Szabad Föld, 1971. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-05-16 / 20. szám
S 1 V ____________ ÍÉ** /1 SAP lo .Mz ^ lM^s „a ia 8B^WTTT^1 Hová lett egy bábcsoport? BlEiWSiJiWiM&méE £ S&zV&Mi«?Éi3feim,«*BEítiwM*m(9. oldal) YYvif ívrmvjM m sztM ARA: 1,20 Ft 1971. MÁJUS 16. XXVII. ÉVFOLYAM 20. SZÁM ARA: 1,20 Ft / Az új soproni tévétorony. Feladata, hogy közvetítsen a hazai és az európai televízióhálózat között. („Soproniak” című képes riportunk az 5. oldalon található.) ■ . Z' 351 ELŐSZÖR AZ ORSZÁGGYŰLÉSBEN Már képvisel. A tinta jóformán meg sem száradt a mandátumán, amikor felkeresték az új karcagi kórházból és megkérték: segítsen létrehozni egy helyi és átmeneti jellegű ápolónőképző tanfolyamot. Fábián Márton, mint a két kunváros — Karcag és Kisújszállás — új országgyűlési képviselője megértően hallgatta a kérést, aztán önmagán derült: „Nesze neked, Marci, hamar munkára fognak!” A karcagi Május 1 Tsz elnöke most negyvenhét éves. A munkában olyan, mint sportban a hosszútávfutó: erejét beosztva, sosem lankadva tempózik előre. Mint elnök nyolc éve ötszáz ember élén, tízezer holdon támadja, szelídíti a sziket, csapolja minden tavaszon a talajvizet, majort, műhelyt, jószágnevelő telepeket épít. De mindig csak akkora iramot diktál, hogy a karcagiak erőlködés nélkül követhetik. Most az új országgyűlésre készülődik, s ez alkalommal valaki tréfálkozott vele. Nehogy úgy járj, mint az egyszeri képviselő! Régesrégen Karcagnak egy olyan képviselője volt, aki évszámra egy mukkot se mondott a parlamentben. Csak egyszer kért szót. Felállt, és azt kiabálta: „Nagy a meleg, nyissák ki az ablakokat!” Lesz mondanivalója Fábián Márton fogékony a humorra, jóízűen nevetett az anekdotikus történeten. Amikor sor kerül rá, akkor lesz mit mondania, akár helyi, akár országos ügyről legyen is szó. Ebből rögtön ízelítőt kérek, mire töprengés nélkül belevág az alábbi — szinte országos problémára is kitágítható — fejtegetésbe: — A kunsági termelőszövetkezetek egyre iparszerűbben termelnek növényt, jószágot, mindent. Hogy mást ne mondjak, szinte minden közös gazdaságban találsz legalább egy olyan jószágnevelő majort, ahol korszerű gépekkel dolgoznak és a kor igényei szerint termelnek. Csak az a baj, hogy rendszerint már csak üzemeltetés közben neveljük ki a technikához értő embereket, szakembereket. Nem ért egyet azzal a megjegyzésemmel, hogy ez nem baj, most a cél a lényeg, hogy már iparszerűen kezdenek termelni. — Sokkal előbbre juthatnánk — indokolja véleményét —, ha előre úgy nevelnénk az embereket, hogy készek legyenek a technika és a tudomány eredményeinek gyors, eredményes befogadására. Ma már nem elég a gépet szeretni, szakmailag is jól kell érteni hozzá, s ma már nem mindegy, hogy milyen anyagi áldozatok árán üzemelnek ezek a korszerű telepek; a hozzá nem értés olykor többe kerül, mint a kiképzés, vagy a menet közben elsajátított szakismeret. Azt hiszem ezekkel a gondokkal a Kunság határain túl is küszködnek a gazdaságok. Két város, azonos gond De maradjunk csak a két városnál: gazdaságilag mindkettő azonos fejlettségű, az ipar és mezőgazdaság fejlesztésében egymáshoz hasonló úton járnak. Sőt. A két városszomszéd még abban is azonos, hogy lakói között egyenlő mértékben található az ipari és mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. — Sőt! Ehhez