Szabad Föld, 1984. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-10 / 45. szám
1984. NOVEMBER 10. is a szép a súlyemelésen? Egy hónapja is már annak, hogy Messzi Istvánnal, válogatott súlyemelővel beszélgettem. A szemüveges, szőke fiatalember akkor azzal búcsúzott: biztosan érzi, vannak még benne rejtett tartalékok, képes a további fejlődésre. Mindez persze egy alig 23 éves fiatalembertől nem kifejezetten bátor kijelentés, ennek ellenére meglepett az a határozottság, erő, amely sugárzott belőle. Nem véletlen egyébként, hogy ez a mondat most jutott eszembe. Messzi István nemrégiben három újabb országos csúcsot ért el Vagyis látványosan igazolta szavait. Visszatérve a már említett beszélgetésre, be kell vallanom, hogy a szövetség főtitkárának a javaslatára kerestem meg Meszszi Istvánt. Hegedűs Miklós azt mondta: érdemes erről a fiúról írni, érdemes vele külön is foglalkozni, színes egyéniség, szerény ember és nagyszerű sportoló. Messzi Istvánnal órákon keresztül polemizáltunk, s tán tovább is tartott volna a beszélgetés, ha történetesen nincs késő éjszaka, s ő nem épp Ausztriából érkezett volna haza, illetve Budapestre. Merthogy akkor éjszaka még valahogy haza kellett jutnia Kecskemétre. De hopp, itt álljunk meg egy pillanatra, a kifejezés tudniillik nem pontos. Arról ugyanis egy cseppet sem vagyok meggyőződve, hogy Messzi István Kecskemétet otthonának érzi. Kétségtelen, hogy itt versenyez a Kiskunfélegyházáról elszármazott fiú, ám ehhez a feltételek sem most, sem korábban nem voltak adottak. Illetve — pontosítsunk —: nem voltak olyanok, mint másutt, vagy ahogy azt az ember feltételezné. — Amikor kezdtem, akkor is rendkívül rosszak voltak a körülmények — mondta —, egy düledező tanyaépületben gyakorlatozott néhány szent őrült. Véletlenül tévedtem oda, eredetileg birkózni akartam, de mert a birkózókat nem találtam meg, hát kipróbáltam a súlyemelést. Később kilakoltattak bennünket ebből az életveszélyesnek minősített épületből, egy futófolyosóra kényszerültünk, aztán pedig a KSC atlétáinak csarnokába. Most is ott vagyunk , megtűrnek bennünket. Bevallom, sokszor az az érzésem, Kecskeméten nem igazán szeretik ezt a sportágat. — Akkor miért csinálja? — Most hagyjam abba, amikor már megmutatkozik a soksok munka, amikor már vannak eredményeink... — Nem, nem erre gondoltam. Inkább arra, hogy ha ilyen rossz körülmények voltak korábban is, miért nem lépett egyet? Ha jól értem, különösebb érzelmi szálak nem kötik Kecskeméthez, így aztán senkit sem lepett volna meg, ha egy házzal odébbáll... — Igen, lehetséges, hogy így van, mégsem tettem meg, elsősorban azért, mert szeretem az edzőmet, Kasza Györgyöt , például sohasem a pénzt nézi, egyszerűen szerelmese ennek a sportágnak. — Már ne haragudj, de mit lehet a súlyemelésben szeretni? — Tipikusan laikus kérdés. Azt hiszem, az emberben ősidők óta benne lakozik a virtus, a természet vagy éppen a nagy súlyok legyőzése. Legyen őszinte, ön is kíváncsi arra, hogy mekkora tömeget tudna felemelni. Nemde? — De, azt hiszem igen. Csak legfeljebb nem teszek érte semmit, inkább tűnődöm rajta. — Képzelje, ha mindenki csak tűnődne mindenen. Félreértés ne essék, nem akarom korszakalkotó találmányok megleléséhez hasonlítani a súlyemelést, pusztán azt kívántam érzékeltetni, hogy mi indítja el az embert