Szabad Föld, 1971. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-16 / 20. szám

S 1 ­V ____________ ÍÉ** /1 SAP lo .Mz ^ lM^s „a ia 8B^WTTT^1 Hová lett egy bábcsoport? BlEiWSiJiWiM&méE £ S&zV&Mi«?Éi3feim,«*BEítiwM*m(9. oldal) YYvif ívrmvjM m sztM ARA: 1,20 Ft 1971. MÁJUS 16. XXVII. ÉVFOLYAM 20. SZÁM ARA: 1,20 Ft / Az új soproni tévétorony. Feladata, hogy közvetítsen a hazai és az európai televízióhálózat között. („Soproniak” című képes riportunk az 5. oldalon található.) ■ . Z' 351 ELŐSZÖR AZ ORSZÁGGYŰLÉSBEN Már képvisel. A tinta jóformán meg sem száradt a mandátumán, amikor felkeresték az új karcagi kórházból és megkérték: segítsen létre­hozni egy helyi és átmeneti jellegű ápolónőkép­ző tanfolyamot. Fábián Márton, mint a két kunváros — Karcag és Kisúj­szállás — új országgyűlési képviselője megértően hallgatta a kérést, aztán önmagán derült: „Nesze neked, Marci, hamar munkára fognak!” A karcagi Május 1 Tsz elnöke most negyvenhét éves. A munkában olyan, mint sportban a hosszútávfutó: erejét beosztva, sosem lankadva tempózik előre. Mint elnök nyolc éve ötszáz ember élén, tízezer holdon támadja, szelídíti a sziket, csapolja minden ta­vaszon a talajvizet, majort, műhelyt, jószágnevelő telepeket épít. De mindig csak akkora iramot diktál, hogy a karcagiak erőlködés nélkül követhetik. Most az új országgyűlésre készülődik, s ez alkalommal valaki tréfálkozott vele. Nehogy úgy járj, mint az egy­szeri képviselő! Régesrégen Karcag­nak egy olyan képviselője volt, aki évszámra egy mukkot se mondott a parlamentben. Csak egyszer kért szót. Felállt, és azt kiabálta: „Nagy a me­leg, nyissák ki az ablakokat!” Lesz mondanivalója Fábián Márton fogékony a humorra, jóízűen nevetett az anekdotikus tör­téneten. Amikor sor kerül rá, akkor lesz mit mondania, akár helyi, akár országos ügyről legyen is szó. Ebből rögtön ízelítőt kérek, mire töprengés nélkül belevág az alábbi — szinte országos problémára is kitágít­ható — fejtegetésbe: — A kunsági termelőszövetkezetek egyre iparszerűbben termelnek nö­vényt, jószágot, mindent. Hogy mást ne mondjak, szinte minden közös gaz­daságban találsz legalább egy olyan jószágnevelő majort, ahol korszerű gépekkel dolgoznak és a kor igényei szerint termelnek. Csak az a baj, hogy rendszerint már csak üzemeltetés köz­ben neveljük ki a technikához értő embereket, szakembereket. Nem ért egyet azzal a megjegyzé­semmel, hogy ez­ nem baj, most a cél a lényeg, hogy már iparszerűen kez­denek termelni. — Sokkal előbbre juthatnánk — in­dokolja véleményét —, ha előre úgy nevelnénk az embereket, hogy készek legyenek a technika és a tudomány eredményeinek gyors, eredményes be­fogadására. Ma már nem elég a gépet­­ szeretni, szakmailag is jól kell érteni hozzá, s ma már nem mindegy, hogy milyen anyagi áldozatok árán üzemel­nek ezek a korszerű telepek; a hozzá nem értés olykor többe kerül, mint a kiképzés, vagy a menet közben elsajá­tított szakismeret. Azt hiszem ezekkel a gondokkal a Kunság határain túl is küszködnek a gazdaságok. Két város, azonos gond De maradjunk csak a két városnál: gazdaságilag mindkettő azonos fej­lettségű, az ipar és mezőgazdaság fej­lesztésében egymáshoz hasonló úton járnak. Sőt. A két városszomszéd még abban is azonos, hogy lakói között egyenlő mértékben található az ipari és mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma.