Szabad Föld, 1980. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-06 / 1. szám
4 SZABAD FÖLD Környezetvédelem: „tízmilónyian vagyunk rá” „A környezetvédelem különböző kérdéseinek könyvtárnyi az irodalma, nekünk törvényünk is van rá, bőven itt az ideje, hogy minden szép és hasznos elképzelést, jó előírást meg is valósítsunk.” Ez a mondat egy debreceni népfronttanácskozáson hangzott el a közelmúltban. Olyan városban, amely tisztaságáról, gyönyörű parkjairól, virágkarneváljáról híres, és amelyben az egészséges lokálpatriotizmus sok minden jót és szépet hozott létre a környezetvédelemben is. Igen, itt van az ideje, hogy valósággá váljék a törvény szava, minthogy minden embernek joga van az egészséges, tiszta környezethez. A védelem és megelőzés egyrészt állami erőforrásokra, másrészt széles körű társadalmi összefogásra és tevékenységre támaszkodhat. Ez utóbbinak a megszervezésében és megvalósításában a népfront elsődlegesen működik közre. Jól mutatja ezt az a program, amelyet a mozgalom — az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatallal, valamint más szervekkel együtt — bocsátott ki, és amely az országos környezetvédelmi társadalmi akciósorozat tervét tartalmazza. Mint ismeretes, a Hazafias Népfront felhívásban fordult az ország lakosságához, a tanácsokhoz és a társadalmi szervekhez, hogy a párt XII. kongresszusa és felszabadulásunk 35. évfordulója tiszteletére településeink fejlesztése érdekében indítsanak társadalmi munkaakciókat. A felhívás városaink-községeink fejlesztésének, a meglevő intézmények fenntartásának támogatása mellett a települések szépítését, a rend és a tisztaság megőrzését is szorgalmazza. Az a széles körű visszhang, amelyet a felhívás keltett, biztosíték arra, hogy a környezetvédelmi akciósorozatba foglalt tervek rendre meg is valósulnak. Elsődleges feladat a lakóterületeken a rend és a tisztaság megőrzése, illetve megteremtése. A társadalmi és tömegszervezetek nevelő és felvilágosító munkájuk fokozásával erősíteni tudják a közvéleményben szocialista céljainkhoz méltó környezeti kultúra iránti igényt, a negatív jelenségekkel szembeni fellépést. Az eddig ismert felajánlásokban sokféle formáját láthatjuk az országos és helyi tervek megvalósításának. Fásítási, parkosítási és lomtalanítási akciókról, a hasznos hulladék tervszerű begyűjtéséről olvashatunk a felajánlásokban, s láthatjuk azt is, hogy az akciók sikeres megvalósítása érdekében mindenütt folytatják az eddig jól bevált környezetvédelmi rendezvényeket, amelyek alkalmasak a programok meghirdetésére és az elvégzett munkák értékelésére. Ilyenek például a megyei és helyi környezetvédelmi napok; egyre több községben és városban rendezik meg a „madarak és fák napját”, s szerveznek környezet- és természetvédelmi táborokat. A népfront országos akcióvá javasolja kiszélesíteni a Komárom megyei Tanács és a megyei társadalmi szervek kezdeményezését, amelynek jelszava: „Tisztaságot, rendet környezetünkben.” A megyék tevékenységét országosan értékelik, és az eredményt évente a Környezetvédelmi Világnapon hirdetik ki. A környezetvédelmi és településfejlesztési tevékenység széles körű munkaterület, mindenki részt vállalhat a program megvalósításából. Így is mondhatnánk: tízmilliónyian vagyunk rá (dér) A Beton- és Vasbetonipari Művek dunaújvárosi gyárában rövidesen megkezdődik a próbaüzem azokban az új üzemegységekben, melyek négyéves munkával és mintegy ötszáz millió forintos beruházással készültek el. Átadásra kész az automatizált betongyár, valamint (képünkön) az automata kavicsosztályozó. (MTI Fotó : Balaton József felvétele) Gazdálkodás magasabb követelményekkel A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa legutóbbi ülésén felszólalt DR. SZEKÉR GYULA, a Minisztertanács elnökhelyettese. Alább ismertetjük a beszéd egyes részeit, amelyek nemcsak a mezőgazdaság, hanem egész népgazdaságunk alapvető problémáiba adnak bepillantást. Dr. Szekér Gyula bevezetőben a kormány üdvözletét tolmácsolta és elismerését fejezte ki a magyar mezőgazdaság eddigi eredményeiért. Mint mondotta, a mezőgazdaságban nagyon jól dolgoztak, nem az ő hibájuk, hogy az ötödik ötéves terv eddig eltelt éveiben két nagyon rossz időjárású esztendőt fogtunk