Szabad Föld, 1972. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-14 / 20. szám
2 SZABAD FÖLD Soha nem kelt és nem nyugodott le haraggal a nap Nádtetős, kontyos kis ház, előtte a kertben árvácskák, tulipánok nyílnak. A belső szobában, az alacsony mestergerenda alatt egy régi fénykép. Bájosan szép, hosszúcopfú menyasszony és egy hegyesre pödört bajszú férfi tekint ránk. Hatvan évvel ezelőtt készült ez a fénykép. 1912. május 12-én, egy vasárnapi napon esküdött örök hűséget egymásnak a tizennyolc éves Miklós Erzsébet és a 24 esztendős Benő József. Nagy időt éltek együtt és most a gyémántlakodalmukra készülődnek. Az ágyak tetején már ott szárad az aranysárga csigatészta, a menyek készítették. — Jaj Erzsi, milyen házba hoztak! — mondták akkor a nyoszolyólányok. — És lám, az mégis kiszolgált bennünket, mi már innen fogunk elmenni — emlékszik vissza Erzsi néni. — Hogyan kezdődött? — Először azzal jött el a férjem a komájával hozzánk Golopra, mert odavaló születésű vagyok, hogy megnézik az eladó tinókat. Aztán az anyósom keresett fel és megkérdezte: — Na lányom, mit szólsz a fiamhoz? — Láttam, hogy gatya van rajta meg hímzett kötény, de följebb nem néztem meg — feleltem. — Hát lányom, téged jöttek azok megnézni, nem a tinót! így indult el az ismeretség útja és házasságban végződött. — Hál’istennek jól sikerült a házasságunk, mert a férjem nem volt iszákos és kártyás, dolgozni meg nagyon szeretett. — Édesanyám arra tanított — emlékezik Benő bácsi —, hogy a nap ne keljen és ne nyugodjon le nálunk haraggal. És mi eszerint éltünk. Nálunk sohasem történt meg, hogy napokig, hetekig, vagy hónapokig nem beszéltek egymással. Soha nem mondtam a feleségemnek, hogy én ezt vagy azt a munkát nem csinálom, mert nálunk az volt a szokás, hogy egymásnak szót fogadtunk Tudtuk: a családban a széthúzás a legnagyobb átok. — Sokat dolgoztunk együtt — folytatja az emlékezést Erzsi néni. — 1913-ban, amikor első gyerekünket vártuk, előző nap még együtt arattunk, — másnap megszületett Józsi. Négy fiam született, s amikor picinyek voltak, őket is kivittük a határba. Amikor a lányom született, akkor azt mondta az anyósom: hagyd már itthon! De én akkor is hazaszaladtam délben megszoptatni a kislányt. A gyerekek jók voltak, egyik sem iszákos, nem verekedés, aki ismeri tiszteli, becsüli őket. Egy édesanyának az a legnagyobb öröme ha ilyenek a gyerekei. Legnagyobb fájdalmuk, hogy gyermekeik közül egy, István fiuk odaveszett a második világháborúban. Legutóbb tíz évvel ezelőtt jártunk, az akkor aranylakodalmát ünneplő házaspárnál. Azóta két unokával megnőtt a család és ma már kilenc fiúnak és leánykának mondhatják: kisunokám... Úgy élnek, mint a legtöbb öreg: csendben, békességben. Erzsi néni még ma is szaporán dolgozik, jól bírja magát. Benő bácsi annál nehezebben. Az öt felvonás — ahogyan ő nevezi nagy baleseteit — nagyon megviselte. Mert hol a kocsiról esett le, hol a fa tetejéről, amikor a kirajzó méheket akarta befogni. Sokszor törött a csontja, így már nehezen jár kés, de lelke töretlen, mert a családi boldogság, a szeretet hatvan év óta honos itt Mezőzomboron, a Benő portán. Gyémántlakodalmuk alkalmából mi is szeretettel üdvözöljük az idős házaspárt és jó egészséget kívánunk egész életükre. Kőműves Gyula Állok az ablakban és azon gondolkodom: lám, igaza volt apámnak, amikor néhány éve azt mondta: „Meglátod, fiam, az elkövetkező években egyre többet fogsz temetésekre járni.” Ha jól utánanéznék, kideríthetném, hogy odahaza a fél faluval valamiképpen rokonságban vagyok, így tehát a falu öregjeinek felével is. És az öregek távoznak, egyre többen távoznak tőlünk. Most már azok se maradnak, akik az élethez eddig a legmakacsabbul ragaszkodtak. Gábor papa 98 éves volt. Úgy jártam vele, mint a fiammal, akinek születésekor elhatároztam: csecsemőkorának minden megnyilvánulását papírra vetem. Gábor papának emberségét, gazdag életútját akartam papírra vetni. Mindegyiknél elmulasztottam az alkalmat. Pedig mi mindenről számolhatott