­­ — Sőt! Ehhez hozzá­teszem — véle­kedik Fábián elvtárs —, hogy még a mezőgazdasági foglalkozást sem lehet a régi módon értelmezni. Ha jól ös­­­szeszámolom, a karcagi Május 1 Ter­melőszövetkezet ötszáz tagja között jó, ha ötven olyan embert találunk, aki szaktudásban, szemléletmódban emlé­keztet a régi kisparasztra. Úgy gondo­lom, ez arra figyelmezteti a képvise­lőt, hogy­ mezőgazdasági szakmunká­sokat képvisel a nemzetgyűlésben, s ezzel együtt újfajta, főként az elmúlt öt évre jellemző gazdasági, szociális és kulturális igényeket közvetít az or­szággyűlésnek. A két nagykunsági város életének változását sokszor apró dolgokon is mérni lehet. Tíz évvel ezelőtt, ha al­konyatkor kiállt az ember a városba vezető műutakra, azt láthatta, hogy minden befelé igyekvő kerékpáros vagy motorkerékpáros, malacnak való fűvel tömött zsákot kötött a jármű hátuljára. Olykor még most is látni ilyent. De például a karcagi szerszám­­gépgyár munkásai zsákok nélkül ke­rekeznek hazafelé. Itt tíz esztergályos közül kilenc nem nevel otthon sem­miféle jószágot — piacra vagy hús­boltba küldi feleségét a pörköltnekva­­lóért. Városias a kulturálódási, szóra­kozási igény is. Mai jelenség, hogy az új építkezők roppant anyagi erőfeszí­tés árán is igyekeznek kikerülni a vá­lyogtéglás építkezést. — Tulajdonképpen két nagy vályog­városról van szó — jegyzem Fáb­án Márton szavait — és elég egy kiadós talajvízfeltörés, idézőjelbe mondom: máris „árvízveszély” fenyegeti Kar­cagot és Kisújszállást. Ez persze szinte megoldhatatlan gondnak látszik, de bennünket sok­szor aggaszt és keres­sük a kiutat. Néha az ember szíve el­szorul, ha azt látja, hogy a legmo­dernebb bútorokat és a háztartási kis­gépeket a vizes, felnyersült vályogfa­lak közé viszik. A sár kint a határban és bent a városban szinte ősi ellensé­günk, s nem várható, hogy hamarosan leszámolunk vele. De megfeledkezni sem lehet róla. Egyelőre: „kis" ügyek Tulajdonképpen nem kellett a témá­kat gyűjtögetnie — amiről beszél, az láthatóan eddig is foglalkoztatta, akár gazdasági, akár más természetű dolog­ról van szó. Egyelőre, persze csak az úgyneve­zett „kis” ügyek foglalkoztatják köz­vetlenül, bár ezek­ az érdekeltek szá­mára természetesen korántsem je­lentéktelen apróságok. Ilyen például egyebek között az a megindítóan ked­ves kérés, hogy segítsen létrehozni Karcagon egy úttörő parkot, vagy nyújtson támogatást a karcagi kollé­gium továbbfejlesztéséhez, bővítésé­hez. A tanyákról már tanítók is felke­resték különféle szociális problémák­kal. A két város képviselőjének az is meglepő, hogy az ifjúság mennyire számon tartja megválasztását. A ké­résekből pedig arra következtet, hogy a fiatalság — szemben a hiede­lemmel, miszerint a politika iránt közömbösek a mai tizenévesek — lát­hatóan nagyon sokat vár a képviselő­től, s a képviselői munkától. Ami a közéleti munkát illeti, a két város előreláthatóan nem lesz „szűkmarkú” Fábián Mártonná­­: egy sor, éveken be­lül megoldásra váró gazdasági, szociá­lis és kulturális tennivaló elvégzését bízza új képviselőjére. — Van valami egyéni programod? — Nincs. Szeretném a két város céljait, gondjait­ a megye tennivalói­hoz, az országos célkitűzésekhez illesz­teni. Azt hiszem, a választók is ezt várják tőlem. Emellett természetesen szeretnék a megyei képviselőcsoport hasznos tagja lenni, az új országgűlés­­ben jó munkát végezni. Griff Sándor

Next