hozzáteszem — vélekedik Fábián elvtárs —, hogy még a mezőgazdasági foglalkozást sem lehet a régi módon értelmezni. Ha jól összeszámolom, a karcagi Május 1 Termelőszövetkezet ötszáz tagja között jó, ha ötven olyan embert találunk, aki szaktudásban, szemléletmódban emlékeztet a régi kisparasztra. Úgy gondolom, ez arra figyelmezteti a képviselőt, hogy mezőgazdasági szakmunkásokat képvisel a nemzetgyűlésben, s ezzel együtt újfajta, főként az elmúlt öt évre jellemző gazdasági, szociális és kulturális igényeket közvetít az országgyűlésnek. A két nagykunsági város életének változását sokszor apró dolgokon is mérni lehet. Tíz évvel ezelőtt, ha alkonyatkor kiállt az ember a városba vezető műutakra, azt láthatta, hogy minden befelé igyekvő kerékpáros vagy motorkerékpáros, malacnak való fűvel tömött zsákot kötött a jármű hátuljára. Olykor még most is látni ilyent. De például a karcagi szerszámgépgyár munkásai zsákok nélkül kerekeznek hazafelé. Itt tíz esztergályos közül kilenc nem nevel otthon semmiféle jószágot — piacra vagy húsboltba küldi feleségét a pörköltnekvalóért. Városias a kulturálódási, szórakozási igény is. Mai jelenség, hogy az új építkezők roppant anyagi erőfeszítés árán is igyekeznek kikerülni a vályogtéglás építkezést. — Tulajdonképpen két nagy vályogvárosról van szó — jegyzem Fábán Márton szavait — és elég egy kiadós talajvízfeltörés, idézőjelbe mondom: máris „árvízveszély” fenyegeti Karcagot és Kisújszállást. Ez persze szinte megoldhatatlan gondnak látszik, de bennünket sokszor aggaszt és keressük a kiutat. Néha az ember szíve elszorul, ha azt látja, hogy a legmodernebb bútorokat és a háztartási kisgépeket a vizes, felnyersült vályogfalak közé viszik. A sár kint a határban és bent a városban szinte ősi ellenségünk, s nem várható, hogy hamarosan leszámolunk vele. De megfeledkezni sem lehet róla. Egyelőre: „kis" ügyek Tulajdonképpen nem kellett a témákat gyűjtögetnie — amiről beszél, az láthatóan eddig is foglalkoztatta, akár gazdasági, akár más természetű dologról van szó. Egyelőre, persze csak az úgynevezett „kis” ügyek foglalkoztatják közvetlenül, bár ezek az érdekeltek számára természetesen korántsem jelentéktelen apróságok. Ilyen például egyebek között az a megindítóan kedves kérés, hogy segítsen létrehozni Karcagon egy úttörő parkot, vagy nyújtson támogatást a karcagi kollégium továbbfejlesztéséhez, bővítéséhez. A tanyákról már tanítók is felkeresték különféle szociális problémákkal. A két város képviselőjének az is meglepő, hogy az ifjúság mennyire számon tartja megválasztását. A kérésekből pedig arra következtet, hogy a fiatalság — szemben a hiedelemmel, miszerint a politika iránt közömbösek a mai tizenévesek — láthatóan nagyon sokat vár a képviselőtől, s a képviselői munkától. Ami a közéleti munkát illeti, a két város előreláthatóan nem lesz „szűkmarkú” Fábián Mártonná: egy sor, éveken belül megoldásra váró gazdasági, szociális és kulturális tennivaló elvégzését bízza új képviselőjére. — Van valami egyéni programod? — Nincs. Szeretném a két város céljait, gondjait a megye tennivalóihoz, az országos célkitűzésekhez illeszteni. Azt hiszem, a választók is ezt várják tőlem. Emellett természetesen szeretnék a megyei képviselőcsoport hasznos tagja lenni, az új országgűlésben jó munkát végezni. Griff Sándor