volna be nekem, a csaknem száz esztendős öreg! Fiatal korában, ha lesétált a Balaton-partra, a füredi gyógyforrásnál Jókaival, meg Blaha Lujzával együtt hallgatta a térzenét. Egyike volt a Balaton első hazai hajóskapitányainak. Úgy ismerte a füredi szőlőfajták természetét, a borkezelés titkát, mint környékünkön kevesen. A Balaton-parti ember világának élő lexikona volt. Egy letűnt világot őrzött. Az öregek valamennyien egy letűnt világot őriznek. Az a paraszti életforma, az a falu, amelyben életük java részét élték, mára földbe süppedt, mint valami lakatlan ház. Új gazdasági, társadalmi formák falai közt élnek ma falun az emberek. A régi értelemben vett parasztság kiveszőben van — emlékőrzétben is. Temetjük az életformát és temetjük képviselőit. Emberileg ez fájdalmas — de egyaránt törvényszerű és szükségszerű a történelemben is, az életben is. Korok és nemzedékek mindig váltották egymást. Valami azonban manapság mégis más, valami miatt ezek a mai temetések mégis fájdalmasabbak, és ezt a valamit — mulasztásom ellenére — mégis rám hagyta Gábor papa. És erről szeretnék most szólni. Igaz ugyan, hogy a letűnt világról keveset faggattam — de ő erről a mairól annál többet beszélgetett velem. Merem állítani, hogy még kilencven éves korában is fiatalos érdeklődéssel fordult minden új dolog iránt, de még azon túl is, ameddig amelyik érzékszerve csak engedte. Könyveket olvasott rendszeresen, ameddig szemmel bírta, tekintete elhomályosulásáig nézte a televíziót, addig hallgatta a rádiót, ameddig füle fogékony volt a hangra. Amikor még a lába bírta, eljárt a kultúrházba, moziba. Moszkváról kérdezett, amikor onnan hazajöttem, Párizsról, amikor onnan jöttem haza. Véleménye volt a vietnami problémáról és a magyar termelőszövetkezetekről. Látta a Holdra lépni az első embert és tudta, hol tart az atomkutatás. Rákja nem volt, de figyelemmel kísérte a rák elleni küzdelmet. Jobban ismerte napjaink magyar irodalmát, mint sok fiatal, s többet törődött az emberiség jövőjével. És ez az, ami fájdalmassá teszi elmúlását (és minden hasonló öregember elmúlását) számomra. A száz évet megközelítő öregek minden időben meg szoktak békülni a halállal , mert a körülöttük lévő világ már nem érdekelte őket. Akármilyen küzdelmes az életünk, távolról az ifjúkor, az érett kor mindig szebb, mint az öregkor. Közelről semmi se olyan szép, mint távolról. Tudom, hogy Gábor pápában is a letűnt világ milyen megszépült emlékekben maradt fenn — de azt is tudom, hogy a körülötte lévő mai világ mennyire érdekelte. Volt, ami közelről nem tetszett neki — de érdekelte. És ami érdekel bennünket, abban érdekeltek vagyunk. Aggódunk érte, vagyis: éppúgy szépnek szeretnénk látni — jelenlegi hibái mellett — a jövőjét, mint ahogy szépnek látjuk a múltat, elfelejtett hibái mellett. Egy gyökeresen átformálódó, egészen új világot hagynak itt a régi világot őrző öregek — ezért fájdalmas az elmúlásuk, manapság talán kicsit jobban, mint régente. Annyi a várakozást keltő kezdeményezés, technikai csoda, újabb és újabb emberi próbálkozás korunkban, hogy most igazán szomorú, amiért az emberi élet viszont véges. Szűts László Gyerekek a váróteremben Magas elismerés a hernádiaknak A kiváló termelőszövetkezeti gazdaság címmel kitüntett üzemek eredményeinek sorából különösen kiemelkedik az a siker, amelyet a hernádi Március 15. Tsz elért. Ez a szövetkezet ugyanis különleges termelési szerkezettel, gyenge termőképességű homoktalajon gazdálkodik. (Az ilyen adottságú tsz-ek közül a hernádiakon kívül csak a pogányi Tavasz Tsz kapta meg az idén a magas kitüntetést.) Hernádon a múlt hét végén, bensőséges ünnepség keretében, Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese üdvözölte a szövetkezet tagjait és adta át a Minisztertnács vándorzászlaját Cserháti Pálnak, a szövetkezet elnökének. Ül a kislány a Keleti pályaudvar kultúrvárótermében, egyedül. Lehet vagy kilencéves, hirtelen szőke haja hátul a tarkóján kék masnival gondosan átkötve. Körülötte nagy