ki. Számolnunk kell azzal, hogy a mezőgazdaság eredményei nem felelnek meg maradéktalanul az előzetes elképzeléseknek. Az állattenyésztés várhatóan túlteljesíti ugyan tervét, de a növénytermesztés elmarad. Legnagyobb a lemaradás a kertészeti ágazatban, pedig a jövőben nem tehetjük ki a lakosságot olyan mértékű zöldség-gyümölcs áremelkedésének, mint amilyen az előző esztendőkben bekövetkezett. Legnagyobb gond pedig, hogy bár a mezőgazdaság bruttó — tehát a kiegészítő tevékenységgel együtt számolt — termelése meghaladja a várakozást; a nettó — vagyis szorosan vett mezőgazdasági — termelés elmarad attól, de legjobban a hatékonyság marad le, vagyis a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás. Egyébként erősen hasonló a helyzet az iparban is, és ma már nincs lényeges különbség az ipari és mezőgazdasági termelés növekedésének tempója között. Az 1979-es esztendő viszonylag gyenge gabonatermelése különböző esélyek latolgatására kényszerített bennünket. Felmerült, hogy a szűkös takarmánykészletek miatt csökkentsük állatállományunkat, mely ma rekordszinten van. Az is elképzelhető volt, hogy az állatállomány egy részét „kikölcsönözzük” a szomszédos országoknak. Végül mégis a takarmányimport mellett döntöttünk, hogy a létszámot tartani tudjuk. Azzal azonban a mezőgazdaságban számolni kell, hogy a fehérjetakarmány-behozatalt a következő években nem tudjuk emelni. Erre nem nyújt lehetőséget a devizamérleg, de a beszerzési források sem. Nem engedhetjük meg tehát magunknak, hogy helyenként 5—5,5 kg takarmányt használjanak fel egy kiló hús előállításához. Nagy lehetőségeink vannak a juhtenyésztésben, s továbbra is érdemes sertéstenyésztéssel foglalkozni. Azt tanácsoljuk a téeszeknek, hogy jelentősebb építkezésekbe most ne kezdjenek, de változatlanul fordítsanak nagy figyelmet a háztáji gazdaságokra. Ma már nem egészséges, ha a téeszelnök maga is példát mutat a saját kertjében, az a fontos, hogy a nagyüzem adja meg a maximális segítséget az integrált háztáji gazdaságoknak. 2. Ezután a népgazdaság tágabb összefüggéseiről szólott dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes. Mint mondotta: a béke csatáit is minden nap meg kell vívni. Az ötvenes évek közepétől a hetvenes évek elejéig a nemzetközi cserearányok számunkra kedvezőek voltak, kellemes langyos vízben fürödtünk, azt az időt ma már „aranykorszaknak” nevezzük. Az 1973- as világpiaci árrobbanás óta ugyanis számunkra kedvezőtlen változások történtek. A nyersolaj ára ma már nyolc-tízszerese az akkorinak. A nyersanyagárak háromszoros szintre emelkedtek, az igényesebb műszaki berendezéseket pedig csak csak öt-hatszoros áron kaphatjuk meg. A mezőgazdaságban elsősorban olyan cikkek ára emelkedett jelentősen, amelyeket mi nem termelünk, mint például a kakaó vagy a kávé. De a búza, kukorica ára csak kétszerese az 1973 előttinek, a magyar ipari termékekért pedig legfeljebb 1,2 —2-szer akkora árat kapunk, mint régebben. Kézzelfoghatóbban : a cserearányromlás egyötödével leértékelte a magyar munkát. Nem titok, hogy a magyar élelmiszergazdaság a hazai igénynél kb. egyötödével több árut állít elő. Ezt exportáljuk. Viszont kevés mezőgazdasági cikket importálunk, tehát a magyar mezőgazdaság export-import egyenlege pozitív. Ugyanezt a nagyobb ágazatok közül a magyar kohóiparról mondhatjuk el egyértelműen. Így a magyar mezőgazdaság exporttöbblete is hozzájárult ahhoz, hogy fedezni tudjuk egyes ágazatok importtöbbletét. A cserearányok romlása azonban oda vezetett, hogy a hiányt már nem lehetett ellensúlyozni, ezt hitelekkel kellett fedezni. Ez az állapot nem lehet tartós, ezért kényszerültünk az új szabályozó rendszer bevezetésére, amely különösen az iparral szemben magasabb követelményeket támaszt. Persze a mezőgazdaságban is igen kemény helyzet alakult ki. Örvendetes, hogy a mezőgazdaság továbbra is képes az állandó megújulásra, nem veszett el az a lendület, amely az elmúlt húsz esztendőben jellemző volt a mezőgazdaságra. 