Szabad Föld, 1981. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-02-08 / 6. szám
22 SZABAD FÖLD TELEVÍZIÓ műsor FEBRUÁR 9. HÉTFŐ 16.45: Egészségünkért! (sz.). 1.00: Műkorcsolya Európa-bajnokság. Gálaműsor (sz.). 18.30: Közellenség. I. rész: Az iofarktus (sz.). A koszorús ereik megbetegedése ma az első halálokozó a fejlett ipari országokban. Gyakorisága fokozódik és egyre fiatalabb korosztályokat támad meg. Az emberiség legpusztítóbb járványaihoz válik hasonlóvá, ha nem sikerül megakadályozni terjedését, vagy megelőzni kialakulását. A háromrészes filmsorozat tematikáját nagyrészt az Országos Kardiológiai Intézet munkatársai állították össze, dr. Gara Imre vezetésével. A tudományos dokumentumfilm a maga teljes egészében kívánja bemutatni az infarktus elleni harcot. A cél: hatásosan, de nem túl dramatizálva, nem pánikot keltve, igazat mondani. Az igazság ugyanis az, hogy az egész világon az egészség első számú közellensége a szívinfarktus. Nem egy sajátos „morbus hungaricus”,-ról, magyar betegségről van szó. Ezért kereste fel a forgatócsoport Tokiótól New Yorkig, Bulgáriától Finnországig, Moszkvától Koppenhágáig a legkiválóbb intézeteket, legrangosabb szakembereket, s azért, hogy tapasztalataikat közkinccsé tehessék és érthetőbbé tegyék a bonyolult összefüggéseket, segítsék a nézőket abban, hogy következtetéseiktől eljussanak a cselekvésig. (Felhívjuk az orvosi témáktól idegenkedő nézők figyelmét, hogy a sorozat első adásában előfordulnak orvosi beavatkozásokat bemutató dokumentum-erejű képsorok is.) 19.35: Tévétorna (sz.). 19.40: Esti mese. 19.50: Hírek. 20.00: Röpülj, páva! Népdalverseny (sz.). 21.20: A négyek tárgyalása. Dokumentumfilm. 22.20: Hírek. FEBRUÁR 10. KEDD 8.00: Tévétorna (sz.). 8.05: Iskolatévé. 8.50: Stop! Közlekedj okosan! (sz). 10.55: Óvodások filmműsora. Klafilm-összeállítás. 14.00: iskolatévé (sz.). 15.35: Napköziseknek , szakköröknek. 16.00: Mindenki iskolája. 17.05: Hírek. 17.10: Tévébörze. 11-20: A néma dosszié. Magyar film (sz.). 9.45: Kertünk — udvarunk. Riportfilm. 19.15: Tévétérna (sz.)* 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Játék három percben (sz ). 20.05: A nukleáris forradalom. Francia filmsorozat. Befejező rész (sz.). 20.49: A rajzfilmek kedvelőinek (sz.). 21.00: Stúdió *81. (sz.). 22.00: Fischer Annie zongorázik, 22.40: Tv-híradó, 3. (sz.). 2. MŰSOR 20.00: Hifi est. Közben : 21.00: Tv-híradó, 2. (sz. FEBRUÁR 11. SZERDA 8.30: Tévétorna (sz.). 8.35: Iskolatévé (sz.). 9.25: Delta. Tudományos híradó (ism.). 9.50: Ottó Nicosiás: A windsori víg nők. vígopera (ism., sz.). 15.40: Iskolatévé (sz.). 16.10: Gólyavári esték (sz.). 16.50: Hírek. 16.55: Magyar rövidfilmek a képernyőn (sz.). 17.40: Sárközi szőttes (sz.). 18.05: Élelmiszertermelés jelene és jövője. Riportműsor (sz.). 18.45: Staféta. Tíz perc ifjúság. 19.10: Tévétérna (sz.). 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Péntek, 13. Magyar film. 21.25: Panoráma. Jelenségek a világpolitikában (sz.). 21.50: „Ilyen az ember, egyedüli példány.” Dokumentumfilm. 22.20: Tv-híradó, 3. (sz.). 2. MŰSOR 20.00: Autó-motor sport (sz). 20.20: Kertünk — udvarunk (ism ). 20.45: Tv-híradó, 2. (sz.). 21.10: Testünk. VI. rész: A szív (sz.). 21.35: Századunk. Dokumentumműsor-sorozat (ism.). A „Margaréta-terv." 22.55: Reklám. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK 8.00: Tévétorna (sz.). 8.05: Iskolatévé. 