bőröndhalmaz, csomagok. Nincs senki az asztal mellett, csak a csomagok és a kislány. Hol szigorú, hol aggódó az arca, látszik, hogy most minden értékért ő a felelős, őt bízták meg a sok csomag őrzésével. A szomszéd asztal mellett ülő kamasz már régóta figyeli, s egyszerre kaján mosoly jelenik meg az arcán. Odamegy a szöszkéhez. — Hát téged meg ittfelejtettek, mi? A kislány végigméri. — Mi az, megkukultál? Itthagytak? És most be vagy gyulladva? — Nem hagytak itt, és ajánlom, tűnj el innen! Hangosan, harsányan nevet a kamasz. — De igenis, itthagytak. Láttam az anyádat, az előbb szállt fel a vonatra. Ijedten rebbennek meg a nefelejcskék szemek. — Hazudsz... Nem igaz, nem is utazott el édesanyám. Csak még kiszaladt egy boltba. — Honnan tudod olyan biztosan, hogy a boltba ment? — Te meg itt ültél, nem is láthattad, hogy felszállt a vonatra. — De az előbb kimentem a peronra és akkor igenis láttam. Kétségbeesve keres újabb érveket a kislány. — Nem is ismered az anyámat! — Dehogynem! Láttalak benneteket már az előbb együtt, láttam azt is, amikor elment. Néhány másodpercnyi csönd, aztán a kis szeplős diadalmasan kivágja: — Most már aztán biztos, hogy hazudsz. Nem utazhatott el édesanyám, mert minden csomagot rám bízott. Vissza fog jönni érte!... Erre nincs mit mondani. Az évődő kamasz odébbsétál, a kislány pedig még szigorúbb , és egy kicsikét szorongóbb szemekkel figyeli tovább a váróterem ajtaját. Szente Varga Mária Módosították a nyugdíjkorlátozást Megjelent a Szakszervezetek Országos Tanácsának kiegészítő szabályzata, mely szerint a munkaviszonyban álló nyugdíjas nyugdíját mindaddig korlátozás nélkül folyósítani kell, amíg munkabére a naptári év folyamán a 6000 forintot nem haladja meg. E szabályzat rendelkezéseit — a sajátosságoknak és az eltérő rendelkezéseknek megfelelően — alkalmazni kell a termelőszövetkezetekben, a kisiparosok és a hadigondozottak esetében is. Rendelet a munkások továbbképzéséről A munkaügyi miniszter rendelete részletesen szabályozza a munkások továbbképzésével kapcsolatos tennivalókat. A rendelet meghatározza a továbbképzés fogalmát is. Eszerint továbbképzésen az iskolában, továbbá egyéb szakmai tanfolyamokon megszerzett általános és szakmai ismeretekre épülő elméleti és gyakorlati ismeretek korszerűsítését, továbbfejlesztését, valamint ennek keretében a politikai műveltség fejlesztését kell érteni. A vállalat gondoskodik arról, hogy a munkásokat, főként a szakmunkásokat időközönként — általában 5—8 évenként — továbbképezzék. Különös gondot kell fordítani arra, hogy a pályakezdő fiatalok részt vehessenek ilyen továbbképzésben. A továbbképzés megalapozása érdekében a vállalatnak szorgalmaznia kell, hogy a munkások az általános iskolai végzettséget — akiknél ez hiányos — szerezzék meg. Ehhez a tankönyveket a vállalat szerzi be, és a tanuló részére fizetett tanulmányi szabadságot biztosít. Ötvenszázalékos támogatás utak javításához A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium közleménye felhívja az érdekelt termelőszövetkezetek figyelmét, hogy az 1970. december 31-ig épült és tulajdonba átvett saját használatú utak egyszeri helyreállítási költségeihez az állam 50 százalékos támogatást biztosít. Ez a támogatás csak azokat az üzemeket illeti meg, amelyek a helyreállítási munkákat 1974. év végéig elvégzik. A termelőszövetkezetek a helyreállítási támogatást az illetékes megyei tanácstól kérhetik. SZA&3D FÖLD A Hazafias Népfront falusi hetilapja A szerkesztő bizottság elnöke: Szentkirály János Főszerkesztő: Eck Gyula Szerkesztőség: Budapest Vili. Somogyi Béla utca 6. Telefon: 142—220, 138—821 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Budapest Vili., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100, 142—220 Felelős kiadó: Csollány Ferenc Terjeszd a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj: 1 hónapra 5 forint negyedévre 15 forint Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777. Szikra Lapnyomda A Szabad Föld levélcíme: Budapest 8. Pf. 52.