3. A jövőt tekintve a mennyiségi és minőségi követelményeket egyaránt alá kell húzni. Nagyon fontos a minőség, de nem tartunk ott, hogy ne lenne szükségünk búzára, kukoricára. Talán tejből és tojásból van némi túltermelés, ami nem nagy baj, bár a mezőgazdaságban a többlet néha ugyanúgy gondot okoz, mint a hiány. A következő tíz évben jelentős fejlődést várunk a mezőgazdaságtól. Jó lenne, ha a mostani 12—13 millió tonnás évi gabonatermelést 16—18 millióra lehetne fejleszteni, a kétmillió tonnás hústermelés pedig úgy növekedne, hogy a most egy lakosra jutó évi 130—140 kg 200 kg fölé emelkedne és ezáltal még több jutna exportra. Befejezésül dr. Szekér Gyula elmondta, hogy ma igen jelentős fiatalodás megy végbe a magyar mezőgazdaságban, a vezetők soraiban is. Kérte azonban, hogy a fiatalok, akik átveszik a stafétabotot, nagyon becsüljék meg a veteránokat, az alapító tagokat, az alapító vezetőket. És a fiatalok, valamint idősebbek egyaránt bízhatnak abban, hogy néhány esztendő erőfeszítéseivel úrrá lehetünk nehézségeinken, ismét visszatérhetnek az aranykor viszonyai. Takarékosság a családban: korán kell kezdeni A minap baráti társaságban a gyerek és a pénz viszonyáról vitatkoztunk. .Az egyik anyuka közölte: az ő gyereke nem tud bánni a pénzzel, nincs értékítélete, nem tud viszonyítani. Csak egyet szeret, de azt nagyon: cukorkát vásárolni. Hogy az mibe kerül? Majd anyu kifizeti! De hát mit várjon egy 10 éves gyerektől ? — Az én kislányom fogához veri a garast — jelentette ki egy másik anyuka. Nagyon megnézi, mire költ. Megvallom, ez az utóbbi kijelentés tetszett nekem. Mert mit is jelent, hogy a „gyerek, fogához veri a garast?” Nem vásárolja meg, amit a szeme megkívánt, hanem mérlegeli: szükséges-e az a bizonyos dolog, vagy sem? Valójában hol kezdődik a takarékosságra nevelés? — Erről beszélgettünk dr. Sávoly Istvánnéval, az OTP főelőadójával. — A gyerekek takarékosságra nevelése már az iskolában kezdődik. Akkor, amikor megtanulja, hogy vigyázni kell a közös tulajdonra, nem szabad a padot összefirkálni, az ablakot betörni. Amikor bizonyos apró dolgokra már figyelniük kell! Mi ebben a fontos nevelési kérdésben akarunk segíteni a szülőknek, a pedagógusoknak is. Gyakran hallunk ellenvetést, ugyan már! Az OTP dolga, hogy különböző felelősökön keresztül eljuttatja a bélyeget az iskolába, aztán a gyerek otthonról pénzt kér takarékbélyegre, beviszi. Így év végéig összegyűlik bizonyos összeg, amit a gyerek legtöbbször a szülők irányítása szerint használ fel. De éppen a neveléssel érhető el, hogy megtanuljon pénzzel bánni a gyerek. Nagyon ajánljuk a határidőnapló megismerését és használatát. Jó lenne, ha már iskolás kortól forgatnák úgy, hogy az mondjon is valamit. Bejegyzi a naplóba a munkájában fontos, soron következő feladatát, mint a felnőttek. Pl.: őrsi foglalkozás, hulladékgyűjtés. Erre jók a Diákzsebkönyvek. S itt térhetünk az időbeosztás megtanulása mellett a pénzzel való bánásra is. Kapjon zsebpénzt a gyerek, s azzal ő gazdálkodjon! Ebből vegye meg a bérletet, újságot, tízórait, ebből tudjon félretenni. Természetesen, hogy a gyereknek sikerélménye legyen, járjon elöl a szülő jó példával. Például vonják be a gyerekeket egy-egy nagyobb beruházási tervbe, aminek autó, utazás, vagy éppen egy nagyobb háztartási gép lesz az eredménye. Hadd lássa: édesanyáért összegyűjtik a rávalót, én is ezt vagy azt szeretnék, ezért takarékoskodni fogok. Nem terhelem őket. Engedjék a szülők, hogy amit a gyerek öszszegyűjtött ilyenformán, az általa elképzelt, ésszerűen megválasztott dolgot megvegye. Az nagyon helytelen, amikor év végén beváltja a bélyegeket a gyerek, s a szülők elveszik. A szülő jószándékkal is kedvét veheti gyerekének. Sok kisdiák álma az óra. Erre gyűjtögeti egész évben a pénzecskéjét. Aztán eljön a boldog pillanat, édesapa elkíséri az üzletbe. Szépen sorakoznak a 250 forintos órák. „Megvan a pénzem, végre megvehetem” — örvendezik a kisemberke. Közben apa is szétnéz, s egy 500-as órán akad meg a szeme. „Tudod mit — szól kislányához —, vegyük ezt, mert jobb! Megpótolom neked.” S már fizeti is. Nem kell bővebben ecsetelni, hogy pedagógiailag mennyire helytelen ez. Nos, a néhány példa mutatja, mennyire körültekintően kell a takarékosságra nevelést kezdeni, folytatni. Megmutatni a gyereknek az utat: munka, lemondás árán juthatunk azokhoz a javakhoz, amelyek kedvesek lesznek nekünk. Megtanulnak küzdeni terveik valóraváltásáért, ez az igazi öröm. Szentes Magda 1980. JANUÁR 0.