lovak poroszkálnak útjain, bujdosó betyárokkal, hanem motorbiciklik, autóbuszok, gépkocsik, traktorok, kombájnok. Jómódú téeszek gazdálkodnak a falvakban, a közelben itt a balinkai bánya, lakótelepével. A Balaton-partról mind több turista „merészkedik” a Bakony „rengetegébe”. a gépjárműveket nem takarmány táplálja, hanem üzemanyag, gázolaj és benzin. Kellenek hát a töltőállomások az utakra. Negyedszázada még csak a városokban tankolhattak a gépkocsivezetők. Ha üzem, anyaguk a Bakonyban valahol elfogyott, leshették szerencséjüket. Ma az ÁFOR Móron és Zircen is üzemeltet töltőállomásokat, a két helyiség között pedig három faluban, Csetényben, Bakonyszombathelyen és itt, Bakonycsernyén az ÁFÉSZ kezelésében törpekutakat. (— Ez itt mikor létesült? — Hét éve.) Az Általános és Értékesítő Szövetkezet tagjai annak idején saját zsebükből járultak hozzá a kút felállításához. Akkor úgy látszott: kielégíti az igényeket. Csakhogy egyre nőnek az igények. (— Mennyi benzint tud tárolni? — Négyezerötszáz litert — És az meddig elég? — Még három hétig se, a negyedik héten már mindenkit elküldhetek.) Ugyanakkor újabb igények jelentkeznek. A törpékét csak keveréket szolgáltat, a motorbiciklihez az jó, még a Trabant, vagy a Wartburg is megelégszik vele, de más járművekkel már be kell menni Mórra, vagy Zírcre, s mindegyik több mint húsz kilométer . És terjed már a Bakonyban is a fűtőolaj használata. (— A múlt télen elkezdtük az árusítását, 20 ezer litert adtam el, de több fogyott volna, csakhogy nem volt megfelelő tárolóhely, s betiltották az árusítást.) Hiába piroslik hát az út mentén, ha ellátása nehézkes, választéka nem kielégítő. ,,Ki«l»olá*"-hálózat Még Székesfehérvárott bekukkantottam az ÁFOR 2. számú tájegységének központjába. Az ország legnagyobb körzete tartozik ehhez a központhoz: 92 töltőállomás, 32 kirendeltséggel. A törpekutak száma is 32, ezek általában kisebb falvakban találhatók és az ÁFÉSZ, mint viszonteladó kezelésében működnek. Afféle „kisbolt"-hálózat ez, üzemanyag-ellátásunk vérkeringésében. A tájegység üzemanyag-ellátottságáról a központi telep áruforgalmi vezetője, Kléber Pál tájékoztatott. ( Üzemanyaggal bőven rendelkezünk, munkaerőproblémánk sincs.) De a fővárosi körzet után itt a legnagyobb és a leggyorsabb a forgalom emelkedése. Iparvidékek és idegenforgalmi tájak tartoznak ide, a fejlesztés elsősorban ezeket szolgálja. Emellett az újonnan jelentkező igények kielégítése is erősen terheli a 2. számú tájegység központi telepét. Erre csak egy példa: tüzelőolajból az 1968—69-es idényben 2283 tonnát, az elmúlt télen pedig már 5685 tonnát forgalmaztak. És a most következő télen hasonló emelkedés várható. ( A problémák főleg a tárolóhely, a hordókapacitás és a szállítás terén mutatkoznak.) Ezért a falusi üzemanyagellátáshoz az eddiginél szorosabb és szélesebb körű kooperációra van szükség a viszonteladókkal. Ezt tükrözik egyébként országos viszonylatban az ÁFOR negyedik ötéves beruházási terve is. A 400 új töltőállomás létesítése, a többszáz tankautó beszerzése mellett, a kisebb települések szintén növekvő igényeit a viszonteladói hálózat sűrítésével kívánják kielégíteni. Az ÁFÉSZ a 2. számú tájegység területén számos törpekutat üzemeltet már. Korszerűsítésüket, bővítésüket azonban egyedül nem tudja mindenütt biztosítani. (— Szívesen vesszük a falusi gazdaságok, téeszek jelentkezését is, de azok egyelőre még nem nagyon tolonganak Pedig segítenénk őket szakmai létesítésében. A tájegységünk 32 törpekútjából mindössze három iránt mutatkozik effajta érdeklődés.) A három érdeklődő egyike a bakonycsernyei Málnatermelő TSz. I’sty jelentkező A téesz irodájában Udvari Imre főkönyvelő fogad. (— Igaz a hír? — Igen, mi komolyan elszántuk magunkat, hogy benzinállomást létesítünk.) A téesz üzemanyagraktárában egyelőre csak az erőgépek tankolhatnak. És azok is csak reggel, mert a magtáros kezeli azt is, napközben pedig annak máshol van dolga. Ha a téesz benzinállomása elkészül .