10.35: Deltácska. 11.05: Iskolatévé. 13.40: Iskolatévé (ism.). 16.20: A látás hatalma (ism., sz.). 16.40: Hírek. 16.45: Télen Bereg, nyáron Bereg (SZ.). 17.10: Üzenet haza. A KISZ Filmstúdió rövidfilmje. 17.25: Szomjúság határai. Magyar rövidfilm (sz.). 17.50: Tévébörze. 18.00: Telesport. 18.25: Pedagógusok fóruma. 19.10: Tévétérna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Tóm és Julie. Magyarul beszélő francia tévéfilm (sz.). 21.45: Szép otthonunk, Budapest. Dokumentumfilm (sz.). 22.10: Lukács György élete képekben. Dokumentumfilm. 22.35: Tv-híradó, 3. (sz.). 2. MŰSOR II.35: Iskolatévé. 19.16: a pécsi körzeti stúdió műsora. 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Magyarország—Csehszlovákia. Szuper Liga asztaliteniszmérkőzés közvetítése (sz.). 21.15: Tv-híradó, 2. (sz.). 21.35: Parabola (ism., sz.). 22.05: Egészségünkért! (sz.). FEBRUÁR 13. PÉNTEK 8.00: Tévétorna (sz). 8.05: iskolatévé. 14.15: iskolatévé (ism.). 16.05: a látás hatalma (ism., sz.). 16.25: Hírek. 16.30: Borzok földjén: Finn rövidfilm (ism., sz.). 16.55: Postafiók 250. Takács Mária műsora (sz.). 17.15: Egy óra múlva itt vagyok. Tévéfilmsorozat. XIV/3. rész: A hajsza (ism.). 18.20: öt perc meteorológia (sz.). 18.25: Vélemények. A Horizont Szerkesztőség műsora (sz.). 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.)? 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: Konsztantyin Szimonov, öt nap háború nélkül. Tévéjáték (ism.). 21.55: a fele sem igaz! Vetélkedőműsor. 22.30: Dalok, táncok a Szovjetunióból. 22.40: Tv-híradó, 3. (sz.). 2. MŰSOR 18.25: Még egyszer a gyerekeknek! Varázsló muzsika (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Színpadon a Dire Siratta! (sz.). 30.30: Csak beszélgetünk! Riportműsor (sz.). 21.15: öt perc meteorológia (ism., sz.). 21.20: Tv-híradó, 2. (sz.). 21.45: A Rouselle-ék háza. Magyarul beszélő belga film (sz.). FEBRUÁR 14. SZOMBAT 8.10: Tévétérna (sz.). 8.15: Iskolatévé (ism.). 8.55: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. 9.20: Télen Bereg, nyáron Bereg. (ism., sz.). 9.45: Unser Bildschirm. A mi képernyőnk (ism.). 10.05: Autó-motor sport. A Telesport technikai magazinja (ism.). 10.25: San Francisco utcáin. Magyarul beszélő amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. 11.15: Fele sem igaz! Vetélkedőműsor (ism.). 13.45: A farkas és a hét kisgida. Mesemusical két részben (sz.). 15.20: A Fekete-tenger hullámai? Magyarul beszélő szovjet filmsorozat (sz.). 16.30: Csak gyerekeknek! Kisfémösszeállítás. 17.10: Bélyegvilág (Sz.). 17.20: Hírek. 17.25: Főzőcske — de okosan! Halak (sz.). 18.00: Elfeledkeztek rólunk. Riportfilm. W.40: Grúzia. — Legenda és valóság (sz.). 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Vers — mindenkinek. Arthur Rimbaud: A meghökkentek (sz.). 20.05: Molnár Ferenc: Üvegcipő. Vígjáték három felvonásban. 22.10: Tv-híradó, 3. (sz.). 22.20: A lopakodó hold. Magyarul beszélő amerikai film (sz.). (16 éven felülieknek!) A film főszereplője, az alig látható „vadember”, aki üldözi a tőle menekülő feleségét és kisfiát. Megjelenik a színen a délceg cowboy — Gregory Peck alakítja —, aki szerelmes lesz az asszonyba és természetesen védelmébe veszi ... 2. MŰSOR 14.40: Tokajhegyalja. Dokumentumfilm. I—II. rész (ism.: sz). 16.20: Megöltek egy lányt. Magyar film. 17.55: a repülés története (sz.). 18.35: Kérem a következőt! Magyar rajzfilmsorozat. 