ebbe az irányba. Mellesleg nálam — túl azon, hogy csenevész gyerek voltam, s erősebb akartam lenni — semmi nem indokolta a sportági választást. Jó szakmát tanultam, olyat, amely talán biztosabb jövőt ígért. Szakácsként végeztem, nem is rosszul. Versenyeken indultam, évről évre beneveztek a szakma kiváló mestere vetélkedőre, s nem csupán részt vettem, nyertem is. Érzékem volt hozzá, szerettem is. — Mindez múlt időben? — Igen, az élsportolói életforma mellett már nem jut idő a szakmám folytatására. Legfeljebb otthon főzök olykor. — Ezzel együtt azt hiszem, szerencséje van, hisz szakmát tanult, amelyre nem a technikai fejlődés a jellemző. Már úgy érzem, hogy itt nem kell attól tartania, lemarad. — Lehetséges, bár nem érzem a visszatérés lehetőségét. Most már a sportra tettem föl az életemet, és azt hiszem, ennél is maradok. Ha abbahagyom a súlyemelést, akkor edzőként folytatom. — Pedig ez kíméletlen sport, rengeteg munkát kíván, ugyanakkor fizikailag is megviseli az embert. Például a versenyek előtti fogyasztás ... Tényleg, mennyit kell egy-egy fellépés előtt leadnia? — Általában négy-öt kilót. — Nem viseli meg? — Nem. Egyelőre nem. Azt hiszem, ezt is lehet ésszel csinálni. — Ha már az észnél tartunk, hadd hozakodjak elő azzal az általános bélyeggel, amit a súlyemelők viselnek, mely szerint nem kifejezetten okos emberek ... — Bántó és sértő általánosítás, ráadásul nem is igaz. Ma már a versenyzők többsége szakmát tanult, érettségizett. Az viszont — sajnos — helyénvaló megállapítás, hogy nagyon sokan beszűkülnek, semmi mással nem foglalkoznak, semmi és senki nem ösztökéli őket arra, hogy szélesítsék a látókörüket. — A megfogalmazásból úgy érzem, mindez önre nem igaz. — Sajnos igen, én sem vagyok kivétel. De azért megpróbálok küzdeni ellene. A felismerés persze már önmagában is fél siker. Németh Péter Tollbo fKOADOffl... Szembesítés a hgsndávc! Nincs sportrajongó, akinek valamilyen korszak ne lenne különösen kedves és az csak természetes, hogy ez a periódus többnyire fiatal éveivel esik egybe. Hallottam apámtól Orth Györgyöt, megint másoktól Sárosit emlegetni, s tőlem is hallhatják Albertét, Göröcsöt magasztalni. Teljesítményük, játékintelligenciájuk egyszeri s megismételhetetlen, mondja az idősebb generáció, s mégis szeretné, ha a legenda — amenynyiben persze elérhető az időbeni távolság miatt — összemérhető lenne. A teljesítménysportágakban (úszás, futás stb.) ez persze már ritkábban jut bárkinek is eszébe, s ha jutna is, a mindenkori világcsúcslista gyorsan határt szab a fantáziának. Bármilyen nagy sztár volt is Arne Berg vagy Csák Ferenc, senki sem vitatja, hogy ma egy átlagos képességű első osztályú úszó faképnél hagyná őket. Lényegesen módosul a helyzet az úgynevezett játéksportok (kosár-, kézi-, röplabda vagy labdarúgás) esetében. A virtuozitás itt szinte egyáltalán nem mérhető, tehát könnyebben eltűnik az egyes időszakok stílusa, játékfelfogása közötti különbség. Az emlékezet ráadásul szépít is, hajlamosak vagyunk az összesítéskor csak az eredményes megoldásokat felemlegetni. S egy percig sem szabad ezért senki fölött pálcát törni, még akkor sem, ha próba híján ezek a legendák az idő előrehaladtával egyre kevésbé tűnnek hitelesnek. Ritkán esik meg, hogy a jelennel szembesüljön a (közel) múlt, de lám az idén ősszel — s ez "bravúros ötlet — megvalósult a nagy nosztalgiamérkőzés az Üllői úti pályán. A mai Ferencváros játszott a hajdani FTC ellen, azazdurván, hisz’ esztendőnyi távolság tűnt (volna) el két félidő erejéig. De nem tűnt el. Pedig hányan vágytak ismét látni Géczit, Novákot, Mátrait, Oroszt, Albertet, Fenyvesit és társait nem a hagyományos, már-már sörmeccsszámba menő öregfiúk jutalomjátékon, hanem „igazi” mérkőzésen. Hiszen a lelátón gyakran elhangzik (sosem nyertes mérkőzésen), hogy „bezzeg a régiek ezeknek egy ötöst rúgnának!” Ezen az általam emlegetett délutánon nem így történt. Nem ötöt, egyet sem lőttek az általam is nagyra becsült öregek. S nem csupán az évek során lerakodott zsírpárnák, az edzéshiány, a kevésbé rugalmas és ellenálló izomzat miatt. Egyszerűen a játékfelfogásbeli és stíluskülönbség vált egyik pillanatról a másikra nagyon is nyilvánvalóvá. Emlékszem, néhány alkalommal hallottam Puskást, Grosicsot vagy Sándort válaszolni arra a kérdésre, amire most a Fradi-pályán nem szóbeli, hanem tényszerű választ kaptam. Amikor ők hárították el a kéretlen szeretetből megelőlegezett bizalmat („ti ugyan cipóra vernétek ezeket a srácokat”), úgy véltem, szerénykednek. Most tudom, valóban így gondolták. Változott a játék. Sztárokat, látványosságokat hiányolunk, s elfelejtjük, hogy nem a mostani nemzedékek adósak a tehetséggel, hanem másképpen kell tehetségesnek lenniük, ha észre kívánják vétetni magukat. Mást ne mondjak, a „régi idők” focija Ebedli Zolit világsztárrá avathatta volna. Nem kellett volna állandóan ütköznie a labda megszerzéséért, szerelnie, emberről indulnia, hanem aránylag kevéssé zavartatva szervezhetett, irányíthatott volna pompás rúgótechnikáját szabadon érvényesítve. Játékfelfogása manapság mégis idejétmúltnak tűnik, igazán soha nem is tudott kibontakozni, s meggyőződésem, ezért nem sikerült nyélbeütnie egy valamire valókülföldi szerződést. Mindezt talán két vagy három héttel ezelőtt nem szívesen írtam volna le, hiszen a maiak, a most aktív játékosok felmentőjének, védelmezőjének tűnhettem volna. De a "válogatott két emlékezetes sikere, majd a Videoton kettős remeklése után nem szorulnak rá. Rá kellett jönnöm, hogy amikor hajdani kedvenceimet emlegetem (s emlegetjük, ki tudja hányan még), akkor a hajdani csillagot a hajdani környezetében látjuk. Az akkori stílus és játékfelfogás pedig a maival összevetve lehet szép, de eredményes aligha. Ezt illusztrálta az a bizonyos délután az Üllői úton. S bár azon kaptam magam, hogy szinte minden alkalommal bosszankodva vettem tudomásul, ha az öregek kapujába került a labda, azért belátom, megsemmisítő, már-már kegyetlen fölénnyel játszottak a „maiak”. Nemcsak az a bizonyos húsz esztendő szólt mellettük, amivel fiatalabbak, hanem még valami, ami két évtizednek köszönhető: a játékos sportág fejlődése. Vass István Zoltán ífotőtippek (45. HÉT, NOVEMBER 10—11.) 