—A terv már kész, az építkezés 219 ezer forintba kerül, két 25 köbméteres tartályt építünk, gázolajnak és benzinnek.), akkor egy embert külön ráállítanak a kutak kezelésére A gépműhely előtt, a főútvonal mellett építik meg a benzinállomást, kis műanyagtetős épülettel, s akkor aztán nem kell a személykocsikkal se Mórra, vagy Zírcre menni benzinért, a környező téeszek is jöhetnek ide gázolajért, s az országút utazói se találnak a kútra függesztve táblát, ilyen felirattal: „Benzin nincs”. Ám egyelőre a falu másik végében még ez a felirat fogadja a tankolni szándékozó gépjárműveket. Szűts László Kérek öt liter keveréket! SZABAD FÖLD 1970. AUGUSZTUS 2. Esőköpeny csuklya nélkül A Szamos árterülete még mindig olyan, mint egy hatalmas, szikkadt, megrepedezett tenyér. Az ország legkérgesebb tenyere. Fehérgyarmat néhány eltűnt utcáját már felhalmozott jégkukások jelzik. Két hét telt el azóta, hogy visszaérkeztem Fehérgyarmatról, az építőtáborból. Azóta kicserélődött a tábor. Sokan már a vállalt két hét letelte előtt hazamentek. Meséltek is sokat. Általában rosszat. — Szervezetlenség. A víz fertőzött. Munka nincs. A hangulat rossz. Az építés lassan megy. S mit mond a tábor vezetője, két hét után? — Most már egyre kevesebb az állásidő. Jelenleg 206-an vagyunk. Külföldiek is dolgoznak a táborban. Érkezett egy csoport Jerevánból: tizenhárom fiú és négy lány. Aztán jöttek Irkutzkból: tizenkét fiú, hét lány, és Krakkóból tizenöten. A krakkói csoportban 8:7 a fiúk javára. — Tehát, mégiscsak „vegyes” lett a fehérgyarmati építőtábor. — Igen. De a lányok is dolgoznak. Épp úgy rakják a vagonokat, mint a fiúk. — Tudtad, hogy jönni fognak? — Nem. Csak jöttek. — Ez szervezetlenség? ★ — Már éjszaka is dolgozunk. Valamivel jobb a munkaszervezés, mint két héttel ezelőtt. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy most csak kétszázvalahányan vagyunk, és nem háromszáznyolcvanan. Három brigád dolgozik éjjel, kint a telepen... Harminchét ember. Négyen pedig a tábort tartják rendben. Állásidő? Most már lényegesen kevesebb van. Ha nincs rakodási munka, akkor teleprendezést végzünk. Most már nem ragad be teherautó a sárba. Legalábbis a telepen. Tőle tizenöt méterre lehet, hogy néha leragad egyegy kocsi. — S ez igen nagy baj. Nem megy a szállítás. Pedig új teherautók is érkeztek már. De — egyszerűen — olyan állapotban vannak az utak, hogy szinte képtelenség téglát, meg egyebet fuvarozni rajtuk. — De az biztos, hogy valamivel szervezettebben megy már minden. Az első két hétben itt valóban nagy fejetlenség volt. Akkora, hogy meg kellett várni az új turnust, hogy valamit segíteni tudjunk. Most már jobb. — A MÁV? — A MÁV. jelenleg 20 ezer vagon lemaradásban van. ★ — Az idő sem jó. Sokszor esik az eső. Esőben persze nem dolgozunk, mert adnak ugyan esőköpenyt, de sajnos nincs hozzá csuklya. Enélkül meg nem lehet dolgozni, mert az ember nyakába csorog a víz. Tehát: állásidő. Meg is kérdeztük X.-et, hogy miért nem adnak csuklyát? (Ha ugyanis adnának — lehetne esőben is dolgozni.) Ezt felelte: „A Munka Törvénykönyv nem írja elő, hogy az esőköpenyhez csuklya is jár”. — Őrültség ... Ilyen is van. ★ összefoglalva: Az ár, a tragédia esetleges és közvetlen veszélye teremtette hadiállapotszerű szervezettség — felbomlott. Ez igazság. Fehérgyarmaton mondta az egyik egyetemista: úgy látszik a szervezők lazítanak. Pedig ezt nem engedheti meg magának senki, ezt nem engedheti meg magának az ország. Télre házak kellenek. Csak Fehérgyarmaton 8—900 házat kell újjáépíteni, illetve kijavítani. A jelenlegi munkaszervezési és szállítási „tünetek” nem mutatják a várt pozitívumokat. Bánki Péter Mössszetet Bars megyében jártam és elkészültem arra, hogy komoly vitatkozásra, érvelésre lesz szükségem a 9. sz. Autóközlekedési Vállalat fő-fő emberénél. Mert egy percig sem volt vitás előttem, hogy Kunszabó Jenőné kisbugaci olvasónk nemrég írott levelének minden sora igaz. Az állt abban, hogy körülbelül egy éve kaptak egy „piacos” buszjáratot, amelyik kedden és pénteken 11 óra tájban indult viszsza Soltvadkertről. Addig eladhatták az eladnivalót, megvehették, amit odahaza nem árul a bolt, és délre mégis hazaértek. Nos, az új menetrend életbelépésével ez a jó buszjárat megszűnt. Csak Bócsáig közlekedik, ők meg vagy megvárhatják a délután háromkor induló járatot, vagy gyalogolhatnak 8—9 kilométert. Hál’istennek, nem kellett vitatkoznom, jóformán szólnom is alig. Bodnai Sándor, a 9. sz. AKÖV felelős embere még mielőtt részletesebben hozzáfogtam volna a beszélgetéshez, elém tette a vállalat menetrend-módosítását. Ebben pedig az áll többek között, hogy a Kiskőrös— Bocsa—Abonyi-major autóbuszvonalon Bocsa tanácsháza és a Halasi-útelágazás között keddi és pénteki munkanapokon újra közlekedik már a piacosokat hazahozó autóbuszjárat. Köszönet és elismerés a gyors intézkedésért! Pályiné