Szabad Föld, 1973. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1973-10-07 / 40. szám
24 SZABAD FÖLD Mai árverezés: nehezen lát pénzt a hitelező Zörgők a zöld nagykapun. — Van itt valaki? Semmi mozgás. A kutya se mozdul, noha a tábla szerint harapós. Leselkedem a kapu hasadékán, mert tudom, hogy itthon van a gazda. Csak nem bocsát be. Csirke sül a tűzhelyen Átellenben öregember ücsörög a kispadon és ráérősen pipázik. Csak akkor mozdul ki nyugalmából, amikor elmagyarázom neki, hogy Szegedről, a járásbíróságról itt kellene már lenni Jakab Pál végrehajtónak, mert magánadósság miatt ma délelőtt „dobra verik” ezt a Barack utcai, zöldkapus házat. Az öreg szájából kiesik a pipa. — Árvereznek? Hallja, erről senki se tud ebben az utcában. Megjósoltam én, hogy ez a szerencsétlen szomszéd egyszer belebukik abba a nagy csirkemeg libanevelésbe. — Bekiált a házba. — Mama! Hallottad? Itt ma árvereznek ... De mikor? Megyek a szomszéd utcába. Hátha már egy másik helyen ott a végrehajtó. A téglaszínű ház verandáján egy középkorú aszszony rántott csirkét készít. A csirkecombokat már megsütötte azon a tűzhelyen, amit az árverezésre lefoglaltak. A zsír rotyogásába vidáman belezenél a rádió is, mintha meg se perdült volna felette a dob... Azaz, manapság nem dobolják az árverezést, helyette egy papírfecni lóg a tanácsháza tábláján, ami iránt csupán a jegyek tanúsítanak érdeklődést. Ezen többek között (költőm a neveket) ez áll:. „Nagy Benő kéri a végrehajtást Kiss Jenő ellen.” Két magánperes fél közül a győztes diadala az árverezés. A téglaszínű házban egy szabósegéd él: burgonyavetőmagra négy és fél ezer forintot kért, mint utólag kiderült, „soha megnem adomrá”, egy szabómester özvegyétől. A polgári per után sem látott pénzt az özvegy, ezért kérésére megjelent a végrehajtó, és lefoglalta a tűzhelyet, valamint a rádiót. Gondolom, vigasztalni kell a rántott csirke meglepően nyugodt és gondtalan készítőjét, s fogalmazom a közhelyeket: ilyen az élet, bele kell nyugodni és így tovább. Az asszony dühbe 'gurul: — Itt árvereznek? — a tűzhelyről lekapja a lábast. — Hányadika is van ma? Szeptember 26? Hogy kiment a fejemből! Különben bolondok lennénk fizetni. A bíró egyoldalúan döntött Szegeden. Az özvegy is adós nekünk. Úgy ám! Ide figyeljen ... Szabósegéd kontra özvegy mesterné Belebonyolódunk egy, az özveggyel kötött szőlőművelési ügyletbe, amibe a rossz csillagzat alatt született szabósegéd belebukott. Ki tudja, ki járt jól. A szabómester özvegye úgy véli, a szabósegéd, az utóbbi szerint az özvegy. A szabósegéd felesége lehajt egy pohár bort, és ettől olyan felhőtlenül vidám lesz, mintha lakodalomra és nem árverezésre készülődne. Koccintunk, és lassanként már ő vigasztal, hogy ne bánkódjak a kútba esett riport miatt. — Nem lesz itt árverezés, hallja, sohasem — csillog a szeme. — írtam egy levelet a minisztériumba, és fuccs az ,egésznek. Nem megy úgy ám az árverezés manapság, mint régen. Csak úgy, vigyünk, amit látunk, és kész. A tanács egyik fiatal tisztviselője elmesélte, hogy tavaly már volt egy árverezés. Egy lakott házat akartak dobra verni, s az árából kifizetni a pénzéért könyörgő, perelő kölcsönadót. Igen ám, csakhogy a kétszeri árverezésen sem jelent meg más, csupán a végrehajtó. — Vevő nem volt? — Ugyan, az emberek szégyellnek ilyesmire elmenni. Szerintem ez az egész ingatlan-árverezés csak formaság. Az adóst megijesztik, a kölcsönadót megnyugtatják. Szerintem ujjal mutogatnának arra, aki ilyen ingatlant venne. Ilyen gyöngyélete lenne egy mai adósnak? Szegeden kiderül, hogy se a zöld kapus adós, sem a szabóné nem örülhet. Véletlenül rossz időpontot tűztek ki az árverezésre, amint ezt dr. Rácz Tivadar vezető végrehajtó szobájában megtudom. Sor kerül arra pár nap múlva, „hiába nevetnek markukba az adósok”. Ha kétszeri kísérlet után sincs vevő az ingatlanra, bejegyzést írnak a telekkönyvükbe, és utána hat hónap múlva újra árvereznek. Ezek szerint a zöld kapus ház tulajdonosa meg fogja fizetni a hitelezőjének egyszer azt az ötvenezret, amit kölcsönkért? Valószínű. Adós, fizess, ne nevess! Ilyen az élet. Kalapács nincs, de vevő sem — Az emberek szeretnek kölcsönkérni — állapítja meg roszszallóan a vezető végrehajtó. — De sokszor nem akaródzik fizetni. Ez pedig nem megy, kérem. Ha egyszer a bíróság úgy döntött, hogy a kölcsönt vissza kell fizetni, akkor nincs mese, akárhogy sír az adós. Árverési kalapács? Az nincs, a fehér hollónál is ritkább az olyan eset, amikor valamire egyszerre több vevő akad. Itt vannak például a magánféllel