1. Frankfurt—Maunheira 1 2. Leverkusen—~ Br?men l,x 3. Mönchüngladbach— Bayem München l*x 4. Hannover—Uhn 1 5. Hertlia BSC—Solingea 1 & Nürnberg— 1 Wattenscheid 1 T. Freiburg— Oberhausen 8. Duisburg—Aachen l»x 9. Cremonese—Verona x 10. Internazionale— Juventus l»x XI. Napoli—Avellino 1 12. Torino—Milán x,2 13. Arezzo—Léccé PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. Cagliarl—Pescara 1 15. Catania—Monza 1 16. Cesena—Padova * M indenféle m ezőgazdasági lószerszám parádés, kettes-, négyes-, ötösfoglatkoz, lovag lőnyereg és felszerelés, műszaki bőrtáska, csalis bőrszíj, tömítő bőrgyűrű készítését és javítását, rövid határidőire, vállaljuk DEBRECENI BŐRIPARI SZÖVETKEZET Debrecen, Hatvan u. 55. Telefon: 15-288. SZABAD FÖLD 21 PodkfoAIM Rovatunkban a szállástól eltérően nem a Nemzeti Bajnokság soros fordulójával foglalkozunk, hanem a Magyar Népköztársasági Kupa múlt héten lejátszott meccseivel. Mint mindig, az NB-s csapatok bekapcsolódásakor most is történt néhány komoly meglepetés. Közülük a legnagyobb a Szőnyi úti: a BVSC 2-1-re győzte le a Videotont. A játék képe alapján a budapesti vasutasok megérdemelten nyertek az egyetlen — nemzetközi szinten — sikeres kupacsapatunk ellen. Amilyen jól kezdett a Csepel a szezon elején, olyan hosszul folytatja. A mind gyengébb NB I- es szereplés betetőzése: a Gelei-legénység 3-2-re kapott ki Bonyhádon az MSC-től, mégpedig úgy, hogy a házigazdák már 3-0-ra vezettek. Kiesett az Eger is, a Heves megyei csapatot a Balmazújváros győzte le 2-1-re. A szombathelyi Haladás kudarcának színhelye Mosonmagyaróvár volt, a MOTIM TE 2-0-ra győzött. A többi első osztályú csapat mind legyőzte alacsonyabbszintű ellenfelét, bár a tudósítói jelentések szerint szerencse is támogatta a Fradit (a Lajosmizse ellen), a Tatabányát (Szentendrén a Kossuth KFSE ellen) és a Pécset (a pécsi Universitas PEAC ellen). Igazán meggyőzően a SZEOL AK, a Békéscsaba és a Rába ETO játszott: a Szeged 6-2-re verte a Tápéi SK-t, a Békéscsaba 5-1-re az orosházi Határőr Dózsát, a Rába pedig 3- 0-ra a Celldömölki VSE-t. A kupavédő Siófok Dorogon vendégszerepelt, és 2-0-ra győzött. Az NB II-es csapatok is alacsonyabb osztályú ellenfeleket kaptak, de csupán egyetlen helyen született két számjegyű győzelem: Balassagyarmaton vendégszerepelt a Volán SC és N- 2-re győzött. Nagy gólkülönbségű győzelem még két helyen volt, a Szolnoki MÁV MTE 5-0-ra verte a Békésszentandrást, a Bakony Vegyész pedig 4- 0-ra a Seregélyest. • Az NB II-esek közül kiesett a Dunaújvárosi Kohász (3-0-ra nyert ellene az Építők SC), s hosszabbítás után, 11-esekkel nyert a Szegedi Dózsa a Hódgép Metripond SE ellen, akárcsak a Nagybátonyi Bányász a Kazincbarcikai Vegyész ellen. Nem sok hiányzott a Diósgyőr kudarcához Miskolcon a H. Papp. J. SE-vel szemben, ha játékban nem is, de a büntetőrúgásokban a tavalyi NB I-es csapat bizonyult jobbnak. A Nyíregyháza Hejőcsabán játszott s fölényesnek igazán nem mondható 2-1 arányú győzelmet szerzett. A Magyar Népköztársasági Kupa soros meccsei közül az ESMTK—Vasas találkozót november 7-én játsszák le, és szintén későbbi időpontban kerül sor a köd miatt félbeszakadt Budafoki MTE—Váci Izzó MTE mérkőzésre. Kétségtelen, voltak meglepő eredmények a múlt héten lejátszott 31 mérkőzés során. De valószínűleg elhamarkodott dolog lenne kijelenteni azt, hogy az NB-s csapatok nem vették komolyan az MNK-mérkőzéseket. Azt meg lehet érteni, hogy egyik-másik csapat kihasználva az alkalmat, játéklehetőséget biztosít azon focistáik számára, akikkel máskor nem mer kísérletezni. Meg egyébként is, a meglepetések szorosan hozzátartoznak ehhez a játékhoz, elég ha példaként a Siófok, az MNK védőjét említjük , a Balatonpartiak még mindig a második osztályban játszanak. (emes)