6 .rész: Hol vagyunk? Erdőben! (ism., 18.45: Gólyavári esték (sz.). 19.30: A Tátrai Kamarazenekar hangversenye (sz.). 20.10: Képek a Tátraaljáról. Lengyel kisfilm (sz.). 21.15: Tv-híradó, 2. (sz.). 21.35: Egy dühös republikánus művész. Honoré Daumier. Francia film (sz.). 22.35: Kvartett.. . Beszélgetés Koromzay Dénessel, Ottlik Gézával és Vas Istvánnal (sz.). FEBRUÁR 15. VASÁRNAP 8.05: Tévétérna (sz.). 8.10: Mindenki iskolája (ism.)? 9.15: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. 9.40: Tati bácsi. Magyarul beszélő csehszlovák gyermekfilmsorozat (sz.). 10.15: Hírek. 10.20: Zsákbamacska. Orosz nyelvi vetélkedő (sz.). 11.20: Horgas Béla: Maskarák. Mesejáték gyerekeknek (szj. Egy unatkozó mogorva király találkozik a két főhőssel, a Táncosnővel és a Bohóccal és hármasban elindulnak a mesék világába.. . 1440: Lámsza király szivárványa országa. 14.50: Műsorainkat ajánljuk! (sz.). 15.15: Vasárnap délután (sz.). 17.20: Vasárnapi muzsika. A televízió nyilvános fölvétele (sz.). 18.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.30: Reklám (sz.). 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Tévétorna (sz.). 18.45: Esti mese (sz.). 19.00: A Hét (sz.). 20.00: Hírek. — Totóeredmények. 20.05: A tenger meggyilkolása. Magyarul beszélő francia tévéfilm (sz.). 21.40: Sporthírek (sz.). 21.50: Költőnk és kora. Baranyi Ferenc. 22.30: Hírek. (A MAGYAR TELEVÍZIÓ A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!) csehszlovák televízió FEBRUÁR 9., HÉTFŐ 16.40: Dók.-műsor. 17.00: Katonáknak. 18.05: a szocialista országok életéből. 18.30: Mese. 18.40: Orvosi tanácsok. 18.50: Művelődési műsor. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az én fekete lovaim. (Bel. rész.) 21.00: Dók.-filmsorozat. 21.35: Zenés műsor. 21.50: Huszonnégy óra a világban. 22.05: A rendőrség nyomoz. 22.10: Az olasz tv zenés műsora. FEBRUÁR 10., KEDD 17.20: Közép-szlovákiai magazin. 17.50: Iskolatévé. 18.30: Mese. 18.40: Publicisztikai magazin. 19.30: Tv-híradó. 20.00: a halál árnyékában. Film. 21.45: Huszonnégy óra a világban. 22.00: Zenés műsor. 22.45: Dok.film. FEBRUÁR 11., SZERDA 17.25: Ipari tanulóknak. 17.55: Autósoknak, motorosoknak. 18.25: Könyvek. 18.30: Mese. 18.40: Riportműsor. 18.55: Dók.-film. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Fleur Lafontain. (1. rész.) 21.30: Egy kis muzsika. 21.45: Huszonnégy óra a világban. 22.00: Publicisztikai magazin. 22.40: A barátság dalai. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK 17.15: A hegyi tó titka. Film. 18.30: Mese. 18.40: Vitaműsor. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tévéjáték. 21.30: Egy kis muzsika. 21.45: Huszonnégy óra a világban. 22.00: portréfilm. 22.50: Hangverseny. FEBRUÁR 13., PÉNTEK 17.25: A fehér kövecske. Filmsorozat. 17.50: Sportrevü. 18.15: pozsonyi magazin. 18.30: Mese. 18.40: Természetfilm. 19.05: Torna. 19.10: Tv-tanácsadó. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tévésorozat. 21.05: Vetélkedő. 21.45: Huszonnégy óra a világban. 22.00: zenés műsor. 22.35: Filmvígjáték. FEBRUÁR 14., SZOMBAT 17.45: Dók.-filmsorozat. 18.30: Mese. 18.40: Arabella. Sorozat. 19.10: Válasz a nézők leveleire. 19.30: Tv-híradó. 20.30: Karel Gott hangversenye. 21.05: sporthíradó. 21.15: Komédia. 21.45: A világ szórakozik. 22.00: Gyilkosság az Orient expresszen. Film. FEBRUÁR 15., VASÁRNAP 8.20: Gyerekeknek. 