szembeni adósság miatt kalapács alá került Warszawa autók. Ezeket általában nyolcezer forintért kiáltják ki, ha véletlenül betoppan egy vevő. És ha nem? Akkor az, aki a pénze után fut, fogjon olyan embert, akinek éppen autóra fáj a foga. Reménytelen eseteknél a végrehajtó olykor megsúgja a hitelezőnek: „Vevőről gondoskodjon, mert itt pénz nem lesz.” Árverezésen kínált disznót, tehenet, lovat ma már senki se vesz, akárhányszor kiáltják ki. — Az emberek nem tolonganak az ingóságokért — ismeri el a vezető végrehajtó. — Rádió, mosógép, tévékészülék, motorkerékpár, lemezjátszó, centrifuga nem vonzza az embereket. Ha nem kerül sokba a beszállítás, ezeket a Bizományiban értékesítjük, és ezután lát pénzt a végrehajtást kérő. Jó, ha elmegy kikiáltási áron — És ha drága a szállítás? — Akkor a lefoglalt tárgy marad ott, ahol van. Nem tehetünk mást. Ilyenkor az adós nevet a markába. Mindaddig, amíg a hitelező vevőt nem talál. Ezután már nincs gyöngyélete az adósnak. Előbb, vagy utóbb, mindegyik fizet. Az özvegy is remél: — Egyszer úgyis megkapom a pénzemet. Nem lehet, hogy csúffá tegyenek. Hová is tettem az eszemet, amikor pénzt adtam neki. Meglepő, hogy az özvegy, sem szeretné, ha dobra vernék ezt az árverezést. A követelők sosem jelennek meg az első árverezésen. Csak a vevővel az oldalukon bátorkodnak oda a második, rendszerint alku nélküli kikiáltáshoz. Egy jó humorú végrehajtótól hallottam az alábbiakat: : — Igazság szerint, ez már nem árverezés. Hol és ki veri fel itt az árat? Jó, ha valami elkel a kikiáltási áron. .Néha kénytelenek vagyunk a becsérték alá menni, bár mi arra törekszünk, hogy jól járjon az adós és a hitelező is. Ilyen ez a mesterség. Egyszerre igyekszünk hideget és meleget fújni. Griff Sándor Virtue PERCEK — Elmondanád, miért osztod csak kétfelé a zsákmányt? . Állítólag a szakszervezettől jött, hogy ellenőrizze, betartják-e a vacsoraidőt. ABSZOLÚT GYERTYA – 1973. OKTÓBER 7. A HISZÉKENY ZENESZERZŐ Népszerű zeneszerző volt a múlt században Zimay László (1833—1900), a fővárosi Kispipa vendéglő egyik bohém asztaltársaságának hűséges tagja. Mint afféle igazi művészlélek, a világ dolgaival nem sokat foglalkozott, újságot is ritkán olvasott; már-már gyermekded hiszékenységéről fantasztikus történeteket jegyeztek föl. Egyszer valaki a Kispipábak azt mesélte, hogy Szana Tamást, a jeles művészettörténészt Bosznia királyává, Mikszáth Kálmánt pedig — aki akkor éppen szabadságon volt — Korzika fejedelmévé választották. Zimay bácsi mindkét sületlenséget egyetlen szó ellenvetés, vagy kételkedés nélkül elhitte. Legemlékezetesebb esete 1896- ban, a milleranium évében történt, amikor a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Zimayt a dolog annyira meghatotta, hogy a kihallgatásra jelentkezett az udvarnál, személyesen is meg akarja köszönni a kitüntetést. Hamarosan értesítést kapott: Ferenc József ekkor és ekkor fogadja. Zimay bátyánk egy este mély gondokba merülve üldögélt a Kispipában. Kérdik tőle, mi a baj. — Semmi, semmi — legyint Zimay —, csak azon töröm a fejemet, hogyan kell szólítanom Ferenc Józsefet... — Hát ez aztán igazán egyszerű! — szólal meg egy író —. Több évszázados udvari előírás szerint, ha valaki valamilyen kitüntetést köszön meg, akkor az uralkodót a teljes címén kell megszólítania. — Mi a király teljes címe? —■ kérdi meghökkenve Zimay. — Azt földi halandó betéve nem tudja, hanem valamennyi, kalendáriumban megtalálható ... Gyorsan kerítenek hát egy kalendáriumot, s az öregúrnak felolvassák az egész litániát. . Zimay közben szörnyűködik és verejtékezik: — Istenem, ezt én nem tudom soha megtanulni! — De muszáj, Zimay bácsi.. . A magas kitüntetéssel kötelességek is járnak ám! Erre az öreg hazavitte a kalendáriumot, s ettől kezdve napokon, éjszakákon át szorgalmasan magolta Ferenc József teljes címének listáját. Mikorra Bécsbe utazott, úgy-ahogy, tudta is. Végre a király elé jutott. Zimay bácsi elkezdte: — Felséges Úr! Első Ferenc József, Isten kegyelméből Ausztria császárja, Magyarország apostoli királya, Csehor-szág, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Galicia, Lodoméria, Illyria királya ... Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme ... Persze még ezzel korántsem volt vége, az öreg azonban egyre inkább akadozott, s már öszszekeverte a grófságokat, hercegségeket és nagyhercegségeket ... Állítólag Ferenc József is kínosan hallgatta, s bizonyára megsajnálta Zimayt, mert egyszer csak félbeszakította: — Köszönöm, köszönöm, ne fáradjon művész úr, a többit én is tudom ...