10.45: Dok.filmsorozat. 11.40: A héten történt. 12.10: Népdalok. 12.45: a CSKP XVI. kongresszusa előtt? 14.10: Hangverseny. 14.45: a vasváros titka. Film. 16.10: Az egész család énekel. 17.15: Az út vége. Film. 18.30: Mese. 18.40: Dok.sorozat. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers. 20.10: Tévéjáték. 22.00: Sporthíradó. 22.15: Kultúra. 1981? ROMÁN TELEVÍZIÓ FEBRUÁR 5., CSÜTÖRTÖK 17.15: Tv-glóbusz: Új-Zéland. 17.25: Kulturális híradó. 19.35: Buratino. Filmsorozat gyerekeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Gazdasági újdonságok. 19.40: Ifjúsági óra. 20.20: Tudományos híradó. 21.20: Hangverseny. 22.20: Tv-híradó. FEBRUÁR 6., PÉNTEK 18.35: A volánnál — autóvezetőknek. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.40: Séta önmagam körül. 20.00: A megtalált út. Csehszlovák film. 21.35: Operarészletek. 22.05: Tv-híradó. FEBRUÁR 7., SZOMBAT 13.00: Kulturális, művészeti és sportmozaikok. 18.35: A hét politikai eseményei. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Séta önmagam körül. 19.40: Tv-enciklopédia. 20.25: A falu lakói. Francia film. 21.25: Tv-híradó, sport. 22.10: varietéműsor. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ FEBRUÁR 9., HÉTFŐ 17.10: Magyar nyelvű tv-híradó. 17.45: Gyermekeknek. 18.15: Az ismerős-ismeretlen Jugoszlávia. 18.45: Szervusztok, fiatalok! 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ecce homo. Dráma. 20.50: Kiválasztott pillanat. 20.55: Kulturális műsor. 21.40: Tv-híradó. 21.55: Dokumentumfilm. FEBRUÁR 10., KEDD 17.10: Magyar nyelvű tv-híradó. 17.45: Gyermekeknek. 18.15: Irodalmi klub. 18.45: Duna menti népek fesztiválja. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Belpolitikai műsor. 21.05: Szovjet játékfilm. 22.45: Tv-híradó. FEBRUÁR 11., SZERDA 17.10: Magyar nyelvű tv-híradó. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Művelődési műsor. 18.45: Amatőrök stúdiója. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szerdai válogatás. 21.15: Popzene. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK 17.10: Magyar nyelvű tv-híradó. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Tudományos műsor. 18.45: Minden kezdet nehéz. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Külpolitikai műsor. 20.50: Vetélkedő. 21.50: Tv-híradó. FEBRUÁR 13., PÉNTEK 17.10: Magyar nyelvű tv-híradó. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Fiatalok stúdiója. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Le Mans 24 órája. Film. 21.45: Dok.-műsor. 22.30: Tv-híradó. 22.45: Szórakoztató zene. 23.15: Hét tévénap. FEBRUÁR 14., SZOMBAT 16.00: Tv-híradó. 16.15: Gyermekműsor. 17.15: Kosárlabda-bajnokság közvetítése. 18.45: Költészet. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tvhíradó. 20.00: szórakoztató műsor. 21.00: Casterbridge polgármestere. Filmsorozat. 21.50: Tv-híradó. FEBRUÁR 15., vasárnap 9.00: Magyar nyelvű faluműsor. 10.00: Gyermekeknek. 11.30: Népi muzsika. 12.00: Mezőgazdasági műsor. 14.00: Kritikus pont. 14.30: Ifjúsági film. 16.00: vasárnap délután. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nagyváros. Drámasorozat. 21.20: Riportműsor. 22.10: Sportszemle. Izgalmas jelenet a Lopakodó hold című filmből. Két felvétel a vasárnap délelőtti programból. Felső kép: Jelenet a Maskarák című mesejátékból. Alsó kép: Az orosz nyelvi vetélkedő versenyzői. 1981. FEBRUÁR 8.